I. Nagy Péter (, Pjotr Velikij, teljes nevén: Пётр Алексеевич Романов, Pjotr Alekszejevics Romanov; Moszkva, 1672. június 9.greg./május 30.jul. – Szentpétervár, 1725. február 8.greg./január 28.jul.) orosz nagyherceg, 1682–1725 között Oroszország uralkodója.

A Romanov-házból származó Alekszej orosz cár és második felesége, Natalja Kirillovna Nariskina fia. Gyermektelenül elhunyt bátyja, III. Fjodor halála után 1682-ben féltestvérével, V. Ivánnal társuralkodóként került az orosz trónra nővérük, Szofja Alekszejevna nagyhercegnő régenssége alatt. 1689-ben félreállította ugyan a régensnőt, de az ország kormányzásában csak 1694-től fogva vett részt. V. Iván 1696-ban bekövetkezett halálával lett egyeduralkodó. Életcélja volt országát igazi európai nagyhatalommá fejleszteni. Ennek érdekében a „nagy követség” keretében európai diplomáciai és tanulmányi utat tett, létrehozta az orosz haditengerészetet, a nagy északi háborúban a Baltikum és a mai Finnország egy részének elfoglalásával északnyugati tengeri kijárathoz juttatta országát. 1703 májusában megalapította a Néva deltájában a későbbi Szentpétervárt, melyet „égi patrónusáról”, Szent Péter apostolról nevezett el.

Számos közigazgatási reformja bizonyult hosszú életűnek. Külpolitikában a területi hódításra és a tengeri kijáratok megszerzésére törekedett. Uralkodásának magyar vonatkozása, hogy II. Rákóczi Ferenccel fenntartott – a valóságban kevés gyakorlati eredménnyel járó – szövetségét a későbbi szovjet–magyar kapcsolatok történelmi megalapozásaként használták fel. 1703 és 1711 között tizenkilenc ízben küldött tüzértiszteket Rákóczinak és két ízben ágyúkat is.

Élete Származása és ifjúkora I. Péter, orosz nevén Pjotr Alekszejevics 1672. június 9-én – az Oroszországban akkor használatos julián naptár szerint május 30-án – született a fővárosban Alekszej orosz cár (1629–1676) és második felesége, Natalja Kirillovna Nariskina (1651–1694) gyermekeként. Keresztnevét Péter apostol után kapta. Keresztelőjére június 29-én, Szent Péter ortodox naptár szerinti ünnepén került sor; keresztapja tulajdon bátyja, Fjodor Alekszejevics volt. Szülei házasságából további két leány – Natalja Alekszejevna és a kisgyermekként elhalálozott Feodora Alekszejevna – származott. Alekszej cárnak az első házasságából öt fia is volt, de ketten csecsemőkorban meghaltak, míg a trónörökös Alekszej Alekszejevics tizenöt éves korában hunyt el; az életben maradt cárevicsek, Fjodor és Iván mindketten gyenge fizikumúak voltak. I. Péter anyja, Natalja Kirillovna Nariskina tatár gyökerű nemesi családban született; apja a vidéki nemesség sorából való felemelkedés reményében küldte a haladó szellemű Artamon Szergejevics Matvejevnek, a cár jó barátjának az udvarába.

Erős, egészséges és eleven gyermek volt, aki már hét hónapos korára megtanult járni. Életének első éveit a Kremlben töltötte, de apja gyakran magával vitte Moszkva környéki kirándulásaira és vidéki birtokaira, elsősorban preobrazsenszkojei nyári dácsába és a kolomenszkojei fapalotába.

Alekszej cár 1676-ban, váratlanul bekövetkezett halála után a tizennégy esztendős III. Fjodor került a trónra. Natalja Nariskina gyermekeivel visszavonult kremlbeli lakónegyedébe. III. Fjodor alig hat évnyi uralkodás után halt meg anélkül, hogy kijelölte volna utódját. A hatalomért Alekszej cár két feleségének családja, a Miloszlavszkijok és a Nariskinok vetélkedtek – előbbiek Iván nagyherceget, utóbbiak Péter nagyherceget támogatták. A korábban az I. Mihályt megválasztó, a nemesekből, magas rangú hivatalnokokból, a klérus és a közrendűek képviselőiből álló nemzetgyűlés, a zemszkij szobor összehívása heteket igényelt volna, ezért Ioakim pátriárka a nemeseket és a palota ablaka alá gyűlt tömeget kérdezte meg, kit választanának cárrá. Az informális gyűlés Péterre szavazott. Kiskorú lévén anyja személyében régenst jelöltek ki mellé.

Szofja Alekszejevna nagyhercegnő, Alekszej cár harmadik leánya első feleségétől, Iván nagyherceg édestestvér nővére kitört a cári család nőtagjait a világtól elzáró hagyomány béklyóiból, és III. Fjodor uralma alatt fokozatosan belefolyt a politikába. Amikor az informális gyűlés féltestvér Péter öccsét kiáltotta ki cárnak, a nagyhercegnő és a Miloszlavszkijok nem nyugodtak bele a döntésbe, és lázadást szítottak a sztrelecek között. Elterjesztették körükben azt a szóbeszédet, miszerint III. Fjodor halálát mérgezés okozta a hatalomvágyó bojárok és Nariskinok közreműködésével. A katonák Iván cárevics halálhírének hallatán 1682. május 25-én – a julián kalendáriumban május 15-én – reggel betörtek a palotába, ahol hiába bizonyosodhattak meg saját szemükkel arról, hogy Iván nagyherceg életben van, a termeket feldúlták, Artamon Szergejevics Matvejevet, a Nariskin család és az őket támogató bojárság több tagját meggyilkolták vagy elkergették. Követelésükre Ivánt és Pétert május 26-án társuralkodókká nyilvánították – Iván volt a rangidős, az „első”, míg Péter a „második” cár. A valódi hatalom azonban a sztreleceket ügyes taktikával lecsillapító Szofja Alekszejevna kezébe került, akit – szintúgy a sztrelecek követelésére – május 29-én a pátriárka és a bojárok rendeletben tettek meg régenssé az ifjú cárok mellé, Natalja Kirillovna Nariskina helyébe.

Koronázása után a gyermek Péter cár a Moszkvától nem messze fekvő Preobrazsenszkoje faluban élt édesanyjával, de féltestvérével rendszeresen, ünnepélyes keretek között megjelent az udvarnál. Az udvari etikett béklyói nélkül, szabad légkörben nőtt fel; művelt asszony hírében álló anyja meglepő módon nem fordított nagy gondot a fiú neveltetésére. Első nevelője, Nyikita Moiszejevics Zotov eredetileg csak olvasásra és írásra oktatta, de a korábbi cárok katonáskodásairól szóló történetek hallatán hamar kiviláglott a nagyherceg lelkesedése a hadviselés iránt. Édesanyja parancsára ekkor külföldi városokat, hajókat, fegyvereket és történelmi eseményeket bemutató könyvet állítottak neki össze. A fiatal cár játékezredeket szervezett nemesifjakból, szolgákból és a német negyedben toborzott újoncokból – ezen ifjúkori regimentek szolgáltak a későbbi Preobrazsenszkij és Szemjonovszkij gárda alapjául. Zotov után Afanaszij Ivanovics Nyesztyerov oktatta a nagyherceget. Írni és olvasni ugyan megtanult, de a helyesírással élete végéig hadilábon állt; a számolást és a geometriai alapfogalmakat pedig csak tizenhat évesen sajátította el a holland Franz Timmermanntól.

Első házassága és Szofja Alekszejevna régensnő bukása bélyegkép|balra|200px|A fiatal I. Péter az orosz cárok hagyományos öltözetében 1689 januárjában, tizenhat évesen feleségül vette Jevdokija Fjodorovna Lopuhina (1669–1731) bojárkisasszonyt, akit anyja választott számára. A Lopuhinok a főváros egyik legvallásosabb, legkonzervatívabb családja voltak; Natalja Nariskina a menyasszonytól várta szabados életvitelű fia megzabolázását, de a frigyhez kötött e reményei nem teljesültek. A házasság, kiváltképpen pedig egy évvel később született első gyermeke, Alekszej Petrovics megerősítette Péter dinasztikus helyzetét V. Ivánnal és Szofja Alekszejevnával szemben: V. Iván öccsénél öt évvel korábban nősült meg, de kizárólag leányai születtek, így Szofja Alekszejevnának nem volt kilátása arra, hogy V. Iván halála esetén továbbra is régens maradhasson V. Iván trónra lépő fia mellett. Amellett, hogy öccse lassan férfivá érett, a régensnő uralmát az ugyanebben az évben, vagyis 1689-ben indított, ámde kudarcba fulladó krími hadjárat is megrendítette. Péter nem volt jó véleménnyel nővéréről; a kettejük között lévő ellentét 1689 júliusában bukott felszínre először: a Kazanyi Miasszonyunk ünnepi körmenete alkalmával Péter nyilvánosan felszólította a távozásra a férfiak között haladó Szofja Alekszejevnát. Amikor a régensnő nem hátrált meg előle, Péter lóháton otthagyta az ünneplőket. Mind Péter, mind Szofja Alekszejevna attól tartott, hogy a másik fél államcsínyt vagy merényletet szervez ellene; augusztus 7-éről 8-ára virradó éjszaka ezért az életét féltő Péter, anyját és feleségét hátrahagyva, előbb az erdőbe, majd a fővárostól nem messze található Szentháromság–Szergij-kolostorba menekült. Ennek ellenére egyre több hivatalnok és tiszt, később pedig sztrelec katona pártolt át hozzá, így az ő támogatásukat maga mögött tudva szeptemberen véget vetett Szofja Alekszejevna uralmának: letartóztatta a bojárjait elveszítő nagyhercegnőt, majd a Novogyevicsij-kolostorba záratta.

A régensnő bukását követően a kormányzás Natalja Nariskina és fivére, Lev Kirillovics Nariskin, valamint a bojár tanácsadók kezébe került. Maga Péter a moszkvai német negyedben folytatta kicsapongó életét, társaságához külföldiek – például a skót Patrick Gordon vagy a genfi François Le Fort – és alacsony sorból származó emberek – Alekszandr Danyilovics Mensikov – egyaránt tartoztak, és itt ismerkedett meg holland szeretőjével, Anna Monsszal is. Viszonyuk körülbelül tíz évig tartott. Baráti körével nemegyszer az ortodox hierarchiát figurázta ki: ivókörét „a leghóbortosabbak, legeslegtréfásabbak és legeslegrészegesebbek zsinatának” nevezte, élén a „hercegpápa” avagy a „fő-főbohócságú pátriárka” állt. Emellett hajók iránti szenvedélyének hódolt: első tengeri útja, egy 1693-as arhangelszki látogatás hatására negyvennégy ágyús fregatt építésére adott megrendelést holland hajómestereknek. Életvitele miatt és amiatt, hogy a külföldiek társaságát kereste és az ő tanácsaikat fogadta meg, csakhamar nemcsak az orosz főnemesség, hanem Natalja Nariskina, Jevdokija Lopuhina és általában a közhangulat is az ifjú cár ellen fordult.

Magánélete

Gilbert Burnet skót filozófus, Salisbury püspöke személyesen megismerhette a cárt ennek angliai tartózkodása alatt. A püspök az orosz uralkodót „rendkívül heves vérmérsékletűnek, lobbanékonynak, indulatosságát felettébb brutálisnak találta; olyan embernek, aki természetéből adódó ingerlékenységét nagy mennyiségű brandy fogyasztásával fokozta.” Több mint két méter magas volt; hosszú termete figyelemre méltó fizikai erővel párosult. Kerülte a szertartásosságot, a pompát – míg kegyencei fényűző palotákban éltek, ő egyszerű faházban vagy szerény udvarházban. Életmódja ennek ellenére nem volt visszafogott: tivornyái és nőügyei megbotránkoztatták a közvéleményt. Christopher Wren építész távozásuk után kiszámította, hogy Péter és társasága mekkora kárt okozott a nekik szállást adó Sayes Court udvarházban: 300 ablaktáblát törtek be, 21 képet szétzúztak, a konyha padlóján valamit felrobbantottak, és a kertben folytatott lovasjáték eredményeként összetörtek három talicskát és tönkretették a magyalsövényt – a kár értéke több, mint 350 fontra rúgott. A cárnak rendkívüli étvágya volt, s az alkoholt egyáltalán nem vetette meg. Erre Louis de Rouvroy, Saint-Simon hercege így emlékezett: „Szinte lehetetlen felidézni, amit két rendes étkezése során evett és ivott, nem beszélve a sörről, limonádéról és más italokról, melyeket az étkezések között leengedett a torkán – és ebben kísérete is követte példáját. Megivott egy vagy két üveg sört, még ennél is több bort, és ezt követően időnként likőröket; az étkezés végén pedig olyan erős italokból, mint a brandy, talán egy litert is elfogyasztott – minden étkezésnél körülbelül ugyanennyit.”

Egyik legnagyobb szenvedélye a hajóépítés volt. A nagy követség során, hollandiai tartózkodása alatt hajóácsként dolgozott a zaandami Rogge cégnél és Amszterdamban a Holland Kelet-indiai Társaságnál. Tanoncfüzetei tanúskodnak szorgalmáról és a mesterség valamennyi ága iránti buzgalmáról. A hajóépítés mellett különféle kézműves mesterségekért – esztergályosság, kőfaragás, festés, rézmetszés –, valamint a fogászatért is lelkesedett: amatőr fogászként udvaroncokat és közemberek is kezelt. Kedvét lelte a törpenövésűekben vagy az egyéb fizikai rendellenességgel születettekben, „rendkívül nagylelkűen és szokatlan kegyetlenséggel tudott bánni velük.” Testvérei közül féltestvér bátyja, III. Fjodor mindig meleg szívvel volt Péter öccse iránt. bélyegkép|balra|350px|I. Péter Nyári palotája Szentpétervárott