Dubrave Donje település Bosznia-Hercegovinában, Živinice községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 7, közúton 10 km-re délre, községközpontjától légvonalban és közúton 5 km-re északkeletre, a Spreča-folyó völgyében, 230–300 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Živinice éghajlata mérsékelten kontinentális, éghajlatát egyszerre befolyásolja a Pannon-medence és a Dinaridák. A januári középhőmérséklet –0,5 °C, a júliusi 19,5 °C, az éves középhőmérséklet: kb. 10 °C. Živinice egyik jellegzetessége a viszonylag sok és egész évben jelentkező csapadék. A hosszabb távú adatok szerint az éves csapadék nagyjából 1000–1100 mm nagyságrendű. A tél mérsékelten hideg, de nem mediterrán jellegű. A völgyben gyakori a köd és a magas páratartalom. A fagyos időszak nagyjából október második felétől áprilisig tarthat, az első havazás általában decemberben, az utolsó márciusban következik be.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb44Bosnyák17771977Horvát423197Jugoszláv830Egyéb15049Összesen24372224
Története Őskor és ókor A Felső Spreča-völgy már ősidők óta kiváló feltételeket biztosított az emberi megtelepedéshez. A Spreča és mellékvizei állandó vízellátást adtak, a völgyfenék mezőgazdaságra kiválóan alkalmas volt, míg a környező dombvidék erdői vadászatra és állattartásra adott lehetőséget.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött, melynek a döntő eseménye a Baton-felkelés (6–9) volt, amelynek leverése után a térség véglegesen bekerült a római államszervezetbe.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A község területén a római uralom emléke a közeli Đurđevik területén található „Gradina” nevű magaslat római kori erődítménye. A lelőhely két magaslatból áll, közülük a nagyobbikon középkori temető maradványai található négy darab fennmaradt stećakkal.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Az oszmán kori Spreča náhije létezéséből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. Živinica középkori területe a bosnyák állam részét képezte; Gostilj, Dramešin és Soli területei önálló politikai egységként léteztek, ám ezt a státuszukat a törökök boszniai megjelenéséig elveszítették.
A község területén több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Živinica területének déli és keleti része különösen gazdag középkori nekropoliszokban és stećak sírkövekben. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A mai Dubrave Donje a történeti Donja Tuzla katolikus plébániájának területén fekszik. A Donja Tuzla-i plébánia története jóval régebbi, mert a ferencesek már a középkor végén jelen voltak Tuzla környékén, és a források szerint a tuzlai ferences kolostor a 14–15. század fordulóján jöhetett létre. A török uralom alatt a katolikus lakosság azonban erősen megfogyatkozott, részben elvándorlás miatt. Dubrave Donje (ezen belül Muradija) azok közé a falvak közé tartozott, ahol ezután is jelentős katolikus lakosság maradt. A 18. század elején a megmaradt katolikusok lelkipásztori ellátását a ferencesek szervezték meg. Az 1813-as népszálálásban Dubrave lakosságát Živinicével együtt számlálták meg. Ekkor a két településnek együtt 51 háza és 283 lakosa volt. 1827-ben már önállóan számlálták meg a lakosságát, akkor 16 házban 106 lakos élt itt. 1855-re a lakosság száma 129-re nőtt. 1885-ben Muradija már „Dubrave katoličke” néven szerepel. A 19. századi iratokban Dubrave, Dubrave Donje, Hrvatske Dubrave, illetve Dubrave katoličke megnevezések is előfordulnak a Tuzla–Živinice térségben.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az 1879-es osztrák–magyar népszámlálásban a Dubrave község három helyből állt: Dubrava (667 fő), Dubrava Sabit (348 fő) és Muradija (197 fő). A háromból a két utóbbi felel meg a mai Dubrave Donjénak. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Dubrave községhez tartozó Dubrave Donje településen 100 háztartást és 529 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 124. o. A Monarchia kormányzatának egyik legfontosabb beruházása a vasúthálózat kiépítése volt. Ennek kezdetben katonai oka is volt: az 1878-as megszállás alatt az ellenállás miatt gyors csapat- és utánpótlásszállításra volt szükség. Később azonban a vasút gazdasági eszközzé is vált, amely bekapcsolta Boszniát az európai piacokba. A Tuzla felé vezető vasút különösen fontos volt Živinice szempontjából. 1886-ra elérte Tuzlát a keleti vasúti ág, és ezzel hozzáférést biztosított a Tuzla környéki szénmezőkhöz, a sóforrásokhoz és a termékeny mezőgazdasági térségekhez.
A Živinice környéki fejlődést talán még jobban meghatározta a szén. Živinice közvetlen környékén különösen Dubrave és Đurđevik térsége vált jelentőssé. Ez vezetett ahhoz, hogy a 19. század végén Živinice már nem egyszerűen mezőgazdasági településként fejlődött, hanem egyre inkább a tuzlai szénvidék egyik helyi központjává vált. A gazdasági fejlődés új munkaerőt igényelt, ezért Živinice és a környező bányavidék falvaiban fokozatosan nőtt azoknak a száma, akik már nem kizárólag mezőgazdaságból éltek. A város modernizációja elsősorban a helyi boszniai lakosságra épült, miközben a közigazgatásban, műszaki és gazdasági szférában megjelentek a Monarchia más részeiből érkezők.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A település és közvetlen környéke többször került a partizánok, csetnikek és tengelyhatalmi/NDH-erők közötti harcok közelébe. A térség különösen bonyolult volt, mert nem egyetlen „front” alakult ki. A partizánok és csetnikek kezdeti együttműködése hamarosan fegyveres konfliktussá alakult, miközben mindkét mozgalomnak az NDH és a német erők ellen is voltak műveletei. A háború folyamán a Živinice környéke jelentős partizántevékenység színtere volt. A helyi emlékezet ma is úgy tartja számon Dubravét, mint amelynek lakossága jelentős szerepet vállalt a Népfelszabadító Háborúban (NOR) 1941–1945 között.
1944. szeptember 14-én Živinice térségében 112 katona dezertált a 13. SS-hegyi hadosztályból („Handschar”) és átállt a partizánokhoz, konkrétan a 27. hadosztály 16. muszlim dandárjához. Másnap, 1944. szeptember 15-én, a 27. partizánhadosztály egységei elfoglalták Živinicét. A települést ekkor csetnik alakulatok védték. 1944. szeptember 17-én a partizánok ismét elfoglalták Tuzlát, és ettől kezdve a Tuzla–Živinice térség a kelet-boszniai partizánmozgalom egyik fontos területévé vált. 1944 őszén Živinicében megalakult a Živinicei dandár, amelyet a 18. kelet-boszniai horvát dandárból kivált harcosokból szerveztek. Feladata a helyi rend fenntartása és a németekkel, usztasákkal, csetnikekkel, valamint a „zöld káder” fegyvereseivel való harc volt. A térség felszabadításában több partizánegység vett részt, köztük a XV. Majevica, XVI. muszlim, XVIII. horvát-kelet-boszniai, valamint krajinai, vajdasági és szerb egységek. A helyi emlékezet szerint a Živinice körüli harcokban a helyi partizánok mellett Tuzla, Kladanj, Birač, Ozren, Srebrenik, Majevica és más körzetek harcosai is részt vettek. 1944 októberében a településen már helyi népfelszabadító bizottság működött, tehát Par Selo ekkor már önálló helyi közigazgatási egységként szerepelt a felszabadított területen.
A szocialista jugoszláv időszak A háború után, 1945-ben a Živinice község új helyi néphatósági rendszere már külön Dubrave-i körzetet/helyi néphatóságot állított fel. Ennek területéhez Donje Dubrave, Gornje Dubrave, Hrvatske Dubrave, Pasci, Petrovice, Par-Selo és Orašje települések tartoztak.
A mai Dubrave Donje 1955-ig még Dubrave Hrvatske néven szerepelt. A név hivatalosan csak 1955-ben változott Dubrave Donjére. Ugyanebben az 1955-ös közigazgatási rendezésben a mai Dubrave Gornje is ekkor jött létre, a Gornje Dubrave és Hrvatske Dubrave összevonásával..
A szocialista időszakban Živinice környékén a szénbányászat, a faipar és a kapcsolódó feldolgozóipar vált meghatározóvá. A falu egyre kevésbé volt hagyományos agrártelepülés, a lakosság jelentős része a közeli városban, a bányászatban, a faiparban, az építőiparban, a kereskedelemben és az állami szolgáltatásokban dolgozott. Javultak a közlekedési kapcsolatok, terjedt a villamosítás, fejlődött a vízellátás, javult az iskolázottság, megjelentek a korszerűbb, városi mintájú családi házak, egyre több fiatal került középiskolába, majd szakmunkásképzésbe. A falu egyre inkább egy nagyvárosiasodó ipari központ közvetlenül szomszédos, gyorsan növekvő települése lett.