Marcel Duchamp (Blainville-Crevon, 1887. július 28. – Neuilly-sur-Seine, 1968. október 2.) francia festő, képzőművész; kubista, szürrealista és dadaista. Alkotói korszakának idején minden modern stílusirányra hatással volt. Párizsban és New Yorkban egyaránt otthon volt, munkássága megelőlegezi a happeninget, a performanszot, a body artot és a transzvesztita művészetet.

Értékelése Duchamp szinte mindent kitalált, ami a 45 utáni művészeket foglalkoztatta. A ready-made olyan hatást gerjesztett, ami a mai napig fennmaradt. Lerombolta a klasszikus művészet esztétikai programját. Marcel Duchamp rengeteg művészeti műfajban dolgozott többek között installációkat is készített.

Egyfelől anyagiság, materializmus, másfelől a legabsztraktabb transzcendens gondolkodás jellemzi. Humor, irónia, paradoxonok, dekoncentráltság ez mind jellemző művészetére. Nem törekedett karrierre, bölcsességre, lustaság és tétovaság jellemzi, melyet a külvilágnak önmagából megmutat. Ez szöges ellentéte Pablo Picassónak, aki élete végéig hatalmas aktivitással dolgozott.

A rejtőzködés és a voyeurizmus is jellemző rá. Titokban nagyon sokat dolgozott. Mindennel szemben iróniát és derűt tanúsított, ezen viselkedése miatt sokan egy zen buddhistához hasonlították. A tudományt és a gépeket is ironikusan fogta fel (ellentétben az avantgárd gépekre épülő utópiájával). Duchamp olyan gépeket szerkeszt, amelyeknek semmi haszna sincsen, áltudományos gépek sorát állítja elő: például ajtónyitó szerkezet, a köröm növekedésének energiáját felhasználó szerkezet.

A művészet kisajátító szerepe (később appropriation art) nála jelenik meg először. A voyeurizmus problémáját viszi tovább majd a feminista művészet. Foglalkozik a férfi-nő viszonnyal, de pátoszmentesen, nem macsó módon. Az androgün mítosszal is foglalkozik.

Ledönti a művész romantikus mítoszát, szerinte a művész egy speciális dolgozó. Mindenki művész, minden tárgy lehet műtárgy – mondja ő.

Alkalmazza az elhallgatás stratégiáját: mindenki azt hitte, hogy 1918 után festette utolsó nagy művét, pedig utána is sokat dolgozott.

A festészetet gondolati festészetként fogta fel, nem pedig retinálisként. Pop-art, Op-art, Koncept art, Dada, Arte Povera, ezekre a művészeti irányzatokra mind nagy hatással volt. Az ezoterikus mélylélektana a szürrealizmushoz köti. Majd megelőlegezi a transzvesztita művészetet, a happeninget, a performanszot, a body artot is.

Pierre Rocher szerint: „A legjobb műve az, ahogy az idővel gazdálkodott.”

Megszüntette a művészetben a fontos kategóriát, nincsen unalmas dolog, szerinte minden érdekes. Elveti a felesleges dolgokat (ez is a buddhizmushoz köti).

Foglalkozik az individuáció kérdésével: a szellemi kiteljesedés és a kétértelműség elmélete, (Platón Lakomájából ered ez). Erősen házasság ellenes volt, életében kétszer nősült, először anyagi okokból. Fontos volt számára az agglegény-lét. Ennek ellenére rengeteg kapcsolata volt, a 10-es években dorbézolós életet élt.

„Soha nem éreztem az alkotás görcsét.” – mondja ezt művészetéről.

Önmagát semmilyen irányzathoz nem akarta kötni (bár 1936-ban az egyik aláírója volt Tamkó Sirató Károly Dimenzionista manifesztumának). Amikor megkérdezték tőle, hogy hová sorolná magát azt mondta, hogy az erotizmushoz. Leginkább írók voltak rá nagy hatással. Duchamp nem pusztán művész, hanem egy igazán rendkívüli ember, aki teljesen új attitűdöt tudott megjeleníteni életével. Életműve tudatosan felépített. Három fő művén végigkísérhetjük művészetét. A sakkhoz nagyon vonzódott és jól játszott. A végjátékokról könyvet is írt, ez a probléma a 80-as években játszik majd nagy szerepet. Foglalkozott a sakk megoldhatatlan problémáival is.

Pályakezdés

1887-ben született Normandiában. Három fiú és három lány testvére volt. Duchamp szerette a hármas számot, kabbalisztikával és számmisztikával is foglalkozott. Két idősebb fiútestvére és egy lánytestvére is művész lett. Az egyik fiú a Jacques Villon nevet vette fel és festő lett, a másik Duchamp Villon néven szobrász. A családját játékos hangulat övezte. Duchamp korán kezdett rajzolni. Rendes és pedáns gyerek volt.

Első képein impresszionista hatások fedezhetőek fel. Már korán elkezdett foglalkozni azzal, hogy mi is a festészet a maga valójában. Korai képei kvalitásosnak tekinthető, éppen ezért kap nagyobb hangsúlyt az is, hogy miért is veti el a festészetet.

Az érettségi után egy évig grafikára korlátozta tevékenységét. A testvérei és ő is foglalkozott karikatúrával, melynek legtöbbje erotikus villámtréfa. Jellemző, hogy Duchamp nem a magasművészet alakjai közé kerül be pályája elején. Rajzai lineárisak. 1905-ben egy évig katona volt. 1906-ban újra folytatja festészeti tanulmányait. Hat rá a Nabis intimizmusa, Duchamp befelé fordul, a magánélet témáit jeleníti meg. A fauves-ok, főleg Matisse hatása is érezhető lesz színein. A tizenéves Duchamp képei őszinték, nincs bennük hátsó gondolat (igaz „elülső” sincs: a tájkép tájat, a portré embert ábrázol.

Suzanne Duchamp széken ülve (1902) Tájkép Blainville-nél (1902) Templom Blainville-ben (1902) Raymond Duchamp Villon (1904-05) Marcel Lefrancois portréja (1904) A sziklán (1907) 1907-ben a tengerparti Yport-ban krikettezik, teniszezik, vitorlázik és megfesti eme könnyed tájképét. Ház az almafák mögött (1907) Ház az erdőben (1907) Peoniák vázában (1908) Vörös ház az almafák mögött (1908) Szent Sebestyén (1909) Apja portréja (1910) Visszafogott színekkel dolgozik. A képépítés, valamint a képszerkesztés terén egyértelműen Cézanne hagyományait hasznosítja. A sakkjátszma (1910) A szereplők kiszámított elhelyezésével Paul Cezanne hatásáról tanúskodik: az előtérben az elomló, semmittevő sógornők, a háttérben pedig az elmélyülten sakkozó fivérek és a smaragdzöld kert látható. A kép alapján jogot nyert arra, hogy ezután a Szalon tárlataira előzetes zsűrizés nélkül küldhesse be képeit. Yvonne Duchamp (1909) A kivillanó térd érzékenyen erotikussá teszi a képet. Kicsi lánytestvér (1911) A képet négy évvel később festette. A gázlámpa fallikus szimbólum. A kép kubisztikus jellegű, van egy enyhe geometriája. Dr. Dumouchell portréja (1910) Barátja volt, később orvos lett. A képen tanúi vagyunk Duchamp kisded játékai egyikének. A modell karja olyan furcsán van megfestve, hogy a néző képtelen eldönteni, mit csinál vele az ábrázolt. Rózsaszínes aura veszi körül. Biliárd és sakkpartnere volt Duchamp-nak. Chauvel portréja (1910) Brunette kék blúzban (1910) Bateau-Lavoir (1910) A 23 éves Duchamp a művei mögött rejtőzik, onnan figyeli a világot és nagyon óvatosan próbálkozik: azon töpreng, hogy milyen újítással rukkolhatna elő. Szín, vonal, kompozíció – vajon mi jellemzi még a festményt? Megvan: a cím! A képcím vihet egy kis többletet az alkotásba. Megfesti a neuilly-i híd alatt úszó öreg bárkát. A hajósok kimosott és kötélen száradó ruhái teszik még mozgalmassá a kompozíciót. A képnek a Bateau-Lavoir (Mosodahajó) címet adja. A látszat tehát hajó, melyen kimosták a ruhákat – tehát a hajó mosodahajó. A cím azonban többértelmű, hiszen nyilvánvaló utalás a Rue Ravignan-on lévő műteremházra, mely kinézete miatt kapta ezt a nevet.

Beiratkozik a Julian Akadémiára hogy előkészítsék az École des Beaux-Arts felvételi vizsgájára, nem vették fel, elutasították aktjait, kompenzálásképpen éppen ezért sokáig aktokkal foglalkozott. Löttyedt, nagydarab, hájas nőket festett meg.

Akt a fürdőkádban (1910) Akt fekete harisnyában (1910) Két akt (1910) Vörös akt (1910)

Pszichikai élmények feldolgozása

A 10-es években elveszíti érdeklődését a külvilág iránt, a saját életének pszichikai eseményeit dolgozza fel.

Paradicsom (1910) Ádám és Éva ábrázolásáról, ugyanakkor parodizálásáról van itt szó. Az emberiség ősapja a kép jobb oldalán áll félprofilban, s kezével takarja el szemérmét Éva elől. A kép túlsó oldalán a pucér Éva látható (hivatásos modell guggolt hozzá modellt!) és érdeklődéssel szemléli Ádám testét. A bokorban (Szt. Marcellus megkísértése) (1911) A háttérben a címadó bokor rezzenetlenül és hatalmasan tornyosul, s kék a színe. Az előtérben levő két nő sárgában és vörösben jelenik meg, mint a csábítás jelképei, akik egymással is vetekednek az alkotó „remete” kegyeiért. Az a törekvésük, hogy elcsábítsák, bűnbe vigyék a művészaszkétát, a művésznek ugyanis az a dolga, hogy dolgozzon, képeket alkosson, meditáljon. Picasso az Avignoni kisasszonyok c. művével is rokonságot mutat abban, hogy a nők a nézők kegyeit is keresik. A térdeplő nőt, aki plasztikusabb, égi és földi Vénuszként szokták értelmezni. Ez a nő valójában Duchamp szeretője volt, értelmes erotikus és egyben sánta is. A férjét csalta Duchamp-pal. Keresztelés (1911) Fuvallat egy japán almafa ágai között (1911) Az almafa alatt meditáló szerzetest ábrázol, egy pillanatra eltöprenghetünk, mi itt a japán: a szerzetes, avagy az almafa? Lehetséges, hogy a nyugodtan meditáló szerzetes póza nemcsak „allegorikus”, hanem csúfondáros, gunyoros is. A látszólag nyugodt perdita-szerzetesi póz rezzenetlen. Felette azonban a kisméretű almafát erős szél borzolja (ezt a szelet Duchamp „a vágy leheletének” nevezte). Az „aszkéta” és a „vágy” minden bizonnyal a kemény művészi munka és a szórakozás közötti ellentétnek felel meg. Mindenesetre olyan ellentétekről van szó, melyek a kép olvasatát a gúnyrajzhoz vagy a vicchez közelítik. Huzat hatol át a kis (japán?!) almafa lombjai között és napvilágra hoz valamit, ami máskülönben rejtve maradna. Itt tehát csempészárut találunk, a Művészet fennkölt világába csúsztatott valami mást.

Kubista korszak

Duchamp 1911 és 12 között a kubizmus élményét próbálja feldolgozni.

Szonáta (1911) A képet irodalmiasabb kubizmus jellemzi. Túllép a fauvista látásmódon és a kubizmus felé nyúlt, de a kubizmuson túlmutató elveinek is megfelel. Középen a félig süket anyja és gyerekei zenélnek. Az anyja, mint uralkodó jelenik meg. Suzanne zongorázik, Yvonne hegedül, Magdaleinen kottát olvas. A zenélés, a közös játékok és a hosszúra nyúló beszélgetések tartják össze a családot. Yvonne és Magdaleinen (1911) Nem hízelgő jellegű kép. Alkalmat talál arra, hogy a kubista festészetbe humort csempésszen. A két nő profilját csűri csavarja. A hajak parókaszerűek. Tanulmányok a Sakkjátékosokhoz I.-II. (1911) Az 1910-es Sakkjátszma még Paul Cezanne-ra emlékeztetett. Most viszont olyan vázlatokat készít, melyeken a játékosok fejéből előbukkanó gondolatokat óhajtja ábrázolni. Az ellenfelek profilja egymás ellen feszül, de maguk az arcok kifejezéstelenek, mimikamentesek maradnak, akárha leoldódtak volna róluk a gondolatok. Tanulmányok a Sakkjátékosokhoz III-IV. (1911) Tanulmányok a Sakkjátékosokhoz IV.-V. (1911) Sakkjátékosok (1911) Itt már a sakk élet-halál kérdés. A két figura merev és páncélszerű. Kettejük között megjelennek sakkfigurák. Sakkjátékosok képmása. (1911) Kávédaráló (1911) A mérnöki, műszaki rajz, mint a gondolati festészet nyelve ezen a munkán jelenik meg először. A kép bátyja konyhájába készült. A számítást és a gondolkodást jeleníti meg. Az ábrázolt tárgy a fölülnézet és az oldalnézet keveréke. Humorosan jelzi, hogyan kerül bele a kávé a kávédarálóba. Nem a kubista reduktivizmussal dolgozik. Egyesíti a klasszikus festményt és műszaki rajzot. A mozgás egy statikus tárgyon jelenik meg.