Digimon címszó alatt léteznek animesorozatok, mozi-animék, mangák, és játékok.

A Digimon szó az angol "Digital Monsters: Digitális Szörnyek" kifejezés nemzetközi rövidítése, de használata és kiejtése magyarosítva lett nálunk.

Digimon: I. sorozat (Digimon Adventure TV)

Történet Hét különböző gyerek egy nyári táborozáson vesz részt, de ezt leszámítva látszólag szinte semmi nem köti össze őket. (Későbbiekben és az első rövid filmben kiderül ennek ellenkezője.) Angol-magyar név szerint: Tai, Matt, Sora, Izzy, Mimi, Joe, és TK Takeru. TK kivételével 11-12 éves korban vannak, Matt öccseként TK 8 éves. Hamarosan havazni kezd és mindegyikük kezébe kerül 1-1 úgynevezett Digikütyü vagy Digitalizáló. (A misztikus eszközök fontos részét képezik a történetnek.) Az eszköz neve eredetileg és angolul Digital Device kifejezésből adódó szójátékként Digivice vagy saját kiejtés szerint Digi-vice. Ezekkel a gyerekek – akaratukon kívül – átjutnak a Digivilágba, ahol mindegyikük mellé szegődik egy-egy beszélő Digimon. (Digitális szörnyek.)

Sok gonosz szándékú szörnyet legyőznek az aprócska digimonok, akik mindeközben folyton átalakulnak és visszaalakulnak. Miután legyőzik a File-sziget sötét urát, egy kedves öreg úr elmondása szerint ők a kiválasztott Digivégzetesek. Az ő feladatuk digimonjaikkal megvédeni a Digivilágot. Eközben meg kell találniuk a továbbfejlődéshez szükséges medálokat, és ráadásul nyolcadik Digivégzetesre is rá kell bukkanniuk... A cselekmény egyre bonyolódik. Folyamatosan erősebb és gonoszabb ellenfelekkel találkoznak, miközben az egymásba fektetett bizalom is megbomolhat... Klasszikus, örökérvényű, izgalmas, sci-fi elemekkel vegyített harcos anime. Nem csak fiataloknak.

Szereplők Taichi "Tai" Kamiya Szinkronhang: Fudzsita Tosiko (japán), Joshua Seth (angol), Fekete Zoltán, Simonyi Balázs (a film) (magyar) A digivégzetesek vezére és Kari bátyja. Kalandos, sportos és született vezető, Tai általában az első aki harcba bocsátkozik. Viszont az idő előrehaladtával megtanulja, hogy az empátia és az együttérzés a siker kulcsa, s nem a vakmerő bátorságát, hisz egy igazi vezérnek szüksége van barátai bizalmára. Hozzáférés a Wayback Machine használatával. A japán változatban néven ismert. Crest: Bátorság Digimon: Agumon Szinkronhang: Szakamoto Csika (japán), ? (angol), Vári Attila (magyar)

Sora Takenouchi Szinkronhang: Mizutani Júko (japán), Colleen O’Shaughnessey (angol), Németh Kriszta (magyar) Kissé fiús természete ellenére a digivilágba igyekszik óvatos lenni, ezzel ellensúlyozva Tai vakmerőségét. Sora egy nagyon megbízható ember, és megpróbál vigyázni a többi gyerek, így gyakran tölti be az anya szerepét. Hozzáférés a Wayback Machine használatával. A japán változatban néven ismert. Crest: Szeretet Digimon: Biyomon

Yamato "Matt" Ishida Szinkronhang: Kazama Júto (japán), Michael Reisz (angol), Pálmai Szabolcs, Halasi Dániel (42-44, a film) (magyar) Matt egy született lázadó, akit társai "vagánynak" tartanak. A kis csapat másodparancsnoka, annak ellenére, hogy gyakran magányos farkasaként viselkedik, aki szereti a dolgokat a maga módján megoldani. Kisöccsét, T.K.-t nagyon félti, s mindent elkövet, hogy biztonságban tudja. Hozzáférés a Wayback Machine használatával. A japán változatban néven ismert. Crest: Barátság Digimon: Gabumon Szinkronhang: Jamagucsi Majumi (japán), Kirk Thornton (angol), Markovics Tamás (magyar)

Koushiro "Izzy" Izumi Szinkronhang: Tendzsin Umi (japán), Mona Marshall (angol), Molnár Levente (magyar) A tipikus számítógép guru, aki laptopját még a digivilágba is magával viszi. Korához képest nagyon okos és ötletes, s mindenről van egy elmélete. Hozzáférés a Wayback Machine használatával. A japán változatban néven ismert. Crest: Tudás Digimon: Tentomon Szinkronhang: Albert Gábor (magyar)

Mimi Tachikawa Szinkronhang: Maeda Ai (japán), Philece Sampler (angol), Simonyi Piroska (magyar) Mimi egy tipikus lányos lány, "apu kis hercegnője". Nagyon én-központú, de nem önző és nagyon lojális a barátaihoz. A digivilág vad terepe egyáltalán nincs ínyére és ennek gyakran hangot is ad. Hozzáférés a Wayback Machine használatával. A japán változatban néven ismert. Crest: Őszinteség Digimon: Palmon

Joe Kido Szinkronhang: Kikucsi Maszami (japán), Michael Lindsay (angol), Szokol Péter (magyar) Annak ellenére, hogy állandóan aggódik, és hajlamos "allergiás" lenni mindenre maga körül, Joenak erős felelősségérzete van. A többi gyerek gyakran piszkálja pesszimista hozzáállása miatt, viszont Joe félelmei nem alaptalanok. Hozzáférés a Wayback Machine használatával. A japán változatban néven ismert. Crest: Megbízhatóság Digimon: Gomamon

Takeru "T.K." Takaishi Szinkronhang: Konisi Hiroko (japán), Wendee Lee (angol), Minárovits Péter, Simonyi Balázs (a film) (magyar) A legfiatalabb a csoportban és Matt öccse. Édes természetű, nagylelkű és próbál bátor lenni. Engedelmes fiú, aki törekszik mindig helyesen cselekedni. Hozzáférés a Wayback Machine használatával. A japán változatban néven ismert. Crest: Remény Digimon: Patamon

Hikari "Kari" Kamiya Szinkronhang: Araki Kae (japán), Lara Jill Miller (angol), Bálint Sugárka (magyar) Kari Tai kishúga. Eredetileg ő is a többiekkel kellett volna megérkezzen a digivilágba, de hála egy betegségnek nem vehetett részt a nyári táborban, így csak később csatlakozik társaihoz. Korához képest nagyon okos, együttérző és türelmes. Hozzáférés a Wayback Machine használatával. A japán változatban néven ismert. Crest: Fény Digimon: Plotmon/Gatomon

Anime Röviddel a Digimon Adventure mozifilm történetének elkészülte után a Toei Animation producereit arra kérték, hogy készítsenek belőle egy televíziós sorozatot is. A Digivégzetesek karaktereit Nakacuru Kacujosi hozta létre és a stáb úgy határozott, hogy a szereplők neveit olyan kandzsikra alapozzák, melyek a szerencséhez kapcsolódónak. A japán nyelvű változat összes zenéje Takanori Ariszava szerzeménye, aki a világhírű Sailor Moon és Galaxy Fraulein Yuna sorozatok zenéit is komponálta. A Digimon Adventure – japánul: – sorozatot Japánban először a Fuji TV sugározta 1999. március 7-től következő év március 26-áig.

A sorozat amerikai Fox Kids-es változatának hangrendezői Wendee Lee, Michael Sorich, és David Walsh voltak, akik az eredeti filmzenét az Udi Harpaz és Shuki Levy által alkotott zenére cserélték. Az angol változathoz Shuki Levy a hanganyag egy részét a Starcom: The U.S. Space Force és a Masked Rider sorozatok zenéjéből hasznosított újra. Ugyanakkor a szinkronizálás közben amerikanizálták a szereplők neveit és személyiségüket is némiképp megváltoztatták. Viszont a kor (1990-es évek) szokásával ellentétben a helyszíneket nem honosították, így a történek Japánban játszódik.

Az amerikai stúdió a szinkronizálás mellett kisebb változtatásokat is végrehajtott: a japán írott szöveg nagy részét letörölték vagy lefordították. A meztelenséget, fegyvereket, verekedéseket tartalmazó jeleneteket kivágták vagy cenzúrázták.

Magyarországon 2001. szeptember 12-én a Viasat 3 adó kezdte el vetíteni a sorozat Fox Kids-es cenzúrázott változatát, Digimon címmel. Azonban rossz narráció következtében sok esetben "Digimonok" hallható. Miután a sorozat licensze és szinkronja 2006-ban átkerült az RTL Klubhoz, a hiba következményeként – a szövegkönyvet nem figyelve – az RTL Klub mindegyik sorozatot Digimonokként kezdte közölni. Illetve az amerikai címre is alapozott, amely "Digimon: Digital Monsters". A Viasat hétköznaponként vetítette egy délutáni premierként és egy reggeli ismétlésként is. Az első vetítés novemberig tartott, ezután azonnal ismétlés indult és 2002. februárig tartott a sorozat vetítése. Érdekességként még hozzáfűzhető, hogy a 16.10-kor látható premier után 16.35-kor a német RTL II csatornán is futott az első Digimon sorozat. (Ott vágatlanul és egyben egy sajátos német változattal.)

Mozifilm Digimon Adventure: Movie A Digimon Adventure – japánul: – az első Digimon film, amely először 1999. március 6-án volt látható Japánban. A film egyfajta kísérleti epizód az őt követő sorozat számára. A történet Tai és Kari kalandjait mutatja be 4 évvel a digivilágba érkezésük előtt.

Digimon Adventure: Our War Game! A Digimon Adventure: Our War Game! – japánul: – a második Digimon film, amely 2000. május 4-én jelent meg Japánban. A történet pár hónappal Apocalymon legyőzése után zajlik, a főszereplői pedig a sorozatból jól ismert Tai, Matt, Izzy és T.K., de a többi digivégzetes is felbukkan. Valószínű, hogy a filmet az 1983-as WarGames amerikai film ihlette.

Digimon: Az igazi film A Digimon: Az igazi film egy angol nyelvű mozifilm, amit a Fox Kids Észak-Amerikában 2000. október 6-án jelentetett meg. A filmet az eredeti két Digimon Adventure film és a Digimon Adventure 02: Digimon Hurricane Touchdown!! / Supreme Evolution!! The Golden Digimentals film összedolgozásából hozták létre. Megváltoztattak néhány jelenetet és a történet részleteit, hogy a három filmből egy történetet alkossanak.

Dráma CD Számos mini-dráma CD is megjelent a Digimon Adventure sorozat futása alatt. Ezek kiegészítő audio drámákat tartalmaznak, amelyek nem befolyásolják a televíziós sorozat történetét. Ezen felül a fő digivégzetesek karakterdalai is szerepelnek a lemezeken. Az első drámát CD-t 1999. november 5-én adták ki, amit két további kiadás követett 1999. december 3-án és 2000. január 7-én.

Az utolsó dráma CD, amelynek címe Digimon Adventure: Original Story: 2 and a Half Year Break 2003-ban jelent meg.

Light novel Maszaki Hiro, a Digimon Adventure egyik forgatókönyvírója a sorozat rendezőjével, Kakudó Hirojuki-vel, közösen hozták létre a Digimon Adventure sorozat light novel változatát. A regényt három részre tagolták.

Digimon 02 Történet 4 év telik el az eredeti sorozat vége óta. A kiválasztottak élik tovább mindennapi életüket, de kalandjaikat sohasem fogják elfelejteni. TK és Kari folytatja tanulmányait az iskolában. Emellett új barátokat szereznek Davis, Yolie, és Cody személyében. A 02-ben változó a korösszetétel: Davis 11 éves, Yolie 12 éves, TK és Kari eltelt 4 év által szintén 12 éves, Cody csak 9 éves, Ken pedig 13 éves. Egy napon segélykérést kapnak a Digivilágtól, mert egy új ellenség bukkant fel. Ez az ellenség egy fiatal fiú, aki Digimon-királynak nevezi magát. A terve az, hogy az általa létrehozott fekete tornyokkal meggátolja a Digimonok digitációs képességét és így leigázza világukat. Davis, Yolie, és Cody új típusú D3-Digitalizálót kap. Majd megismerik Digimonjaikat: V-mon, Hawkmon, és Armadillomon. A speciális Digitalizáló segítségével első körben szabadon tudnak átjárni a két világ között. Ezek mellé a Digimon-Király hatása miatt átmeneti formában – teljesen új hibrid energiaszintű Páncél átalakulásokat kapnak az előző csapat jelképeivel és azokhoz tartozva korlátozott erővel felruházva. Nagyjából Küzdő-Fejlett szint közötti erőt tudnak előhívni, illetve teljes átalakulás helyett a Digimonok csak megnyúlt formával kapnak páncélos felvértezést. A Kari és TK birtokában lévő régi Digikütyük is új típusúvá alakulnak át a saját Páncél-tojások megtalálásával, így teljes bedobással megkezdődik az igazi harc a rejtélyes király ellen... Egyébként az átmeneti hibrid átalakulás Gatomon-nál a legérzékelhetőbb, aki rendhagyó módon kis termetével Küzdő szinten maradt és így alakul át. (Illetve elhagyja a Szent Gyűrűjét.) A sorozat sok csavart és klasszikus formák helyett új Digiváltozásokat tartalmaz.

Szereplők Davis Motomiya Szinkronhang: Kiucsi Reiko (japán), Brian Donovan (angol), ? (magyar) A japán változatban néven ismert. Digimon: Veemon

Yolei Inoue Szinkronhang: Nacuki Rio (japán), Tifanie Christun (angol), ? (magyar) A japán változatban néven ismert. Digimon: Hawkmon

Cody Hida Szinkronhang: Urava Megumi (japán), Philece Sampler (angol), ? (magyar) A japán változatban néven ismert. Digimon: Armadillomon

T. K. Takaishi Szinkronhang: Jamamoto Taiszuke (japán), Doug Erholtz (angol), ? (magyar) A japán változatban néven ismert. Digimon: Patamon