Borbereki Kovács Zoltán (Rónaszék, 1907. július 27. – Johannesburg, 1992. március 26.) magyar festő, szobrász. Mind a monumentális szobrok, mind a kisplasztikák műfajában remekműveket alkotott. A modern stílusirányokat kisplasztikái mutatják.

Élete Pályáját Podolini-Volkmann Artúr rajziskolájában kezdte, ahol 1928-ig tanult. Ezután 1933-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke lett. Olyan neves mesterektől tanult, mint Vaszary János és Csók István. Római ösztöndíjasként az Accademia delle Belle Artin Ferruccio Ferrazzinál, elsajátította a freskófestészet fortélyait is. Később az Új Művészek Egyesülete és a Szinyei Merse Pál Társaság alelnöke lett. A Szolnoki művésztelepre először 1933-ban került, amelynek 1940-től törzstagja lett. 1948-ban Olaszországban, majd 1949-től Fokvárosban, később Johannesburgban élt. 1992-ben, Szolnokon temették el, síremlékén Magyar Golgota című munkáját öntötték ki dombormű formában.A síremlék Pogány Gábor Benő szobrászművész tervei szerint készült. Felesége Borberekiné Sebők Erzsébet festőművésznő. Lánya, Borbereki Borbála szintén festőművész.

Munkássága

Borbereki Kovács Zoltán festőnek tanult, a szobrászat, a mintázás alapjaival autodidakta módon Szolnokon ismerkedett meg. Az 1930-as évektől kezdve már kizárólag szobrászattal foglalkozott. Realista ihletésű, monumentális szobrokat készített, kompozíciói zártak, tömbszerűek, művészetére a tiszta formák, a népi stílusok jellemzők. Eleinte kőből készültek alkotásai, majd áttért a bronz- és faszobrok készítésére. Épületplasztikákat is alkotott. Miután elhagyta Magyarországot és Dél-Afrikában telepedett le, más típusú alkotások kerültek ki a keze közül. Nagy hatással voltak rá az afrikai formák, a bennszülöttek művészete. Az 1960-as években ismét stílusváltás következett, műveiben inkább az absztrakt formák kezdtek jelentkezni, főleg kisplasztikákat készített. Dél-Afrikában nonfiguratív szobrokat faragott féldrágakövekből. Szobrai jelentős része köztereken található. Jelentős alkotásai kubikosokat és aratókat formáznak.

Kiállítások bélyegkép|jobbra|265px|Magyar Golgota (1941) 1928, Tavaszi Szalon, Nemzeti Szalon, Budapest 1931, Kovács Szalon, Boda Gáborral 1932, XVIII. velencei biennálé, Velence 1932, Magyar kiállítás, New York 1933, Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1934, Képzőművészek Új Társasága kiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest 1935, Tamás Galéria, Budapest 1936, A Szolnoki Művésztelep reprezentatív kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest, XX. velencei biennále, Velence, Római magyar művészek kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest. Magyar művészeti kiállítás, Pittsburgh, New York 1937, Magyar kiállítás, Künstlerhaus, Bécs 1939, Csoportkiállítás, Ernst Múzeum, Budapest 1940, Mai magyar kisplasztika, Tamás Galéria, Budapest 1941, Magyar Egyházművészeti Kiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest 1942,"1942", Nemzeti Szalon, Budapest, Szabadság és a Nép, Vasmunkások Székház, Budapest 1943, Magyar művészek olasz tárgyú képei, Nemzeti Szalon, Budapest 1944, A magyar művészet ötven éve, Fővárosi Képtár, Budapest, Magyar kiállítás, Kunsthaus, Zürich, Csoportkiállítás, gróf Almássy-Teleki Éva Műintézet 1945 Képzőművészetünk újítói Nagybányától napjainkig, Fővárosi Képtár, Budapest 1946, Rippl-Rónai Társaság kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest, Nemzeti Szalon, Budapest 1948, Róma Borberekiné Sebők Erzsébettel 1951, 1952, 1954, 1956, 1961, 1962, Whippman's Gallery, Johannesburg 1954, Galerie Marcel Bernheim, Párizs 1957, Magyar forradalmi művészet, Műcsarnok, Budapest 1962, Szabadság és a Nép, Csók Galéria, Budapest 1964, G. Montenapoleone, Milánó 1965, Durban Art G. Borberekiné Sebők Erzsébettel, Galerie Bürdeke, Zürich 1968, Válogatott művek 1959–1968, Pretoria 1969, Georgian House, Borberekiné Sebők Erzsébettel, Barbarával 1971, Gallery 101, Johannesburg 1973, Triad Gallery, Johannesburg 1974–1975, Gallery 21, London 1975, Galerie Tchou, Párizs 1977, Galerie Suzanne Bollang, Zürich 1977-1978, Szolnoki művésztelep Jubiláris Kiállítása, Damjanich János Múzeum, Szolnok, Szolnoki Galéria, Szolnok, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1980, Szocialista szobrászat 1919–1945, Savaria Múzeum, Szombathely 1983, 1984, Római Iskola I., II., Keresztény Múzeum, Esztergom 1987, Vigadó Galéria, Budapest, Szolnoki Galéria, Szolnok

Díjak bélyegkép|jobbra|265px|Zsákhordó (részlet; 1948)Budapest, Szent István Park 1931 Szinyei Merse Pál Társaság kitüntető elismerése 1933 Székesfőváros festészeti díja az Ernst Múzeum CXXXVI. Csoportkiállítás 1933 Olasz állami ösztöndíj 1934–1935 között a római Magyar Akadémia ösztöndíja 1935 Ferenc József jubileumi szobrászati díj 1937 Vindobona-érem, a bécsi magyar kiállításon 1937 Szobrászati Grand Prix, Világkiállítás, PárizsKubikos c. szobráért. 1938 Luther-emlékmű pályázat díja 1938 Madách-emlékmű pályázat díja 1959 a Royal Society of British Sculptors II. díj 1962 Arts and Religion I. díj 1974 National Stainless Steel Sculpture Competition I. díj

Művek közgyűjteményekben Damjanich János Múzeum, Szolnok Dél-Afrikai Nemzeti Galéria, Fokváros Déri Múzeum, Debrecen Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár Janus Pannonius Múzeum Modern Képtár, Pécs Luther Museum, Wittenberg Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Modern Művészeti Múzeum, Bogotá Nemzeti Múzeum, Helsinki Szépművészet Múzeum, Budapest Városi Múzeum, Durban, Dél-Afrika

Köztéri művei bélyegkép|jobbra|265px|Jászai Mari emléktábla (dombormű) Verseghy Ferenc mellszobra (bronz, 1934, Szolnok) Zsákoló (1937, Nagyvásártelep, Budapest) Zombory Lajos síremléke (1937, szolnoki temető) Hősi emlék (bronz, 1939, Besenyszög) A Felvidék visszacsatolásának domborműve (kő, 1939, Budapest, VII., Károly krt. 13–15.) Kubikosok, Aratók-domborművek (bronz, 1939, Damjanich János Múzeum, Szolnok, a Szapáry-szobor megmaradt darabjai) Kubikos (bronz, 1937, Szentes, a volt Koszta József Múzeum főbejárata előtt, a Széchenyi-ligetben)Azon kubikosoknak állított emléket, akik a múzeumok régészeinek munkáját segítik. Gróf Szapáry Gyula szobra (bronz, 1939, Szolnok) Ősz (kő, 1940, Budapest, VIII. Nagyfuvaros u.-i bérház) Magyar Golgota (1941, kő, a budapesti Farkasréti temetőben Hamza Tibor síremléke) Fonóasszony (mészkő, 1941, Szeged, Dél-Alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet) Az építő-, fém- és textilipar, a mezőgazdálkodás domborművei (kő, 1942, Budapest, II. Fő u. 66–68., volt Ipari Anyaghivatal) Szent István király Gellértre bízza fia, Imre neveltetését (dombormű kőből 1943, Pannonhalma, Bencés Gimnázium) Bennszülött fejek (műkő, 1969, Johannesburg) Afrikai hősi emlék (1964, Johannesburg) Domborművek (bronz, 1968, Pretoria, Bantu Ügyek Székháza) Figurális dombormű (gipsz, 1985, Budapest, XVII. ker., Diadal u. Általános Iskola) Lány halakkal (bronz, évszám nélkül, Szolnok, Gyógyfürdő)

Irodalom Entz Gábor: Borbereki Kovács Zoltán, Magyar Kultúrszemle, 1941/4. Vitéz Nagy Zoltán: Borbereki Kovács Zoltán, Szépművészet, 1942/4. Egri Mária: A Szolnoki művésztelep, Budapest, 1977 Magyar művészet 1919–1945, Budapest, 1985 P. Szűcs János: A Római Iskola, Budapest, 1987 L. Menyhért László: Borbereki Kovács Zoltán művészete 1948-ig, Szolnok Megyei Múzeum Évkönyve VII., Szolnok, 1990 Dancsházy Nagy Mihály: Búcsú Borbereki Kovács Zoltántól, Művészet és Barátai, 1992/4.

Jegyzetek

Források

Borbereki-Kovács Zoltán, artportal.hu

További információk

Életrajz, fényképei, festményeiből, szobraiból, hung-art.hu Borbereki-Kovács Zoltán az Art Archives – South Africa oldalán Síremléke a szolnoki temetőben

Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar szobrászok Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek Kategória:Nemes Marcell-díjasok