A francia frank (jele általában F vagy FF volt; bár létezett frankjel (₣) is, ezt azonban ritkán használták) Franciaország több egykori pénzrendszerének is a pénzegysége volt. 1360–1641 között az 1 livre tournois értékű érmék neve volt, s a kifejezés később is megmaradt e pénzmennyiség megjelölésére. 1795-ben ismét bevezették, immár a decimális (tízes alapú) pénzrendszer részeként, s egészen az euró 1999-es bevezetéséig törvényes fizetőeszköz volt, illetve 2002-ig, az euró fizikai formában való megjelenéséig még betöltötte a készpénz szerepét.
Története A francia forradalom előtt A frankot II. János vezette be 1360-ban. Neve az érmén látható feliratból származik: Johannes Dei Gratia Francorum Rex vagyis János isten kegyelméből a franciák királya. Értéke megfelelt egy livre tournois-nak, egy korabeli számolási pénzegységnek. Frankokat később V. Károly, III. Henrik és IV. Henrik alatt is vertek.
A frank verését 1641-ben, XIII. Lajos alatt szüntették meg, helyette Écuket és Lajos-aranyakat kezdtek verni. A frank kifejezés továbbra is megmaradt az elszámolások során mint a livre tournois szinonimája.
A francia forradalom bélyegkép|220px|bal|1811-es ezüst 5 frankos érme Napóleonnal bélyegkép|220px|bal|Ezüst 5 frankos érme a Második Köztársaság időszakából, Ceres típus. A Nemzeti Konvent alapozta meg 1795-ben decimális (tízes alapú) egységként (1 frank = 10 decimes = 100 centimes), 4,5 g finom ezüsttartalommal. Ez valamivel kevesebb volt, mint a livre, ami 4,505 g, de a frankot 1796-ban 1,0125 livre-ben (1 livre 3 denier) állapították meg, ami részben tükrözi a régebben vert, nem szabványos érméket.
1803-ban bevezették a „franc germinal”-t (germinális frank), s 9/31 g (290,32 mg) színaranytartalommal vertek arany frankérméket. Ettől az időponttól az arany és ezüst alapú forgalmi érmék felcserélhetőek 1:15,5 átváltási arányban a két fém névértéke között. A bimetallizmus, azaz a kétfémes rendszer 1864-ig folytatódott, amikor az 5 frank kivételével minden ezüstpénz finomságát lerontották 90%-ról 83,5%-ra a súly változtatása nélkül.
A Latin Éremunió (LMU) Franciaország alapító tagja volt 1865-ben. A közös valuta alapja a legelső frank. E nevet már használták Svájcban és Belgiumban is, míg más országokban a saját pénznemük nevét. 1873-ban az LMU átment 1 frank = 9/31 g arany árfolyammal tiszta aranyalapra.
Az első világháború Az első világháború kitörése miatt Franciaország elhagyta az LMU aranyalapját. A háború súlyosan aláásta a valuta erejét: a háborús kiadások, az infláció és a háború utáni újjáépítés támogatása egyre több pénznyomást igényelt. A vásárlóereje 1915–1920 között 70%-kal, majd 1922–1926 között további 43%-kal csökkent. Ezután egy rövid időre visszatértek az aranyalapra 1928–1936 között, hogy folytassa a csúszást, amíg el nem érte 1959-ben az 1934-es érték negyvened részét.
A második világháború Franciaország német megszállása alatt másodrendű pénznem volt a német birodalmi márka mellett. Az érmékre a Travail, Famille, Patrie (Munka, család, haza) került a köztársaság hármas jelszója, a Liberté, Égalité, Fraternité (Szabadság, egyenlőség, testvériség) helyére, valamint a Vichy-kormány jelképe.
A normandiai felszabadítási hadművelet megkezdésekor az USA megpróbálta a megszállt területeken forgalomba hozni az USA megszállási frankot (AM-franc), de ennek országos bevezetését de Gaulle tábornok megakadályozta, „hamis pénznek” minősítette és rövid időn belül helyreállíttatta a háború előtti frank érvényességét.
A háború utáni időszak A második világháború után Franciaország több alkalommal leértékelte nemzeti pénznemét a Bretton Woods-i rendszer keretein belül. Kezdetben, 1945-ben 480 frankot 1 fontra (119,1 frank = 1 dollár), 1949-ben 980 frank / 1 fontra (350 frank = 1 dollár) értékeltek le. Ezt tovább csökkentették 1957–58-ban, ekkor 1382,3 frank lett 1 brit font (493,7 frank lett 1 dollár).
Az új frank Az 1960. januári valutareformmal bevezették az új (nouveaux franc), vagy „nehéz frankot” (franc lourd) – 1 új frank 100 régivel (anciens francs) lett egyenértékű. A régi frankok forgalomban maradtak centime-ként, azaz: 1 régi frank = 1 új centime. (Ezek egyikét sem verték az első két évben.) Százból egy érme nouveau franc, azaz új frank volt. (Az NF rövidítést még használták egy ideig.) A pénznem értéke tovább romlott, de az infláció mértéke más országokhoz képest jelentősen csökkent. Újabb elértéktelenedés csak 1968-ban történt, mielőtt a Bretton Woods-i rendszert felváltotta a szabadon lebegő árfolyamrendszer. Ennek ellenére, amikor 1999. január 1-jén euróra cserélték, az eredeti, 1960-as érték nyolcadrészét érte.
A régi érméket fokozatosan visszavonták és nem is vertek többet. Az euró bevezetésekor egyik frank sem volt érvényes fizetőeszköz.
Érdekes módon, miután átértékelték és bevezették az új frankot, sok francia továbbra is régi frankról (anciens francs) beszélt, hogy nagy összegeket írjon le. Például a lottónyereményeket gyakran reklámozták centime-ban, mely egyenértékű a régi frankkal. Ez a szóhasználat egészen a bankjegyek és érmék 2002-es kivonásáig élt.
Európai Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) 1999. január 1-jétől rögzített az euróval szembeni átváltási árfolyama: 1 € = 6,55957 F. 1999. január 1-je és 2002. február 17-e között még helyettesítő készpénzként használták.
Érmék thumb|1 centime 1797-1798, réz, Első Köztársaság thumb|1 frank 1888, ezüst, Harmadik Köztársaság, Ceres típus Az első érméket 1 és 5 centime, 1 és 2 decime (réz), valamint ¼, ½, 1, 2, 5 frank (ezüst), illetve 20 és 40 frank (arany) címletekben bocsátották ki. 1801–1848 között nem vertek rézérméket, így a 18. század végén vert váltópénzek forgalomban maradtak. Az 1 és 2 sou címletű rézérmék 5, illetve 10 centime-nak feleltek meg.
1848 után 1, 2, 5 és 10 centime címletekben vertek bronz váltópénzeket. Az ¼ frankos érmét 1849-től ezüst 20 centime-os váltotta fel. A 40 frankos aranypénzek verését is megszüntették, s 5, 10, 50, illetve 100 frankos címletekkel pótolták. Az 5 frankos aranypénzt 1869-ben, az ezüst ötfrankost 1878-ban verték utoljára. 1903-ban nikkel 25 centime-ot vezettek be.
Az első világháború során a forgalmi aranypénzek verését beszüntették, majd 1920-ban felhagytak a bronz és ezüstérmék verésével is. Kuprónikkel 5, 10 és 25 centime-os érméket bocsátottak ki, melyek a második világháborúig forgalomban maradtak. Az ezüstpénzek eltűnésével kialakult érmehiányt a Francia Kereskedelmi Kamara által 1921–1929 között kibocsátott érmékkel orvosolták. (50 centime, 1 frank, 2 frank.) A helyi kereskedelmi kamarák szintén bocsátottak ki váltópénzeket.
1929-ben újra forgalomba kerültek az ezüstpénzek (10 és 20 frank), a kereskedelmi kamarák érméit állami kibocsátásúak váltottak fel. 1933-tól nikkel 5 frankot is kibocsátottak.
A második világháború alatt a cink (10 és 20 centime) és alumínium váltópénzek (50 centime, 1 és 2 frank) terjedtek el. A Vichy-kormány is saját érméket bocsátott ki, melyeken a Szabadság, egyenlőség, testvériség jelszót a Munka, család, haza váltotta fel. 1944-ben, Philadelphiában vert bronz 2 frankot hoztak forgalomba az amerikaiak.
A háború után az infláció következtében az 1 frank alatti érmék kibocsátását megszüntették. Az alumínium 1 és 2 frank mellé háború előtti érmeképpel alumínium 5 és nikkel 10 frankot is kibocsátottak. 1951-ben új érmesor jelent meg (bronz 10, 20 és 50 frank), melyet a nikkel 100 frank kibocsátása követett 1954-ben.
1960-ban bevezették az új frankot, melynek értéke 100 réginek felelt meg. A forgalomba kerülő címletek: 1 és 5 centime (acél), 10, 20 és 50 centime (alumínium–bronz), 1 (nikkel) és 5 frank. (ezüst) A 10, 20 és 50 centime-os és 1 frankos érme méretei megegyeztek a korábbi érmesor méreteivel. 1964-ben ezüst 10 frankot vezettek be, 1966-ban pedig bronz 5 centime és nikkel ½ frank váltotta fel a korábbi címleteket. 1970-től az 5 frankot ezüst helyett nikkelből verték, a 10 frankot pedig 1974-ben cserélték le nikkel–bronz anyagú érmére. 1979-ben jelent meg a 2 frank, melyet 1988-tól 1992-ig a bimetál 10 és 20 frank követett. 1974–1980 között 50 frankos ezüstérmét is kibocsátottak, összesen 48 332 200 példányban, ez a nagyméretű, 41 mm átmérőjű, 30 gramm tömegű, 900 ezrelékes ezüsttartalmú érme azonban szinte egyáltalán nem fordult elő a forgalomban, hasonlóan az 1982 után vert ezüst 100 frankosokhoz.
A pénznem megszűnésekor a következő érmék voltak forgalomban (zárójelben az értékük euróban): 1 centime (0,152 c): acél, ritka 5 centime (0,762 c): alumínium–bronz 10 centime (1,52 c): alumínium–bronz 20 centime (3,05 c): alumínium–bronz ½ frank (7,62 c): nikkel 1 F (15,24 c): nikkel 2 F (30,49 c): nikkel 5 F (76,22 c): kuprónikkel 10 F (1,52 €): bimetál 20 F (3,05 €): bimetál, ritka 100 F (15,24 €): ezüst, ritka.
Az érmék 2005. február 17-éig voltak átválthatóak.
Bankjegyek thumb|A Francia Köztársaság (République Française) által kibocsátott 1000 frankos inflációs asszignáta (1795) Az első frank papírpénzt 1795-ben adták ki, melyek erősen inflációs asszignáták voltak 100 és 10 000 frank közötti címletekben. 1796-ban a területi megbízottak folytatták 25-től 500 frankig a pénzkiadást. A kincstár is kiadott ebben az évben ugyanilyen frankokat.
A Banque de France bankjegyei thumb|A Banque de France piros színű, 1846-os 5000 frankosa, kibocsátásakor 1,45 kg színaranyat ért. A Banque de France 1800-ban kezdte el a bankjegykiadást, először 500 és 1000 frank névértékben, majd 1808-tól megjelent a 250 frankos címlet is, melyet 1848-ig bocsátottak ki. 1846-tól a nagy összegű készpénzügyletek megkönnyítésére 4000 db piros színű (rouge-típus) 5000 frankost nyomtattak. 1848-tól jelent meg a 100 frankos, 1847-től pedig a 200 frankos bankó, majd 1864-től az 50-es. 1862–64 között a címletek addigi – az 5000 frankost kivéve – fekete színe (noire-típus) egységesen kékre (bleu-típus) változott. Az 1870–1871-es porosz–francia háború megnövekedett készpénzigényének következtében 1870-ben előbb 25, majd 1872-től 5 és 20 frankos bankjegyek kerültek forgalomba, érdekesség, hogy a 20 és 25 frankos címletek mind dizájnra, mind méretre nézve tökéletesen egyformák voltak, csak az értékjelzésben tértek el egymástól. 1888–89-től kezdődően az 50, 100, 500 és 1000 frankos rózsaszínű alapnyomatot kapott (bleu et rose-típus). 1910-től került forgalomba az 1908-as típusú, többszínnyomásos (polychrom) eljárással készült, Luc Olivier Merson tervezte 100 frankos. Az I. világháború idején,1916-ban vezették be az első, Minerva római istennőt ábrázoló 10 frankos címletet és az új, Pierre Terrail du Bayard (1476–1524), „a félelem és gáncs nélküli lovag” portréját ábrázoló 20 frankost. 1918-ban több évtizedes szünet után új, 256×126 mm méretű 5000 frankos jelent meg, előoldalán a mezőgazdaság allegóriájával, hátoldalán párizsi témájú jelenettel.Albert Pick: Standard Catalog of World Paper Money – 7th ed., general issues, vol. 2. – Krause Publications, Iola, Wisconsin 1994 thumb|25 frank, 1870. Kék színű, bleu-típus, valós méret: 148×98 mm. thumb|500 frank, 1873. Kék színű, bleu-típus, valós méret: 242×140 mm. thumb|1000 frank, 1919. november 13., kétszínnyomásos bleu et rose-típus. Méret: 235 X 130 mm. Ez a bankjegy volt az 1925-ben nemzetközi botrányt kiváltó magyar frankhamisítási kísérlet célpontja.thumb|50 frank, 1930. 12. 18. A neves bankjegytervező, Luc Olivier Merson (1846-1920) alkotása. Méret: 170x123 mm.