David William Duchovny (/dʊˈkʌvni/; New York, 1960. augusztus 7. –) kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színész, forgatókönyvíró, rendező, producer, regényíró és énekes-dalszerző.

Legismertebb alakítása az FBI-ügynök Fox Mulder az X-akták című sci-fi-sorozatban, illetve az író Hank Moody a Kaliforgia című drámasorozatban. Mindkét szereppel Golden Globe-díjakat, illetve egyéb jelöléseket szerzett. Fox Mulder szerepében feltűnt mindkét X-akták-filmben – X-akták – Szállj harcba a jövő ellen (1998), X-akták: Hinni akarok (2008). Vezető producerként és főszereplőként vett részt az Aquarius (2015–2016) című történelmi drámasorozat elkészítésében.

A Princetoni és a Yale Egyetemen angol irodalmi diplomát szerző Duchovny íróként három könyvet publikált, énekes-dalszerzőként pedig két stúdióalbumot jegyez.

Élete Édesapja Amram "Ami" Ducovny (1927-2003), aki az Amerikai Zsidó Bizottságnak dolgozott. Édesanyja Margaret "Meg" Miller, aki iskolai ügyintéző és tanár. Duchovny apai ágról orosz zsidó, anyai ágról luteránus.

Kisgyerekként régész akart lenni, de elég korán belecsöppent a színészetbe. 11 évesen játszott először az iskolai színjátszókörben. A külsejével azonban már ekkor sem volt elégedett: túl nagynak találta az orrát. Ezért eleinte nem rajongták körül a lányok.

A főiskolán angol irodalom szakra járt. Társai egyéni és független gondolkodásúnak ismerték. Egyetemi végzettséget a Yale-en szerzett, szakdolgozatát "Mágia és technológia a kortárs költészetben és prózában" címmel írta. Végül barátok csábították a Yale színjátszókörébe. Innen egy független filmhez, majd egy Löwenbrau-reklámhoz vezetett az út.

A tanári pályafutásról időközben lemondott. New Yorkba már azzal a céllal költözött vissza, hogy színészként próbál érvényesülni. Egy ideig kocsmában dolgozott, hogy további színészi tanulmányait finanszírozni tudja.

Egyre több filmben kapott egyelőre kisebb szerepeket, s mire 1993-ban az X-aktákat elkezdték forgatni, az ő helye biztos volt a csapatban. Chris Carter ismerte a Twin Peaksből, s még azt is megengedte neki, hogy beleszóljon a női főszereplő kiválasztásába.

Családi élete Felesége, Téa Leoni színésznő. 1997. május 6-án kötöttek házasságot. 1999 áprilisában született első gyermekük, Leoni Madelaine West Duchovny. A második gyermek, egy fiú, Kyd Miller Duchovny, 2002 júniusában született.

2008-ban szexfüggősége miatt Duchovny kapcsolata megromlott Téa Leonival, és önként rehabilitációra vonult.Szexfüggősége miatt ment rehabra David Duchovny Még ebben az évben a Daily Mail újságban cikket közöltek, miszerint viszonya van egy magyar teniszoktatónővel, Pakay Edittel, de ezt Duchovny sikeresen cáfolta, és az újság utólag bocsánatot kért.dailymail Miután a botrányok elültek, Duchovny kibékült feleségével, és újra összeköltöztek. A pár 2011-ben ismét szakított, majd 2014-ben elváltak.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1988 Dolgozó lány Working Girl Tess barátja nem szólal meg 1989 Újév fényes napja New Year's Day Billy 1990 Denial John Halálos barátság Bad Influence klublátogató1991 Julia Has Two Lovers Daniel Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se! Don't Tell Mom the Babysitter's Dead Bruce Csankó Zoltán Elbűvölve The Rapture Randy Rékasi Károly1992 Ruby – A Kennedy gyilkosság másik arca Ruby Tippit rendőr Selmeczi Roland Beethoven Beethoven Brad Csankó Zoltán Vörös cipellők Red Shoe Diaries Jake Winters Magyar Bálint Két Velence Venice/Venice Dylan Epres Attila Chaplin Chaplin Rollie Totheroh1993Kalifornia – A halál nem utazik egyedülKaliforniaBrian Kessler Csonka András Dévai Balázs 1997 Istent játszva Playing God Dr. Eugene Sands Rékasi Károly 1998 X-akták – Szállj harcba a jövő ellen The X-files: Fight the Future Fox Mulder Rékasi Károly2000Szívedbe zárvaReturn to MeBob Rueland Rékasi Károly Laklóth Aladár2001 Evolúció Evolution Dr. Ira Kane Rékasi Károly Zoolander, a trendkívüli Zoolander JP Prewitt Jakab Csaba 2002 Szemből telibe Full Frontal Bill/Gus Rékasi Károly2004 Nők transzban Connie and Carla Jeff Fazekas István Így nőttem felfilmrendező és forgatókönyvíró House of D Tom Warshaw Bozsó Péter 2005 Házasság a négyzeten Trust the man Tom Lux Ádám2006 Queer Duck: the Movie Tiny Jesus (hangja) TV játék The TV Set Mike Klein Epres Attila2007 A tűz martaléka Things We Lost in the Fire Brian Burke Rékasi Károly Én a helyedben Si j'étais toi (The Secret) Dr. Benjamin Marris Quantum Hoops (dokumentumfilm) narrátor 2008 X-akták: Hinni akarok The X-files: I Want to Believe Fox Mulder Rékasi Károly 2009 Eladó a családom The Joneses Steve Jones Rékasi Károly 2012 Goats Goat Man2013 Phantom Bruni Erősebb a szavaknál Louder Than Words John Fareri Epres Attila 2020 Bűvölet – Az örökség The Craft: Legacy Adam Harrison Rékasi Károly2022 A buborék The Bubble Sean Knox Epres Attila Gátlástalan örökösök The Estate Richard Epres Attila 2023 A magadfélék You People Arnold Epres Attila Reverse the Curse Marty Kedvencek temetője: Vérvonalak Pet Sematary: Bloodlines Bill Baterman What Happens Later William “Bill” Davis2024 Adam, az első Adam the First James Rékasi Károly Veselka: The Rainbow on the Corner at the Center of the World narrátor

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1990–1991 Twin Peaks Twin Peaks Dennis Bryson ügynök 3 epizód 1992 A gyerekrabló Baby Snatcher David Anderson tévéfilm 1992–1997 Vörös cipellők David Anderson Jake Winters 10 epizód 1993–2018 X-akták The X-Files Fox Mulder 1995–1998 Saturday Night Live Saturday Night Live önmaga / házigazda 2 epizód The Larry Sanders Show önmaga 3 epizód1996 Frasier – A dumagép Frasier Tom (hangja) 1 epizód Űrháború 2063 Space: Above and Beyond Handsome Alvin 1 epizód1997 A Simpson család The Simpsons Fox Mulder (hangja) 1 epizód Millennium Millennium Bobby Wingood 1 epizód 1998 Dr. Katz, Professional Therapist önmaga (hangja) 1 epizód 2001 The Lone Gunmen Fox Mulder 1 epizód 2002 Life with Bonnie Johnny Volcano 2 epizód 2003 Szex és New York Sex and the City Jeremy 1 epizód 2007–2014 Kaliforgia Californication Hank Moody 2015–2016 Aquarius Sam Hodiak 2016 Jobb idők Better Things önmaga 1 epizód 2017 Twin Peaks Twin Peaks Denise Bryson 1 epizód2021 A tanszékvezető The Chair önmaga 1 epizód A tíz éves Tom Ten Year Old Tom Ice Cream Man (hangja) 2 epizód 2023 Világtörténelem, 2. rész History of the World, Part II Howard Cosell impersonator 1 epizód 2024 A Szimpatizáns The Sympathizer Ryan Glenn / Thespian 3 epizód

Fontosabb díjak és jelölések

Források

További információk

Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:New York-iak