A kolozsvári református kollégium egyike Erdély legrégebbi oktatási intézményeinek. A város központjában, a patinás Farkas (Mihail Kogălniceanu) utcában található, a Farkas utcai református templom szomszédságában.

Története Történeti és politikai kontextus

Kolozsvár magyar nyelvű lakossága csak miután jelentékeny számra szaporodott, a 15. század második felében, Mátyás király uralkodása alatt vívja ki a törvény biztosította önállósodását szász nemzetiségű polgártársaival szemben. Az egyezkedési okmány, melyet a király maga szentesített kimondja, hogy városi bírói és tanácsosi tisztséget a két nemzet egyenlő részben vállalhat. A 16. század közepén azonban a két nemzet közötti jogegyenlőség megszűnni látszott, a magyarok ugyanis panasszal járulnak János Zsigmond fejedelem elé a szászok miatt, akik nem engedik, hogy a magyarok a nagy székesegyházban a maguk nyelvén prédikációt hallgassanak, úrvacsorát vegyenek, keresztelkedjenek. Mindezt annak ellenére, hogy a templomot kezdettől fogva közösen használták, a közös jövedelemből tartották fenn. Iskolaügyben is panaszt emelnek, hogy a szászok különféle ürügy alatt a magyar ifjúkat onnan elidegeníteni töreksznek. Az 1526-ban bekövetkezett mohácsi vész után alig 1551-ben sikerült Habsburg Ferdinánd magyar királynak kiterjesztenie uralmát az ország keleti részeire és különösen Erdélyre; ez a politikai vállalkozás azonban nem bizonyult maradandónak. Martinuzzi meggyilkolása következtében elveszítette azt az egyedüli befolyásos embert, aki ellenőrzése alatt tudta tartani Erdélyt. Castaldo hadvezér kivonulásával, 1553-tól tovább csökkent a Habsburg-uralom Erdélyben. Az1555-ös év nagy változást hozott Erdély életében. Szulejmán ugyanis miután sikerrel zárta a perzsák elleni háborút, figyelmét ismét a magyar hadszíntér felé fordította és elhatározta, hogy a Magyar Királyság keleti részében felszámolja a Habsburgok uralmát. Ugyanaz év decemberében a marosvásárhelyi országgyűlés kész visszaadni az ország kormányzását Izabellának és fiának. Két hónappal később, a tordai országgyűlésen (1556. február) a rendek lényegében semmisnek tekintették a Ferdinánddal szembeni hűségesküt és megbízzák Petrovics Pétert, hogy átmenetileg vegye át a hatalmat és készítse elő a királyi család hazahozatalát. Petrovics első fontos lépése az volt, hogy országgyűlést hívott össze a Gyulafehérvár közelében található Szászsebesre, amely meghatározónak bizonyult. A rendek március 12-én hűséget esküdtek János Zsigmondnak.

A protestáns oktatás tulajdonképpen akkor kezdődik el, amikor az 1544-ben meghalt Wolphard Adorján plébános helyébe már egy Wittenberget megjárt papot választottak Heltai Gáspár személyében. A lutheri tanokkal szimpatizáló kolozsvári pap elsősorban, mint nyomda alapító maradt fenn a történetírásban, de reformátori munkásságának része a bibliafordítás és az oktatás is, mely 1545-ben veszi kezdetét a domonkosok óvári klastromában. Így az 1540-es évek második felében Kolozsvár lakossága gyors felekezeti átalakuláson ment keresztül. Ebben az erősödő lutheránus környezetben már csak idő kérdése volt, hogy a katolicizmus utolsó támaszait, a domonkos és a ferences rendet mikor űzik ki a városból. A kolozsvári magyar protestánsok első iskolája 1545-ben nyílt meg az óvári klastromban. Az intézetben felváltva tanítottak evangélikusok, reformátusok, majd unitáriusok. Az iskolamester (rektor) Vizaknai Gergely volt. A lutheranizmus kolozsvári megerősödését jelentős mértékben elősegítette, hogy 1551-ben Dávid Ferenc a szintén Wittembergben tanuló, jól képzett lelkész szülővárosában telepedett le és a következő év januárjában átvette a már protestánssá vált plébánia-iskola rektorságát Vizaknai Gergelytől. Pár év múlva, az 1556-os szászsebesi országgyűlési határozat következtében a protestánssá lett város lakói elűzték mind a ferenceseket, mind a domonkos rendieket. A kifosztott, üresen maradt rendházak természetesen a hazahívott királynő, Izabella tulajdonába mentek át, így ő rendelkezett felettük. Amikor 1556-ban felmerült a kolozsvári iskola alapításának a lehetősége, Kolozsváron két kolostor állt üresen, mindkettő kincstári tulajdonban, és csak Izabellától függött melyiket engedi át az iskola céljaira. Végül, a tordai országgyűlés (1557. június 1–10.) határozata és Jagelló Izabella magyar királyné engedélye alapján dőlt el, hogy a kezdetleges oktatásnak már helyet adó, dominikánusok zárdájában iskola létesült. Az 1568-as Tordai Országgyűlésen kimondott vallásszabadságot követően még számos hitvita kapott helyet Erdélyben. A gyulafehérvári, majd a következő évben Nagyváradon folytatódó hitvita az evangélium szerinti reformátusokat az újonnan szerveződő unitáriusoktól elválasztotta. Ezt követően a két felekezet közötti szakadás hamar és végérvényesen bekövetkezett. Az iskola az unitáriusok kezében maradt.

Az óvári iskola (1608 – 1656)

A tizenöt éves háború (1591–1606) utáni években Báthory Gábor, a helvét hitvallásúvá lett fejedelem az, aki a reformátusoknak kedvez és az 1608-as országgyűlésen szorgalmazza és törvénybe iktatja a reformátusok ügyének előmozdítását, mely szerint törvény biztosítja a református felekezet papjainak a Kolozsvárra való szabad bejövetelt és istentisztelet tartását. Egy 1609 március 20-án Gyulafehérváron kelt adománylevelében az óvári romos templomot (a volt domonkos rendi templom, ma ferences) a reformátusoknak adományozta és mellette működött a református iskola is. 1611-ben megtörténik a birtokba helyezés is. Az oktatás anyagi alapjait a fejedelem 1610. december 10-ei adománya biztosította, amellyel a református egyház és iskola megkapta a város környéki tized felét és a kolozsvári harmincadot: „e jövedelemnek egyharmad része legyen a papoké, egyharmad része az iskola rectoráé, egyharmad része pedig a tanuló ifjúság tartására fordíttassék.” Ami az óvári "alsóbb fokú" református iskolát illeti, Herepei Jánosé az érdem, hogy kiderítette, hol is feküdt ez a szerény tanintézet. A templomtól északra, a gótikus rendházban működött az unitáriusok „nagy oskolája”, attól délre, a későbbi Torony (ma Sextil Puşcariu) utca keleti során két-három, a városfalnak támaszkodó házban húzódott meg a „kis oskola”, a reformátusoké. Vagy négy évtizedes itteni munkálkodás után költözhettek át a Farkas utcába. Ennek az iskolának volt tanítványa Apáczai Csere János is. Bethlen Gábor az 1622 tavaszán megnyílt kolozsvári országgyűlésen az iskolák ügyével is foglalkozott. Még abban az évben, mivel a reformátusoknak nem sikerült rendbe hozni az óvári templomot, s még valamire való tanintézetük sem volt, Bethlen Gábor fejedelem nekik adományozza a „pápisták puszta klastromhelyét”: a szintén romos állapotban levő Farkas utcai templomot, a mellette fekvő terjedelmes telekkel s a rajta levő puszta zárdával együtt. A fejedelem főiskolát is szeretett volna alapítani az épületegyüttesben, ám végül, ugyanabban az évben a Collegium Academicumot Gyulafehérvárott alapította meg. A fejedelmi s országos intézkedés alapján tervezett kolozsvári akadémia csak a XVlI-ik század második felében jöhetett létre.

Az Ókollégium (1656-1801)

Kolozsvár már a reformációt követően Erdély legjelentősebb iskolavárosává vált. Míg az unitárius iskola 1568-tól a domonkosok egykori klastromában működött, az 1579-ben Kolozsvárra érkezett jezsuiták új iskolát építettek maguknak a Farkas utcai kolostor közelében. A jezsuiták 1603-ban és a következő években lerombolt épületei helyén az 1650-es években elkezdik a reformátusok rangos iskolájának az épületét. Az iskolaépület II. Rákóczi György megbízásából Agostino Serena velencei mester tervei szerint épült fel 1651-ben. Az 1655. április 3-i tűzvész megrongálta, de az oktatás nem szünetelt. Valószínű, hogy a tűzvész után is korábbi tömegében állították helyre. Az épületből fennmaradt rangos nagykapu késő reneszánsz keretelését illetően elképzelhető, hogy jóval az építkezést követően, a 18. század második évtizedében készült. Szerkezete és részletformái ugyanis a szentbenedeki Kornis-kastély ugyanakkor elkészült főkapujával rokonítják ezt a faragványt. Az új tanintézet tehát csak 1656-ra készült el. Az ősi iskola telke a mostaninál jóval kisebb lehetett. Az alapokból kikövetkeztethetően ez az iskola nem a klastrom-romokra épült, hanem azoktól nyugatra, nagyjából a mai kollégiumépület faláig: négyszög alakú emeletes, belső udvart közre záró tömb lehetett, északkeleti sarka érintkezett a templom délnyugati szögletével. A templom és a mai kollégiumépület közötti terméskő fal ezen épület része volt, középen a bejárati kapuval. 1656. november 20-án itt mondja el Apáczai híres igazgatói székfoglaló beszédét „az iskolák fölöttébb szükséges voltáról”. A Farkas utcai iskola kifejlesztőjének, a bölcsészeti tanfolyam beindítójának a kor legnagyobb magyar tudósát, Apáczait kell tekintenünk. Pedig itteni tevékenysége alig három évre terjed. Tanítványai közül kiemelkedik Bethlen Miklós, a későbbi kancellár és emlékíró. Ennek az iskolaépületnek a maradványai ma is láthatóak a templom melletti romkertben. Orbán János írja a következőket: "Az Ókollégiumra vonatkozó ismereteket kutatásaink révén mi is kiegészíthetjük néhány apró adattal. Ha hihetünk az 1780­as évekbeli bővítésre vonatkozó, 1777­re datálható tervvariáns rajzának az Ókollégium ebben az időben emeletes, belső udvarával keleti irányba forduló, U alaprajzú épület volt, egyenlő hosszúságú oldalszárnyakkal, belső körül járó folyosókkal, melyek keleti végéinek udvar felőli oldalához lépcsők illeszkedtek. A meg nem valósult tervváltozat szerint ez az együttes bővült volna egy keleti szárny megépítése által zárt udvarává. A kollégium ekkori méreteire az 1779-­es javítások jegyzőkönyve utal, ez az auditórium mellett 7 osztálytermet, a szenior házát, valamint 37 lakószobát sorol fel." Az Ókollégium befogadóképességének növelése már 1776-ban felvetődött, de konkrét lépések megtételére csak 1777-ben került sor, amikor beindult az elöljáróság által a Főkonzisztóriumhoz felterjesztett tervrajz engedélyeztetésének folyamata. A császári udvar 1778. június 10-én hagyta jóvá az épület bővítését. A következő évek az anyagi alapok megteremtésével, az építkezés megszervezésével teltek el. Leder Józseffel (1749-1814), a kor erdélyi építészetében jelentős helyet elfoglaló kolozsvári kőművespallérral 1781. január 21-én szerződtek a kollégium felépítését illetően. 1786-ra a Református Kollégium régi épületeihez ragasztott új épület falainak rakását csaknem teljesen befejezték, de a munkálatok ebben az évben az anyagi erőforrások kimerülése miatt megtorpantak. 1789 nyarán még fedetlenül állt az épület, és a termek használhatatlanok voltak. Végleges befejezésükről nem tudósítanak a levéltári források. 1798-ban, néhány hónappal a tűzvész előtt még mindig a fedéshez szükséges faanyag beszerzésével bajlódtak, így valószínű, hogy ez az épületszárny már sohasem készült el teljesen. Fejedelmeink lelkesen támogatták az iskolát: II. Apafi Mihály „Isten sava” címen évi 100 forintot juttatott a kollégiumnak a máramarosi sóaknák jövedelméből.Gaal 1992: 75; Sipos 2000; Kolozsvári 2007: 9; Asztalos 2008: 84. 1659-ben Barcsay Ákos a kolozsi, széki, tordai és dési sóbányák jövedelméből évi 1600 forintot adományozott a kollégiumnak. 1733-ban a kollégiumban – Kolozsvárott elsőként – jogi tanszék létesült.Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje évszámokban. In: Kolozsvár 2001: 325; Kolozsvári 2007: 10–11.

Az "új" Kollégium (1801)