A pulykakeselyű (Cathartes aura) a madarak (Aves) osztályának újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes) rendjébe, ezen belül az újvilági keselyűfélék (Cathartidae) családjába tartozó faj.
Az újvilági keselyűfélék között a pulykakeselyűnek van a legnagyobb előfordulási területe. A három Cathartes-fajból csak a szóban forgó madár található meg Kanada déli felétől egészen Dél-Amerika legdélebbi csücskéig, azaz a Tűzföldig. Számos élőhelyen képes élni, de főleg a nyílt és részben nyílt terepeket kedveli, mint például a legelőket, a sivatagokat, a cserjéseket és a bozótosokat, valamint a szubtrópusi erdőket.
Mint minden újvilági keselyű, a pulykakeselyű sem közeli rokona az Európában, Ázsiában és Afrikában élő óvilági keselyűformáknak (Aegypiinae). A két csoport közötti megjelenési és életmódbeli hasonlóság kizárólag az úgynevezett konvergens evolúció eredménye. Ha két nem rokon élőlény – nemcsak az állatokat érinti ez a jelenség – két különböző helyen ugyanazt a szerepet tölti be, akkor nagy valószínűséggel hasonló testalkatot vesznek fel.
A pulykakeselyű dögevő madárfaj, majdnem kizárólag csak elpusztult állatok tetemeivel táplálkozik. Táplálékát éles látásának és – a madarak között ritka tulajdonság – kiváló szagérzékelésének köszönhetően találja meg. Alacsonyan repülve kiszagolja az elbomló tetemek által árasztott gázokat. Repülés közben kihasználja a felszálló meleg légoszlopokat, az úgynevezett termikeket, emiatt ez a madár csak ritkán ver a szárnyaival. Pihenéskor nagy csapatokba verődik, gyakran hollókeselyűkkel (Coragyps atratus) társulva. Amint rokonainak, a pulykakeselyűnek is hiányzik az alsó gégefője (syrinx), emiatt alig képes hangokat kiadni. Az általa kiadott hangok főképp sziszegő- vagy mély torokhangok. Barlangokban, faodvakban vagy sűrű cserjésekben fészkel. A fészekaljban általában két fióka található; ezeket visszaöklendezett táplálékkal eteti. Csak kevés természetes ellensége van. Az Amerikai Egyesült Államokban az 1918-ban létrehozott, vándormadarakról szóló szerződés (Migratory Bird Treaty Act of 1918) szerint a pulykakeselyű védelmet élvez.
Neve bélyegkép|balra|100px|Carl von Linné, aki elsőként írta le, illetve nevezte meg ezt a madarat
A pulykakeselyűt először 1758-ban Carl von Linné svéd természettudós, orvos és botanikus írta le, illetve nevezte meg. Leírását a „Systema Naturae” című enciklopédiájába foglalta bele. A madarat Vultur aura-ként ismertette meg a nagyvilággal. A korábbi tudományos madárnem neve a latin vulturus szóból származik, és „tépőt” jelent – táplálkozási szokásaira utalva. A tudományos fajneve, azaz az aura a madár mexikói nevének, az aurourának latinosított változata. Linné így írta le a madarat: „V. fuscogriseus, remigibus nigris, rostro albo” (barnás-szürke keselyű, fekete szárnyakkal és fehér csőrrel). A mai madárnemneve, vagyis a Cathartes, görög eredetű: kathartēs = „tisztító”, „eltakarító”. Ez a madárfaj a közönséges nevét, azaz a pulykakeselyűt a hím pulykával (Meleagris gallopavo) való hasonlósága miatt kapta; hiszen mindkettőnek csupasz és vörös a feje, illetve a nyaka; továbbá a tollazatuk sötét színű. A pulykakeselyűt egyes amerikai területeken „pulykaölyvnek” (turkey buzzard), vagy csak egyszerűen „ölyvnek” (buzzard) nevezik – az Óvilágban az angol nyelvűek a buzzard szót főleg a Buteo nembéli madarak megnevezésére használják fel -, míg a Karib-térség egyes részein „János varjú” (John crow) vagy „dögvarjú” (carrion crow) névvel illetik.
Rendszertani besorolása és rokonsága bélyegkép|balra|200px|Kis sárgafejű keselyű bélyegkép|balra|200px|Nagy sárgafejű keselyű
A szóban forgó madárnak, és hat élő rokonának, azaz az újvilági keselyűféléknek (Cathartidae) a pontos rendszertani besorolása még manapság is bizonytalan. Habár az újvilági keselyűfélék és az óvilági keselyűformák (Aegypiinae) megjelenésben igen hasonlítanak, sőt ugyanazt a dögevő életmódot folytatják, a kettő nem áll közelebbi rokonságban egymással. Más-más ősökből fejlődtek ki, és a hasonlóság csak a konvergens evolúció műve. A két madárcsoport közti rokonsági kapcsolat manapság is vita tárgya. Korábban az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe helyezték, mivel néhány gólyafajjal is mutatnak hasonlóságot úgy megjelenésben, mint életmódban.Charles Sibley|Sibley, Charles G. and Monroe, Burt L. (1990). Distribution and Taxonomy of the Birds of the World. Yale University Press. . Hozzáférés ideje: 2007-04-11. A közelmúltban olyan elmélet is született, mely szerint a újvilági keselyűféléket és az óvilági keselyűformákat a sólyomalakúak (Falconiformes) közé kéne besorolni, vagy új, azaz külön rendet megalkotni a számukra. Azonban a legújabb genetikai kutatások, vizsgálatok azt eredményezték, hogy az újvilági és az óvilági keselyűk nem közeli rokonai a sólyomalakúaknak, továbbá az újvilági keselyűk és a gólyafélék között sincs rokonság. Mindkét keselyű csoport a nagyobb taxonszintű Afroaves csoport bazális tagja. Az óvilági keselyűformák egyéb vágómadár-alakúakkal együtt, mint például: a sasformákkal (Aquilinae), az ölyvformákkal (Buteoninae), a kányaformákkal (Milvinae) stb., valamint a halászsassal (Pandion haliaetus) és a kígyászkeselyűvel (Sagittarius serpentarius) alkotják az Afroaves madárcsoport nagyobb részét. A testvértaxonként szereplő újvilági keselyűalakúak rendje manapság csak a 7 recens fajt foglalja magába.
Az Amerikai Madarászok Egyesületének (American Ornithologists' Union) a dél-amerikai rendszertani bizottsága kivonta az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak közül és incertae sedisnek, azaz „bizonytalan helyzetűnek” minősítette ezt a madárcsoportot; de továbbá megjegyzésként odatette, hogy az újvilági keselyűfélék talán átmozgathatóak a sólyomalakúak rendjébe, vagy létrehozható számukra egy külön rend, az úgynevezett újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes).Remsen, J. V., Jr.; Cadena, C. D.; Jaramillo, A.; Nores, M.; Pacheco, J. F.; Robbins, M. B.; Schulenberg, T. S.; Stiles, F. G.; Stotz, D. F. and Zimmer, K. J. (2007). A classification of the bird species of South America. South American Classification Committee. Hozzáférés ideje: 2007-10-15 A családján belül a pulykakeselyű legközelebbi rokonai a Cathartes nembéli kis sárgafejű keselyű (Cathartes burrovianus) és a nagy sárgafejű keselyű (Cathartes melambrotus). Mint a királykeselyűnek (Sarcoramphus papa) a pulykakeselyűnek is 80 diploid kromoszómája van.
Előfordulása bélyegkép|jobbra|200px|Az uruguayi Quebrada de los Cuervos, azaz „a hollók szorosa”
A pulykakeselyű hatalmas előfordulási területtel rendelkezik, mely becslések szerint 28 millió négyzetkilométert foglal magába. Az összes újvilági keselyűfaj közül ez a faj fordul elő a legnagyobb számban. A becsült világszintű állománya – beleértve az állatkerteket és gyűjteményeket is – példányra tehető. Az Amerika szuperkontinens nyílt és ritkás erdeit választja élőhelyéül, azonban Kanada déli felétől egészen a Horn-fokig és a Tűzföld szigetvilágáig sokfelé megtalálható. Az Amerikai Egyesült Államok déli részén élő egyedek nem költöznek, egész évben ugyanazon a területen maradnak, míg az északibb példányok a hideg évszakok beálltával délebbre, akár Dél-Amerikába is elvándorolhatnak. A hollókeselyűről elnevezett uruguayi szorosban, azaz a Quebrada de los Cuervos-ban – melynek magyar neve: „a hollók szorosa” –, a névadó hollókeselyűk mellett pulykakeselyűk, és kis sárgafejű keselyűk is élnek.Quebrada de los Cuervos
Mint ritka kóborló előfordulhat Bermudán, a Bahama-, az Amerikai Virgin-, a Kajmán,- a Falkland-, valamint a Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigeteken is.
Alfajai Jelenleg öt elfogadott alfaja van a pulykakeselyűnek:
Cathartes aura aura (Linnaeus, 1758) – szin: Vultur aura aura. Ez a törzsalfaj. Az előfordulási területe Mexikótól délre Dél-Amerikába és a Nagy-Antillák szigeteire nyúlik le. Az összes alfaj között ez a legkisebb méretű, azonban színezetben nem különböztethető meg a C. a. meridionalis-tól. Cathartes aura jota (Molina, 1782) – szin: Vultur jota Molina, 1782, Catharista falklandica Sharpe, 1873 és Cathartes aura falklandicus (Sharpe, 1873). A chilei alfaj, mely barna színű, de valamivel világosabb, mint a C. a. ruficollis. A másodlagos tollai és a szárnyakat fedő tollak meglehet, hogy szürke szélűek. Cathartes aura meridionalis Wetmore, 1964 – szin: C. a. teter (ezt a taxonnevet 1933-ban Friedman alkotta meg, amikor még azonosnak tartották a C. a. septentrionalis-szal). 1964-ben, Wetmore kettéválasztotta ezt az alfajt a C. a. septentrionalis-tól. Ez az alfaj a kanadai Manitoba és Brit Columbia déli részein, Közép-Albertában és Saskatchewanban, valamint a mexikói Alsó-Kaliforniában (Baja California), az USA-i Arizona középdéli, Új-Mexikó délkeleti és Texas középdéli részein fészkel. Az összes alfaj közül ez a legvándorlóbb életmódú; akár Dél-Amerikába is elrepül, ahol a nála kisebb C. a. aura-val osztja meg a területet. A Cathartes aura meridionalist a C. a. septentrionalis-tól a színezet különbözteti meg, hiszen a kisebb szárnyat fedő tollak sötétebb barnák és keskenyebbek. Cathartes aura ruficollis Spix, 1824 – szin: Cathartes ruficollis. Ez az alfaj Panamától délre Uruguayig és Argentínáig lelhető fel. A Trinidad nevű szigeten is megtalálható. Sötétebb és több fekete van rajta, mint a C. a. aura-n. A szárnytollak végei barna szélűek és keskenyek, egyes példánynál teljesen hiányoznak. A fej és nyak halvány vörös, sárgás-fehér vagy zöldes-fehér mintázatokkal. Általában a kifejlett madárnak a feje tetején egy sárga foltozás látható. Cathartes aura septentrionalis Wied-Neuwied, 1839 – szin: Cathartes septentrionalis. Korábban azonosnak tartották a C. a. meridionalis-szal. Amint a másik, a szóban forgó alfaj is az északi állományokat képezi. Míg a C. a. meridionalis a nyugati állományt, addig a C. a. septentrionalis a keletit, hiszen az elterjedési területe Kanada délkeleti részétől USA keleti feléig tart. Kevésbé vándorló, mint a C. a. meridionalis; ritkán kóborol el az USA-tól délre eső területekre.
Megjelenése bélyegkép|jobbra|200px|Nagy szárnyainak köszönhetően inkább vitorlázik, semmint aktívan repül bélyegkép|jobbra|200px|Oldalról az orrlyukain keresztül át lehet látni a csőrén
Nagyméretű madárfaj, melynek szárnyfesztávolsága 160-183 centiméter, hossza 62-81 centiméter és testtömege 800-2300 gramm. Az északon élő példányok nagyobbak, mint a trópusokon élő fajtársaik. A Floridában lemért 124 egyednek az átlag testtömege 2 kilogramm volt, míg Venezuelában 65 madárnak 1,22 kg illetve 135 példánynak 1,45 kg volt az átlagos testtömege.Raptors of the World by Ferguson-Lees, Christie, Franklin, Mead & Burton. Houghton Mifflin (2001). CRC Handbook of Avian Body Masses, 2nd Edition (2008). John B. Dunning Jr. (Editor). CRC Press. . Ennél az újvilági keselyűfajnál is jelen van a nemi kétalakúság, azonban csak csekély mértékben. Megjelenésben és színezetben a két nem majdnem azonos; érdekes módon az újvilági keselyük között a tojó valamivel nagyobb a hímnél. A testét borító tollruhája nagyjából barnás-fekete színű, de az evezőtollak alulsó részei ezüstösen-szürkék, emiatt szembetűnően elütnek a többi tollazattól. Felnőtt példány esetén a fej a testhez képest kicsinek tűnik. Feje vörös és teljesen csupasz, vagy ritkán tollazott, ami megkönnyíti, hogy fejét mélyen belerakja dögökbe és így a tollai nem ragadnak össze. Csőre eléggé rövid, de kampós, elefántcsont színű. A szivárványhártyája (iris) szürkés-barna színű. A felső szemhéján egyetlen részleges szempillasor ül, míg az alsón kettő. Szárnyai szélesek, ami a vitorlázást segíti. A rózsaszínes bőrű lábai, melyek a húgysavtól néha fehéresnek tűnnek, gyengék, ami meggátolja, hogy nagyobb testű élő állatot zsákmányoljon.