Anthony B (szül. Keith Blair) (Kingston, 1976. március 31. –) jamaicai reggae és dancehall zenész.

Fiatalkora Blair Jamaicán, a Trelawny megyében található Clarks Town településen nőtt fel. A család mélyen vallásos volt, a spiritualitás mély benyomást hagyott rajta. Fiatalkorában kedvenc zenészei a jamaicai reggae nagyjai, Bob Marley, Peter Tosh és Bunny Wailer voltak, akik zenei stílusát is befolyásolták. Különösen Peter Tosh hatása, ami elsősorban Anthony B előadásmódján és forradalmi szövegein vehető észre.

Tizenéves korában csatlakozott a rasztafariánus mozgalomhoz, amit a családja különösen rosszul fogadott. Mivel Anthony B megtagadta, hogy feladja új vallását és raszta frizuráját, a családi otthonban nem maradhatott és az egyik nagybácsijához költözött, aki Kingston egyik külvárosában, Portmore-ban lakott.

Pályafutása A középiskola alatt kezdett Anthony B zenélni, először mint DJ a helyi zenekar, a Shaggy Hi-Power tagjaként. 1988-ban megismerkedett olyan raggea zenészekkel, mint Determine, Mega Banton, Ricky General és Terror Fabulous. Ebben az időszakban a reggae zenészek gyakran meglehetősen pajzán dalokat énekeltek. Anthony B ezt elítélte és inkább politikai tartalmú számokat kezdett írni az ún gyal chunes (kb. csajos dalok) helyett. 1993-ban adtak ki első kislemezét "The Living is Hard" címmel. Számos producerrel dolgozott, de úgy találta, hogy egyik sem tud alkalmazkodni egyedi stílusához és végül Richard "Bello" Bell-el kezdett dolgozni. Együtt hoztak létre olyan sikerszámokat, mint a "Fire Pon Rome", "Raid Di Barn", "Rumour" és a "Repentance Time." 1996-ban jelent meg első nagylemeze Real Revolutionary címmel, ami nagy sikert aratott a raggae közösségben. 1997-ben adta ki következő albumát, amely az Universal Struggle címet viselte és amely tanúságot tett arról, hogy Anthony B-nek nem csak egy nagylemezre volt elég a tehetsége. Ezt követően számos albuma jelent meg: Seven Seals (1999), Street Knowledge (2003), Untouchable (2004), amelyen Wyclef Jean is szerepelt, Black Star & My Hope (2005) és legutoljára a Suffering Man (2006) és Higher Meditation (2007).

Koncertek Anthony B számos koncertet adott Európában és Észak-Amerikában, ahol energikus előadásmódjáról lett híres.

Vallás Anthony B a rasztafári mozgalom Bobo Ashanti ágához tartozik. Az irányzat követőit (Bobo Dreads) elsősorban hosszú köntöseikről és turbánjukról lehet megismerni. A Bobo Ashhanti ág még abban különbözik a többi rasztafári rendtől, hogy a fekete felsőbbrendűséget hirdeti, ami Anthony B dalaiban is megmutatkozik. Másik jellegzetessége, hogy a koncertek alatt számos alkalommal kelt ki a homoszexuálisok ellen (batty boys).

Diszkográfia

Nagylemezek Predator & Prey (1996, Alpha Enterprises) Real Revolutionary / So Many Things (1996, Greensleeves) Universal Struggle (1997, VP Records) Seven Seals (1999, VP Records) That's Life (2001, VP Records) More Love (2001, AO ! Records) Live On The Battlefield (2002, Jahmin' Records) Reggae Max (2002, Jet Star) Street Knowledge (2003, VP Records) Judgment Time (2003, 2B1 Records) Smoke Free (2003, Bogalusa Records) Voice Of Jamaica vol. 2 (2003, Nocturne) Wise Man Chant (2004, Black Scorpio) Justice Fight (2004, Nocturne) Untouchable (2004, Togetherness Records) Powers Of Creation (2004, Nocturne) Black Star (2005, Greensleeves) My Hope (2005, AL.TA.FA.AN. / Minor 7 Flat 5) Suffering Man (2006 Tad's Records) Higher Meditation (2007 Greensleeves)

Válogatások Chanting Down Babylon (1997, Power Play); live, with Buju Banton 2 Strong (1998, Star Trail/VP Records); with Sizzla Anthony B & Idren (1998, Jamaican Vibes) Anthony B & Friends (1998, Rhino Records) Nazarene Vow (1999, Records Factory); with Junior Timba 3 Wise Men (1999, J&D); with Sizzla and Luciano One Mission (1999, J&D); with Capleton Saddle To The East (2001, Brick Wall); with Jah Mason and Steve Machete 4 Rebels (2001, VP Records); with Sizzla, Luciano, and Yami Bolo The Five Disciples (2001, Penitentiary / Jet Star); with Sizzla, Luciano, Junior Kelly, and Capleton We Three Kings (2001, AO ! Records); with Sizzla We Three Kings (2002, Navarre); with Capleton and Luciano Four The Hard Way (2002, City Hall); with Capleton, Sizzla, and Luciano Kings Of Zion (2002, Jet Star); with Capleton, Sizzla, and Junior Kelly 5 Blazing Fires (2002, Fire Ball); with Admiral Tibbett, Sizzla, Capleton, and Michael Fabulous Five Disciples Part II (2003, Jet Star); with Capleton, Luciano, Sizzla, and Jr. Kelly Kings Of Zion vol. 3 (2005, Charm); with Capleton, Sizzla, and Turbulence Jah Warriors vol. III (2005, Penitentiary); with Luciano

Források Official website Music videos

Kategória:Jamaicai zenészek Kategória:Reggae-zenészek Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek