A Star Academy francia eredetű, azonban az évek során a világ több országában megfordult énekes tehetségkutató verseny, amit beköltözős valóságshow-val kombináltak. A verseny ideje alatt – bizonyos változatokban napi szinten, míg másutt ritkábban – sugárzott összefoglalók során nyomon követhetjük az énekesek mindennapjait, amit egy speciális, bekamerázott Star Academy (a magyar verzióban egyszerűen akadémia) nevű házban töltenek.
A műsort már több mint 50 országban vetítették, azonban nem mindenhol volt egyformán sikeres: 2016-ra már csak négy országban volt műsoron. Franciaországban évekig sikerrel futott, de például az USA-ban azonban néhány adás után megbukott. 2016 őszi magyarországi pályafutása sem volt éppen sikeres: a Star Academy volt a magyar tévétörténelem első bukása, amelynek anyagi vonzata meghaladta az (akkori) 1 milliárd forintot.
Minden országnak megvan a maga csekély kis változtatása a műsorral kapcsolatban. A részvevőket tanárok képezik különböző művészeti ágakban. Az élő showkban gyakran hívnak sztárvendégeket. A bírók ítéletei és nézők szavazása alapján a leggyengébb versenyzőt kiejtik. A győztes hanglemez-felvételi lehetőséget és egy bizonyos mennyiségű pénzjutalmat kap.
Star Academy Franciaországban Nyertesek 2001 – Jenifer Bartoli 2002 – Nolwenn Leroy 2003 – Elodie Frégé 2004 – Grégory Lemarchal 2005 – Magalie Vaé 2006 – Cyril Cinélu 2007 – Quentin Mosimann
További résztvevők Star Academy 1 Jenifer Bartoli Mario Barravecchia Jean-Pascal Lacoste Jessica Marquez Olivia Ruiz Amandine Bisqueret Carine Haddadou Catherine Cécile Boutry Djalil Amine François Roure Grégory Gulli Khalifa M'Baye Patrice Maktav Sidonie Koch Stéphane Bosmans
Star Academy 2 Nolwenn Leroy Houcine Camara Emma Daumas Jérémy Chatelain Fabien Fasake Georges-Alain Jones Aurélie Konaté Isabelle Lem Anne-Laure Sibon Alexandre Balduzzi Eva Chemouni Florence Nazim Philippe Miro Stéphanie Hansen Rudy Carvalho
Star Academy 3 Elodie Frégé Michal Kwiatkowski Sofia Essaïdi Lukas Delcourt Patxi Garat Morganne Matis Amina El Bennouni Anne Thibault Edouard Algayon Icaro Da Silva Marjorie Condoris Michaël Sapience Pierre Bouley Romain Billard Stéphanie Dalmasso Valérie Deniz De Boccard
Star Academy 4 Grégory Lemarchal Lucie Bernardoni Hoda Nekra Mathieu Johann Sandy François Francesca Antoniotti Radia Bensarsa Tina Gardinier Emilie Ducrot Karima Gauthier Roubichou Sofiane Tadjine-Lambert Enrique Toyos Morgan Auger Sebastien Degut John Eyzen Harlem Parmentier
Star Academy 5 Magalie Vaé Jérémy Amelin Ely Breton Emilie Minatchy Maud Verdeyen Pierre Frischeteau Jean-Luc Guizonne Grégoire Bourdin Pascal Maunoury Laure Ruhland Alexia Palombo Jill Vandermeulen Chloé Boucaud Moïse Quaresma Arno Demessine Mickael Tabury Nassim & Neissa Parize (ikrek)
Star Academy 6 Cyril Cinélu Dominique Fidanza Bastien Jacquemart Brice Leclercq Céline Duchange Cynthia Niang Cyril Cinélu David Lemeunier Delphine Mazière Isabelle Mollard Ahouefa Evin-Ruffino Faustine Nogherotto Gael Garcia Jean-Charles Dubot Judith Hassine Laurent Chanadet Ludovic Pimenta Marina Vénache Nicolas Charvilla
Star Academy 7
Alexandra Cohen Alexia Melotto Antoine Lefèvre Bertrand Agot Claire-Marie Bron Claudia Atkinson Dojima Ounei Eva Léonard Jérémy Chapron Lucie Azard Mathieu Edouard Maureen Angot Noémie Lovati Pierre Suppa Quentin Mosimann Sevan Malakian Yaëlle Smaïl
Kategória:Valóságshow-k Kategória:Tehetségkutató versenyek