Az 1948-as brüsszeli szerződés az Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg közötti megállapodás gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről, valamint kollektív önvédelemről. A szerződés lényegében kiterjeszti az előző évben Nagy-Britannia és Franciaország között született dunkerque-i szerződésben vállalt kötelezettségeket. A szerződés fő célja a tagállamok kölcsönös védelme egy esetleges német agresszióval, illetve a Szovjetunió fenyegetésével szemben. A szerződést 50 évre kötötték, és alapjául szolgált az Észak-atlanti Szerződéses Szervezetnek (NATO), valamint a Nyugat-európai Uniónak (WEU). A szerződést Truman elnök is támogatta.

A szerződés előzményei és jelentősége A brüsszeli szerződés volt az első, a tagállamok közötti kölcsönös védelmet is magában foglaló szerződés a második világháború utáni Európában és az aláírók szándékai szerint biztosította volna a nyugat-európai államok védelmét a kommunizmus terjeszkedésével szemben. A kollektív védelem mellett kulturális és szociális együttműködést is előirányoztak, illetve szó volt egy „Tanácskozó testület” (Consultative Council) felállításáról is.

A háború utáni Európa országai közötti védelmi együttműködése terén a brüsszeli szerződés a Nyugat-európai Unió (WEU), illetve később a NATO előfutára volt. Utóbbitól annyiban különbözött, hogy csak európai országok vettek részt benne, illetve elsősorban a kiújuló német fenyegetéssel szembeni védelem volt a szerződés célja. Ezzel szemben egy évvel később a NATO-t már az Amerikai Egyesült Államok és Kanada részvételével hozták létre, miután az európai politikusok belátták, hogy a kontinens kettéosztottsága tartós lesz, biztonságukat pedig a kommunizmus terjedése jobban fenyegeti.

1948 szeptemberében a brüsszeli szerződést aláíró országok egy katonai intézmény, a Nyugati Unió Védelmi Szervezete (Western Union Defence Organization) felállításáról döntöttek. A WU védelmi bizottsága a miniszterelnökök szintjén működött, illetve megalakult a WU egyesített vezérkara is, amelynek a közös védelmi hadműveleteket kellett irányítani.Sean Maloney, 'To Secure Command of the Sea,' University of New Brunswick thesis 1991, p.95-97 and Lord Ismay, NATO: The First Five Years

A brit Bernard Montgomery tábornokot nevezték ki a szárazföldi, tengeri és légierős parancsnokok bizottsága elnökének, amely a franciaországi Fontainebleau-ben kezdte meg működését. A szárazföldi haderőnem parancsnoka Jean de Lattre de Tassigny francia tábornok, a légierő parancsnoka Sir James Robb brit tábornok és a haditengerészeti erők parancsnoka Robert Jaujard francia ellentengernagy lett.NATO Archives, The First Five Years and The Western Union and its defence organisation, RUSI Journal, 1993 (reprint from 1948-9)

1954. október 23-án londoni és párizsi konferenciák után Olaszországot és Nyugat-Németországot is felvették a Nyugati Unióba, amelyet egyúttal átneveztek Nyugat-európai Uniónak.

A szerződés gazdasági, szociális és kulturális előírásai nem valósultak meg, a védelmi vonatkozásai pedig a NATO megalakulásával jelentéktelenné váltak.

Aláírók A szerződést az alábbi állam- és kormányfők, miniszterek és nagykövetek írták alá: Károly belga herceg, Belgium régense (a száműzetésben élő király helyettese) Vincent Auriol, a Francia Köztársaság elnöke Sarolta luxemburgi nagyhercegnő Vilma holland királynő VI. György brit király Paul-Henri Spaak, Belgium miniszterelnöke Georges Bidault, Franciaország külügyminisztere Joseph Bech, Luxemburg külügyminisztere Gaston Eyskens, Belgium pénzügyminisztere Carel Godfried Willem Hendrik baron van Boetzelaer van Oosterhout, Hollandia külügyminisztere Ernest Bevin, brit külügyi és birodalmi államtitkár Jean de Hautecloque, Franciaország nagykövete Belgiumban Robert Als, Luxemburg nagykövete Belgiumban Baron Binnert Philip van Harinxma thoe Slooten, Hollandia nagykövete Belgiumban George William Rendel, az Egyesült Királyság rendkívüli meghatalmazott képviselője Belgiumban

NATO A hidegháborús feszültség fokozódásával Európa hamarosan két, egymással szembenálló táborra oszlott fel és Nyugat-Európa biztonságára nézve a Szovjetunió és a Varsói Szerződés országai hamarosan nagyobb fenyegetést jelentettek, mint egy esetleges német újrafegyverkezés.

Ennek megfelelően a nyugat-európai országok egy új védelmi szervezet kialakítását kezdeményezték, amelybe már az Egyesült Államokat is bevonták volna. A titkos tárgyalások már 1948 márciusában megindultak, amikor brit és amerikai illetékesek először vetették fel az ötletet. A rákövetkező évben, 1949 áprilisában írták alá Washingtonban a NATO alapító szerződését. A Nyugati Unió Védelmi Szervezetét 1950. december és 1951. április között beolvasztották a NATO-ba.Hansard extract February 18, 1957 A NATO európai központja, a Szövetséges Hatalmak Európai Legfelsőbb Parancsnoksága (Supreme Headquarters Allied Powers Europe, SHAPE) vette át az esetleges védelmi műveletek koordinálásának feladatát.

Jegyzetek

Források

The Treaty of Brussels In Historical events in the European integration process (1945–2009), CVCE History until the creation of the WEU The WEU Website

További információk

Kategória:1948 Kategória:Brüsszel Kategória:Nemzetközi szerződések Kategória:Hidegháborús szerződések Kategória:Az Egyesült Királyság történelme Kategória:Belgium történelme Kategória:Hollandia történelme Kategória:Luxemburg történelme Kategória:Franciaország történelme