Jackie Chan, születési nevén () (Hongkong, 1954. április 7. –) Oscar-életműdíjas hongkongi színész, harcművész, harckoreográfus, kaszkadőr, komikus, rendező, producer, forgatókönyvíró, énekes és vállalkozó.
Jackie hírnevét magas szintű harcművészi képzettsége mellett elsősorban akrobatikus harc- és kaszkadőrstílusa, komikus szerepei, improvizatív eszközhasználata és veszélyes kaszkadőrmutatványai alapozták meg. Az 1970-es évek óta szerepel a filmvásznon, több mint 100 filmben játszott már, valamint számos képregényt és videójátékot is mintáztak róla. Leghíresebb filmjei közé tartozik a Részeges karatemester, a Rendőrsztori, a Balhé Bronxban és a Csúcsformában. 2010-ben A karate kölyök című filmjét vetítették a mozik. Hazájában bevétel szempontjából legsikeresebb filmje a 2017-ben bemutatott Kung Fu jóga.
Csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en (Hírességek sétányán) és a hongkongi Csillagok sugárútján. 2016-ban Életműdíjat kapott az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiától.
Aktívan foglalkozik énekléssel, számos popzenei albuma jelent meg, és több filmjének betétdalát is ő maga énekli. Sikeres üzletember, számos cég, többek között egy étteremlánc és egy mozihálózat tulajdonosa.
Gyakori magyar hangja Kassai Károly és Háda János.
Gyermek- és fiatalkora
A hongkongi Victoria Peak-hegyen született, Charles és Lee-Lee Chan gyermekeként. A kínai polgárháború elől menekült szülők a nevet adták fiuknak, ami azt jelenti, „Hongkongban született”. Családja nak (炮炮) azaz „ágyúgolyónak” becézte, annyira energikus gyerek volt. Szülei a francia konzulnak dolgoztak, így a kis Kong-sang gyermekévei jelentős részét töltötte a konzulátus környékén.
, a későbbi Jackie, a Hongkong-szigeten található Nah-Hwa Általános Iskolában kezdte meg tanulmányait, de az első év végén megbukott, így szülei kivették. Amikor 1960-ban édesapja az ausztráliai Canberrába költözött, hogy az amerikai nagykövetség szakácsa legyen, a gyermeket beíratták mester bentlakásos Kínai Dráma-akadémiájába, a hírneves „Pekingi operába”. Jackie a következő tíz évet rendszeres edzéssel töltötte, színjátszással, énekléssel, harcművészetekkel és akrobatikával foglalkozott. 元樓 (Yuen Lo) néven tagja volt az iskola legjobb diákjaiból álló, Hét Kis Szerencse nevű előadócsoportnak. Chan itt kötött barátságot Sammo Hunggal és Yuen Biaóval. Barátságuk nyomán a hármas később a „Három testvér” illetve a „Három Sárkány” néven lett ismert.
Nyolcévesen a Kis Szerencse-csoport többi tagjával együtt szerepelt a Big and Little Wong Tin Bar című filmben (1962), ahol 李丽华 Li Li-hua játszotta az édesanyját. Egy évvel később Chan ismét Livel szerepelt a The Love Eterne című filmben, majd 1966-ban King Hu Come Drink with Me című filmjében kapott kisebb szerepet. 1971-ben leszerződött Chu Mu Great Earth Film Company nevű cégéhez. 17 évesen Bruce Lee Tomboló ököl és A sárkány közbelép című filmjeiben kaszkadőrként dolgozott (陳元龍) néven. 1973-ban kapta első főszerepét a Little Tiger of Canton című produkcióban, melyet Hongkongban mutattak be. Első filmes próbálkozásainak kereskedelmi sikertelensége miatt, és mert nem talált kaszkadőrmunkát sem, 1975-ben egy „felnőttfilmben” (All in the Family) játszott. Ez volt Jackie Chan első és egyetlen olyan filmje, ahol meztelen szexjelenetben vett részt, és az egyetlen, melyben nem volt verekedés vagy kaszkadőrjelenet. Chan úgy nyilatkozott, a korabeli felnőttfilmek sokkal konzervatívabbak voltak, és nem tartja nagy dolognak, hogy levetkőzött, mert „még Marlon Brando is meztelenkedett a filmjeiben.” A filmet eredetileg vígjátékként kategorizálták.
Chan 1976-ban csatlakozott a szüleihez Canberrában, ahol egy ideig a Dickson Főiskola hallgatója volt, majd építkezéseken dolgozott. Az egyik építőmunkás, Jack vette szárnyai alá, ami miatt a többiek a „kis Jack” becenevet ragasztották rá. Később a becenév Jackie-vé rövidült, majd a Jackie Chan név rajta maradt. Az 1990-es években Chan megváltoztatta kínai nevét ra (房仕龍), mivel édesapja eredeti vezetékneve Fong volt.
Pályafutása Korai évek: 1976–1979
1976-ban Jackie Chan táviratot kapott Willie Chan hongkongi filmproducertől, akit lenyűgözött Jackie kaszkadőrmunkája. Willie Chan főszerepet ajánlott a színésznek következő filmjében. látta Jackie-t John Woo A halál keze című 1976-os filmjében és egy második Bruce Leet akart faragni belőle Szuperöklű fúria című alkotásában. Művésznevét ra (成龍) („Légy a Sárkány”) változtatták, hogy Bruce Lee-hez való hasonlóságát hangsúlyozzák, Lee művészneve ugyanis (李小龍), „Kis Sárkány” volt. A film nem hozott átütő sikert, főképp mert Chan nem volt hozzászokva Lee harcstílusához. A bukás ellenére több hasonló témájú filmet is készített, melyek ugyancsak kevés pénzügyi sikert arattak.
Chan első sikerét az 1978-as A kobra című alkotással aratta, melyet akkor forgatott, amikor kölcsönbe adták a Seasonal Film Corporation stúdiónak két film erejéig. rendező irányítása alatt Jackie Chan szabad kezet kapott a kaszkadőrmutatványok kidolgozásában. A film létrehozta a komikus kungfu műfaját és a hongkongi közönség rajongott érte. Az igazi átütő sikert azonban a Részeges karatemester hozta meg számára.
Mikor Chan visszatért stúdiójához, a rendező megpróbálta megismételni a Részeges karatemester sikerét a Félmaréknyi Kung-fu és A kung-fu szelleme című filmekkel. Chan megkapta a lehetőséget, hogy társrendezője lehessen a Rettenthetetlen hiéna című filmnek. Mikor Willie Chan otthagyta a stúdiót, azt tanácsolta Jackie-nek, hogy döntse el, szeretne-e továbbra is jal dolgozni. A Rettenthetetlen hiéna II. forgatása alatt Chan felbontotta a szerződését és a Golden Harvesthez ment át, mire a triádokkkal fenyegette meg a színészt. A vitát végül Jimmy Wang Yu színész-rendező segítségével simították el, s Chan maradhatott a Golden Harvestnél.
Az akcióvígjátékok sikerkorszaka: 1980–1987 Willie Chan Jackie menedzsere és jó barátja volt, közel harminc éven át. Hatalmas szerepe volt Chan nemzetközi karrierjének elindításában, az amerikai piacra való betörésében az 1980-as években. Az első hollywoodi produkciója a Jackie Chan: Bunyó a javából volt 1980-ban. Ezután egy kisebb szerepet kapott az Ágyúgolyó futam című vígjátékban, mely 72 millió dollárnyi bevételt hozott Amerikában. Bár a közönség számára Chan elhalványult olyan sztárok mellett, mint Burt Reynolds, Chan számára a film egy későbbi tradíció kiindulópontja lett: miután látta, hogy a film végén bemutattak pár kivágott jelenetet, Jackie elhatározta, hogy saját filmjeinél is alkalmazni fogja ezt a technikát, hogy megmutassa a nézőknek, mennyi gyakorlás kell és milyen veszélyeket rejt egy-egy akciójelenet forgatása.
A The Protector című filmjének 1985-ös bukása után Chan egy időre felhagyott azzal, hogy megpróbáljon betörni az amerikai piacra és újra hongkongi filmekre kezdett koncentrálni.
Közben Chan egyre nagyobb sikereket mondhatott magáénak szülőföldjén, filmjeit egyre több helyen vetítették, és elkezdte meghódítani a japán piacot is, kezdve az 1980-as The Young Master, valamint az 1982-es The Dragon Lord (龍少爺 ) című filmekkel. A The Young Master megdöntött minden eladási rekordot Hongkongban, és igazi sztárrá emelte Chant. A BBC DVD-értékelése szerint a film „örökre megváltoztatta a harcművész-akciófilmek arculatát.”
Chan régi iskolatársaival, Sammo Hunggal és Yuen Biaóval számos akcióvígjátékot forgatott. Először az A nagy balhé (Project A; ’A’ 计划) című 1983-as produkcióban szerepeltek együtt, ami a Hong Kong Film Awards Legjobb akció-koreográfia (Best Action Design) díját is elnyerte. A hármas később újra együtt forgatott a Gördülő kung-fu és az eredeti Vigyázat nyomozunk!-sorozatban. 1985-ben Chan elkészítette az első Rendőrsztorit, melyet az amerikai filmipar inspirált, és melyben Chan maga végezte az összes kaszkadőrmutatványt. Jackie Chan a rendezői képességeit is megmutatta a filmben. Phil Mils, a Far East Films kritikusa szerint a Rendőrsztori a hongkongi filmművészet csúcspontját jelenti és megmutatja miért Jackie Chan a legnagyobb akcióhős a világon. A Montreal Film Journal szerint nem ez Chan legjobb filmje, de „tagathatatlan, hogy [Chan] kiváló előadó, a film pedig nagyszerű szórakozást nyújt.” A film az 1986-os Hongkongi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb film díját. Chan 1987-ben forgatta jegyeladás tekintetében legsikeresebb filmjét, az Istenek fegyverzetét, melyben egy Indiana Joneshoz hasonló szereplőt alakított. A film több mint 35 millió hongkongi dollárt jövedelmezett.
Folytatások és hollywoodi áttörés: 1988–1998
1988-ban Jackie Chan, Sammo Hung és Yuan Biao elkészítették utolsó közös filmjüket, a Dragons Forever-t (Fei lung maang jeung). A filmet Hung Corey Yuennel közösen rendezte, a főgonoszt pedig 元華 (Yuen Wah) alakította – mindketten a Kínai Drámaakadémia növendékei voltak.
Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején Chan egy sor sikeres folytatást készített korábbi filmjeihez, kezdve A rendőrsztori folytatódik című alkotással, mely elnyerte az 1989-es Hong Kong Film Awards Legjobb akció-koreográfia díját. Ezt 1991-ben az Istenek fegyverzete 2.: Kondor hadművelet, majd 1992-ben a Rendőrsztori 3. követte. Utóbbiért Chan elnyerte a Golden Horse Film Festival legjobb színésznek járó elismerését. 1994-ben Chan elkészítette a Részeges karatemester második részét, mely felkerült a Time magazin minden idők 100 legjobb filmjét bemutató listájára. A negyedik rész, a Police Story 4: First Strike – melyet külföldön Jackie Chan's First Strike, Magyarországon Jackie Chan: Első csapás néven hoztak forgalomba – Hongkongban további sikereket és díjakat hozott Chan számára, külföldön azonban nem aratott akkora sikert. Az 1990-es években Chan újra fontolóra vette Hollywood meghódítását, de az első ajánlatokat, melyek rosszfiú-szerepet osztottak volna rá, elutasította, hogy elkerülje a későbbi beskatulyázást. Egy interjúban elmondta, hogy elutasította rosszfiú-szerepet egy Michael Douglas-filmben és a Rambo 4-ben, mert „Ázsiában sok gyerek nézi” a filmjeit, illetve egyszer Hongkongban elutasították az egyik forgatókönyvét, amelyben a gonosz szerepében egy nőt kellett volna megvernie (a forgatókönyvet teljesen át kellett írniuk). Egy másik Sylvester Stallone-film, A Pusztító rosszfiú-szerepét is elutasította, így végül Wesley Snipes lett a főgonosz.
Az amerikai áttörést végül az 1995-ös Balhé Bronxban jelentette, olyan ikonstátuszt hozva számára, mely igen ritka volt a hongkongi filmsztárok esetében. A film sikerét látva a New Line Cinema kiadta a Rendőrsztori 3-at az USA-ban Supercop címmel, ami összesen 16 millió dollárt jövedelmezett. Az első igazi kasszasiker filmje az Egyesült Államokban az 1998-as Csúcsformában lett, melyben partnere Chris Tucker volt. A film 130 millió dolláros bevételt eredményezett csak az USA-ban, világszerte pedig összesen 244 millió dollárt hozott. 2010 júliusával bezárólag a Csúcsformában a New Line Cinema kilencedik legsikeresebb filmjének számít (a Csúcsformában 2. pedig a negyedik legsikeresebb, A Gyűrűk Ura-sorozat három epizódja után). A film hollywoodi sztárt faragott Jackie Chanből, aki kapva az alkalmon megírta önéletrajzát I Am Jackie Chan címmel, mely Magyarországon Íme, Jackie Chan címmel jelent meg 1999-ben.
Drámai váltás: 1999–2007 1998-ban Jackie Chan elkészítette az utolsó filmjét a Golden Harvest stúdió szárnyai alatt Jackie Chan: Az elveszett zsaru címmel. Miután 1999-ben távozott a Golden Harvesttől, egy romantikus vígjátékban, a Jackie, a szépfiúban szerepelt, mely leginkább a főszereplők közötti kapcsolatra koncentrált. Ez után 2000-ben elkészült a Jackie Chan Stuntmaster nevű PlayStation-videójáték, melyhez hangját is kölcsönözte, valamint digitálisan rögzítették a mozgását is a játékhoz.
A Jackie Chan: Új csapás (Owen Wilsonnal és Lucy Liuval), a Csúcsformában 2., a Jackie Chan: Londoni csapás és A medál (Claire Forlanival) sikere ellenére Chant elkezdte frusztrálni a hollywoodi szerepek behatároltsága, valamint, hogy csupán korlátozott ellenőrzéssel rendelkezhetett a film készítése fölött.