I. Izabella (ismert még történelmi ragadványnevén, mint Katolikus Izabella, ; Madrigal de las Altas Torres, Kasztília, 1451. április 22. – Medina del Campo, Kasztília, 1504. november 26.), Kasztília és León királynője 1474-től, valamint hitvese, II. Ferdinánd révén Aragónia királynéja is volt 1479-től 1504-ben bekövetkezett haláláig. Az aragón királlyal való dinasztikus házasságával megteremtették a mai egységes Spanyolország alapjait. A „Katolikus királyok” () néven tartja számon őket a történettudomány.
Izabella II. János kasztíliai király és Portugáliai Izabella egyetlen leánya volt. Miután az örökösödési háború során sikeresen megszerezte Kasztília trónját, hozzálátott a kormányzat átszervezéséhez. Uralkodása alatt visszaszorította a bűnözést, felszámolta a féltestvére, IV. Henrik által teremtett adósságokat, valamint férjével, II. Ferdinánd aragóniai királlyal megteremtették Spanyolország de facto egyesülésének alapjait, ezzel ők az első ibériai uralkodók, akikre mint spanyol király és királynő hivatkoznak.
Regnálásuk alatt fejeződött be a reconquista, azaz az Ibériai-félsziget felszabadítása a muszlim megszállás alól. Szintén uralkodásukra esett a spanyol inkvizíció indulása, a zsidók tömeges üldöztetése, Kolumbusz Kristóf 1492-es újvilági útjának finanszírozása és ezzel a Spanyol Birodalom születése, amellyel az ország történelmében kezdetét vette a Spanyol Aranykor.
Származása I. Izabella édesapja II. János (1405–1454), Kasztília királya. Édesanyja a király második felesége, Portugáliai Izabella (1428–1496) királyné – János (1400–1442) infánsnak és feleségének, Isabel de Bragançának (1402–1465) a leánya – az Avis-házból, Portugália királyi dinasztiájából származott; a dinasztia alapító I. (Nagy) János (1357–1433) királynak az unokája volt.
Élete és uralkodása A születésétől a trónra lépéséig (1451–1474) bélyegkép|balra|180px|Katolikus Izabella királynő
A hároméves Izabellának és az öccsének, Alfonz (1453–1468) infánsnak az édesapjuk halálakor (1454), az édesanyjukkal együtt, el kellett hagyniuk a királyi udvart; Arévalo városa lett a lakóhelyük. Már itt Izabella környezetébe kerültek a későbbi bizalmasai: Beatriz Fernández de Bobadilla (1440–1511), aki szinte a barátnője lett az infánsnőnek;Beatriz Fernández de Bobadilla később Andrés Cabrerához (1430–1511), Moya leendő márkijához ment feleségül, és a férje is Izabella odaadó híve lett. Gutierre de Cárdenas (?–1503) titkár és „mindenes”; Gonzalo Chacón y Martínez del Castillo (1429–1507), a későbbi főudvarnagy. Izabella lelki neveléséről az 1976-ban szentté avatott portugál apáca, Beatriz da Silva (1424–1492) gondoskodott.
Még csak hatéves volt Izabella, amikor először felvetődött az, ki legyen az infánsnő férje. 1457. májusban IV. Henrik király találkozott az unokatestvérével, II. János (1398–1479) navarrai királlyal (1458-tól – szintén II. János néven – Aragónia királya, a Trastámara-ház aragóniai ágából származott). Ekkor a kiszemelt leendő férj a navarrai uralkodó kisebbik fia, Aragóniai Ferdinánd (1452–1516) infáns volt (aki később valóban Izabella férje lett). Három évvel később azonban fordulat következett be IV. Henrik és II. János kapcsolatában. 1460. április 4-én, a navarrai Tudela városában II. János navarrai (és immár aragóniai) király szövetséget kötött egy, egyes kasztíliai nemesekből alakult csoportosulással, amelynek élén Alfonso (Alonso) Carrillo de Acuña (1410–1482), Toledo érseke állt. Csatlakozott hozzájuk Juan Fernández Pacheco (1419–1474), Villena őrgrófja (márkija), IV. Henrik korábbi kegyence (az érsek távolabbi unokatestvére). A szövetség IV. Henrik és az új kegyence, Beltrán de la Cueva (1435?; 1443?–1492), Alburquerque leendő hercege ellen irányult. A szövetkezők Izabella öccsét, Alfonz infánst akarták IV. Henrikkel szemben felléptetni. IV. Henrik erre válaszul II. Jánosnak az apjával szemben álló, nagyobbik fiát, Károlyt (1421–1461), Viana hercegét akarta támogatni, és felajánlotta a hercegnek Izabella kezét. Károly herceg azonban 1461-ben meghalt, a kasztíliai király elképzelése meghiúsult, és a még gyermektelen IV. Henrik elfogadta azt, hogy Alfonz legyen az örököse.
Még 1461 végén, avagy 1462 elején, IV. Henrik Izabellát és Alfonzt a királyi udvarba, Madridba hozatta, ahol – 1462. február 28-án – megszületett IV. Henriknek a leánya, Johanna (1462–1530) infánsnő, akinek az édesanyja a király második felesége, Portugáliai Johanna (1439–1475) királyné volt (Avis-ház). IV. Henrik a Cortest, a rendi gyűlést, az 1462. május 9-én, Madridban tartott ülésén, megeskettette arra, hogy Johanna infánsnő lesz az örököse.Pontosan hova került Izabella, arról megoszlanak a források, azonban az tény, hogy – 1461. szeptember–október táján – a király és Johanna királyné egyaránt Madridba mentek (Johanna infánsnő ott is született), ezért, valószínűleg, IV. Henrik ekkor a madridi udvarba hozatta Izabellát és az öccsét. Lásd: Nancy Rubin történésznek a források között megjelölt műve ötödik fejezetét, valamint ezt a tanulmányt: – 2015. május 23.
1462–1463 táján IV. Henrik és felesége V. Alfonz (1432–1481) portugál királlyal (Johanna királyné bátyjával) kívánták Izabellát összeházasítani, amit a még nagyon fiatal infánsnő határozottan visszautasított, azzal, hogy Kasztília nemeseinek beleegyezésével köthet csak házasságot. (IV. Henrik részéről ennek a házasságnak az ötlete 1464-ben is felmerült, ekkor Izabella találkozott is a portugál uralkodóval.)
Kasztíliában nagyon sokan Johanna nemző-apjának nem a királyt, hanem IV. Henrik kegyencét, Beltrán de la Cuevát tartották, ezért Johanna infánsnőt „La Beltraneja” néven emlegették. 1464. szeptember 26-a és 28-a között, Burgosban, a nemességnek a királlyal szemben álló része – köztük Carrillo toledói érsek, Alonso de Fonseca (1418–1473), Sevilla érseke, Rodrigo Alonso Pimentel (1441 körül – 1499), Benavente grófja (később hercege), Álvaro de Zúñiga (Estúñiga) y Guzmán (1410 körül – 1488) Plasencia grófja (később Arévalo hercege) – ezért szövetségbe (ligába) tömörült, és azt követelte a királytól, hogy Alfonz herceget hivatalosan tegye az örökösévé, mert Johanna „törvénytelen” gyermek. 1464. november 30-án, e nemeseknek a ligája, élükön már Juan Fernández Pachecóval, Villena márkijával, Cigales és Cabezón de Pisuerga között, megállapodtak a királlyal abban, hogy Alfonz infánst Asztúria hercegének, és így trónörökösnek nyilvánítja. Ezt IV. Henrik az 1464. december 4-én kiadott okiratával kihirdette, és Alfonzt – Izabellától elválasztva – kiadta Carrillo érseknek, Villena márkijának és társaiknak. IV. Henrik azonban, 1465. februárban, Medina del Campoban, a korábbi nyilatkozatát visszavonta. A király egyidejűleg úgy döntött, hogy Johanna királynőnek, a lányuknak, Johanna infánsnőnek, és Izabellának Madridból Segoviába kell költözniük.Vannak, akik már 1464 őszére teszik a Segoviába költözést.
A király lépésére válaszul, 1465. június 6-án, Ávilában, a nemesi liga (többek között Carrillo érsek, Villena márkija, Benavente grófja, Plasencia grófja, Fadríque Enríquez (1393 körül – 1473), Kasztília admirálisa) Alfonz herceget „XII. Alfonz” néven Kasztília királyává kiáltotta ki. (Ezt az eseményt az utókor „ávilai bohózat” néven említi.) Kasztíliában három évig (1465–1468) tartó polgárháború tört ki, IV. Henrik támogatói és Alfonz hívei között.
1466-ban IV. Henrik, abból a célból, hogy ellenfelei táborát megbontsa, Izabella kezét felajánlotta Villena márki testvérének, Pedro Girón Acuña Pachecónak (1423–1466), a Calatrava Lovagrend mesterének. Az esküvőre való felkészülés jegyében, a király parancsára, Izabella már úton volt Segoviából Madridba, amikor a szintén oda tartó „vőlegény”, 1466. április 20-án, Villarrubia de los Ojosban, váratlanul elhunyt; Izabellának pedig vissza kellett térnie Segoviába.
A kasztíliai polgárháború legjelentősebb ütközetére 1467. augusztus 20-án, Olmedo városa mellett került sor, ez volt az úgynevezett második olmedói csata. IV. Henrik seregét – a király mellett – Beltrán de la Cueva, Pedro Fernández de Velasco y Manrique de Lara (1425–1492), Haro grófja, Pedro González de Mendoza (1428–1495), aki ekkor Calahorra püspöke volt, valamint a bátyja, Diego Hurtado de Mendoza y Suárez de Figueroa (1417–1479), Santillana márkija (később Infantado hercege is) vezérelték. Alfonz herceg seregét Carrillo toledói érsek, és Fonseca, a sevillai érsek vezette; a csata tulajdonképpen eldöntetlenül fejeződött be. Villena márkija, távol maradt az ütközettől, átállt IV. Henrik oldalára, ugyanis a király őt tette a Santiago Lovagrend mesterévé. Az ütközet után, 1467. szeptemberben (vagy októberben), Juan Árias de Ávila y González (1436 körül – 1497), Segovia püspöke, és testvére, Pedro Árias de Ávila y González (1430–1476) kapitány, akik korábban az uralkodó hívei voltak, cserbenhagyták IV. Henriket, megnyitották Segovia városát Alfonz hívei előtt (akik azonban nem tartották meg a várost). Mindenesetre Izabella, teljesen váratlanul, szabad lett, és hosszú évek után visszatérhetett az édesanyjához, Arévalóba. – 2013. november 28. Hasonlóképpen, évek után, Izabella találkozott az öccsével is.Van olyan forrás, amely szerint Izabella már Segoviában, a szabadulásakor találkozott Alfonzzal. Lásd: – 2015. május 23. A szemben álló felek hat hónapra fegyverszünetet kötöttek; ennek kezeseként Johanna királynénak Segoviából Fonseca sevillai érsek kastélyába (Alaejos) kellett költöznie.
A következő évben (1468) Izabella és Alfonz Arévalót elhagyták, a biztonságosabb Ávila városa felé tartottak; ez a város ugyanis IV. Henrik és Alfonz herceg harcában a herceget támogatta. Alfonz herceg azonban 1468. július 5-én, Cardeñosa településen, Ávila mellett, pestisben meghalt (bár voltak, akik azt állították, hogy a herceget megmérgezték).
A néhai trónörökös hívei, elsősorban Carrillo érsek, ekkor Izabella felé fordultak. Közülük többen, így Carrillo érsek is, már Alfonz herceg halálának a másnapján (vagy pár nappal később), megjelentek Izabella előtt, Ávilában, a Santa Ana zárdában, és kijelentették azt, hogy szeretnék őt Kasztília királynőjének nyilvánítani. Ezt Izabella elutasította, de az Asztúria hercegnője címet elfogadta. – – – 2013. október 19. IV. Henrik hívei és ellenfelei között a békét azonban csak az 1468. szeptember 19-én, a Los Toros de Guisandóban megkötött megállapodás teremtette meg. Ebben a szerződésben IV. Henrik és Izabella abban állapodtak meg, hogy IV. Henrik örököse Izabella lesz, továbbá Izabella nem házasodhat meg a király tudomása nélkül, illetve Izabella lakóhelyének a király Ocaña települést jelölte ki; Izabellának Ávilából ide kellett költöznie.A Los Toros de Guisandóban megkötött megállapodást IV. Henrik és Izabella – közös megegyezéssel – sohasem módosították; IV. Henrik – 1470-ben – egyoldalú döntéssel eltért a megállapodásban kikötött öröklési rendtől.