A Deutschland-osztály a Német Császári Haditengerészet egyik pre-dreadnought mintájú egységekből álló csatahajóosztálya volt. Az osztály tagjai a Deutschland, a Pommern, a Schlesien, a Schleswig-Holstein és a Hannover voltak.
A hajókat 1903 júliusa és 1904 novembere között kezdték el építeni Kielben, Stettinben, Wilhelmshavenben, és Danzigban. Mindegyik hajó építési költsége meghaladta a 24 millió márkát. Egységei az előző Braunschweig-osztályhoz erősen hasonlítottak, de annál erősebb volt a páncélzatuk. Már építésük alatt elavulttá váltak a brit Dreadnought 1906-os elkészültével. Az ezután épített Nassau-osztály egységei már dreadnought-típusú csatahajók voltak, így a Deutschland-osztály lett Németország utolsó régi mintájú csatahajóosztálya.
Szolgálatba állításukkal Németország elég egységgel rendelkezett két teljes csatahajóraj felállításához. Ennek következményeként szervezték meg a Nyílt-tengeri Flottát (Hochseeflotte), mely a Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) főerőit tömörítette. Az elavultságuk ellenére mind az öt hajó részt vett a skagerraki csatában 1916 május-júniusának fordulóján. A csata végén a Pommern torpedótalálat következtében felrobbant és teljes legénységével odaveszett. Ezután kivonták őket a Hochseeflotte kötelékéből és másodlagos jelentőségű feladatokkal bízták meg őket. A versailles-i békeszerződés értelmében e négy elavult csatahajót Németország megtarthatta partvédő páncélosként.
A Deutschlandot ennek ellenére 1920-1922 között lebontották, a Hannovert pedig célhajónak tervezték átalakítani, de erre nem került sor és végül 1944-1946 között bontották le. Csak a Schlesient és a Schleswig-Holsteint tartották meg első vonalbeli hadihajóként a Reichsmarine kötelékében és szolgáltak a Kriegsmarine állományában is. A Schleswig-Holstein 1926 és 1935 között a német flotta zászlóshajója volt. A második világháború idején korlátozott mértékben került sor harci alkalmazásukra. A Schleswig-Holsteinnek a Westerplattéra leadott lövései a külvilág számára a háború első lövéseiként váltak ismertté. A világháború vége felé mindkét hajó elsüllyedt.
Tervezése
1900-ban Alfred von Tirpitz altengernagy, a Birodalmi Haditengerészeti Minisztérium (Reichsmarineamt) államtitkára elfogadtatta az 1898-as első tengerészeti törvény módosítását, melynek értelmében a flotta csatahajóinak számát 38-ra növelték volna. (A törvény eredeti formája szerint 1904. április 1-re a flottának összesen 19 csatahajóval kellett rendelkeznie a Wittelsbach-osztály öt egységének hadrendbe állításával.) Az első építendő osztályt, a Braunschweig-osztályt látták el először 28 cm űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyúkkal (28 cm SK L/40), ami jelentős tűzerőbeni növekedést jelentett a korábbi német csatahajókhoz képest. A haditengerészet parancsnoksága először tíz Braunschweig-osztályú egység megépítését tervezte, az 1901-es fiskális évtől kezdődően évi két egység megépítésének hozzálátva, de végül csak öt került megépítésre. Az építésük alatt számos kisebb módosítást hajtottak végre rajtuk, így az utolsó mindig valamennyire más lett mint az előző. Mire pedig hozzáláttak a második egység megépítésének az 1903-as fiskális évben, egy már jóval nagyobb mértékben módosított terv készült el.
A terveken a csatahajó másodlagos és harmadlagos fegyverzetén jelentős változtatásokat hajtottak végre, aminek az eredménye a Deutschland terveinek megszületése lett az eredménye. A tervezők elhagyták a szárnytornyokat, melyek a Braunschweig-osztálynál a másodlagos tüzérség néhány lövegének helyet adtak, mivel ezek a tornyok erős alátámasztást igényeltek. Ezek mellőzése lehetővé tette a tervezők számára, hogy a másodlagos tüzérséget jóval hatékonyabb elrendezéssel teljes egészében kazamatákban helyezzék el. A tornyok elhagyása a fedélzeten is teret szabadított fel, ami egy-egy újabb 8,8 cm-es löveg elhelyezését tette lehetővé és az elülső négy ilyen ágyú lőrésekben kaphatott helyet.A képek tanúsága szerint nem az elülső négy 8,8-as löveg lett elhelyezve lőrésekben, hanem a felépítmény négy sarkában lévők. A többi ilyen löveg lövegpajzsokat kapott. A Deutschland és a Hannover úgy lett kialakítva, hogy flottazászlóshajóként is alkalmazható legyen. Ehhez a többletszemélyzet elhelyezésére alkalmas terekkel kellett rendelkezzenek. A Deutschland után, mely vízcsöves és tűzcsöves kazánokból álló kevert kazánrendszerrel rendelkezett, a többi egység már egységesen vízcsöves kazánokat kapott. Ezek könnyebbek voltak és az általuk megspórolt súlyt az övpáncél vastagságának kismértékű növelésére és a felső fedélzet páncélzatának megerősítésére fordították.
A hajóosztály terveit kritikák érték Németországban még az egységeinek épülése közben, mivel az összes nagyobb haditengerészet csupa nagy ágyúkkal rendelkező csatahajók (all-big-gun battleship) megépítésére törekedett és a későbbi Nassau-osztály tervein már 1903 óta dolgoztak. Tirpitz tengernagy mégis ragaszkodott a Deutschland-osztály megépítéséhez, főként azért, mert ezeknél nagyobb hajókat a német infrastruktúra nem tudott kezelni, legfőképpen pedig nagyobb hajók a Vilmos-császár-csatornán nem tudtak volna áthaladni. A csatorna kiszélesítése és a kikötői létesítmények bővítése jelentős költségeket emésztett volna fel és Tirpitz el akart kerülni egy újabb költségvetési vitát a Reichstaggal ilyen rövid idő elteltével az 1900-as törvény elfogadtatása után.
Általános jellemzők
A Deutschland-osztály hajóinak a vízvonal menti hosszúsága 129,5 m, teljes hosszúsága 127,6 m, szélessége 22,2 m, legnagyobb merülése (a hajó elülső részénél) 8,21 m volt. A tervezett standard vízkiszorításuk volt, ami teljes terheléssel tonnára nőtt. A hajótestüket keresztirányú és hosszanti acélbordázattal építették. A bordázat által alkotott szerkezethez szegecsekkel erősítették hozzá a hajótest acéllemezeit. A hajótestet tizenkét vízhatlan részlegre osztották. A Pommern egyedüliként tizenhárom ilyen részleggel rendelkezett. A hajótest hosszának 84%-ában kettős fenékkel rendelkezett.
Mivel a Deutschland és a Hannover zászlóshajónak lett megépítve, hátul megnagyobbított felépítményt kaptak, hogy helyet adhassanak a megnövelt létszámú parancsnoki személyzetnek. A Deutschland nagyobb elülső parancsnoki toronnyal is rendelkezett, melyben helyet kapott a központi tűzvezető rendszer. A Pommern ugyanilyen parancsnoki toronnyal rendelkezett, de a másik három hajó tornya rövidebb volt és nem rendelkeztek a tűzvezető rendszernek helyet adó teremmel. Mind az öt egység rövid haditengerészeti árbócot kapott, melyek tetejéhez könnyebb, megfigyelő árbóckosárral rendelkező árbócrudakat csatoltak. Az osztály egységeit nehezebb volt kezelni mint a Braunschweig-osztályt, azonban stabilabb volt a haladásuk. A metacentrikus középpontja 0,98 m magasan volt, a kormányzását egyetlen kormánylapáttal oldották meg.
A hajót 708 fős legénység működtette 35 tiszt irányítása alatt. A raj zászlóshajójaként szolgáló egységen ehhez jött még további 13 tiszt és 66 fős legénység. A parancsnoki sorban második hajón két tiszt és 23 főnyi legénység volt a kiegészítés. Miután 1935-ben a Schlesienből kiképzőhajó lett, fedélzetén 29 tiszt és 559 főnyi legénység teljesített szolgálatot, amihez maximum még 214 kadét jött hozzá. A Schleswig-Holstein annyiban különbözött, hogy kiképzőhajóként a 31 tiszttel és 565 főnyi legénységgel rendelkezett és ehhez járulhatott legfeljebb 175 kadét. Az osztály egységeinek fedélzetén 2 őrhajó, egy tengernagyi bárka, két motorcsónak, egy pinásszé, két kutter, két jolle és két dingi kapott helyet. Ezeket egy pár, a hajó oldalán, középen elhelyezett nagyméretű daruval tették vízre vagy emelték ki onnan. A Deutschlandnál ezek a daruk előrébb kaptak helyet mint a testvérhajóinál.
Meghajtás A hajók három darab, háromszoros expanziójú gőzgépekkel voltak ellátva, melyek mindegyike egy-egy hajócsavart forgatott meg. A két külső hajócsavar háromszárnyú volt 4,8 m átmérővel, míg a középső hajócsavar négyszárnyú volt és 4,5 m volt az átmérője. Mindegyik hajtóműnek külön gépterme volt. A Deutschland nyolc vízcsöves kazánnal és hat tűzcsöves kazánnal rendelkezett, de a többi hajó egységesen 12 vízcsöves kazánt kapott. Üzemanyagként mindegyik kazánhoz szén szolgált. Ezeket három kazánteremben helyezték el és mindegyikhez a hajó egy-egy kéménye kapcsolódott. A Deutschland hajtóműveinek becsült teljesítménye , míg a másik négyé volt. A tervezett sebességük 18 csomó volt, azonban ezt mind az öt hajó túlteljesítette a próbajáratai során. A Deutschland ténylegesen elért teljesítménnyel 18,6 csomóra volt képes, míg a testvérhajói --vel 18,5-19,1 csomós sebességgel voltak képesek haladni. A leggyorsabbnak közülük a Schleswig-Holstein bizonyult. A Deutschland szénraktárait úgy tervezték meg, hogy szénnek adjanak helyet. Ezt a kapacitást a testvérhajóinál tonnára növelték. További szén tárolására alkalmas helyek feltöltésével - szenet is magukkal vihettek. A maximális hatótávolságuk ezáltal () volt 10 csomós cirkálósebesség mellett. A négy turbógenerátor 110 voltos áramot állított elő.
Fegyverzet
A hajók fő fegyverzete ugyanaz volt, mint a Braunschweig-osztályé. A nehéztüzérségét négy 28 cm SK L/40 jelzésűA megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/40 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 40-szer olyan hosszú, mint a cső átmérője. gyorstüzelő löveg adta, melyeket kettesével helyeztek el hidraulikusan mozgatott tornyokban. A lövegtornyok a középvonalon, a felépítmény előtt és mögött kaptak helyet. A DrL C/01 jelzésű tornyok lövegeit −4 fokig lehetett süllyeszteni és +30 fokig emelni. Utóbbi maximális csőemelkedés mellett a tömegű lövedékeket a torkolati sebességgel távolságra lehetett kilőni. A 28 cm-es lövedékekből 360-at tudott elraktározni, így 85 jutott minden ágyúcsőre.
A másodlagos fegyverzetet 14 darab 17 cm SK L/40 jelzésű gyorstüzelő ágyú képezte, melyekből 7-7 volt elhelyezve kazamatákban a hajó két oldalán. 5-5 a felső fedélzeten egyvonalban volt elhelyezve, 2-2 pedig egy fedélzettel feljebb a felépítményben, annak a sarkainál. Az ágyúk lövedékei tömegűek voltak és torkolati sebességgel lehetett kilőni őket. A 17 cm űrméretű ágyúkra azért esett a választás a másodlagos fegyverzet kiválasztásakor, mert ezek lövedékei voltak a legnagyobb, még kézi erővel mozgatható lövedékek. E lövegeket +22 fokos állásig lehetett emelni és ezzel maximális lőtávolságot elérni. Akár 9-10 másodpercenként is leadhattak velük lövést, amivel tűzgyorsaságuk meghaladhatta a hat lövést percenként. Minden lövegre 130 lövedék jutott.
A torpedónaszádok elleni védelemhez harmadlagos fegyverzetként 22 darab 8.8 cm SK L/35 jelzésű haditengerészeti ágyúval szerelték fel. Ezek a gyorstüzelő ágyúk a hajótestből kinyúló „fecskefészkek” (Schwalbennest) kazamatáiban, a felépítmény lőréseiben és lövegpajzsokkal ellátva a nyílt fedélzeten lettek elhelyezve. A 8,8 cm-es ágyúk lövedékei 15,4 kg tömegűek voltak és torkolati sebességgel lőhették ki őket. A maximális +25 fokos csőemelkedés melletti lőtávolságuk volt. Minden lövegre 130 darab lövedék jutott. A hajókat átmenetileg felszerelték négy 3,7 cm űrméretű gépágyúval is, de ezeket hamarosan eltávolították róluk. A fegyverzetükhöz tartozott még hat darab 45 cm-es torpedóvető cső is, melyekhez 16 torpedó tartozott. A torpedóvető csöveket mind a vízvonal alatt helyezték el, és egy-egy volt a hajóorrban és a taton, illetve kettő-kettő a két oldalon. A torpedók 5,15 m hosszúak voltak és robbanófejük 147,5 kg TNT-t tartalmaztak. A célpont távolságától függően két külön sebességi beállítás közül lehetett választani. A 26 csomós sebesség mellett a hatótávolságuk volt, míg a gyorsabb, 31 csomós beállítás mellett a hatótáv -re csökkent.
Páncélzat