thumb|250px|Málom Pécs térképén
Málom Pécs egyik legdélebbi, külső városrésze, az 58-as főúttól nyugatra; 1954-ig önálló község volt. Már a pécsi templom (székesegyház?) építésénél említették, 1200 körül. A málomi határ mentén, a mai Malom-völgyben, ahol 2001–2014 között a Rockmaraton zenei fesztivált rendezték, az 1860-as években még nyolc malom működött.Baranya Megye Földrajzi Nevei I. 1982. 134/2473
Története
Pécshez csatolása után az egykori község külterületén a falutól keletre a Rózsadombon és nyugatra a Malomvölgyi úton lakótelepeket húztak fel, melyek szintén Málom városrész részét képezik.
Határai: északon Megyer (Lahti utca, Eszék utca, Felső utca, Szaturnusz utca, Tildy Zoltán utca, Sztárai Mihály út), keleten Postavölgy, illetve a II. János Pál út (az 58-as főút dél-pécsi szakasza), délen és nyugaton a városhatár. (Így formálisan Málom részét képezi a Kertváros névre keresztelt új autóbusz-állomás is.)
Nevének eredete A Málom helynév Árpád-kori névváltozatai: Malu(n), Malim, Malom, MalunGyörffy-Árpád-kor 1987. 338. p. azt dokumentálják, hogy a mai Málom helységnevünk a szláv eredetű mlim 'malom' szóval hozható kapcsolatba.TESZ. II. 1970. 831. p.
Nevezetessége A városrész nevezetessége Árpád-kori temploma és a Malomvölgyi-tó.
Tömegközlekedés 7: Főpályaudvar – Malomvölgyi út 7Y: Főpályaudvar → Málom – Malomvölgyi út 8: Fagyöngy utca – Árkád – Főpályaudvar 22: Kertváros/Fagyöngy utca – Árkád – Nagydeindol 23: Kertváros/Fagyöngy utca – Árkád – Deindol 23Y: Kertváros – Árkád – Deindol – Nagydeindol 24: Kertváros/Fagyöngy utca – Árkád – Mecsekszentkút 33: Fagyöngy utca → Főpályaudvar → Tettye, Havi-hegyi út 51: Fagyöngy utca – Déli Ipari Park 61: Kertváros – Malomvölgyi út 62: Kertváros – Fagyöngy utca 73: Főpályaudvar – Kertváros → Fagyöngy utca – Malomvölgyi út 73Y: Főpályaudvar → Kertváros → Fagyöngy utca → Málom → Malomvölgyi út 107E: Malomvölgyi út – Egyetemváros – Uránváros 142: Nagyárpád – Fagyöngy utca
Jegyzetek
Irodalom Gerevich Tibor: Magyarország román kori emlékei. (Die romanische Denkmäler Ungarns.) Egyetemi nyomda. Budapest, 1938.
Kategória:Pécshez csatolt települések Kategória:Pécs városrészei Kategória:Baranya vármegye települései