A feketeszárnyú székicsér (Glareola nordmanni) a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül a székicsérfélék (Glareolidae) családjába tartozó faj.
Rendszerezése A fajt Fischer von Waldheim német anatómus, entomológus és paleontológus írta le 1842-ban. Tudományos faji nevét Alexander von Nordmann finn természettudósról kapta.
Előfordulása Délkelet-Európa és Délnyugat-Ázsia területén fészkel. Telelni Afrikába a Szaharán túlra vonul.
Természetes élőhelyei a nyílt területek, ürmös sztyeppék, szikes gyepek, mocsarak, tavak, folyók és patakok környékén, valamint művelt területek.
A Kárpát-medencei előfordulása Magyarországon ritka kóborló, alkalmilag fészkel is, legtöbbször a Kiskunság szikes pusztáin, a Hortobágyon és Peszéradacson került elő, általában székicsér telepeken.
Megjelenése Testhossza 25 centiméter, szárnyfesztávolsága 60–68 centiméter, testtömege pedig 87–99 gramm közötti. A tojó kisebb, mint a hím. Nagy szeme, hegyes szárnya és villás farka mind a levegőben lévő vadászatot szolgálja. bélyegkép|220px|A levegőben
Életmódja Fecske módjára a levegőben kapkodja el rovarokból álló táplálékát. Csapatban vadászik.
Szaporodása Tavak, mocsarak mellett a földre, sekély mélyedésbe rakja fészkét. Fészekalja 4 tojásból áll, melyen 35-40 napig kotlik, mind a két szülő. Fiókái fészekhagyók. bélyegkép|220px|Tojásai Természetvédelmi helyzete Az elterjedési területe még nagyon nagy, egyedszáma pedig csökken. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján mérsékelten fenyegetett fajként szerepel. Európában nem fenyegetett fajként van nyilvántartva, Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 000 Ft.
Jegyzetek
Források
– magyar neve
További információk Ritka madarak hazai előfordulásai Képek az interneten a fajról
Kategória:Glareola Kategória:Madárfajok Kategória:A Kárpát-medence madarai Kategória:Magyarország madarai Kategória:Európa madarai Kategória:Ázsia madarai Kategória:Afrika madarai Kategória:Magyarországon fokozottan védett állatok