Thermopülai csata (i. e. 480)

A thermopülai csata (, Makhé tón Thermopülón) a görög és óperzsa hadseregek közt i. e. 480-ban lezajlott ütközet, melyre a Thermopülai-szorosban került sor. A szoros több mint öt kilométer hosszan húzódott a tenger és a meredek hegyoldal között, helyenként mindössze 14 méter szélességben. Ezt az útvonalat elkerülni csak a szinte járhatatlan hegyeken keresztül lehetett, ezért stratégiai jelentősége már korábban is óriási volt. Az idők folyamán három mesterséges akadályt, kaput is építettek a szűkületben, a középsőt 100 évvel korábban a phókisziak a thesszáliai invázió ellen. A Thermopülai név az ógörög „forró kapu” szóból származik, mivel több melegvíz-forrás is található a környéken.

A katonai stratégák szerint a Thermopülai-szoros volt a legalkalmasabb hely, ahol védekezni tudtak a görögök az előrenyomuló perzsák ellen. Tisztában voltak azzal, hogy csak feltartóztatni tudják majd az ellenséget, illetve károkat okozni a csapataiknak, de megsemmisíteni vélhetően már nem, ezért Athén lakosságát kitelepítették. Egy perzsa sereg a Thermopülai-szorosnál, a hadiflotta pedig Artemiszionnál ütközött először görög ellenállásba. A görögök a szorosban a hagyományos phalanx-hadállást alkalmazták, úgy tervezték, hogy ezzel visszaverhetik a perzsa lovasság balszárnyát.

A csata részletei nem ismertek pontosan, mert csak Hérodotosz leírásai alapján lehet képet alkotni róla, amely néhány görög túlélő elbeszélése alapján készült. A csata előtt I. Khsajársá (I. Xerxész) öt napot várt, hogy a görögök elvonuljanak a területről, de azok maradtak, így megindította a támadást. Hérodotosz leírja, hogy a görög hopliták hosszú dárdával védekeztek, míg a perzsák rövid dárdával és karddal támadtak, valamint, hogy a perzsák nagy veszteségeket szenvedtek el a három napos csata során. Az egyik legenda szerint a harmadik napon egy helyi görög pásztor, Ephialtész megmutatta a perzsáknak az Anopaia-ösvényt, amelyen átvághatott a sereg, így a szoros bejáratát védő görögök hátába kerülhettek. Mikor Leónidasz belátta, hogy nem bírja tartani a szorost, elrendelte a teljes visszavonulást. Mintegy 700 theszpiai harcos, Démophilosz vezetése alatt, megtagadta a parancsot és tovább védekezett. Leónidasz testőrei, mintegy 300 spártai, 400 thébai és a theszpiaiak – tehát mintegy 1400 katona, ellentétben a köztudatban elterjedt mindössze 300 spártaival – ott maradtak, egyesek szerint a dicsőségért, mások szerint azért, mert a perzsák a visszavonulás elhúzódása miatt elvágták menekülésük útját. A csata végén a thébaiak letették a fegyvert, a spártaiak és a theszpiaiak egytől egyig elestek.

Történelmi források A görög–perzsa háborúk elsődleges forrása a görög történész, Hérodotosz. További leírásokat ad a szicíliai történész Diodórosz, aki az 1. században megírta a Bibliotheca Historicát, a görög-perzsa konfliktusról szóló beszámolót, és részben a korábban élt Ephorosz.

A perzsákról a legfontosabb forrásanyag a görög irodalmártól, Ktésziasz Knidiosztól származik, aki II. Artakhsaszjá perzsa király (II. Artaxerxész) orvosa volt az i. e. 4. században. Knidiosz perzsa források alapján írta le az eseményeket, megemlékezett Hérodotoszról, de néhány hamis információt és elfogult állítást is átvett tőle. Sajnos utolsó munkája nem maradt fenn. A 9. században I. Photius bizánci pátriárka Myriobiblon műve, majd VII. Konstantin eklogai műve is foglalkozik a görög-perzsa háborúkkal. Több római történetíró, például Iustinus és Cornelius Nepos is írt a témáról. Pauszaniasz Periégétész Görögország leírása című művében is említést tesz a csatákról. Nepos és Ktésziasz Knidiosz írásait ma már nem tartja hitelesnek a modern történelemtudomány.Roebuck, 2. o.Traver, 115–116. o.

Előzmények

Óperzsa Birodalom Athén és Eretria görög poliszok, bár jelképes mértékben, de részt vettek a perzsák elleni, i. e. 499-494 közti ión felkelésben. Az Óperzsa Birodalom ekkor még viszonylag új képződmény volt, gyakoriak voltak a lázadások a területén, így I. Dárajavaus perzsa királynak (I. Dareiosz) már voltak tapasztalatai a felkelések leverésével kapcsolatban.Holland, 203. o. Mivel Athén támogatta az iónokat a felkelésükben, a perzsák meg akarták büntetni őket. Dárajavaus egyúttal lehetőséget látott arra, hogy a Balkán-félszigetet saját birodalmához csatolhassa.Holland, 171-178.

Az első perzsa hadjárat i. e. 492-ben kezdődött Mardoniosz vezetésével, aki ismét meghódította Thrákia európai területeit, amely névlegesen i. e. 513 óta az Óperzsa Birodalom része volt.Holland, 153. o. Makedónia szintén i. e. 513, I. Amüntasz uralkodásától névlegesen szövetségesük volt, bár fia, I. Alexandrosz a görögökkel is jó kapcsolatokat ápolt. Makedónia valószínűleg hídfőállásként szolgált volna a perzsáknak a balkáni expanzióhoz, de támadásaik megakadtak Athosz hegyeinél, mert hajóik viharba kerültek. Mardoniosz később thrák törzsekkel ütközött meg, akiket súlyos veszteségek árán, de legyőzött, majd visszatért Perzsiába, miután helyőrségeket hagyott hátra a thrákiai partvidéken.

A következő évben I. Dárajavaus elküldte követeit a görög poliszokba, hogy azoktól a perzsa korona iránti hűséget kieszközöljék. A görög poliszok többsége elfogadta a perzsák feltételeit, de Athén és Spárta visszautasította azokat. A perzsa követek a hűség jeleként földet és vizet kértek, Athénban azonban a felháborodott tömeg a követet egy kútba dobta, míg Spártában szakadékba hajították őket, mondván vegyenek onnan vizet és földet. Egy évvel később, i. e. 490-ben I. Dárajavaus bosszúhadjáratot indított.Holland, 181-183. o.

I. e. 490-ben a perzsa hadsereg, Artaphernész és Datisz vezetésével, a szárazföldi hadsereget behajózta és tengeri úton megtámadta Athént és Spártát. A flottát Kilikia szatrapiából hajóztatták ki.

A perzsa harcosok eljutottak Euboiába, ahol megtámadták az első nagyobb célpontot: Eretria városát. A perzsák közelsége miatt a város lakosai nem tudtak felkészülni az ostromra. Hat napi, mindkét oldalon sok áldozatot követelő ostrom után a perzsák a falakat lerombolták, majd a hetedik napon két eritriai kinyitotta a városkaput a perzsák előtt, és a város elesett. A várost kifosztották és felégették, a lakosságot rabszolgasorsba taszították.

Délosz szigetének magasságában a perzsák átszelték a tengert, a célpont Athén volt. I. e. 490 nyarán Marathónnál, 40 km-re Athéntól északra partra szálltak. Pár nap múlva elkezdődött a a marathóni síkságon a csata. A perzsák vereséget szenvedtek, sokan közülük menekülés közben a mocsarakba fulladtak. A megmaradt perzsa haderő hajóra szállt, és hazatért.Holland, 195-197. o.

A marathóni csata után a király ismét Datisz méd admirálist bízta meg a hadihajók vezetésével és a következő athéni támadással. I. e. 486-ban a király 36 év uralkodás után meghalt és fia, I. Khsajársá lépett a trónra.Holland, 206-208. Az új uralkodó komoly és hosszú tervezésbe, pénzszerzésbe, katonatoborzásba és új fegyverek beszerzésébe kezdett.Holland, 208. o.

I. e. 481 nyarán és őszén perzsa seregek gyülekeztek Kis-Ázsiában. I. Khsajársá a következő év tavaszán csatlakozott a seregeihez a lüdiai Szardeisz városában. Nem sokkal később két pontonhídon átkeltek a Hellészpontoszon.

Görögország bélyegkép|jobbra|300px|Görög–perzsa háborúk Athéniak már I. Dárajavaus visszavonulása után tudták, hogy lesznek újabb hadjáratok, azonban a felkészülést csak néhány év múlva kezdték el, miután Themisztoklész tekintélye Athénban megerősödött.Holland, 217-223. o. A görög poliszok vezetői tudták, hogy hamarosan tartaniuk kell egy újabb perzsa támadástól, de annak időpontját nem sejtették.

I. e. 481 őszén Spárta és Athén közös tanácskozást tartottak a Poszeidón-templomban a mai Korinthoszi-csatorna mellett, amelyre meghívták azokat poliszokat is, amelyek nem voltak a perzsák szövetségesei. A kongresszuson Athén és Aigina békét kötött és a görög városállamok támogatták a perzsák elleni harcot.

I. e. 481 nyarán perzsa követek jelentek meg a görög poliszokban, hogy I. Khsajársá perzsa király (I. Xerxész) jóindulatáról biztosítsák azokat, akik hajlandók szerződést kötni Perzsiával. A thesszáliai városok eleget tettek a felszólításnak, a boiótiai Thébai szintén. A közép-görögországi népcsoportok közül egyedül a phókisziak álltak a perzsaellenes görög szövetség oldalára. Az ellenállást választók képviselői a Korinthoszi-földszoroson gyűltek össze, és megegyeztek abban, hogy az eseményeket a továbbiakban az Iszthmoszi Szövetség irányítsa. A fővezérlet joga Spártát, a Peloponnészoszi Szövetség fejét illette. Themisztoklész hazahívta Ariszteidészt és kibékült vele.

Időközben értesültek arról, hogy a perzsák átkeltek a Hellészpontoszon, és észak felől várható a támadás. Úgy döntöttek, hogy a keskeny Thermopülai-szorosnál veszik fel a harcot az ellenséggel.

Közvetlen előzmények bélyegkép|350px|jobbra|A thermopülai csata A perzsa sereg, miután i. e. 480 tavaszán a Hellészpontoszon átkelt Európába, a görög poliszok ellen vonult. A Hellészpontosztól Termosz városáig 3 és fél hónapig a partvidéken haladtak. A gyalogságot a hadiflotta kísérte. I. Khsajársá ekkor felosztotta a hadsereget, hogy az felállhasson a megfelelő taktikai egységekbe.

A görög szövetségi kongresszus I. e. 480 tavaszán ismét összeült, hogy megbeszéljék a védelmi stratégiát. Arra jutottak, hogy a Tempé-völgyben fognak megütközni a perzsákkal.Holland, 248-249. o. I. Alexandrosz makedón király figyelmeztette a görögöket, hogy elkerülheti őket az ellenség, így visszafordultak. Ezzel azonban védelem nélkül hagyták Thesszáliát, Alexandrosz így jó pontot szerzett a görögöknél és perzsáknál egyaránt.

Nem sokkal később jött a hír, hogy a perzsák már Európában vannak. A másik görög tervet Themisztoklész vezette fel, aki szerint Thermopülánál kell megütközni a perzsákkal. Ez a szoros a görög nehézfegyverzetű gyalogosoknak, a hoplitáknak kedvezett. Egyúttal a tengeren, a szorostól nem messze is szembe tudtak szállni az ellenséggel, mivel az athéni hajók képesek lezárni a csatorna kijáratát. Ezt a tervet el is fogadta a kongresszus.Holland, 255-257. o. Ezután Athén lakosságát Trezenoszba telepítették át.

A görögök katonai tanácskozást tartottak augusztus elején, ahol először arról tárgyaltak, hogy a Korinthoszi-földszorosban fogják útját állni a perzsáknak, de a phókisziak és a lokrisziak tiltakoztak ellene, mert ez az ő területük harc nélküli feladását jelentette volna, ezért ragaszkodtak a Thermopülai-szoroshoz. Végül a katonai tanács beleegyezett ebbe.

Miután a görög hadak megérkeztek a Thermopülai-szoroshoz, megerősítették az ott álló régi falat, és várták a perzsa hadsereget. I. Khsajársá nyár végére, egyes vélemények szerint augusztus 14-ére érkezett meg a szoroshoz.Holland, 269-270. o. Felderítőket küldött a görögökhöz, akik a görög sereget kisebbnek gondolhatták a valóságosnál, mert sem a megerősített falak mögé bújt katonákat, sem a phókisziakat nem láthatták. Ez utóbbiakat rendelte Leónidasz az Anopaia-ösvény védelmére. Khsajársá elküldte tárgyalóit, hogy azok rábírják a görögöket a megadásra és elvonulásra, de I. Leónidasz spártai király elutasította a perzsák követeléseit.

Haderők Perzsa haderő

bélyegkép|250px|Perzsa halhatatlanok. A berlini Pergamonmuseumból I. Khsajársá perzsa király hadseregét illetően mind a mai napig jelentős viták vannak a történészek között. Hérodotosz például 2,6 millió perzsáról és 5,2 millió szövetséges harcosról számolt be. Szimonidosz szerint létszámuk mintegy 4 millió főt tett ki, míg Ktésziasz Knidiosz perzsa katonáról tesz említést.

A modern történészek több görög forrás összehasonlítása után sem találtak reális adatokat.Holland, 237. o. A mai számítások szerint legfeljebb - katona vehetett részt a csatában, és minimum 15-20 ezren lehettek.de Souza, 41. o. Pontos számot a perzsa hadsereg létszámát illetően azért nem tudni, mert feltételezik, hogy Makedóniában és Thesszáliában is maradhattak még tartalék egységek.