A Lidl Európa egyik vezető diszkontáruház-lánca, melynek székhelye Neckarsulmban található. 31 országban van jelen áruházzal és több mint 200 logisztikai központtal (2021. március). Több mint munkavállalót foglalkoztat világszerte. A Lidl a Schwarz Gruppe leányvállalata, de a csoporthoz tartozik a Kaufland hipermarketlánc is.

A Lidl Magyarországon 2004-ben kezdte meg működését és dinamikus fejlődésének köszönhetően mára a kiskereskedelmi szektor egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát.

Története A Lidl története egészen az 1930-as évekig nyúlik vissza, amikor Joseph Schwarz és családja Németországban megnyitotta élelmiszer-nagykereskedelmi boltját, majd szövetségre lépett a Südfrüchte Großhandlung Lidl & Co. gyümölcs-nagykereskedéssel. A Lidl & Schwarz KG rövid időn belül az egyik legsikeresebb élelmiszer-nagykereskedés lett.

Később a cég Neckarsulmba költözött, és Dieter Schwarz átvette apjától, Joseph Schwarztól a családi vállalkozás irányítását. Ludwig Lidltől pedig 1 000 német márkáért megvásárolta a márkanevet, s új fejezet kezdődött a cég életében.

1973-ban épült az első olyan diszkontáruház, amelyet ma is jól ismerünk. A dinamikus fejlődésnek köszönhetően 15 évvel később, 1988-ban már 460 áruházzal rendelkezett a vállalat Németország szerte, 1989-ben pedig a franciaországi üzlet megnyitásával kilépett a nemzetközi piacra is. Mára a Lidl Európa egyik vezető diszkontáruházává nőtte ki magát, 32 országban több mint 12 600 üzlettel és 200 logisztikai központtal van jelen. Mára már Európa legnagyobb diszkont élelmiszer-kereskedelmi hálózatát tudhatja magáénak.

Magyarországon 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 áruházát. 2024 augusztusában már 209 áruházzal és 4 logisztikai központtal rendelkezik. 2024 szeptemberében letették az eddigi legnagyobb logisztikai központjának alapkövét Kiskunfélegyházán.

Lidl külföldön 250px|bélyeg|Európai országok, amelyekben jelen van a Lidl 250px|bélyeg|Egy Lidl a svédországi Lommában A Lidl 1989-ben lépett ki a nemzetközi piacra, az első franciaországi üzlet megnyitásával, amelyet intenzív terjeszkedés követett. Jelenleg 31 országban található meg.

Ország Nyitás ideje Áruházak száma 2017 203 1998 259 1995 301 2010 146 2010 22 2003 329 2005 171 1994 1021 1999 45 2022 22 2002 210 1989 1655 1999 234 1997 441 2006 116 1999 193 2002 1009 2021 39 2016 87 2001 13 2004 221Lidl Magyarország 2008 12 1973 3287 1992 818 1995 297 2011 411 1994 730 2009 198 2003 212 2018 87 2004 184 2007 69 Összesen 13 042

Jegyzetek

További információk Lidl International Romániában és Bulgáriában is megjelent a lánc

Kategória:Németországi kiskereskedelmi cégek