Hegedüs Géza (Budapest, 1912. május 14. – Budapest, 1999. április 9.) háromszoros József Attila-díjas magyar író, újságíró, költő, színházi szakíró, kritikus, történész, egyetemi oktató.

Életpályája Hegedüs (Hirschl) Andor kereskedelmi utazó és Sonnenfeld Dóra gyermekeként született Budapesten, de szülővárosának mindig is Nagyváradot tartotta. Apai nagyszülei Hirschl Bernát és Schönberger Jetta, anyai nagyszülei Sonnenfeld Dávid és Goldziher Szidónia (1864–1918) voltak. Gimnáziumi tanulmányait a Markó utca állami főgimnáziumban végezte. 1935-ben jogi diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol történelemből és irodalomból is lediplomázott. 1936–1940 között ügyvédjelölt volt.

1939–1946 között az Anonymus Könyvkiadó lektora és irodalmi vezetője. A második világháború során előbb katonaként szolgált, majd zsidó származása miatt munkaszolgálatos lett, végül koncentrációs táborba deportálták.

1945–1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola művészetelméleti tanszékvezetője. 1946–1947 között a Köztársaság irodalmi rovatvezetője. 1946–1949 között Budapesten a városházán osztályvezető tanácsosként dolgozott, valamint a Pázmány Péter Tudományegyetem filozófiatörténet-tanára volt. 1947–1949 között a Jövendő irodalmi rovatvezetője és a Március Tizenötödike felelős szerkesztője.https://www.antikvarium.hu/konyv/hegedus-geza-marcius-tizenotodike-1948-majus-28-490320 1955–1957 között a Magvető Könyvkiadó igazgatója.

Jó barátságban állt Kosztolányi Dezsővel, Kassák Lajossal, Hóman Bálinttal, Lukács Györggyel. Elsősorban kultúrtörténeti regényeket, drámákat írt. "Hargitai Gábor" fedőnéven a kommunista állambiztonságnak dolgozott, aktívan jelentett a londoni magyar emigrációról, Ignotus Pálról, Faludy Györgyről és Szász Béláról. 1964-től a BM III/III Főcsoportfőnökség foglalkoztatta.

Magánélete 1946–1982 között Balog Zsuzsanna volt a felesége. 1983-tól Semmelweis Margit volt a párja.

Művei Anyagi büntetőjog az árpádházi királyok korában; s.n. Budapest, 1935 (Értekezések Eckhart Ferenc Jogtörténeti Szemináriumából) A mámor zendülői. Regény; Dante, Budapest, 1937 Olaszország születése; Linea, Budapest, 1943 Bálványrombolók; Urbányi Ny., Budapest, 1944 (Anonymus regénytár) A magántulajdon lázadása / Két isten árnyékában; Anonymus, Budapest, 1945 A Szovjetunió és a vallás; Dante, Budapest, 1945 (Dante új könyvtár) Az emberi méltóság. Bevezetés az erkölcstanba; Anonymus, Budapest, 1945 Budai Nagy Antal; Szikra, Budapest, 1946 (Szabad Föld könyvtára) Polgár Szilárd. Tanúvallomás a tegnap alkonyáról; ill. Győry Miklós; Anonymus, Budapest, 1946 Szent István, az országépítő; Szikra, Budapest, 1946 (Szabad Föld könyvtára) Az oceán vándora. Mikluho-Maklaj életrajz-regénye; Franklin, Budapest, 1946 A polgári irodalom stílusirányai; Parnasszus, Budapest, 1947 (Parnasszus könyvtár) Az istentelen Kulin bán. Történelmi regény; Dante, Budapest, 1947 Bevezetés a magyar társadalomtörténetbe; Stúdió, Budapest, 1947 Mátyás király; Szikra, Budapest, 1947 (Szabad Föld téli esték könyvei) Orosz könyvek között; Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1947 (Új magyar ismeretterjesztő könyvtár) II. Rákóczi Ferenc; Szikra, Budapest, 1947 (Szabad Föld könyvtára) Negyvennyolcas kalendárium. 1848–1948; összeáll. Hunyadyné Balázs Éva, Hegedüs Géza; Székesfővárosi Irodalmi Intézet, Budapest, 1947 A kalmár és a forradalom. Verses vígjáték; Kultúra, Budapest, 1948 (Új magyar könyvtár) A véres csillag; Budapest Irodalmi Intézet, Budapest, 1948 (Jó könyvek) Magyar irodalom; Szakszervezeti Tanács Oktatási Osztálya, Budapest, 1948 Hunyadi János; Szikra, Budapest, 1948 (Szabad Föld téli esték könyvei) Magyar romantika; Budapest Irodalmi Intézet, Budapest, 1948 (Új könyvtár) Társadalomtörténet; MEFESZ soksz., Budapest, 1949 (Pedagógiai Főiskola előadásainak jegyzetei) A mindentudás városa. Történelmi regény; Dante, Budapest, 1949 Az ember hídat épít; Athenaeum, Budapest, 1950 Az erdőntúli veszedelem; Athenaeum, Budapest, 1950 Irodalmunk harca a nemzeti függetlenségért; Irodalomtörténeti Társaság, Budapest, 1951 (Vezérfonal városi előadók számára) Kievi küldetés; Ifjúsági, Budapest, 1951 (Fiatalok könyvtára) Megkondulnak a harangok. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1951 Zálogba tett város. Elbeszélés; Szépirodalmi, Budapest, 1951 Zálogosdi bécsi módra (elbeszélés, 1951) A szovjet irodalom a nagy honvédő háború után; Művelt Nép, Budapest, 1952 (Vezérfonal városi előadók számára) Hajnal a tárnák fölött; Ifjúsági, Budapest, 1952 Sztálinváros. Kifestőkönyv. Szecskó Tamás rajzai; Ifjúsági, Budapest, 1952 Az aranypecsét. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1953 A fekete ember históriája; Ifjúsági, Budapest, 1953 Csiky Gergely; Művelt Nép, Budapest, 1953 (Nagy magyar írók) Útvesztő. Regény; Ifjúsági, Budapest, 1954 Mátyás király Debrecenben. Történelmi játék; Művelt Nép, Budapest, 1954 (Népszerű drámák) A sötétség utolsó órái. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1955 Az írástudó. Történelmi regény, 1-2.; Szépirodalmi, Budapest, 1956 Bojár Bálint. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1957 A milétoszi hajós. Regény; Móra, Budapest, 1957 Szatírák könyve. Fabulák, humoreszkek, epigrammák; ill. Hegedüs István; Szépirodalmi, Budapest, 1957 A Kálmánszeghyek. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1958 A hadvezér. Stromfeld Aurél életéről; Móra, Budapest, 1958 Előszó a hőskölteményhez. Vergilius ifjúsága; ill. Szlovák György; Móra, Budapest, 1958 Régi istenek; Szépirodalmi, Budapest, 1959 A pengő boszorkánytánca. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1959 Az írnok és a fáraó. Regény; ill. Csillag Vera; Móra, Budapest, 1960 Szerelem a fűzfák alatt / Sakuntala gyűrűje. Verses mesejátékok. Kínai és ind mondák alapján; ill. Kondor Lajos; Magyar Helikon, Budapest, 1960 Az idők mélyén. Hangjáték-tetralógia; Magvető, Budapest, 1961 Összhang és zűrzavar. Versek; Szépirodalmi, Budapest, 1962 Párhuzamos életrajzok / Két év nagy idő. Elbeszélés / Aszály; Szépirodalmi, Budapest, 1962 Szent Szilveszter éjszakája; Magvető, Budapest, 1963 Vasbordájú szentek. Regényes korrajz Oliver Cromwellről és az angol forradalomról; Móra, Budapest, 1963 (Nagy emberek élete) Az életművész hagyatéka. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1964 Az isten és a részegek; utószó Fenyő István; Szépirodalmi, Budapest, 1965 (Olcsó könyvtár) Az állam én vagyok. Regény / Dermesztő hidegben. Novella; Szépirodalmi, Budapest, 1965 Régi szép idők (dráma, 1966) A néző művészete, avagy Röpke beszélgetés a színházba járás élményéről; Színháztudományi Intézet, Budapest, 1966 (Százezrek színháza) Földönjáró csillagok. Drámai jellemrajzok; Szépirodalmi, Budapest, 1966 Thézeusz. Verses drámák; ill. Hincz Gyula; Magvető, Budapest, 1967 Akit vörös grófnak neveztek. Károlyi Mihály élete; Móra, Budapest, 1967 (Nagy emberek élete) A végzet sógora; Szépirodalmi, Budapest, 1967 Kulcsra zárt szobában. Életrajzi regény; Corvina, Budapest, 1969 (Muraközy Jánosról) Kettesben a tragédiával. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1969 A leghuszárabb huszár / Zálogosdi bécsi módra. Történelmi regények; Móra, Budapest, 1969 (Hadik András élete) Az a májusi riadó. Hősköltemény prózában; Zrínyi, Budapest, 1969 bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben Hermész pecsétje; Magvető, Budapest, 1970 Várj, madár, várj ... Példázat a veszedelmekről; Szépirodalmi, Budapest, 1970 Palota a hegytetőn / Idegenben / Katonadolog; Athenaeum Ny., Budapest, 1971 Így élt Dózsa György; Móra, Budapest, 1972 (Így élt...) Valló Bonifác történetei; Szépirodalmi, Budapest, 1972 Versenyt a szelekkel (dráma, 1972) Őszi divertimento. 1962–1971; Szépirodalmi, Budapest, 1972 (versek) Szenvedélyek. Kisregények; Szépirodalmi, Budapest, 1973 A menekülő herceg. Regény az ifjú Rákócziról; Móra, Budapest, 1973 Az egyetlen út / Lovagok a Körös-parton / István. Három regény a magyar állam kialakulásának első évszázadából; Szépirodalmi, Budapest, 1974 A megalázott Babilon. Történelmi regény; Móra, Budapest, 1974 Hegedüs Géza–Péter László: Dobsa Lajos emlékezete; Múzeum, Makó, 1974 (A makói múzeum füzetei) Európa közepén, 1-4.; Szépirodalmi, Budapest, 1975–1978 1. Útvesztő / Dermesztő hidegben / A sötétség utolsó órái / Bojár Bálint; 1975 2. A pengő boszorkánytánca / Párhuzamos életrajzok / Aszály / Az állam én vagyok / Két év nagy idő; 1976 3. A Kálmánszeghyek / Kettesben a tragédiával; 1977 4. Palota a hegytetőn / Katonadolog / Idegenben / Az életművész hagyatéka; 1978 A világosság gyermekei. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1979 A titkosírás titka. Valló Bonifác újabb történetei; Kozmosz Könyvek, Budapest, , 1981 Négyszemközt a mindenséggel; Szépirodalmi, Budapest, 1981 Előjátékok egy önéletrajzhoz; Szépirodalmi, Budapest, 1982 Egy jól nevelt fiatalember felkészül; Szépirodalmi, Budapest, 1984 A méneskúti családirtás; Kozmosz Könyvek, Budapest, 1985 Hősök emlékezete. Versek, 1981–1984; Szépirodalmi, Budapest, 1985 Sötétség és világosság; Szépirodalmi, Budapest, 1986 A tegnap alkonya; Szépirodalmi, Budapest, 1987 (visszaemlékezések) Bordélyház Bizáncban; Népszava, Budapest, 1987 (Kulcs könyvek) A néhai bűnöző; Népszava, Budapest, 1988 Ábrahám regéje. Krónikás ének huszonnégy szakaszban; Magvető, Budapest, 1988 A visszanyert élet; Szépirodalmi, Budapest, 1989 Epistulák könyve. Költemények a költészetről; Szépirodalmi, Budapest, 1990 A Nagy Parázna szemtanúja; Szépirodalmi, Budapest, 1990 (Kentaur könyvek) Börtönfalak ábécéje; Népszava, Budapest, 1990 A szent doktorok tudománya avagy A középkori gondolkodás évezrede; Kozmosz Könyvek, Budapest, 1990 (Az én világom) Ágyban szerzett diadal; Gondolat, Budapest, 1990 A jóslatok beválhatnak / Egy ágyban szerzett királyság Kihez szólnak az istenek? / A tehetséghez protekció is kell Phrüné / A gyűlölet rombol, a szerelem épít Bordélyház Bizáncban / A világuralom alvilága Fontatlanságok. 70 történelmi érdekesség és hiteles pletyka; Trezor, Budapest, 1996 Géza fia István. A magyarok legelső királya; Seneca, Budapest, 1997 Szóvarázs. Válogatott költemények, 1940–1997; Trezor, Budapest, 1997 Mózes, a népvezér; Pannonica, Budapest, 1998 (Pannonica kiskönyvtár) A halhatatlan hamisjátékos; szerk. Benczik Mária; Trezor, Budapest, 1999 Isten jött Thébába. A szerző válogatása életművéből; Trikolor, Budapest, 1999 (Örökségünk) Körösparti metropolis. Nagyváradi legendárium; Palatinus, Budapest, 1999 (Várad, villanyváros) Vergilius ifjúsága; Holnap, Budapest, 2005 (Előszó a hőskölteményhez címen is) Szent Szilveszter éjszakája. Történelmi regény; Palatinus, Budapest, 1999 Szatírák könyve; Jövendő, Budapest, 1999 (Múlt a jövendőben) Hét évszázad magyar versei 2. kötet (Helikon, 1966)

Szakirodalom, műfordítások bélyegkép|250px|Hegedüs Géza emléktáblája egykori lakhelyén, a Ditrói Mór utca 3. szám alatt Anyagi büntetőjog az árpádházi királyok korában; s.n., Budapest, 1935 (Értekezések Eckhart Ferenc Jogtörténeti Szemináriumából) A magyar dramaturgia haladó hagyományai; összeáll. Csillag Ilona, Hegedüs Géza, bev. Háy Gyula; Művelt Nép, Budapest, 1953 A költői mesterség. Bevezetés a magyar verstanba; Móra, Budapest, 1959 A görög színháztól a szovjet színházig: az európai színjátszás rövid története (1960) Byron; Gondolat, Budapest, 1961 (Irodalomtörténeti kiskönyvtár) Idegen mezőkön. Válogatott műfordítások; Európa, Budapest, 1961 Hegedüs Géza–Kónya Judit: A magyar dráma útja; Gondolat, Budapest, 1964 Filla István–Hegedűs Géza: Történelem. Az ált. isk. 5. oszt. számára; Tankönyvkiadó, Budapest, 1964 Korona és kard. Magyarország a XI-XIII. században; képvál. Cz. Wilhelmb Gizella; Móra, Budapest, 1965 (Képes történelem) A színfalak között; szerk. Hegedüs Géza, Pukánszkyné Kádár Jolán, Staud Géza; Minerva, Budapest, 1967 (Minerva zsebkönyvek) A kentaur és az angyal. Esszék a világirodalom, a dramaturgia és az esztétika köréből; Szépirodalmi, Budapest, 1968 Hegedüs Géza–Kónya Judit: Kecskeének, azaz Két és fél évezred drámatörténete; Gondolat, Budapest, 1969