A Szent György-hegy (németül: Sankt-Georgs-Berg) a Balaton-felvidék egyik jellegzetes tanúhegye, oldalán hatalmas bazaltoszlopok találhatók. Nevét az egykoron a lábánál állt Szent György-kápolnáról kapta, a heggyel kapcsolatos mondák egy része is összefonódik Szent György és a sárkány legendájával.
A hegy alapkőzete a Pannon-tenger üledékéből származik, melyre 3–4 millió évvel ezelőtt, vulkánkitörések sorozatával bazalt- és bazalttufa rétegek rakódtak. A környező pannon-üledék lepusztulásakor a bazaltsapka által védett terület kiemelkedett a környezetéből, melynek magassága így a korábbi felszínről tanúskodik.
Növényzete a 20. század közepéig jellemző intenzív tájhasználat következtében már nem sok nyomát őrzi az egykori őshonos állománynak, de a különleges talajviszonyok és a hegy fekvése miatt a kialakult élőhelytípusok tekintetében igen sokrétű. A hegy palástját sok helyen meghódították a tájidegen akácerdők, de a pusztafüves lejtősztyeppek, az erdősztyepprétek, a mészkerülő nyílt sziklagyepek illetve a kitett, bazaltsziklás területek állománya fajban gazdag. A hegy sajátos szubmediterrán mikroklímája, vulkanikus-üledékes talaja és a napos órák jellemzően magas száma miatt a terület borszőlő termelésére kimondottan alkalmas. A Szent György-hegyi szőlőskertek a Balaton borrégió Badacsonyi borvidékének részét képezik.
A hegy természeti szépségei miatt kedvelt túracélpont. Közvetlenül a Kőkapu bazaltképződményei alatt, a fokozottan védett terület határán áll a Kaán Károly kulcsosház, mely mellett az Országos Kéktúra útvonala is elhalad.
Földrajza
Fekvése A Szent György-hegy a Dunántúli-dombság nagytáj, a Balaton-medence középtáj, azon belül a Tapolcai-medence kistáj közepén helyezkedik el. Két oldalról két vízfolyás határolja, ezek a Tapolca-patak és az Eger-víz. Legmagasabb csúcsa 415 m, a hegy lapos tetejéről jó kilátás nyílik majdnem az egész medencére. A környék más bazaltsapkás tanúhegyei is jól láthatók, például a Tóti-hegy, a Csobánc, a Gulács, a Badacsony és a nagymértékben lebányászott Haláp is.
A hegy közvetlen közelében négy település található, Hegymagas, Kisapáti és Raposka, a legközelebbi város Tapolca.
Kialakulása A balatoni táj látványos része a bazalthegyekkel ékesített Tapolcai-medence, melynek egyik legszebb képződménye az oszlopos elválású bazalttornyokkal szegélyezett Szent György-hegy. A hegy alapja a Közép-dunántúli (Szávai) egység, mely az egész medence alapját is adja. A hegy alatt részben fennmaradt a függőleges törésvonal, mely az egykor itt működő vulkán kürtőjét szolgáltatta.bélyegkép|BazaltorgonákA hegyet képző földtani rétegek alapja a Bakony leszakadt része, melyre felső triászi dolomit, illetve vékony miocén szarmatai mészkő települt. Ezek felett találhatók 18–20 méter vastagon a pannon-rétegek, majd egy agyagos réteg, melyen vastag, tengeri üledékként lerakódott homok-agyag réteg található.
A pliocén idején a mai Somogy, Zala és Veszprém vármegye nyugati része A Kisalfölddel együtt összefüggő fennsík volt, mely a Pannon-tenger üledékéből alakult. A terület a Pannon-tenger elvonulása idején, körülbelül 3–4 millió évvel ezelőtt jelentős vulkáni tevékenység színhelye volt. Mielőtt a terület kiemelkedett volna a tengerből, kitörtek a vulkánok, előbb gőzök, gázok és kőzetpor szabadult ki és hullott a tengerbe, mely vulkáni bazalttufa- és agglomerátumrétegeket alakított ki a tengeri üledékes rétegek tetején.
A felszínre törő láva kisebb-nagyobb „lepények” formájában terült szét az üledékes rétegeken, melyeket megóvott a lepusztulástól. Ezt követően, bazaltfolyás következtében alakultak ki a vaskos bazaltoszlopok, melyek jellegükben elkülönülnek e felettük található, finomabb kőzetű bazalttól, melynek oszlopai karcsúbbak, és amelyeket a Szent György-hegy nevezetes bazaltorgonáiként ismerünk. Az oszlopok kialakulásában fontos szerepe van annak, hogy a bazalt kihűlésekor összehúzódik. A szilárduló anyagon törésvonalak alakulnak ki, elsősorban a felületre merőlegesen, mely sokszögű oszlopok kialakulásához vezet. Közben a láva felszínével párhuzamosan kisebb hézagok jönnek létre, melyek következtében az oszlopok tagozottá, lemezessé válnak. A hegy északi oldalán a jellemző északi szél miatt hangsúlyosabb a bazaltoszlopok elválása, így a legszebb képződmények itt figyelhetők meg. balra|bélyegkép|Kilátás a hegy kopár tetejéről a környék tanúhegyeire A hegy tetejét a bazaltfolyások kb. 70–80 méter vastagságban borították be. Egy ezt követő újabb vulkanikus tevékenység következtében tufaszórás következett be, mely kialakította a déli lejtőkön jelen levő bazalttufa és agglomerátum borítást. A hegytömb legfelső rétege salakos bazalt, melyből a jelenlegi hegycsúcs is áll.
Azokon a területeken, ahol bazalttakaró nem borította az egykori tengeraljzatot, a felszíni üledék nagymértékben lepusztult, s így hozzájuk képest a bazalttakarós részek 200–300 méterrel magasabbak lettek. Ezért is hívják ezeket a hegyeket tanúhegyeknek, mert ma is híven mutatják az egykori tengeraljzat szintjét, hiszen azon szétterülve alakultak ki, és ehhez képest a környezet változását (lepusztulását) jól megfigyelhetjük. A tanúhegyekre a Balaton körüli népnyelvben a köbörc kifejezés volt használatos.
A pleisztocénban elöntés következtében löszös talajréteg rakódott le a hegy lábánál, mely a hegy bazalttakarójának vékonyabb, letöredező peremének törmelékével keveredve kiváló talajt képezett a szőlőtermesztéshez.
A Szent György-hegyi vulkanikus tevékenységre egyéb nyomok is utalnak: a dinnye alakú és méretű, hosszúkás „bazaltbombák”, a kitörések közvetlen termékei, melyek fellelhetők a helyszínen.
Növényzete A Szent György-hegy növényföldrajzilag a Balatonicum flórajárásba sorolható. Az eredeti növényzet, például a tetőn valószínűsíthető gyertyános-tölgyes, illetve a hegylábi cseres-tölgyes állományok már nem fellelhetők, nyomaikat valószínűleg a legeltetés és a szőlőművelés tüntette el, helyüket sokfelé akácerdő vette át, a régi növénytársulásokról csupán az aljnövényzetben növő tavaszi gumósok és egyéb geofiták árulkodnak. A környezettől eltérő mikroklíma létrejöttét segítik a vulkanikus hegy kitett sziklaképződményei: a kőgörgetegek, törmeléklejtők és sziklagyepek sötét színüknek is köszönhetően a napsütéstől igen felmelegedhetnek, hatva a környező lég- és talajviszonyokra. balra|bélyegkép|170x170px|A cselling illusztrációja A hegy növényei közül kiemelendő a cselling (Cheilanthes marantae (L.) DOM.), mely egy mediterrán páfrányfaj, példányai hazánkban csak ezen a hegyen élnek. A fehér akác (Robinia pseudoacacia L.), melyet Magyarországra a 18. században telepítettek be, hamarosan a hegyen is megjelent, részben azért, mert fáját szőlőkarónak használták. A faj a hegy körül erdőpalástot alakított ki. A csúcs körüli tisztásokon a 20. század közepéig legeltetés zajlott, mely komoly hatással volt a vegetációra. Az 1960-as években erdészeti művelés keretében feketefenyő (Pinus nigra ARN.) betelepítésére került sor. A 20. század végétől már csak a hegy lábánál jellemző a gazdálkodási célú tájhasználat, melyet a szőlőművelés és a présházak körüli kertművelés tesz ki. A bazaltorgonák által körülvett 87 hektáros terület és a hegytető fokozottan védett természetvédelmi terület.
A hegytetőn a vulkáni salakon kőzethatású erubáztalaj alakult ki, melyen fás pionírnövények, és feketefenyő állományai élnek. A vulkáni kőzeten kialakult talaj néhol megszakadva látni engedi a köves-sziklás váztalajt, melyen bokor- és törmelékjeltő-erdők telepednek meg. A bázikus vulkáni kőzetmálladékon és agyagos tengeri üledéken barna erdőtalaj képződött, melynek különféle típusai a hegyoldalon és a szőlőművelésbe vont lankás hegylábon is megfigyelhetők. A hegyoldal mélyedéseiben előfordul a lejtőhordalék-talaj, melyben akác nő, vagy magas tápanyagtartalma miatt szőlőművelésre használják.
A hegy sok egymástól nagyban eltérő jellegű élőhelyet biztosít. A pusztafüves lejtősztyeppek és erdősztyepprétek a hegy déli és keleti oldalának kitettebb, nagy lejtésű területein jellemzők, itt a barázdált csenkesz (Festuca rupicola), és a késeiperje (Cleistogenes serotina) az uralkodó fajok, de előfordul még sok más fűféle között fenyérfű (Bothriochloa ischaemum), kakukkfűfélék (Thymus), hasznos tisztesfű (Stachys recta) is. A mészkerülő nyílt sziklagyepek főként a bazaltorgonák szintje feletti, déli fekvésű részeken, molyhostölgyes bokorerdőkkel és sziklai cserjésekkel mozaikolva jelenik meg. A vékony termőtalajú területeken elsősorban a zuzmók, közülük leggyakrabban a magyar bodrány (Parmelia conspersa), a serlegzuzmó (Cladonia sp.) és a térképzuzmó (Rhizocarpon geographicum) jelennek meg több fűfaj társaságában. A sziklafalak pionírnövényei közül nagy egyedszámmal jelenik meg a szirti sziklaiternye (Aurinia saxatilis), a deres csenkesz (Festuca pallens), az aranyos fodorka (Asplenium trichomanes), továbbá moha- és zuzmófajok. bélyegkép|147x147px|Molyhos tölgy A hegytető peremén, főleg a déli és keleti kitettségben létrejövő élőhelytípus a molyhostölgyes bokorerdő, melyet jellemzően nem záródó koronájú, 5-10 méter magas fákból álló állomány borít. Jellemző növényei a molyhos tölgy (Quercus pubescens), a virágos kőris (Fraxinus ornus), és a sajmeggy (Cerasus mahaleb). A cserjeszint jellemző növényfaja még az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a közönséges fagyal (Ligustrum vulgare), a vadrózsa (Rosa canina), a vadszeder (Rubus fruticosus) stb. A nyugati hegyoldalon ugyanez az élőhelytípus hasonló fajösszetételű, de kőrisben gazdagabb.
A törmeléklejtő-erdők a hegy keleti oldalának jellemző élőhelyei. A nagy lejtésű, fejletlen törmeléktalajon nagylevelű (Tilia platyphyllos) és kislevelű hárs (Tilia cordata) illetve virágos kőris nő, továbbá a közönséges gyertyán (Carpinus betulus), a mezei (Acer campestre) és korai juhar (Acer platanoides) egyedei is megtalálhatók.
A terület erdői a Bakonyerdő Zrt.-hez tartozó Monostorapáti Erdészet kezelésében vannak.
Állatvilága balra|bélyegkép|137x137px|Kövirigó (hím) A hegy állatvilága faji összetételében a medence más tanúhegyeihez hasonló. Rovarok közül megemlítendő a gazdag lepkefauna. Kimondottan a Szent György-hegy és a régió jellegzetes és gyakori faja a fűrészlábú szöcske (Saga pedo). A tapolcai medencében jellemző még a szalmacincér (Theophilea subcylindricollis), illetve a kis szarvasbogár (Dorcus parallelipipedus).
A sötét bazaltsziklák a napsütésben jól átmelegedhetnek. A sziklahasadékos területek kiváló élőhelyet biztosítanak a hüllőknek, közülük a hegyen a gyíkfajok jellemzőek, például, a zöld gyík (Lacerta viridis), a pannon gyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri) és a lábatlan gyík (Anguis fragilis).
A terület jellemző madárfaja a holló (Corvus corax)., de előfordul a vörös vércse (Falco tinnunculus) is. A kövirigó (Monticola saxatilis) egykori költőfaj.
Kisebb emlősök is előfordulnak a területen, például denevérfajok, mókus, borz, pelefélék.
Éghajlata A hegy a Tapolcai-medencével együtt a Dunántúli-középhegység éghajlati osztályába tartozik, így az erre jellemző felhős, kis hőmérséklet-ingadozású időjárás itt is jellemző. A hegy két éghajlati zóna, a mérsékelten nedves – mérsékelten hűvös, valamint a mérsékelten száraz – mérsékelten meleg klíma határán áll. Ennek megfelelően a hegy különböző oldalain szembetűnő különbségek alakultak ki. A déli-délnyugati részek szubmediterrán jellegűek, míg az északi oldalon atlanti hatás a jellemzőbb. Az évi csapadékösszeg mintegy 650 mm, a napsütéses órák száma a déli lankákon jellemzően meghaladja az évi 2000-et. Az uralkodó szélirány északi, erőssége jellemzően gyenge, a Beaufort-skálán átlagosan 2-es erősségű.
Történelme bélyegkép|211x211px|Levél a Szent-György hegyről 1848-ból (részlet)|alt= A hegy az ókorban a Római Birodalom Pannónia provinciájának része volt. A vulkanikus eredetű talaj jó bortermő jellegére már az ókorban felfigyeltek. A kelták voltak az első szőlőtelepítők, de virágzott szőlőművelése már a római korban is.