Az Associazione Calcio Milan (rövidítve AC Milan vagy egyszerűen Milan) olasz labdarúgócsapat Milánóban, Lombardiában. 1899-ben alapították, és fennállása óta szinte minden idényét az olasz futball élvonalában, a Serie A-ban töltötte. A világ egyik legjelentősebb labdarúgóklubja. Eddig összesen 47 trófeát nyert a csapat, közte 19 bajnoki címet és 7 Bajnokok Ligáját. A klub 5 alkalommal nyert Európai szuperkupát, és 4 alkalommal pedig interkontinentális kupát. A címek között szerepel még 2 KEK, valamint 5 olasz kupa és 7 olasz szuperkupa. 18 nemzetközi trófeájával a világ egyik legeredményesebb klubja.
Olaszországban a Juventus után a Milan rendelkezik a legnagyobb szurkolótáborral és világszerte is több tízmillióan szurkolnak a csapatnak. A 2019–2020-as szezonban a hatodik helyen végzett és ezzel Európa-liga indulási jogot szerzett.
Milánóban, a San Siro stadionban játsszák hazai mérkőzéseiket. A csapat Olaszországban több másik klubbal is rivalizál, főként a városi versenytárs Interrel. Kettőjük mérkőzését „derby della Madonnina”-nak hívják, és fokozott érdeklődés kíséri. A Milan alapító tagja volt a már azóta megszűnt G–14-nek, amely Európa 14 (2002-től 18) legbefolyásosabb labdarúgóklubját foglalja magában.
Története Kezdetek bélyegkép|balra|220px|Az AC Milan csapata 1901-ben
1899. december 16-án a milánói Hotel du Nordban, Herbert Kilpin vezetésével, angolok és olaszok jelenlétében megalakult a Milan Cricket és Football Club. Elnöknek Alfred Edwards alkonzult jelölték, míg a klubszíneket Kilpin választotta ki: a vörös az ördögöt jelképezi, a fekete pedig félelmet kelt az ellenfélben. Első pályájuk a mai központi pályaudvar helyén állt. A pályaavató mérkőzésen a hazaiak a másik milánói csapat, a Mediolanum ellen játszottak és 3-0-ra nyertek. Az első tétmeccsre 1900 áprilisában került sor, miután a csapat benevezett az 1900-as bajnokságba. Ezen a mérkőzésen az FBC Torinese legyőzte a Milan gárdáját. Csak egy hetet kellett várni az első győzelemre, amikor is az I. Umberto király által felajánlott "Királyi éremért" zajló tornán a Milan Kilpin és Allison góljával 2-0-ra diadalmaskodott a Juventus felett. Ezzel a klub megszerezte története első trófeáját. Kilpin nemcsak játékosa, de csapatkapitánya, edzője és ügyintézője is volt a csapatnak. Az első bajnoki címet már a második bajnoki szezonban megszerezte a Milan.
Az 1906-os idényt a csapat új pályán, a Via Bronzettiben kezdte. A kapukat – Olaszországban először – hálóval látták el, hogy könnyebben meg lehessen ítélni a gólt. A bajnokságot a Milan és a Juventus ugyanannyi ponttal zárta, így a szabályok értelmében bajnoki döntőt rendeztek. Mivel a Juventus több gólt szerzett, az ő otthonukban, Torinóban került sor a döntőre, amely 0-0-lal zárult. A megismételt mérkőzést is Torinóban kellett volna lejátszaniuk, de a milánóiak tiltakoztak: a bajnokság közben visszalépett Genoa ellen szerzett két gólt a szövetség nem számította be. A szövetség elfogadta az érvelést és a meccset áttették Milánóba, de a Mediolanum pályájára. A Juventus azonban nem fogadta el a döntést, el sem utazott Milánóba, így a Milan mérkőzés nélkül megnyerte története második bajnoki címét. Sőt, a következő évben a harmadikat is. Az 1907–1908-as idényre a szövetség nem engedélyezte külföldi játékosok szerepeltetését, ezért a Milan visszalépett a bajnokságtól. Ez a szituáció válsághelyzetet okozott a Milannál: 43 tag elhagyta a klubot és megalapította az Internazionalét. Az 1920–1980 közötti időszak Az 1925–1926-os idényben megjelentek az első magyar játékosok: Bánás József, Müller Kálmán, egy évvel később pedig Hajós Árpád. A következő jelentős esemény 1927. szeptember 19-én történt: átadták a csapat új, néző befogadására alkalmas stadionját, a San Sirót, amelyet Milánó San Siro kerületében emeltek. A pályaavató mérkőzésen az Inter 6-3 arányban verte a Milant. 1938–1939-ben a Milan új nevet kapott: a fasizmus idején nem tetszett az angolos Football Club Milan név, ezért a klubnak nevet kellett változtatnia, így lett Associazione Calcio Milano. 1940-ben csatlakozott a csapathoz a legendás Giuseppe Meazza, miután életkora és sérülése miatt az Inter lemondott róla. A később a San Siro névadójává váló Meazza két idényt húzott le piros-feketében. 1948-ban a Milan megvette a gólerős svéd csatárt Gunnar Nordahlt, majd egy évvel később két honfitársát, Gunnar Grent és Nils Liedholmot. Így az 1949–1950-es bajnokságra összeállt a klub és az olasz bajnokság történetének egyik leggólerősebb triója, a Gre-No-Li, azaz a Gren, Nordahl, Liedholm belsőhármas. A Czeizler Lajos edzette Milan a második helyet szerezte meg a bajnokságban a Juventus mögött, de a Milan 118 gólt szerzett, míg a Juve csak 100-ig jutott. Torinóban pedig 7-1-re kiütötték a Juventus FC-t, ami mindmáig a Juventus történetének legsúlyosabb hazai veresége. A bajnokság gólkirálya pedig Nordahl lett 35 góllal. A következő idényben megszakadt a 44 éve tartó negatív sorozat: a Milan megnyerte a bajnokságot. A gólkirály ezúttal is Nordahl lett, 34 találattal.
Az 1954–1955-ös idényben megtiltották az új külföldi játékosok leigazolását – hacsak nem tudtak felmutatni olasz felmenőket –, miután az olasz csapat kudarcot vallott az 1954-es világbajnokságon. Így került a Milanhoz az uruguayi Schiaffino. Rajta kívül ebben az idényben mutatkozott be Cesare Maldini is. Ebben az évben megalapították a Milanellót, a Milan edzőtáborát. A csapat edzője ekkor Guttmann Béla volt, aki a fedezet Maldiniből hátvédet csinált, a középcsatár Liedholmból pedig középfedezetet. Bár az idény vége felé Guttmannt Ettore Puricelli váltotta a kispadon, a Milan ismét bajnoki címet ünnepelhetett. A gólkirály pedig ismét – immáron ötödször az olasz bajnokságban – Nordahl lett 27 találattal. Az 1955–1956-os szezonban induló BEK-ben a Milan az elődöntőig jutott, ahol a későbbi győztes Real Madrid állította meg. 1957-ben a vörös-feketék begyűjtötték hatodik bajnoki elsőségüket. Az edző Gipo Viani, egykori Inter játékos volt, aki óriási taktikus volt. Ő találta ki a libero, azaz a söprögető pozíciót. A középcsatár hátrament középfedezetnek, a középfedezet pedig a védők mögé állt szabad emberként. A következő idényben a BEK-serleg elhódítását tűzték ki célul, háttérbe szorítva ezzel a bajnoki címvédést. A gárda a bajnokságban szürkén, a nemzetközi kupában remekül játszott. El is jutottak a BEK-döntőbe, ahol ismét a Real Madridtól kaptak ki.
1959-ben a Milan megszerezte a 7. bajnoki címét. Az egész idényben csak 2 vereséget szenvedtek, hazai pályán veretlenek maradtak. A friss szerzemény, Altafini 28 gólig jutott, de ez sem volt elég a gólkirályi címhez. Az 1961–1962-es idényben új edző került a kispadra: a később híressé vált Nereo Rocco. Első milánói évében bajnoki címhez vezette az ördögöket. Ebben az idényben tűnt fel a fiatal Gianni Rivera. Az 1962–1963-as idényben megszületett Olaszország első BEK-sikere: a május 22-én a londoni Wembleyben rendezett találkozón az előző két kiírás győztese, a portugál Benfica várt Riveráékra. A Benfica szerzett vezetést Eusébio révén az első félidőben. A gól után Trapattoni vette át Eusébio őrzését Beniteztől és ez jó húzásnak bizonyult. A második félidőben aztán jött Altafini, aki két Rivera-passzt váltott gólra. A Benfica végül emberhátrányba játszotta le a meccset, mivel Coluna megsérült és akkoriban még nem lehetett cserélni.
Az 1963–1964-es idényben a Milan történetében először részt vett az Interkontinentális Kupában, de a Pelével felálló brazil Santos jobbnak bizonyult. A következő sikerre 1967-ig kellett várni: történetük során először megnyerték az olasz kupát. Az 1967–1968-as idényre a vezetőség visszahívta Nereo Roccot a kispadra. Az eredmények pedig nem maradtak el: kettős siker. A Milan megnyerte a bajnokságot és a KEK-et is. Sőt a gólkirályi cím is Milánóba került, Pierino Prati révén. A KEK-döntőben a Milan Kurt Hamrin két góljával verte meg a Hamburgot. A következő évben pedig a skót Celtic és a Bobby Charltonnal felálló angol Manchester United kiverésével ismét bejutottak a BEK-döntőbe. A május 28-i madridi fináléban a Johan Cruyff vezette Ajax volt az ellenfél. Végül a Milan nagy fölénnyel, 4-1-re nyerte a döntőt. Prati három, Sormani egy gólt szerzett. (Három gólt BEK-döntőben Pratin kívül csak két korábbi Real Madrid játékos tudott elérni: Puskás Ferenc 1960-ban és 1962-ben, illetve Alfredo Di Stéfano szintén 1960-ban).
A vörös-feketék elindultak az Interkontinentális kupában, az ellenfél az argentin Estudiantes volt. A Milánóban elért 3-0-s győzelem után pokol várt az olasz csapatra Argentínában. A visszavágón az Estudiantes játékosai összevissza rúgdosták a Milan játékosait. Prati agyrázkódást szenvedett, Maldera izomszakadást, az argentin, de Milan színekben játszó Combinnak pedig eltört az orra szabálytalanságok következtében. A meccset az Estudiantes nyerte 2-1-re, de összesítésben a 4-2-re a Milan nyert, megszerezve története első Interkontinentális kupa-trófeáját. 1972-ben a még mindig Rocco irányította csapat megnyerte az olasz kupát. 1973-ban jött az újabb nemzetközi siker: a Szalonikiben megrendezett KEK-döntőben Chiarugi korai találatával a Milan 1-0-ra legyőzte a Leeds Unitedet. Ezután pedig elhódították az olasz kupát is. 1974 januárjában rendezték a második Európai Szuperkupa döntőjét, ahol a friss BEK- és KEK-győztes találkozott, azaz az Ajax és a Milan. A milánói 1-0-s győzelem után Amszterdamban, a visszavágón az Ajax átgázolt az ördögökön: 6-0-ra nyert. 1978-ban Liedholm lett a vezetőedző, akinek irányításával 1979-ben a Milan megszerezte a csillagot jelentő 10. bajnoki címét. A piros-feketék ebben a tekintetben 21 évet késtek a Juventushoz és 13-at az Interhez képest, de mindmáig csak ez a három csapat lépte túl a 10 bajnoki elsőséget. De az örömbe üröm is vegyült: 1979 februárjában elhunyt Nereo Rocco, a csapat legendás edzője, valamint visszavonult talán a legnagyobb Milan-játékos, Gianni Rivera.
A bundabotránytól az ezredfordulóig 1980 tavaszán kitört a bundabotrány. A szövetség és az igazságszolgáltatás döntésének értelmében a Milant – a Lazioval együtt – visszasorolták a Serie B-be. (Ma már csak az Inter az egyetlen csapat, amely soha nem esett ki az első osztályból). Colombo elnököt és Albertosi kapust örökre eltiltották, és több játékos – például Morini, Chiodi, Paolo Rossi – kapott hosszabb-rövidebb eltiltást. A Milan megnyerte a másodosztályt, de a következő idényben pocsékul szerepelt a Serie-A-ban, így ismét kiesett. A csapatból sok meghatározó játékos elment. Csak Franco Baresi, Mauro Tassotti, Stefano Battistini és Alberigo Evani maradt. Nekik köszönhetően a Milan megnyerte a Serie B-t és visszakerült az első osztályba. 1985-ben a Fininvest csoport és elnöke, Silvio Berlusconi bejelentkezett a Milanért, majd 1986. március 24-én Berlusconit megválasztották elnöknek. A klub játékosvásárlásba kezdett: Donadoni, Giovanni Galli, Massaro, Galderisi voltak az új szerzemények. Ekkorra vált alapemberré Paolo Maldini, Cesare Maldini fia.