A cikk a katolikus egyház ismertebb kiközösítéseit sorolja fel időrendben. A lista közel nem teljes.

1-5. század Portré Név Ország Tevékenység Dátum Ok Markión Római Birodalom a markioniták szektájának alapítója 130 körül Markión a szinopei püspök fia volt, akit apja kizárt az Egyházból, valószínűleg tanai miatt, ezért 130 körül Szmirnába ment. 139-ben Rómába költözve megfogalmazta tanítását, átírta Lukács evangéliumát és Szent Pál 10 levelét, ezért 144-ben itt is kiközösítették. Ezután egyházat alapított.Magyar katolikus lexikon (Markion) a kis-ázsiai egyházak tagjai 160 körül I. Viktor római püspök kiközösíti a kis-ázsiai egyházakat a húsvéti vita során 70px Arius Római Birodalom alexandriai pap, az arianizmus krisztológiai eretnekség és iskola alapítója 320 körül–? ; 325.06.19.–335 Arius tanítását először 320 körül a Szent Alexandrosz alexandriai pátriárka által összehívott tartományi zsinat ítélte el, kb. 100 püspök vett rajta részt. I. Szilveszter pápát is tájékoztatta a pátriárka a döntésről. Később egy Nikomédiába összehívott zsinat visszahelyezte hivatalába Ariust. A niceai (első egyetemes) zsinaton 325.06.19-én tanai miatt Ariust ismét kiközösítették, az arianizmust elítélték. A császár birodalmi törvényként hirdette ki a zsinat hitvallását. Ariust száműzte, ám 328-ban visszahívta. 335-ben a tírusz-jeruzsálemi zsinaton visszakapta hivatalát. Konstantinápolyban ünnepélyes kiengesztelődésre került volna sor, ám előtte váratlanul meghalt 336-ban.Magyar katolikus lexikon (Arius)Magyar katolikus lexikon (arianizmus)Magyar katolikus lexikon (niceai zsinat) Eutükhész 451 A khalkédóni zsinat dogmaként mondja ki, hogy Krisztus egy személy két természetben, keveredés nélkül és hogy Szűz Mária az Isten Anyja. A monofiziták szakadását vonja maga után.

6–10. század Portré Név Ország Tevékenység Dátum Ok I. Phótiosz Bizánci Birodalom konstantinápolyi pátriárka 863–880 I. Miklós pápa 863-ban kiközösítette Phótioszt, mert jogtalanul ült Ignatiosz konstantinápolyi pátriárka székében. Válaszul 867-ben Phótiosz a bizánci zsinaton eretnekség vádjával kiközösítette I. Miklós pápát. II. Adorján pápa a 869 júniusában Rómában tartott zsinaton megerősítette Miklós pápa intézkedéseit. A 869.09.27-én kezdődő negyedik konstantinápolyi zsinat is kiközösítette 10.05-én a jelen lévő, de nem védekező Phótioszt. A zsinaton II. Adorján pápa 3 legátusa elnökölt. A 879-től 880-ig tartó helyi zsinaton (az ortodox kereszténységben 8. egyetemes zsinat) visszavonták Phótiosz kiközösítését, ahol VIII. János pápa legátusai is jelen voltak, és a zsinat határozatait a pápa jóváhagyta.Magyar katolikus lexikon (Photiosz)Magyar katolikus lexikon (konstantinápolyi zsinat)

11–15. század

I. Mihály konstantinápolyi pátriárka – 1054-ben IX. Leó pápa küldöttséget indított Konstantinápolyba, hogy megtagadják tőle az „ökumenikus pátriárka” címet és rávegyék a római pápa fennhatóságának elismerésére; majd a követség vezetője kiközösítette a pátriárkát és kezdetét vette a nagy egyházszakadás.Cross, F. L., ed. The Oxford Dictionary of the Christian Church. New York: Oxford University Press. 2005, s.v. "Great Schism" II. Róbert francia király – Bár a „jámbor” melléknevet azért kapta, mert buzgó vallásos volt, ennek ellenére V. Gergely pápa ideiglenesen kiközösítette 998 végén, mivel unokatestvérével, Bertha burgundiai hercegnővel összeházasodott. Hosszú tárgyalások után II. Szilveszter pápa a büntetést hét évi penitenciára változtatta, ő pedig 1004-ben elvált a hercegnőtől.Pallas nagy lexikona (II. Róbert francia király) Warren H. Carroll: A History of Christendom, Vol. 2 (The Building of Christendom) p. 438 I. Fülöp francia király – Szerelmes lett egy házas asszonyba, Bertradába, ezért 1092-ben 20 év házasság után feleségét, Bertát elűzte, Bertradát pedig megszöktette a férjétől és feleségül vette. Emiatt II. Orbán pápa 1096 novemberében a clermonti zsinaton kiközösítette. 1104-ben vonták vissza a kiközösítést, amikor Fülöp elvált Bertradától. Később mégis udvarába hívta, és vele élt haláláig (1108).Magyar katolikus lexikon (Franciaország)Pallas nagy lexikona (Bertrade) Sámuel magyar király – Egyházi és világi előkelőségeket eltávolított a hatalomból, az egyházi vagyonra adót vetett ki és az eltávolított szervezkedők közül 50 főembert 1044 tavaszán (böjti időszakban) husángokkal agyonveretett. Ezért Gellért püspök 1044 húsvétján megtagadta megkoronázását, és IX. Benedek pápa kiátkozta.http://www.abasariszallas.hu/irasok-versek/a-magyar-katolikus-lexikon-aba-samuelrol/497/ .Magyar katolikus lexikon (Gellért)Magyar katolikus lexikon (Aba) II. András magyar király – Intézkedéseivel a katolikus egyházat hátrányos, az izmaelitákat és zsidókat előnyös helyzetbe juttatta, akik szintén nem kedveztek a keresztényeknek. Az 1222-es Aranybulla 1231-es megújítása többek között ezt is orvosolta volna. Ennek az ún. Második Aranybullának a megerősítő záradéka szerint a királyt, ha nem tartja be az oklevélben foglaltakat, az esztergomi érsek figyelmeztetés után kiközösítheti. A király figyelmeztetés után se teljesítette kötelezettségeit, ezért 1232. február 29-én Róbert esztergomi érsek a pápa korábbi felhatalmazására és a második aranybulla záradékára hivatkozva a kiközösítéshez hasonló egyházi tilalmat (interdiktum) vezetett be az országban, kiközösítette a nádort és Sámuel kamaraispánt, ám II. András még haladékot kapott. A tilalmat és a kiközösítéseket a király kérésére hamarosan felfüggesztették (1232. július 22-én szólította fel IX. Gergely pápa Róbert érseket az interdiktumtól való eltekintésre), aki újabb haladékot kapott. A király továbbra sem tette meg a szükséges lépéseket, ezért IX. Gergely pápa 1232.08.12-én külön figyelmeztette őt, és felhatalmazta Pecorari Jakab bíboros pápai legátust, hogy alkalmazhat akár kiközösítést is. A bíboros megbízottjai (Bertalan veszprémi püspök és Cognescens esztergomi kanonok) a királyt a beregi erdőnél lévő táborában érték el. Itt írták alá 1233.08.20-án az ún. beregi egyezményt, a katolikus egyházat ért sérelmek orvoslása céljából. A teljesítés határidejét 1234 márciusában tűzték ki (feltehetőleg április 23-ra). Nem teljesítés esetén kiközösítést és interdiktumot helyeztek kilátásba, amit János boszniai püspök hirdethetett ki, az esztergomi domonkosok perjelével és a magyar ferences tartomány főnökével együtt. A király rövid határidőre hivatkozva még figyelmeztetés után sem teljesített, ezért 1234.július 19-én az egyházi büntetések érvénybe léptek. A király és Róbert esztergomi érsek föllebbezett a pápához, aki augusztus 16-án meghagyta János püspöknek és társainak, hogy teljesítés esetén vonják vissza az egyházi büntetéseket, végül 1234.augusztus 31-én a kiközösítést visszavonta. A teljesítéssel kapcsolatban engedményeket adott, és biztosította Andrást, hogy pápai meghatalmazás nélkül őt és rokonait külön nem közösíthetik ki.Magyar katolikus lexikon (beregi egyezmény)HÓMAN BÁLINT: AZ ARANYBULLA KORÁNAK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI MOZGALMAIMagyar katolikus lexikon (interdictum)Magyar katolikus lexikon (IX. Gergely) Sverre norvég király – Sverre Sigurdsson norvég király olyan norvég egyházat akart, aminek nem a pápa, hanem a norvég király a feje. A püspököket kényszerítette, hogy felkenjék norvég királlyá, Eirik Ivarsson norvég érseknek pedig menekülnie kellett az országból. III. Celesztin pápa 1194-ben kiközösítette, amit III. Ince pápa 1198-ban felfüggesztett.Magyar katolikus lexikon (Norvégia)University of Oslo's Coin Cabinet exhibition - Issuing authorities IV. Henrik német-római császár – Az invesztitúraharc során a császár a német püspökökkel együtt a wormsi birodalmi zsinaton trónfosztottnak nyilvánította VII. Gergely pápát 1076-ban, aki emiatt 1076.02.14-én a böjti zsinaton a császárt kiközösítette. A német világi előkelők a pápát támogatták, ezért trónja megtartása érdekében a császár Canossában vezekelt 1077. január 25-28-án, ahol visszavonták a kiközösítést. Az invesztitúraharc miatt 1080. március 7-én a lateráni zsinaton a pápa ismét kiközösítette a császárt, aki 1084 márciusában elfoglalta egész Rómát, a pápát az Angyalvárba zárta és III. Kelement állította ellenpápának.Magyar katolikus lexikon (Gergely, VII.)Magyar katolikus lexikon (Henrik, IV.)Magyar katolikus lexikon (Kelemen, III.)Magyar katolikus lexikon (invesztitúra-harc) 1087.08.29-én a beneventói zsinaton III. Viktor pápa megismételte IV. Henrik kiközösítését.Magyar katolikus lexikon (Viktor, III.) 1102-ben II. Paszkál pápa megújította a császár közösítését.Magyar katolikus lexikon (Paszkál, II.) Guibert, ravennai püspök, III. Kelemen néven ellenpápa – 1076-ban VII. Gergely pápa kiátkozta az összes püspököt, aki részt vett a pápa trónfosztását kimondó wormsi zsinaton, így Guibertet is. Válaszul a ravennai püspök Paviába hívta össze a lombardiai klérust, ahol az általa vezetett zsinaton kiátkozták Gergelyt. Erre 1078-ban a nagyböjti zsinaton a pápa név szerint is kiátkozta Guibertet. V. Henrik német-római császár – V. Henrik Rómában radikális megoldást javasolt az invesztitúra kérdés megoldására, amit a sutri konkordátumban 1111.02.09-én rögzítettek. Ennek értelmében Henrik császárrá koronázásakor lemond az invesztitúráról, a német püspökök viszont lemondanak a birodalmi birtokokról és regáliákról. 02.12-én a Szent Péter-bazilikában ezt ki is hirdették, de a Gergely-párti püspökök és fejedelmek olyan erővel tiltakoztak, hogy a koronázás nem történhetett meg. Henrik ekkor elfogatta II. Paszkált, és 04.12-én Ponte Mammolóban kikényszerítette tőle a privilégiumot, hogy a szabadon és szimónia nélkül megválasztott püspököket gyűrűvel és pásztorbottal beiktathatja, a pápa pedig többé nem fogja őt kiközösíteni. Másnap megtörtént a császárrá koronázás. II. Paszkál azonban a püspökök (főleg a franciák) nyomására parvilegiumnak nevezte e kicsikart kiváltságot, és 1112-ben és 1116-ban zsinaton vonta vissza. Az utóbbi zsinat el is ítélte a királyt. Henriket a pápa nem közösítette ki, de a Gergely-pártiak nyomására jóvá kellett hagynia több francia és német zsinat kiközösítő végzését. Az 1112-es vienne-i zsinat (amit a későbbi II. Kallixtusz pápa pápai legátusként vezetett) tiltakozott az V. Henrik által II. Paszkáltól kicsikart kiváltságok ellen, és kiközösítette a császárt, amit a pápa jóvá is hagyott.Hubert Jedin: A zsinatok története. Ecclesia, 2009, Budapest. 1118. március 8-án V. Henrik császár VIII. Gergely néven ellenpápát állított II. Geláz pápával szemben, ezért a pápa a császárt és az ellenpápát kiközösítette 1118. április 7-én a capuai zsinaton.Magyar katolikus lexikon (Geláz, II.) II. Callistus első intézkedéseivel az invesztitúra kérdését próbálta rendezni: békét akart kötni Henrikkel. Követséget küldött Henrikhez, aki kezdetben hajlandónak is látszott változtatni az invesztitúra módján, később azonban megmakacsolta magát, ezért 1119 októberében a reimsi zsinaton ő is kiközösítette.Magyar katolikus lexikon (Callistus, II.) VIII. Gergely (ellenpápa) – 1118. március 8-án V. Henrik császár VIII. Gergely néven ellenpápát állított II. Geláz pápával szemben, ezért a pápa a császárt és az ellenpápát kiközösítette 1118.04.07-én a capuai zsinaton. III. Konrád német király – III. Konrád fellázadt III. Lothár uralkodó (később császár) ellen, és 1128-ban Lombardia királyává koronáztatta magát, ekkor II. Honorius pápa kiközösítette. Konrád 1135-ben kibékült Lothárral.Magyar katolikus lexikon (Honorius, II.)Révai Nagylexikona (III. Konrád)