egy kitalált szereplő Kisimoto Maszasi Naruto című manga- és animesorozatában, melynek címadó főhőse. Naruto kidolgozása közben Kisimoto „minél egyszerűbb és bolondosabb” szereplőt szeretett volna megalkotni, mindemellett a szereplőbe Son Goku, a Dragon Ball-sorozat főhősének több jellemvonását is beépítette. Hogy a szereplőt mégis egyedivé tegye, Kisimoto igen sötét háttértörténetet és múltat adott Narutónak. A szereplő külső megjelenése többször is jelentős változtatásokon esett át, egyrészt azért, hogy a nyugati közönség számára is megnyerőbben hasson, másrészt pedig hogy könnyebb legyen megrajzolni őt.

A manga és az anime történetében Naruto egy nindzsa, aki Avarrejtek falujában Ucsiha Szaszuke és Haruno Szakura csoporttársa a 7-es Csapatban. A falubeliek kiközösítették a fiatal fiút, amiért az a kilencfarkú rókadémont hordozza a testében, azt a vad teremtmény, mely évekkel korábban megtámadta és majdnem elpusztította Avarrejteket. Narutónak emiatt eltökélt szándékává vált, hogy egyszer ő legyen a falu hokagéje, vagyis vezetője, hogy azok akik eddig hátat fordítottak neki felfedezzék értékeit és tiszteljék őt. Komoly célja ellenére Naruto megőrizte vidám és heves természetét, ami megkönnyíti számára, hogy Avarrejtek és más falvak nindzsáival is barátságot kössön. A legszorosabb kötelék a 7-es csapatbeli társaihoz köti, akiket családtagjainak tekint. Naruto mint főhős és címszereplő természetesen a sorozathoz kapcsolódó és annak részét képező minden animációs filmben, az összes OVA-epizódban valamint minden Naruto-videójátékban szerepelt.

Narutót több dicsérő és negatív kritika is érte a mangákkal és animékkel foglalkozó média részéről. Míg egyesek sztereotip sónen-főszereplőnek tartják, mások dicsérően írtak személyiségéről és jellemfejlődéséről a sorozat cselekménye során. A vegyes kritikáktól és ismertetőktől függetlenül Naruto az olvasók körében végzett népszerűségi felmérések alkalmával mindig igen előkelő helyen végzett. Népszerűségének köszönhetően számos őt mintázó reklámtermék, köztük plüssfigurák, kulcstartók és egyéb figurák is készültek.

A szereplő megalkotása és az alapelgondolás bélyegkép|200px|balra|Avarrejtekiek sinobi fejpántja. Kisimoto Naruto megalkotásakor számos olyan elemet és jellemvonást beépített a szereplőbe, amikről úgy vélte, az ideális hőst jellemzik: egyenes, becsületes és pajkos. A szereplő megalkotásához alapul vette Son Goku, a Dragon Ball sorozat főhősének több jellemzőjét is. Emellett arra is ügyelt, hogy Naruto „minél egyszerűbb és bolondosabb” legyen. Kisimoto nem egy meghatározott személy vagy szereplő után mintázta meg főhősét, elgondolása szerint Naruto egy egyszerű gyerekes jellem, aki azonban egy sötét oldallal is rendelkezik hányattatott múltja miatt. Ennek ellenére azonban mindig optimista, mely vonása Kisimoto véleménye szerint egyedivé teszi őt. Kisimoto Naruto gyerekes természetét rajzolása közben is megpróbálja kiemelni, így például Naruto a manga 10. kötetének borítóján egy teknőcöt utánoz, éppúgy, ahogyan azt egy gyerek tenné.

Naruto öltözékét Kisimoto saját fiatal ruhatáráról mintázta meg; Kisimoto úgy vélte egy már létező dizájn alkalmazása megfosztotta volna Narutót egyediségétől, egy teljesen új pedig túlságosan kirívó lett volna. A főszereplő ruhájának narancssárga színe azt a célt szolgája, hogy „szembeötlő” legyen, kiegészítőként pedig az Első részben kék színt használt Kisimoto, míg a Második részben a fekete színt használja. Mivel Naruto szimbóluma a spirál, öltözékén is megtalálható ez a motívum. Naruto kezdetben csizmát viselt, de Kisimoto ezt végül szandálra cserélte, mivel kedvelt lábujjakat rajzolni. A védőszemüveget, melyet Naruto a fején hordott Kisimoto azért cserélte le sinobi fejpántra, mivel a szemüvegek megrajzolása túl sok időt emésztett fel.

Kisimoto úgy nyilatkozott, örül, hogy Narutónak szőke hajat és kék szemet adott. Az Egyesült Államokban kiadott Shonen Jump magazin szerkesztője nyilatkozata szerint ezt a külső vonást azért javasolta, hogy a szereplő a nyugati közönség számára is vonzóbb legyen. Kisimoto a sorozat szereplői közül leginkább Narutóval tud azonosulni. Arra a kérdésre, hogy miért a rámen Naruto kedvenc étele és nem a kicune udon, Kisimoto azt válaszolta, hogy egyszerűen azért, mert személy szint ő is nagyon kedveli ezt az ételt. A Naruto: Clash of Ninja videójáték sorozatban Naruto a démonróka megnyilvánulásának több szintjén is játszható karakter, mely állapotot vörös színű csakra jelez. Kisimoto ezt az ötletet saját sorozatába is beépítette, ahogyan az a mangasorozat 26. kötetének borítóján is látható. Mikor Kisimoto Naruto megjelenését tervezte újra a sorozat Második része számára, a főhős fejvédőjét jobban kiszélesítette, hogy könnyebb legyen megrajzolnia Naruto szemöldökét, mely a korábbi változatban problémát okozott Kisimotónak. Emellett úgy vélte, hogy Naruto nadrágja is nagyban hozzájárul gyerekes kinézetéhez. Ezt Kisimoto úgy próbálta orvosolni, hogy a nadrág egy részét felhajtotta, hogy érettebb megjelenést kölcsönözzön Narutónak.

A sorozat eredeti japán változatában Naruto a mondatait gyakran a „-ttebajo” kifejezéssel fejezi be, mely hasonló hatást és jelentést hordoz, mint a magyar „érted?” vagy „vágod?” kifejezés. Kisimoto szeretett volna egy gyerekes szófordulatot a szereplő védjegyévé tenni, a „dattebajo” pedig véletlenül jutott az eszébe. Kisimoto meggyőződése, hogy Naruto szófordulatai kiegészítik a szereplő jellemvonásait, és verbális úton segítik Naruto kölyökként való megformálását. Az angol nyelvű változatban a szinkronizálás során a „dattebajo” és a „-ttebajo” kifejezéseket a „Believe it! (Hidd csak el!)” szófordulat váltotta fel, egyrészt hogy tükrözze az eredeti jelentést, másrészt pedig a szájmozgás hasonlósága miatt. Az amerikai változat producerei úgy nyilatkoztak, hogy a sorozat szereplői közül Narutóhoz volt a legnehezebb megtalálni a megfelelő hangot. Választásuk végül Maile Flanaganre esett, aki képes volt megformálni a szeretni valóan pajkos és koraérett tizenkét éves fiút annak komoly oldalával együtt.

A szereplő ismertetése Kapcsolatai és személyisége Naruto még fiatalon árvult el, mikor édesapja, Avarrejtek negyedik hokagéja saját élete árán fia testébe zárta a pusztító erejű kilencfarkú rókadémont. Mivel Naruto magában hordozta a falusiak által gyűlölt és rettegett teremtményét, azok kiközösítették a fiút, így nem volt része túl sok szeretetben és törődésben fiatal évei során. Ezek hiánya miatt Naruto arról kezdett álmodozni, hogy egyszer ő is hokage, a falu vezetője lesz és így majd a falu lakói is elfogadják és tisztelni fogják őt. Hogy ezt egyszer valóra is válthassa, Naruto mélyen eltökélt és kitartó lett, meggyőződésévé vált hogy bármely nehéz feladatot képes teljesíteni célja elérése érdekében. Naruto erőfeszítéseit számos siker koronázza a sorozat cselekményének előrehaladtával, és egyre több szereplőt győz meg arról, hogy egyszer valóban kiváló hogake lesz belőle. Naruto gyakran vicceivel hívja fel magára a figyelmet és néha egy különleges technikáját használva, melyet nevez el, meztelen nővé változik, hogy kigúnyolja azt, aki bosszantja. Ezért aztán az ő tanítványa Szarutobi Konohamaru le is utánozza a technikáit és vicceit.

Naruto akadályt nem ismerő eltökéltsége néha a körülötte lévő embereket is arra ösztönzi, hogy átvegyék a fiú hozzáállását; a sorozat Második részében Naruto tanára, Hatake Kakasi meg is jegyzi, hogy ez a fiú egyedülálló adottsága és ereje. Gára, miután vereséget szenved Narutótól, felismeri, hogy a valódi erő abban rejlik, ha másokért harcol, nem pedig önmagáért. Ezek a jellemfejlődések testesítik meg az egyes történetek tanulságát, és egyben a szereplők hitvallásává, életfilozófiájává is válnak.

Ennek az adottságának köszönhetően Narutónak sikerül megszereznie azokat a barátokat, akiket gyermekkorában hiányolt. A sorozat folyamán kötött barátságok közül azonban mindvégig a csapattársaihoz, Ucsiha Szaszukéhez és Haruno Szakurához fűződő kapcsolata a legfontosabb. A közte és Szaszuke közötti viszony erősen a két szereplő rivalizálására épül, melyet Naruto egyfajta testvéri kapcsolatnak tekint. Annak ellenére, hogy az Első rész végén Szaszuke elárulja Narutót és egész Avarrejteket, Naruto megőrzi ragaszkodását barátja iránt és nem tűri, ha valaki rosszat mer szólni róla. Naruto mély érzelmeket táplál Szakura iránt, ami abban gyökerezik, hogy első közös évük során a csapatban Naruto fülig szerelmes volt a lányba. Naruto ragaszkodása a lányhoz olyan erős, hogy bármit képes lenne megtenni, csak hogy boldognak láthassa, így arra is megesküszik, hogy a kedvéért vissza fogja hozni Szaszukét a faluba, bármilyen nehéz is lesz.

A sorozatban való szereplésének áttekintése Mint a sorozat címszereplője és főhőse, Naruto minden történetben aktív szereplőként tűnik fel, általában központi szerepben. Az Első rész folyamán ideje nagy részét saját nindzsa-képességeinek a fejlesztésével tölti és saját céljait követi, míg a sorozat jelentősebb eseményei máshol zajlanak. Az Avarrejteket ért támadás után Naruto tudomást szerez az Akacuki nevű bűnszervezet létezéséről, akik többek között az ő testébe zárt Kilencfarkú démonrókát is meg akarják szerezni. Bár első támadásuk alkalmával Dzsiraija megfutamítja őket, az Akacuki és Naruto közötti konfliktusok központi szerepet játszanak a sorozat Második részében. Szaszuke Avarrejtekből való dezertálásakor Naruto központi szerepet kap a sorozat világának nagyobb jelentőségű eseményében is, mikor csatlakozik egy csapat nindzsához, akik megpróbálják megakadályozni, hogy Szaszuke csatlakozzon a falu halálos ellenségéhez, Orocsimaruhoz. Naruto és Szaszuke párharca során egyik sem képes rávenni magát, hogy végezzen régi csapattársával. Innentől kezdődően mindketten a maguk útját kezdik járni, ugyanakkor Naruto továbbra sem mond le barátjáról és Dzsiraijával ő is elhagyja Avarrejteket, hogy egy két és fél évet felölelő kemény edzéssel készüljön következő találkozásukra.

A sorozat Második részében Naruto némiképp háttérbe szorul az Első részben való szerepléseihez képest. Ahogyan a történet más szereplők kalandjait és jellemfejlődését is követni kezdi, valamint mivel a nagyobb cselekmények egymástól nagy távolságra zajlanak, Naruto központi szerepe is ezzel párhuzamosan csökken. Avarrejtekbe való visszatérése után Narutót az Akacuki jelentette fenyegetés köti le. Elsőként Gárát próbálja megvédeni a szervezet támadásától és később jelentősen hozzájárul az Akacuki egyik tagjának, Kakuzunak a bukásához is. Ennek ellenére Naruto legfőbb célja még mindig Szaszuke felkutatása. Ez egyszer neki és csapatának sikerül is, de Szaszuke gyors fejlődése miatt felülkerekedik rajtuk. Miután Naruto kifejleszti új dzsucuját, ismét kísérletet tesz barátja felkutatására. Ezúttal nem sok hiányzott ahhoz, hogy sikerrel járjanak, akinek még a bátyjával, Ucsiha Itacsival is szembe találják magukat, de végül ismét elveszítik a szökött nindzsa nyomát és kénytelenek visszatérni falujukba. Miután Naruto tudomást szerez róla, hogy Dzsiraiját az Akacuki vezetője, Pain meggyilkolta, ismét edzésbe kezd. Mikor Naruto összecsap Painnel, sikerül legyőznie mind a hat testét, végül a testek irányítójával, Nagatóval találja szemben magát. Igazi harcra nem kerül sor, Naruto próbálja meggyőzni Nagatót, hogy hamisan gondolkodik a békés világ megteremtéséről. Végül Nagato belátja, hogy nagyot hibázott és maradék erejéből a saját életét feláldozva feltámasztja az általa megölt avarrejtekieket. Mikor megtudja, hogy az új hokage, Danzo engedélyt adott a villám nindzsáknak Szaszuke megölésére, akkor Jamatóval és Kakasival követi őket egészen a Raikagéig, akitől kegyelmet kér Szaszukének, de ez a próbálkozása megbukik. A kagék találkozója alatt váratlan vendég érkezik hozzá, Ucsiha Madara, aki elmeséli neki az Ucsihák és a Szendzsúk történetét, majd elmondja Narutónak, hogy egy nap harcolnia kell Szaszukével a béke érdekében.

Képességei és készségei