Robert Carlyle OBE (Glasgow, 1961. április 14. –) BAFTA-díjas, Primetime Emmy-díjra jelölt skót színész.
Élete és pályafutása
21 éves korában döntötte el, hogy a színészi pályát fogja választani, egy Arthur Miller drámának köszönhetően. 30 évesen egy glasgow-i színtársulatot is alapított.
Filmes pályafutása 1990-ben kezdődött, amikor Ken Loach főszerepet osztott rá a Lim-lom című szociodrámában. Az igazi áttörés viszont 1996-ban jött el Carlyle számára, amikor Ewan McGregor és Jonny Lee Miller oldalán játszhatott a ma már kultuszfilmnek számító Trainspottingban.
1997-ben Carlyle újabb zajos sikerű produkcióban, az Alul semmi című vígjáték-drámában szerepelt. Alakításával egyebek mellett egy BAFTA-díjat is nyert. 1999-ben két kosztümös filmben is feltűnt: a Doktor Zsiványokban a Trainspotting után ismét Jonny Lee Miller volt a társa, majd jött a horrorisztikus Farkaséhség , amiben Guy Pearce életét keserítette meg. Carlyle annyira hitelesen formálta meg a negatív karakterét, hogy Michael Apted ráosztotta az ügyeletes rosszfiú szerepet A világ nem elég (1999) című James Bond-filmjében.
2000-ben egy rövid jelenetben A part című filmben is feltűnt, Leonardo DiCaprio mellett. 2001-ben a Soha többé háborút című, valós történeten alapuló háborús moziban egy japán hadifogolytáborba került kőkemény brit őrnagyot formált meg. 2004-ben rövid szerepet kapott a Döglött halcímű fekete komédiában. 2006-ban újabb negatív karaktert alakíthatott az Eragon című fantasyfilmben, melyben egy gonosz mágust keltett életre, a film azonban csúnyán megbukott. 2007-ben a 28 héttel később című horrorfilmben játszott főszerepet. 2009-ben a Stargate Universe televíziós sorozatban ő kapta Dr. Nicholas Rush, a különc, de zseniális tudós szerepét, akit 2011-ig alakított. 2010-ben egy epizód megrendezését is elvállalta.
2011-ben az ABC elindította Egyszer volt, hol nem volt című sorozatát. Carlyle a negatív főszereplő Zörgő fürge / Rumplestiltskin / Mr. Gold szerepét játszhatta el benne. 2015-ben debütált filmrendezőként a The Legend of Barney Thomson című bűnügyi vígjátékkal, amelyben színészként címszerepben is feltűnik.
2017-ben a T2 Trainspotting című filmmel, a Trainspotting folytatásával tért vissza a mozivászonra.
Filmográfia Film Év Cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1990 Silent Scream Big Woodsy Lim-lom Riff-Raff Steve Rudolf Péter 1993 Ember a talpán Being Human Sámán 1994 Pap Priest Graham Marooned (rövidfilm) Peter 1996 Trainspotting Trainspotting Francis "Franco" Begbie Földi Tamás Carla dala Carla's Song George Lennox 1997 Alul semmi The Full Monty Gary "Gaz" Schofield Stohl András Veszettek Face Ray 1999 Doktor zsiványok Plunkett & Macleane Will Plunkett Stohl András Csík Csaba Krisztián Farkaséhség Ravenous Ives ezredes / F.W. Colqhoun Selmeczi Roland A világ nem elég The World Is Not Enough Renard Epres Attila Angyal a lépcsőn Angela's Ashes Malachy McCourt Mihályi Győző 2000 A part The Beach Daffy Kálloy Molnár Péter Csak egyetlen Jimmy Grimble létezik There's Only One Jimmy Grimble Eric Wirral 2001 Soha többé háborút! To End All Wars Ian Campbell őrnagy Juhász György A hetedik mennyország The 51st State Felix DeSouza Epres Attila Kaszás Gergő Csík Csaba Krisztián 2002 Volt egyszer egy Közép-Anglia Once Upon a Time in the Midlands Jimmy Fekete és fehér Black and White David O'Sullivan Csankó Zoltán 2004 Döglött hal Dead Fish Danny Devine Epres Attila 2005 The Mighty Celt O Szabad egy táncra? Marilyn Hotchkiss' Ballroom Dancing and Charm School Frank Keane Karácsonyi Zoltán 2006 Eragon Eragon Durza László Zsolt 2007 28 héttel később 28 Weeks Later Don Harris Stohl András Árvíz Flood Robert Morrison Epres Attila 2008 Stone of Destiny John MacCormick Nyár Summer Shaun Schnell Ádám Tudom, hogy tudod I Know You Know Charlie 2009 Bérgyilkosok viadala The Tournament Joseph MacAvoy atya Epres Attila 2012 California Solo Lachlan MacAldonich 2015 The Legend of Barney Thomsonfilmrendező The Legend of Barney Thomson Barney Thomson Stohl András 2017 T2 Trainspotting T2 Trainspotting Francis "Franco" Begbie / Begbie apja Epres Attila 2019 Yesterday Yesterday John Lennon (stáblistán nem szerepel) Benkő Péter 2022 North of Normal Papa Dick 2023 The Performance Fugler
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1990 Taggart felügyelő Taggart Gordon Inglis 1 epizód 1991 The Bill Tom Ward 1 epizód 1993 Screenplay Nosty1 epizód 1994 99-1 Trevor Prescott rendőrnyomozó 1 epizód Cracker Albie Kinsella 3 epizód 1995 Go Now Nick Cameron tévéfilm 1995–1998 Hamish Macbeth Hamish Macbeth 20 epizód 1998 Looking After Jo Jo John Joe "Jo Jo" McCann 2001 Chewin' the Fat önmaga különkiadás 2003 Hitler – A sátán felemelkedése Hitler: The Rise of Evil Adolf Hitler minisorozat (2 epizód) 2004 Puskapor, árulás és összeesküvés Gunpowder, Treason & Plot I. Jakab angol király 2005 Mit ér egy élet Human Trafficking Sergei Karpovich Az iskolatárs Class of '76 Tom Monroe detektívfelügyelő tévéfilm 2006 Born Equal Robert tévéfilm 2008 Az utolsó ellenség The Last Enemy David Russell 5 epizód 24 – A szabadulás 24: Redemption Carl Benton 2009 Hányattatott sors The Unloved Lucy apja tévéfilm The Man Who Walked Around the World önmaga Johnnie Walker reklám Zig Zag Love Jacko tévéfilm 2009–2011 Stargate Universe Stargate Universe Dr. Nicholas Rush 2011–2018 Egyszer volt, hol nem volt Once Upon a Time Rumplestiltskin / Mr. Gold / Weaver 138 epizód 2019 Világok harca The War of the Worlds Ogilvy 3 epizód 2020–2023 COBRA – A válságstáb Cobra Robert Sutherland 2023 Alul semmi The Full Monty Gary "Gaz" Schofield főszereplő 2025 Mérgező város Toxic Town Sam Hagen
Fontosabb díjak és jelölések BAFTA-díj (1998) díj: Legjobb férfi főszereplő (Alul semmi)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Skót színészek Kategória:Skót szinkronszínészek Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Glasgow-iak Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek