Catherine McCormack (Epsom, Surrey grófság, Anglia, 1972. április 3.) angol színésznő.

Pályafutása 22 évesen debütált a Loaded című nem túl sikeres misztikus thrillerben Thandiwe Newton mellett. A nagyközönség A rettenthetetlen című történelmi drámában ismerte meg igazán, igaz nem kapott túl nagy szerepet a filmben, de így is emlékezetes maradt az alakítása.

1998-ban már főszerepet osztottak rá A velencei kurtizán című romantikus filmben Rufus Sewell partnereként. Ugyanebben az évben fontos szerepet kapott a nagy sikerű Brian Friel színműből adaptált Pogánytáncban is, ahol olyan partnerei voltak, mint Michael Gambon és Meryl Streep.

2000-ben egy művészi elemekkel is átszőtt horrorban bukkant fel, A vámpír árnyékában John Malkovich és Willem Dafoe mellett, de a Jóban-rosszban című vígjátékban is szerepet vállalt. 2001-ben két kémfilmben is látható volt, igaz mindkét alkalommal csak mellékszerepben. Előbb Pierce Brosnan oldalán tűnt fel A panamai szabó, majd Brad Pitt és Robert Redford mellett a Kémjátszma című filmekben. 2005-ben Edward Burns és Ben Kingsley partnere volt a Mennydörgő robaj című akciófilmben. 2007-ben a 28 héttel később című horrorban játszott.

Filmjei Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1994 Loaded Rose Anna Campion 1995 A rettenthetetlen Braveheart Murron MacClannough Igó Éva Mel Gibson 1996 Jégcsillag North Star Sarah Györgyi Anna Nils Gaup 1998 Három nő háborúban és szerelemben The Land Girls Stella Roatis Andrea David Leland A velencei kurtizán Dangerous Beauty Veronica Franco Igó Éva Marshall HerskovitzPogánytáncDancing at LughnasaChristina 'Chrissy' Mundy Rudolf TerézPat O'Connor Hámori Eszter 1999 A szerelem forgandó This Year's Love Hannah David Kane The Debtors Evi Quaid 2000 A vámpír árnyéka Shadow of the Vampire Greta Schröder Tallós Rita E. Elias Merhige Angyali üdvözlet A Rumor of Angels Mary Neubauer Peter O'Fallon Örvénylő vizeken The Weight of Water Jean Janes Orosz Anna Kathryn Bigelow Jóban-rosszban Born Romantic Jocelyn David Kane (2) 2001 A panamai szabó The Tailor of Panama Francesca Deane Fullajtár Andrea John Boorman Kémjátszma Spy Game Elizabeth Hadley Létay Dóra Tony Scott 2004 Zsinóron Strings Zita (hangja) Huszárik Kata Anders Rønnow Klarlund 2005 Mennydörgő robaj A Sound of Thunder Sonia Rand Orosz Anna Peter Hyams 2006 Reneszánsz Renaissance Bislane Tasuiev (hangja) Christian Volckman 2007 A Hold és a csillagok The Moon and the Stars Kristina Baumgarten / Tosca Tóth Enikő John Irvin 28 héttel később 28 Weeks Later Alice Pálfi Kata Juan Carlos Fresnadillo 2013 The Fold Rebecca Ashton John Jencks 2014 Káprázatos holdvilág Magic in the Moonlight Olivia Bálint Adrienn Woody Allen 2016 The Journey Kate Elgar Nick Hamm 2017 Hajnali ígéret Promise at Dawn Lesley Blanch Éric Barbier 2019 A nevek dala The Song of Names Helen Nagy-Kálózy Eszter François Girard Cordelia Kate Adrian Shergold 2025 Az oxfordi évem My Oxford Year Antonia Davenport Igó Éva Iain Morris

Jegyzetek

További információk

Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színésznők