A jávai orrszarvú (Rhinoceros sondaicus) az emlősök (Mammalia) osztályának páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe, ezen belül az orrszarvúfélék (Rhinocerotidae) családjába tartozó faj, egyike a ma élő öt orrszarvúfajnak.indiai, jávai, szumátrai, szélesszájú, keskenyszájú orrszarvú A rendkívül ritka állat ugyanabba a nembe (Rhinoceros) tartozik, mint közeli rokona, az indiai orrszarvú, de 3,1–3,2 méteres hosszúságával és 1,4–1,7 méteres magasságával mérete közelebb áll a keskenyszájú orrszarvúéhoz (Diceros bicornis). A többi orrszarvúfajjal ellentétben csak a kifejlett hímek viselnek tülköt, és ez is jóval kisebb, mint a többi orrszarvúé, nem nagyobb 25 centiméternél.
A három ázsiai orrszarvúfaj közül korábban a jávai orrszarvú volt a legelterjedtebb. Előfordulási területe magába foglalta a Jáva és Szumátra szigeteket, valamint Délkelet-Ázsiát, Indiát és Kínát. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) súlyosan veszélyeztetett fajnak minősíti ezt a ritka állatot; az indok az, hogy a vadonban már csak nagyon kevés példánya ismert, és állatkertekben sem található egyetlen sem. A nagytestű emlősök között a jávai orrszarvú az egyik legritkább. Az Indonéziához tartozó Jáva sziget nyugati végén levő Ujung Kulon Nemzeti Parkban már csak kevesebb mint hetven példány él. Egy másik állománya is létezett még nemrég, amely a vietnámi Cát Tiên Nemzeti Parkban élt, azonban ez 2011-ben már bizonyítottan kihalt. Ennek a fő oka az orvvadászat, mivel az orrszarvúak tülkének a hagyományos kínai orvoslásban nagy kereslete van. A feketepiacon egy kilogramm orrszarvútülök - amerikai dollárt ér.
Amikor az európaiak gyarmatosítani kezdték a térséget, a jávai orrszarvú kedvelt vadásztrófeává vált. Élőhelyének elvesztése és a délkelet-ázsiai háborúk, mint például a vietnámi háború, hozzájárultak az orrszarvú egyedszámának drasztikus csökkenéséhez, továbbá az ott élő állomány folyamatos zavarása megakadályozta a visszaszaporodást más néven a természetes reprodukciót. Utolsó vadon élő és védett populációja az Ujung Kulon Nemzeti Parkban található, azonban itt sincs teljes biztonságban, mivel továbbra is veszélyeztetik az orvvadászok, a betegségek, a kis genetikai változatosság és az ennek következtében fellépő beltenyészet.
Ez az orrszarvúfaj a vadonban körülbelül 30–45 évet élhet. Eredeti természetes élőhelye a síkvidéki esőerdők, a nedves láprétek és az ártéri területek voltak. Általában magányos állat, kivéve a párzási időszakban, vagy amikor a borjaikat nevelik, illetve dagonyázó pocsolyáknál vagy ásványi sók lelőhelyeinél kisebb csoportban összegyűlhetnek. Az emberen kívül a kifejlett jávai orrszarvúnak nincsen természetes ellensége. Általában kerüli az embert, de ha veszélyben érzi magát, akkor támadólag léphet fel. A kutatók és a természetvédők ritkán tanulmányozzák közvetlenül, egyrészt mert annyira ritka, másrészt mert tartanak attól, hogy a kihalás szélén lévő faj életkörülményeit tovább ronthatják ezzel. Főleg kihelyezett kamerák felvételei és ürülékük alapján mérik fel viselkedésüket és egészségi állapotukat. Az öt ma élő orrszarvúfaj közül a jávai orrszarvú a legkevésbé tanulmányozott. Két felnőtt állatot a borjukkal együtt filmre vett egy kihelyezett kamera. A felvételt 2011. február 28-án a WWF (Természetvédelmi Világalap) és az Indonéziai Nemzeti Parkok Hivatala közzé tette, bizonyítva, hogy a jávai orrszarvú még szaporodik a természetben. 2012 áprilisában a nemzeti parkokért felelős hivatal közzé tett egy másik videófelvételt, melyen 35 különböző példány látható; köztük tehenek borjukkal, valamint párzásra összeállt párok is.
Felfedezése és neve bélyegkép|balra|200px|Jávai orrszarvú koponya a londoni Grant Museum of Zoologyban
Az európai természetkutatók először 1787-ben tanulmányozhatták ezt a fajt, miután Jáván két példányt kilőttek. E példányok koponyáit küldték el az akkor már híres természettudósnak, a holland Petrus Campernek, aki azonban 1789-ben meghalt, mielőtt publikálhatta volna felfedezését, mely szerint a jávai rinocérosz egy önálló faj, nem pedig az indiai orrszarvú egyik változata. Alfred Duvaucel francia természettudós és kutató, Georges Cuvier mostohafia, Szumátrán lelőtt egy ilyen orrszarvút, a példányt pedig elküldte mostohaapjának, aki 1822-ben új fajnak nyilvánította. Szintén ebben az évben Anselme Gaëtan Desmarest francia zoológus, Rhinoceros sondaicusnak nevezte el az állatot. A ma is élő orrszarvúak közül a jávai orrszarvút fedezték fel utolsóként. Desmarest először szumátrainak tartotta az általa leírt példányt, de később átírta jávai származásúnak.
A rinocérosz szó (ami a faj nemének elnevezése is: Rhinoceros) az ógörög nyelvből származik; és egy összetett szó: rhis = „orr” és ceras = „szarv”, ami magyarul nem egyéb, mint „orrszarvú”. A tudományos fajneve a sondaicus a Szunda-szigetekből ered, hiszen ez a szigetcsoport magába foglalja az orrszarvú által lakott szigeteket, vagyis Jávát és Szumátrát. A jávai orrszarvúnak egyéb laikus nevei a következők: szundai orrszarvú vagy kisebb egyszarvú rinocérosz (a nagyobb egyszarvú rinocérosz az indiai orrszarvút illeti).
Kifejlődése bélyegkép|jobbra|200px|Indiai orrszarvú tehén borjával; ez az állat a jávai orrszarvú legközelebbi rokona
Feltételezések szerint az első orrszarvúfélék a kora eocén korszakban váltak el a többi páratlanujjú patásoktól (Perissodactyla). A mitokondriális DNS-vizsgálatok szerint a jelenkori orrszarvúak ősei és a lófélék (Equidae) ősei, körülbelül 50 millió évvel ezelőtt válhattak szét. A mai orrszarvúfélék családja Eurázsiában jelent meg először, az eocén kor vége felé. A mai fajok ősei, körülbelül a miocén kor idején terjedtek szét Ázsiából.
A Rhinoceros emlősnem ma is élő két fajának kövületei legelőször a körülbelül 1,6–3,3 millió éves leletekben jelenik meg Ázsia területén. A molekuláris vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a két állat külön fajként létezett már 11,7 millió évvel ezelőtt is. Habár e két faj neme (Rhinoceros) a típusneme az orrszarvúfélék családjának (Rhinocerotidae), mégsem állnak szoros rokonságban a többi orrszarvú fajjal. Különböző kutatások feltételezik, hogy az indiai és a jávai orrszarvú a fosszilis Gaindatheriummal vagy Punjabitheriummal állt közeli rokonságban (a Rhinoceros testvér taxonjai). A család részletes kladisztikai vizsgálata szerint a Rhinoceros nem és a kihalt Punjabitherium egy kládot alkot a szumátrai orrszarvú nemével (Dicerorhinus). Más kutatások szerint a szumátrai orrszarvú az afrikai orrszarvúakkal állhat közelebbi rokonságban. A szumátrai orrszarvú a többi ázsiai orrszarvútól körülbelül 15 millió éve válhatott el, de ez már sokkal korábban, akár 25,9 millió éve is bekövetkezhetett, amire mitokondriális adatokból lehet következtetni.
Legközelebbi rokona és a Rhinoceros emlősnem másik élő tagja, az indiai orrszarvú (Rhinoceros unicornis).
Előfordulása bélyegkép|jobbra|200px|Előfordulási területének legnagyobb részén a vadászat áldozata lett
A legoptimistább becslések szerint is manapság már száz jávai orrszarvú sem él vadon, emiatt a világ legveszélyeztetettebb fajai közé sorolják. Ennek az orrszarvúfajnak az utolsó menedéke Jáva nyugati csücskében van, az úgynevezett Ujung Kulon Nemzeti Parkban.
Előfordulási területe valaha kiterjedt volt, ami az indiai Asszámtól és Bangladestől kezdve, Mianmaron, Thaiföldön, Kambodzsán, Laoszon és Vietnámon keresztül, délfelé a Maláj-félszigetig és egyes indonéziai szigetekig terjedt. Elterjedésének északi határát Kína déli része, míg déli határát a névadó Jáva sziget képezte. Valószínűleg Borneón is élt. Élőhelye részben megegyezett az indiai, illetve a szumátrai orrszarvúakkal. Ez az emlősállat főleg a síkvidéki, sűrű esőerdőket, nedves lápréteket, bővizű folyók nádasait és ártéri területeket választja élőhelyéül, ahol bőven van iszap és sár dagonyázni. Bár az alacsonyabban fekvő vidékeket népesítette be előszeretettel, alfajai megtalálhatók voltak Vietnámban magasabb hegységekben is (2000 méteres magasságig), ahová valószínűleg az emberek terjeszkedése és az orvvadászok miatt kényszerült felhúzódni.
Az állat elterjedési területe legalább háromezer éve egyre szűkül I. e. 1000 körül még Dél-Kínában is élt, de ahogy az emberek egyre többen lettek, az állat körülbelül évente félkilométernyit délre húzódott. Indiából valószínűleg a 20. század első évtizedében halt ki. A Maláj-félszigeten vadászata 1932-re a kihalását eredményezte. A vadászfeljegyzések szerint ez az orrszarvú még egészen az 1950-es évek végéig élt Szumátra szigetén. A vietnámi háború végére úgy vélték, hogy Ázsia kontinentális területén a jávai orrszarvú vietnámi alfaja kihalt. Helyi vadászok és favágók, azonban látni vélték a jávai orrszarvút a kambodzsai Cardamom-hegység közelében, de a keresésükre indított kutatások nem jártak eredménnyel. Az 1980-as évek végén viszont a vietnámi Cát Tiên régióban egy kis állományra bukkantak, de 2010-ben orvvadászok ezeket is levadászták. Egyes vélemények szerint Borneón is éltek jávai orrszarvúk, azonban lehetséges, hogy az itt talált leletek a Szumátrai orrszarvúhoz tartoznak, melyek kis állománya még ma is él a szigeten.
Alfajai Ennek az orrszarvúfajnak korábban három alfaja élt, manapság viszont már csak az egyikük létezik.
Rhinoceros sondaicus sondaicus Desmarest, 1822. A törzsalfaj, melyet indonéziai szunda orrszarvúnak is neveznek. Korábban elterjedt volt Jáva és Szumátra szigeteken, manapság viszont az Ujung Kulon Nemzeti Park területére, azaz Jáva szigetének nyugati csücskére szorult vissza; itt már csak kevesebb, mint 70 példány él. Van olyan vélemény, hogy a Szumátrán fellelt alfaj egy különálló alfajt képez, a kihalt R. s. floweri-t, azonban ezt a feltevést nem fogadják el széles körben. †Rhinoceros sondaicus annamiticus Heude, 1892. Az állatot vietnámi orrszarvúnak is nevezték. Korábban Kína déli részén, Vietnámban, Kambodzsában, Laoszban, Thaiföldön és Malajziában fordult elő. Tudományos alfajneve, az annamiticus a délkelet-ázsiai Annamite-hegységből ered; mivel elterjedése e hegységet is magába foglalta. A vietnámi Cát Tiên Nemzeti Parkban korábban felfedezett állományt 2006-ban 12 fősre becsülték. Ezek az állatok a park alföldi erdeiben éltek. A genetikai vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a vietnámi és az indonéziai alfajok közös őse valamikor 300 ezer és 2 millió évvel ezelőtt élt, vagyis a két alfaj ez után vált szét. Ennek az újra felfedezett alfajnak is az ember lett a veszte: orvvadászok 2010 áprilisában lőtték le az utolsó példányát. Kisebb termetű alfaj volt. †Rhinoceros sondaicus inermis Lesson, 1838, más megnevezéssel indiai szunda orrszarvú. Korábban Bengál (nagyjából a mai Nyugat-Bengál (India) és Banglades) és Burma területén élt, de valószínűleg már 1925 előtt kihalt. Alfajneve, az inermis „fegyvertelent” jelent, ugyanis a kifejlett bikáknak is nagyon kicsi a tülke, a teheneknek pedig a fajra jellemzően eleve hiányzik. Ennek az alfajnak a típuspéldánya egy tülök nélküli tehén volt. Burmában a politikai helyzet nem tette lehetővé, hogy kutassák az orrszarvút, de annak a valószínűsége, hogy az alfaj még 1925 után is fennmaradt volna, nagyon csekély.
Megjelenése bélyegkép|jobbra|200px|A bőr mozaikszerű elrendezése… bélyegkép|jobbra|200px|…páncélozott megjelenést kölcsönöz az állatnak