A Brit Királyi Haditengerészet, hivatalos nevén Királyi Haditengerészet (angolul Royal Navy, rövidítve RN) az Egyesült Királyság haderejének legidősebb ágazata. A 18. század közepétől a 20. század közepéig a világ legerősebb és legnagyobb méretű haditengerészete, kulcsszerepet játszott a Brit Birodalom kialakulásában és fenntartásában. A második világháború alatt több, mint 900 hajója volt. A hidegháborús évek során a haditengerészet egy nagyrészt tengeralattjáró-elhárító szerepre rendezkedett be, a GIUK-átjárót védte szovjet tengeralattjárók ellen. A Szovjetunió összeomlásával visszatért a világtengereken végrehajtott küldetésekhez.
A Királyi Haditengerészet a hajói vízkiszorítása alapján az amerikai haditengerészet után a NATO második legnagyobb haditengerészete. Jelenleg 89 hajója van, többek között repülőgép-hordozók, egy helikopter-hordozó, partraszálló hajók, ballisztikus rakéta-hordozó tengeralattjárók, robotrepülőgép-hordozó rombolók, fregattok, aknaszedő hajók és járőrhajók. A világ minden táján a bevethetőséget a 16 hajót tartalmazó Royal Fleet Auxiliary kisegítőflotta teszi lehetővé.
A Királyi Haditengerészet összlétszáma 37 500 fő, ebből nagyjából 6000 fő a Királyi Tengerészgyalogság tagja.How many people are there in the Royal Navy? , Royal Navy Website, accessed 25 August 2007.
Története Az angol haditengerészet fejlődése 900–1500 thumb|right|250px|Győzelem a sluysi csatában. Anglia első haditengerészetét a 9. században Nagy Alfréd hozta létre, és bár jelentős győzelmet aratott a vikingek felett, a győzelem után a haditengerészet lassan széthullott. Æthelstan wessexi király ütőképes haditengerészetet keltett életre, és a 937-es brunanburhi csata idejére az angol flotta nagyjából 400 hajót számlált. A küszöbön álló normann invázió megakadályozására II. Harold angol király abban bízott, hogy a flotta meggátolja Hódító Vilmos seregeit abban, hogy átkeljenek a La Manche-csatornán. A partraszállás előtt azonban a flottát egy vihar kikötőkbe kergette, így a normannok jelentősebb veszteség nélkül jutottak el Hastingsig és győzedelmeskedtek a csatában.
A 12. és 13. században az angol haditengerészet gyarapodásnak indult, és János angol királynak már 500 vitorlást számláló flottája volt. A százéves háború elején a francia flotta az angol flottánál erősebb volt, ám az 1340-es sluysi csatában az angolok szinte teljesen elpusztították. A 14. század közepére III. Eduárd angol király flottája 712 hajóból állt. Ezután azonban a hanyatlás évei következtek: 1372-ben és 1419-ben az angolok katasztrofális vereségeket szenvedtek La Rochelle-nél a francia-kasztíliai flottától, az angol kikötőket Jean de Vienne és Fernando Sánchez de Tovar flottái fosztogatták.
1500–1707 thumb|right|250px|A „Legyőzhetetlen Armada” pusztulása. Az első haditengerészeti reformot és a Royal Navy jelentős bővítését a 16. században VIII. Henrik angol király rendelte el. A kor híres hajói közé tartozott az Henri Grâce à Dieu és a Mary Rose, amelyek 1545-ben szálltak szembe a francia haditengerészettel a solent-i csata alatt. VIII. Henrik 1547-es halála idejére az angol flotta 58 hajóra bővült. 1588-ban a Spanyol Birodalomé volt a legerősebb európai haditengerészet, és a „Győzhetetlen Armadát” küldték Anglia ellen. Az Armada célja a spanyolok ellen harcoló hollandok utánpótlását biztosító angolok letörése, az angol kalózok legyőzése és I. Erzsébet protestáns angol királynő eltávolítása volt. A spanyol flotta kihajózott Lisszabonból, és egy Németalföldről indult inváziós erővel egyesülve szerette volna lerohanni Angliát. A terv azonban adminisztrációs tévedések, logisztikai hibák, angol rajtaütések, holland akadályoztatások és a rossz időjárás miatt meghiúsult. Az elszenvedett vereség súlyos csapás volt az akkoriban a nyugati világ szuperhatalmának számító Spanyol Birodalomra, fordulópontot jelentett a tengeri hadviselés történetében, és jelentősen hozzájárult Anglia, mint tengeri hatalom felemelkedéséhez.
A 17. század közepéig nem létezett állandó jellegű haditengerészet, ám ekkor Oliver Cromwell jelentősen fejleszteni kezdte a flottát. 15 %-os adót vetettek ki a kereskedelmi hajózás nyereségére, és a befolyt pénzből a hadiflottát fejlesztették. Cromwell tapasztalt tábornokait nevezte ki a flotta élére, ők lettek az úgynevezett tengeri tábornokok. A hajózáshoz ugyan nem sokat értettek, de hamarosan a kalóz hagyományokra épülő haditengerészetek között példátlan rendet és fegyelmet teremtettek: az angol hajóknak nemcsak több ágyújuk volt, de gyorsabban is lőttek velük, ráadásul összehangoltabban tevékenykedtek. A Maarten Tromp által feltalálta csatasort az angol flotta hivatalos harcrendjévé tették. Felismerték, hogy az új harcrend akkor igazán hatékony, ha a flotta egyes rajai közel azonos erejű hajókból állnak, ezért a hajókat osztályokba sorolták, és ambiciózus programmal a holland hajóknál nagyobb, jobban felfegyverzett hajók építésébe fogtak.
Az angol parlament a flotta élére Robert Blake „tengeri tábornokot” nevezte ki. Ebben az időben vált feszültté Anglia (1707 után Nagy-Britannia (Egyesült) Királysága) és az újonnan megalakult Holland Köztársaság viszonya, elsősorban az angol navigációs törvény miatt. Ez kimondta, hogy az Angliába és gyarmataira tartó vagy onnan induló árut csak angol vagy gyarmati hajók szállíthatnak. A holland kereskedőket ez súlyosan érintette, mivel az ország gazdasága a tengeri teherszállításon és kereskedelmen alapult; több teherszállító hajójuk volt, mint az többi európai országnak összesen. A holland gazdagságot irigylő angolok további olajat öntöttek a tűzre azzal, hogy megkövetelték, a La Manche-csatornán vagy az Északi-tengeren minden idegen hajó angol hajó láttán üdvözlésül húzza fel az angol lobogót. Ez a követelés a Mare Clausum elvet követte, azaz ezeket a területeket gyakorlatilag angol területnek tekintette. A hollandok azonban a Mare Librum elvét vallották, miszerint a tengeren mindenki szabadon hajózhat. Amikor Maarten Tromp altengernagy vezetésével egy holland flotta találkozott a Robert Blake vezette angol flottával, Tromp nem volt hajlandó felhúzni az angol lobogót. Blake az inzultusra válaszként megtámadta a hollandokat, és kezdetét vette az első angol-holland háború. A jobb állapotú angol flotta legyőzte a hollandokat, ám a konfliktus okait ezzel nem számolták fel, és azok hamarosan újabb összetűzésekhez vezettek.
A második és a harmadik angol-holland háborúban a hollandok legyőzték az angol flottát, és Angliától kikényszerítették a kereskedelmet torzító törvények eltörlését. Több emlékezetes tengeri ütközetben kiemelkedő admirálisok jelentek meg mindkét oldalon, így a holland Michiel de Ruyter, az angol Blake és George Monck. A medway-i rajtaütés az angol/brit haditengerészet egyik legteljesebb kudarca volt, és egyben a második angol-holland háborúnak is véget vetett. A veszteségek ellenére a Royal Navy a harmadik angol-holland háború után fokozatosan a világ legerősebb haditengerészetévé vált. A dicsőséges forradalomban a holland Orániai Vilmos partra szállt Angliában, katonai puccsal eltávolította II. Jakab angol királyt, majd angol királlyá választották. 1692-ben a holland haditengerészetet a Royal Navy admirálisainak irányítása alá helyezték, bár a flottákat nem vonták össze.
Az Egyesült Királyság haditengerészeti fejlődése Az 1707-es Egyesülési Törvény szerint a három hajót számláló Skót Királyi Haditengerészet összeolvadt az angol haditengerészettel, és létrejött az Egyesült Királyság haditengerészete, a modern Royal Navy.
1707–1914 thumb|right|250px|A HMS Victory Nelson zászlóshajója volt a trafalgari csatában. A hajó a mai napig a Royal Navy állományába tartozik, bár most már állandó jelleggel szárazdokkban tartják. A 18. század elejére a Royal Navy-nek több hajója volt, mint bármelyik más haditengerészetnek. Bár a korszak elején számos pénzügyi problémával kellett szembesülnie, időközben kialakultak a kormányfinanszírozás modern eszközei és a haditengerészet további fejlődésnek indulhatott anélkül, hogy államcsődbe taszítaná az országot.Rodger, N. A. M., The Command of the Ocean, XIX. fejezet, 291. oldal, A spanyol örökösödési háború tengerészeti hadműveletei először egy földközi-tengeri bázis megszerzésére törekedtek, és egy Portugáliával kialakított szövetséghez, valamint Gibraltár 1704-es és Mahón 1708-as elfoglalásához vezettek. Az 1718–20 között zajlott négyes szövetség háborújában, majd a 18. század közepén kezdődött osztrák örökösödési háború és a „Jenkins füle” háborúban a brit haditengerészet a spanyol ellen harcolt. A Royal Navy részt vett a hétéves háborúban is, amelyet Winston Churchill később az első világháborúnak nevezett. Az 1778-as francia intervencióig a haditengerészet az amerikai függetlenségi háborúban harcolt a gyerekcipőben járó kontinentális haditengerészet ellen. A függetlenségi háború legfontosabb mozzanata 1781-ben következett, amikor is a chesapeake-öböli csatában a brit haditengerészet nem tudta áttörni a francia blokádot, így a brit szárazföldi csapatok a yorktowni csatában kénytelenek voltak megadni magukat. Ezzel a háború is eldőlt a kontinensen, aminek a következménye lett az Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének elismerése.
A napóleoni háborúk idejére a brit haditengerészet elérte a legmagasabb hatékonyságát. Bár a francia forradalomban az Egyesült Királyság a kezdetekkor nem vett részt, 1793-ban Franciaország hadat üzent. A következő 12 év során a brit flotta többször is győztesen került ki a francia-spanyol flottával szembeni harcból, például az 1797-es st. vincent-foki csatából vagy az 1798-as nílusi csatából.
A haditengerészet eredményeinek csúcspontját azonban az 1805. október 21-i trafalgari csata jelentette, ahol a szám szerint kisebb, de lényegesen tapasztaltabb brit flotta Lord Nelson vezetésével döntő csapást mért a francia-spanyol flottára. A győzelem eredményeként gyakorlatilag nem maradt a brit haditengerészettel szembeszállni képes flotta a világtengereken, és 1805-től 1914-ig „Britannia uralkodott a habok felett”.
A trafalgari győzelmet követő évek során egyre növekedett a feszültség Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között. Az amerikai kereskedők kihasználták országuk semlegességét, és egyszerre kereskedtek Európa brit és francia irányítás alatti területeivel. Mindkét ország azon volt, hogy megakadályozza a másik tengeri kereskedelmét, de csak a Royal Navy volt olyan helyzetben, hogy tengeri blokádot alakíthasson ki. 1812-ben az USA hadat üzent az Egyesült Királyságnak és elfoglalta Kanadát. Az 1812-es brit–amerikai háborúban a tengeri összecsapások nagyrészt egy-egy hajó harcából, valamint a kereskedelmi hajózás megzavarásából álltak.
1793. és 1815. között a Royal Navy 344 hajót vesztett csatán kívüli okokból: 75 elsüllyedt, 254 hajótörést szenvedett, 15 pedig balesetből eredendően felrobbant vagy leégett. Ugyanebben az időszakban 103 660 tengerésze is meghalt: 84 440 betegségben vagy balesetben, 12 680 hajótörésben vagy elsüllyedésben és 6540 csatában.
A 19. századtól kezdődően a Királyi Haditengerészet aktívan elkezdett a rabszolga-kereskedelem és a kalózkodás ellen fellépni, valamint folytatta a Föld feltérképezését. A haditengerészet földmérési hajóin emellett jelentős tudományos munkát is végeztek. Charles Darwin a HMS Beagle-en utazta körbe a földet, és az utazása során végzett tudományos megfigyelései vezettek később az evolúció elméletéhez.