Magyarország a nagy-britanniai Londonban megrendezett 1908. évi nyári olimpiai játékok egyik részt vevő nemzete volt, hatvanhárom férfi sportolóval vett részt. A megnyitóünnepségen a magyar zászlót Mudin István – aki az 1906-os pánhellén olimpián ezüstérmet nyert ötpróbában – atléta vitte. A magyar atléták összesen kilenc érmet – három arany, négy ezüst és két bronz – szereztek, ami öttel több, mint az előző, a St. Louis-i olimpián szerzett, és ezzel a nem hivatalos éremtáblázaton Magyarország a hatodik helyen végzett. A legeredményesebb magyar versenyző Fuchs Jenő dr. volt, aki a vívás kard szakágában egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett. Mellette Halmay Zoltán is duplázott két ezüstéremmel.
A magyar sportolók öt sportágban, összesen hetvennégy olimpiai pontot szereztek. Ez negyvenhat ponttal több, mint az előző, St. Louis-i olimpián elért eredmény.
A magyar résztvevők listája
Eredményesség sportáganként Az egyes sportágak eredményessége, ill. az induló versenyzők száma a következő (zárójelben a magyar indulókkal rendezett versenyszámok száma, kiemelve az egyes oszlopokban előforduló legmagasabb érték, vagy értékek): Sportág, szakágHelyezések számaOlimpiaipontIndulók számaFájl:Gold medal icon.svgFájl:Silver medal icon.svgFájl:Bronze medal icon.svg4.5.6.FérfiNőÖssz.Atlétika (17)0111001218Luntzer György atlétikában és birkózásban is indult.018Birkózás (4)10022017707Evezés (2)001010611011Sportlövészet (1)0000000202Tenisz (2)0000000303Torna (1)0000000505Úszás (5)0201001310010Vívás (3)21011125808 Összesen 3425417363063
Érmesek Érem Sportoló Sportág Versenyszám Eredmény Weisz RichárdBirkózáskötöttfogás, szupernehézsúly3 győzelem Fuchs Jenő dr.Víváskard, egyéni21 győzelem Fuchs Jenő dr.Gerde Oszkár dr.Tóth Péter dr.Werkner LajosFöldes Dezső dr.Földes Dezső dr. a döntőben nem vívott.Víváskard csapat3 győzelem Somodi István dr.Atlétikamagasugrás188 cm Halmay ZoltánÚszás100 m gyorsúszás1:06,2Az eredmény "perc:másodperc,tizedmásodperc" formában van megadva. Munk JózsefZachár ImreLas Torres BélaHalmay ZoltánÚszás4 × 200 m gyorsúszó váltó10:59,0 Zulawszky BélaVíváskard, egyéni16 győzelem Simon PálWiesner FrigyesNagy JózsefBodor ÖdönRácz VilmosRácz Vilmos a döntőben nem futott.Atlétika200-200-400-800 m olimpiai staféta3:32,5 Levitzky Károly dr.Evezésegyesnincs adat
További magyar pontszerzők
4. helyezettek NévSportágVersenyszámEredményBodor ÖdönAtlétika800 m síkfutás1:55,4Payr HugóBirkózáskötöttfogás, félnehézsúly2 győzelemPayr HugóBirkózáskötöttfogás, szupernehézsúly1 győzelemToldi ÖdönÚszás200 m mellúszás3:15,2Szántay JenőVíváskard, egyéni13 győzelem
5. helyezettek NévSportágVersenyszámEredményMaróthy JózsefBirkózáskötöttfogás, könnyűsúly2 győzelemRadvány ÖdönBirkózáskötöttfogás, könnyűsúly2 győzelemKleckner SándorHaraszthy LajosSzebeny AntalÉder RóbertHautzinger SándorVárady JenőWampetich ImreKirchknopf FerencVaskó KárolyEvezésnyolcasnincs adatTóth Péter dr.Víváskard, egyéni15 győzelem
6. helyezett NévSportágVersenyszámEredményWerkner LajosVíváskard, egyéni16 győzelem
Pontot nem szerző részt vevők Ezen az olimpián összesen harmincegy magyarországi versenyző nem szerzett pontot. Neveik megtalálhatóak itt: "Az 1908. évi nyári olimpia magyarországi résztvevőinek listája".
Érdekességek Gerentsér László Atletika c. könyvében (1911) találjuk a következő részt: „Az 1908. évi londoni olimpiai játékokon volt alkalmunk meggyőződni, hogy versenyzőink mennyire nem bírták a racionális és higiénikus angol konyha ételeit megenni, pedig ez volna kivánatos, hogy a nyugati kulturával együtt az egyedül helyes táplálkozási és főzési módot is átvennénk nemcsak mi sportemberek, hanem mindenki, aki egészségével és életerejével törődik.”Gerentsér 1911: 62. o.
Jegyzetek
Források
További információk MOB: 1908, London
N1908 Magyarorszag