(tradicionális kínai: 臺南市, népszerű magyar átírásban Tajnan) Tajvan szigetének legrégibb, valamint a negyedik legnagyobb városa , , és után. Közlekedési csomópont is egyben, innen indul a kelet-nyugati keresztút. Nevének jelentése: Tajvan déli része. 2010. december 25. óta tartományi rangú város.
1624–1661 között holland székhely volt. 1661-ben tette a sziget fővárosává, miután elhódította Tajvan szigetét a hollandoktól. 1664–1885 között a sziget közigazgatási központja volt.
Nevezetes több mint 300 templomáról, valamint vallási ünnepeiről és körmeneteiről. Megtalálható a nyugati és a buddhista-taoista hagyomány társulása. Itt él a sziget legnagyobb keresztény közössége. A város az autópályától nyugatra, a vasútvonal két oldalán terül el, az óváros nyugaton, az újváros keleten, a tengeri kikötő az óvárostól 5 km-re nyugatra található. A város és környéke műemlékekben gazdag.
Nevezetességei Fort Providentia (Vörösszőrűek erődje) két holland épületmaradvány emlékhelye, ahol ma két kínai templom áll a Wen Chang Ke (Ven Csang Ko) és a Hai Shen Miao (Haj Sen Miao). A templomok 1921 óta történeti múzeumnak adnak otthont. Fort Zelandia (Meghódoltatott erőd) 1634-ben épült, 1662-ben került Koxinga kezére. Kínai nevét tőle kapta. Guoxingye-templom és múzeum Guoxingye tiszteletére épült, aki elkergette a hollandokat a szigetről. Konfuciusz-templom a sziget legrégibb Konfuciusz-temploma, melyet a Ming-dinasztia híve Chen Yonghua (Csen Junghua) tábornok építtetett 1665-ben. Nagy Déli kapu a Konfuciusz-templomtól kb. 500 méterre délre található. 1723-ban egy mandzsuellenes felkelés révén épültek fel a város időközben lebontott falai. A falak nyolc kapujából három maradt meg, a Nagy Déli kapu van a legjobb állapotban, melyet park vesz körül. Mito-templom a vasútállomástól délkeletre a Keleti kapu környékén áll. 1718-ban épült. Nevezetes Kuan-yin (Kuanjin) istennő ezerkarú szobráról. Öt Ágyas-templom egy szentély a város délnyugati részén. A Ming uralkodóházbeli Zhu (Csu) herceg öt ágyasának állít emléket, akik követték urukat az önkéntes halálba, mikor a mandzsuk átvették az uralmat a sziget felett. Matsu Miao-templom a tengeri hajósok védelmezőjének tiszteletére épült. Nevezetes gazdag, aranyozott fafaragásairól. Kuan-ti-templom a háború istenének emlékhelye.
Tainan környéke Korall-tó Tainantól 33 km-re északkeletre található. Ez a második legnagyobb tó a szigeten. Nevét alakjáról kapta, sok öböl, sziget és félsziget tarkítja. Tsengwen-víztározó Tainantól 60 km-re északkeletre terül el. 1973-ban készült el. A tó a vizét a Korall-tóba csorgatja. Kuantzulin meleg források Tainantól 70 km-re északkeletre találhatóak. Agyagot tartalmaznak. A japán időkben lett felkapott üdülőhely a környékük.
Testvérvárosai
20px Monterey, California, Amerikai Egyesült Államok (1965) 20px Gwangju, Dél-Korea (1968) 20px San Jose, California, Amerikai Egyesült Államok (1977) 20px Kansas City, Missouri, Amerikai Egyesült Államok (1987) 20px Pasay, Fülöp-szigetek (1980) 20px Cavite, Fülöp-szigetek (1980) 20px Tagaytay, Fülöp-szigetek (1980) 20px Trece Martires, Fülöp-szigetek (1980) 20px Columbus, Ohio, Amerikai Egyesült Államok (1980) 20px Kinmen, Kínai Köztársaság (1981) 20px Santa Cruz de la Sierra, Bolívia (1981) 20px Port Elizabeth, Dél-afrikai Köztársaság (1982) 20px Orlando, Florida, Amerikai Egyesült Államok (1982)
20px Gold Coast, Queensland, Ausztrália (1982) 20px Fairbanks, Alaska, Amerikai Egyesült Államok (1983) 20px Oklahoma City, Oklahoma, Amerikai Egyesült Államok (1986) 20px Huntsville, Alabama, Amerikai Egyesült Államok(1986) 20px Carbondale, Illinois, Amerikai Egyesült Államok(1991) 20px Leuven, Belgium (1993) 20px Ra'anana, Izrael (1999) 20px Zacapa, Guatemala (2003) 20px Elbląg, Lengyelország (2004) 20px Ribe, Dánia (2005) 20px Keçiören, Törökország (2005) 20px Cagayan de Oro, Fülöp-szigetek (2005)
Jegyzetek
További információk
Tainan város Nevezetességek
Kategória:A Kínai Köztársaság települései