Ústí nad Labem (németül: Aussig an der Elbe) város Csehországban, az Elba partján. Ez az ország 9. legnagyobb városa.
A város közlekedésföldrajzilag előnyös fekvésű: fontos folyami kikötő vasúti csomópont hídváros
Története Első említése 993-ból származik, mint kereskedelmi központ. A várost magát II. Ottokár cseh király alapította. Mivel a második világháború után a város lakóinak többsége német nemzetiségű volt, a csehszlovák belbiztonsági szervek hamis zászlós merényletet szerveztek és 1945. július 31-én fölrobbantották a városban lévő lőszerraktárat. Különítményesek vérengzést hajtottak végre a németek körében, akik fölismerhetőek voltak a ruházatukon kötelezően viselt megkülönböztető jelzésről. A halálos áldozatok számát nehéz megállapítani, az elkövetőkkel illetve az áldozatokkal rokonszenvező források becslése 40 és 2700 között ingadozik. Az Elba csak Meißenben mintegy 80 holttestet vetett partra. A város német lakosságának zömét, mintegy 53 ezer embert 1945 és 1946 folyamán elüldözték, akiket főként Németországba száműztek. A Beneš-dekrétumok az elkövetők részére büntetlenséget biztosítottak. A gyilkosságok helyszínén lévő híd Beneš nevét viseli.Jan Havel, Vladimír Kaiser, Otfrid Pustejovsky: Ein Nachkriegs-Verbrechen: Aussig 31. Juli 1945. Albis International, Ústí nad Labem 2005, ; = Stalo se v Ústí nad Labem: 31. července 1945. Město Ústí nad Labem, Ústí nad Labem 2005, (= Memorabilia ustensis. 9).
Közlekedés A városi tömegközlekedésben nagy hangsúlya van a trolibuszoknak. Autóbusz-pályaudvarát 1985-ben adták át.
Népesség
A település népessége az elmúlt években az alábbi módon változott:
Testvérvárosok Halton, Egyesült Királyság Chemnitz, Németország Vlagyimir, Oroszország
Képek a városról
Források
További információk A város hivatalos honlapja
Kategória:Az Ústí nad Labem-i járás települései Kategória:Volt szudétanémet települések