Az 1961-es Formula–1-es világbajnokság szezonzáró futama az amerikai nagydíj volt.

Futam Mivel a Ferrari már mindkét bajnokságot megnyerte, úgy döntöttek, nem vesznek részt a szezonzáró amerikai nagydíjon, amelyet első alkalommal rendezték a New York állambeli Watkins Glenben. Brabham szerezte meg a pole-t Graham Hill, Moss és McLaren előtt.

A rajt után Moss vezetett Brabham előtt, míg Ireland a nyolcadik helyről harmadiknak jött fel. A verseny első felében Moss és Brabham harcolt az esőségért, de Brabhamnek a 45. körben túlmelegedés miatt ki kellett állnia. Moss vezette a következő 12 kört, de ekkor kiesett mechanikai probléma miatt. Ezzel Ireland került az élre, de üzemanyag-nyomása nem volt megfelelő. Üldözői szintén problémával küzdöttek: Hillnek meg kellett állnia, mivel gyújtómágnese levált, majd Roy Salvadori tűnt lehetséges győztesnek, neki azonban az egyik csapágya ment tönkre. Irelandnek végül sikerült eljutnia a célvonalig és győzött (a gyári Lotus csapat első győzelmét szerezte) Gurney, valamint Brooks előtt.

Phil Hill 34 ponttal lett világbajnok, míg csapattársa, von Trips 33 pontot szerzett monzai halálos balesetéig. Moss 21 ponttal az egyéni bajnokság harmadik helyén végzett. A konstruktőri bajnokságot a Ferrari nyerte 45 ponttal a Lotus (35) és a Porsche (22) előtt

Helyezés # Versenyző Csapat/Motor Futott körök Idő/Kiesés oka Rajthely Pontszám 1 15 Innes Ireland Lotus-Climax 100 2:13'45,8 8 9 2 12 Dan Gurney Porsche 100 +4,3 7 6 3 5 Tony Brooks BRM-Climax 100 +49,0 5 4 4 2 Bruce McLaren Cooper-Climax 100 +58,0 4 3 5 4 Graham Hill BRM-Climax 99 +1 kör 2 2 6 11 Jo Bonnier Porsche 98 +2 kör 10 1 7 14 Jim Clark Lotus-Climax 96 +4 kör 6 8 6 Roger Penske Cooper-Climax 96 +4 kör 16 9 16 Peter Ryan Lotus-Climax 96 +4 kör 13 10 3 Hap Sharp Cooper-Climax 93 +7 kör 17 11 21 Olivier Gendebien Lotus-Climax 92 +8 kör 15 Kiesett 19 Roy Salvadori Cooper-Climax 96 Motorhiba 12 Kiesett 17 Jim Hall Lotus-Climax 76 Üzemanyag-szivárgás 18 Kiesett 26 Lloyd Ruby Lotus-Climax 76 Elektromágnes 19 Kiesett 7 Stirling Moss Lotus-Climax 58 Motorhiba 3 Kiesett 1 Jack Brabham Cooper-Climax 57 Túlhevülés 1 Kiesett 22 Masten Gregory Lotus-Climax 23 Váltó 11 Kiesett 60 Walt Hansgen Cooper-Climax 14 Baleset 14 Kiesett 18 John Surtees Cooper-Climax 0 Motorhiba 9 Vi 23 Ken Miles Lotus-Climax

A világbajnokság végeredménye

(A teljes lista)

Statisztikák Vezető helyen: Stirling Moss: 30 (1-5 / 16 / 24-25 / 34-35 / 39-58) Jack Brabham: 28 (6-15 / 17-23 / 26-33 / 36-38) Innes Ireland: 42 (59-100)

Innes Ireland egyetlen győzelme, Jack Brabham 5. pole-pozíciója, 5. leggyorsabb köre. Lotus 5. győzelme.

Stirling Moss utolsó versenye, 67 nagydíjon indult R, 16-szor nyert, 1955-töl négyszer második, háromszor harmadik lett a világbajnokságon.

Olivier Gendebien és Tony Brooks utolsó versenye.

Források A futamról a grandprix.com honlapon A futamról a statsf1.com honlapon A futamról a formula1.com honlapon

Amerikai Nagydij, 1961 Kategória:Amerikai Formula–1 futamok