Idősebb Kodolányi János (Telki, 1899. március 13. – Budapest, 1969. augusztus 10.) posztumusz Kossuth-díjas magyar író, újságíró, az úgynevezett népi írók kiemelkedő képviselője.
Kodolányi János a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója (akárcsak barátja, Németh László), világirodalmi rangú epikus.Fülszöveg a Szent István Társulat kiadásában megjelent Zárt tárgyalás c. kötethez; Bp.; 2003. . Könyvei évek óta több kiadásban és nagy példányszámban jelennek meg, szerepe ezzel együtt is vitatott. A mai irodalmi- és közéletben és közoktatásban jelentőségéhez képest méltatlanul kevéssé (el)ismert; az irodalmi- és közélet más berkeiben és a szélesebb közönség körében ugyanakkor évtizedek óta töretlenül népszerű, sőt újabban Várkonyi Nándorral és Hamvas Bélával együtt – elsősorban Jókai Anna elnevezése nyománLd. Jókai Anna: A mérleg nyelve, Napok c. köteteit – – „a nagy triász” néven emlegetve, mint „szellemi iránytű”, meghatározó jelentőséggel bír.
Munkássága valamennyi irodalmi műnemre kiterjedt (líra, dráma, epika, ezen belül a novella és regény, továbbá az esszé). Életének inkább késői szakaszában regényíróként nemcsak a magyar, hanem a világirodalom nagyjai sorába is beírta magát, műveit több nyelvre is lefordították. Elsősorban az ókori mitológiát (Égő csipkebokor; Vízöntő; Új ég, új föld), illetve a tatárjárást (Boldog Margit; Julianus barát; A vas fiai) feldolgozó regényei fontosak.
Életművéből kitűnik nemcsak a globális (világpolitikai, irodalomelméleti), hanem a lokális („helyi érdekű”, nemzeti, regionális, szervezési és gyakorlati) problémák iránti érzékenysége; ami a puszta szavakon túl (számtalan folyóiratban publikált) tettekben is megnyilvánult (például a magyar írók önsegélyező szervezete, az Írók Gazdasági Egyesülete, IGE szervezői közé tartozott). Emiatt nehéz is lenne a mai politikai szakfogalmak közé beskatulyázni: a magyarság mint nemzet sorsa iránt érzett aggódás, a világpolitikai helyzet mérlegelése a (radikális) jobb-, a szociális problémák iránti érzékenység pedig a (radikális) baloldalra is el-elsodorták. Tehetségét nemcsak barátai, munkatársai, hanem „nehéz”, konfrontatív, hevesen vitázó természete miatt időlegesen vagy véglegesen szerzett politikai és irodalmi ellenfelei többsége, mint például Babits Mihály, Fábry Zoltán is elismerte.
Gyermek- és ifjúkora (1899–1921) Telki (1899–1903) 1899. március 13-án született a Pest megyei Telkin, vidéki katolikus köznemesi családban. Apja, Kodolányi Gyula fia születése idején pilismaróti erdész („erdőfőtanácsos”), anyja, Martinovics Ilona pedig Martinovics Ignác leszármazottja volt.
A család története – Tüskés Tibor összefoglalásában – tragédiák, szerencsétlenségek sorozata.A 3. lábj. alatt említett forrás szerint a nagyapa, Kodolányi János, felesége halála óta mosolytalan, zord öregember – kilökte a házból anyjukat, aki emiatt egy vidéki szállóban agyonlőtte magát – gyermekeit is keményen, ridegen nevelte. A nagyapa egyik testvére, Kodolányi Ignác, szintén öngyilkos lett, csakúgy, mint a nagyapa lánya, a boldogtalan házasságba kényszerített Emma. A nagyapa két gyereke közül Kálmán (az író nagybátyja), kamaszkorában fellázadt apja ellen, aki gyógyszerészt akar nevelni belőle; gazdásznak állt, elhagyta a családot – a kevésbé lázadó természetű Kodolányi Gyulából viszont, aki tényleg gyógyszerész akart lenni, akarata ellenére erdészt nevelt. Kodolányi Gyula első házassága is boldogtalanul telt, a gondokat és a vele ellentétes természetű férjével való súrlódásokat rosszul tűrő, egyre súlyosbodó idegbetegséggel küszködő Ilonát elmegyógyintézetbe vitette, csak hogy válóok keletkezvén, útját kiadhassa (miután a bíróság megfosztotta gyermekeitől és férje nevétől, Ilona a gyógykezelés végeztével anyjához költözött át Püspökladányba), az író így korán elszakadt tőle. Később Gyula újra nősült, de második, tiszaújhelyi Ujhelyi Alvával kötött házassága sem volt harmonikus. Gyermekeivel Gyula is meglehetősen ridegen bánt, vélt vagy valós vétségeik miatt kegyetlenül megverte őket; Jánost ezen kívül például gúnyolta és gyengének tartotta („ólommadárnak” nevezte) anyjától örökölt Achilles-ínzsugorodás okozta enyhe sántasága miatt. Szülei diszharmonikus házassága, válása, apja szeretettelensége („ólommadárnak” gúnyolta enyhe sántasága miatt, melyről csak az I. világháború éveiben derült ki, hogy Achilles-ínzsugorodás okozta súlyos betegség) és anyja „elvesztése” a leendő író egészségét korán kikezdték, idegességre, megbetegedésre könnyen hajlamos volt. Apját a negyvenes évek végén írni kezdett Boldog békeidők című regény főhőse, Németh Gyula alakjában örökítette meg az író.Kodolányi János: Boldog békeidők. Magvető-Szépirodalmi kiadó; Bp.; 1976 (3. kiad.).; .
Pécsvárad (1903–1909) A szülők 1903-ban elváltak, édesapját pedig Telkiről a mecseki vidék területén lévő, a Zengő völgyében fekvő Pécsváradra helyezték át közalapítványi erdésszé, így a család (az apa és a gyerekek) költözésre kényszerült. Mivel Kodolányi csak első néhány évét töltötte szülőfalujában, ezért ott szerzett élményei nem váltak, nem is válhattak tudatosakká. Pécsvárad akkoriban (ma is) vegyes lakosságú falu volt: alsó, nagyobbik részén a lakosság külföldről betelepített németek (svábok) utódaiból állt, s csak az északi rész volt tiszta magyar, akik a református vallást gyakorolták. Pécsváradon már öt- hatéves korában, akarva-akaratlanul megtanulta a németség különös tájszólását. Első zenei élményei e helyhez kötik: a templomi orgonán hallhatta és szerethette meg Bach műveit, mostohaanyja (Kodolányi Gyula nem sokkal válása után vette feleségül tiszaújhelyi Ujhelyi Alvát) zongorajátéka révén ismerhette meg Chopin műveit. A Pécsváradon szerzett emlékek, élmények a Boldog békeidők című regényében, a falu rekonstruált középkori képe pedig a Julianus barát című regényben tárul az olvasó elé. Süllyedő világ című önéletírása szerint itt kötött életre szóló barátságot a könyvekkel és az irodalommal; olvasmányai közé tartozott többek között Mark Twain Tom Sawyere (Tom és Huck címen) és Camille Flammarion Népszerű csillagászata. Ismerte a Fehérlófia című mesét is.Kodolányi János: Süllyedő világ, Athenaeum, 1940; Camille Flammarion és Mark Twain említése: 120. old. (az 1965/1979-es Magvető-kiadásban ez a 133. old.). Későbbi oldalakon említi Vernét, Henry Morton Stanley felfedező írásait (Athenaeum: 139. old.). A Fehérlófia a 74. oldalon említődik (a Magvető-kiadásban a 81. old.), e mese a Julianus barát c. regény elején fontos szerepet kap.
Vajszló (1909–1910) Az elemi iskola négy osztálya közül – amely megfelelt a mai általános iskola alsó tagozatának – az első hármat még Pécsváradon, a negyediket viszont már a vajszlói római katolikus elemi népiskolában végezte, mivel apját időközben Vajszlóra nevezték ki főerdésszé. Szoros barátságot kötött egy parasztfiúval, Simon Dezsővel. Kodolányi még évtizedekig visszajárt a faluba. Az itteni élmények hatása több későbbi művében felismerhető: itt találkozott a Sötétség, a Böbék Samu búcsúja és a Földindulás című novellái, illetve a Szép Zsuzska és A vas fiai című regényei egyes alakjainak modelljeivel; a Keserű ifjúkor című kisregényciklus első része, a Feketevíz szól életének e szakaszáról.Kodolányi János: Keserű ifjúkor. Feketevíz. Magvető, Bp., 1958. 5.-226. o. (Még korábbi, pécsváradi élményeit az Akik nem tudtak szeretni című műben örökítette meg).
Pécs (1910–1915), Székesfehérvár (1915–1919) Középiskolába Pécsett és Székesfehérváron járt. A (mai) Mátyás király u. 17. szám alatti, a világháború éveiben a Rákóczi utcába költöző pécsi állami főreálgimnáziumba 1910-ben íratták be. Az iskolában ugyanolyan rossz légkör uralkodott, mint otthon, a verés, a nádpálca mindennapi nevelési eszköznek számított; Kodolányi mélyen megvetette „korlátolt szellemű”; „barom, buta, bornírt” tanárait, nem jól tanult; az ötödik osztályban mennyiségtanból és német nyelvből megbukott, s mivel dacból nem írt pótvizsgakérvényt, az osztályt újra járta. Ebben az időszakban egyre többet betegeskedett, a gyermekkori Achilles-ínzsugorodás súlyosbodása folytán lába egy időre felmondta a szolgálatot, operálták, két hónapot töltött kórházban. Ezután csak bottal, félmankóval tudott járni.
Miután átiratkozott Székesfehérvárra az ottani – Kelemen Béla igazgatásával működő – reálgimnáziumba, elhagyta Pécset, „szenvedései városát”. Szállást a fehérvári Tobak utca 2. számú, földszintes sarokházban kapott, ahol három évet töltött (csak az első világháború okozta szénhiány miatti kényszerszüneteket és a nyarakat töltötte Püspökladányban, ahol anyja élt). A Tanácsköztársaság kikiáltása és bukása miatt (az érettségit a proletárdiktatúra eltörölte) osztálya csak későn, 1919-ben érettségizett.
Diákkorától írt, szerkesztett. VisszaemlékezéseKodolányi János: Visszapillantó tükör; Magvető, Bp., 1968; Visszapillantó tükör c. fej., 542. old. szerint hat-hétéves korában kezdett saját tetszésére, elsősorban hallott magyar népdalok dallamára verseket írni. 1915-ben jelent meg első verseskötete Pécsett Hajnal címmel. Az iskolában az irodalmi önképzőkör vezéregyénisége volt; 1917-ben Diák-toll címmel irodalmi lapot szerkesztett, melyet egy másik iskola megbírálása miatt a tanári kar betiltott.
Ismét Vajszló és Budapest (1919–1921) 1919 őszén nagy nehézségek (kisantant megszállás, polgárháborús helyzet) közepette hazatért Vajszlóra apjához, tanítóként vállalt állást a helyi katolikus elemi iskolában, ahová annak idején maga is járt. Időnként Pécsre látogat, ahol Csuka Zoltán Krónika c. lapjában jelentek meg leginkább Füst Milán hatását mutató, biblikus-félszabad versei. Irodalmi önképző- és előadótársaságot szervezett, mellyel bár nagyon elégedetlen volt, bizonyos sikert aratott.
Miután a helyi intézményi és magánkönyvtárak igényeihez mérten csekély kínálatát kimerítette, a postamestertől értesült a szomszéd Csányoszró református papja, Csikesz Sándor nagy tudományáról és könyvtáráról. Ellátogatott hozzá, s ezzel megkezdődött 1940 teléig, Csikesz cukorbetegségből eredő szívgyengesége miatti haláláig tartó barátságuk, amit a Süllyedő világ c. művében (163. old.) Kodolányi egész életére nézve sorsdöntőnek nevezett (Csikesznek köszönhető az is, hogy az író később áttért a református hitre, és egészen a halála előtti évekig meg is maradt benne). Hetente legalább egyszer ellátogatott hozzá. Csikesz kiváló pedagógiai érzékkel ismertette meg az elmúlt és az eljövendő korok tudományaival és szellemi áramlataival (egyiptológia, asszíriológia, szocializmus, szakszervezeti mozgalom, katolikus és református teológia, buddhizmus, teozófia, Platón filozófiája, a kora keresztény kor, a reneszánsz és barokk építészete, s.í.t.). 1919–1921 között filozófiai, esztétikai, szociológiai és teológiai tanulmányokat folytatott. Deutsch Ádám kiadásában megjelent második verseskötete, a Kitárt lélekkel (1919).