Az 1963-as Formula–1-es világbajnokság nyolcadik futama az amerikai nagydíj volt.

Futam A mezőny úgy érkezett Watkins Glenbe, hogy a világbajnoki cím sorsa már eldőlt. A Lotus külön autójával itt debütált Pedro Rodríguez. Chris Amon a Monzában elszenvedett balesete miatt még nem tért vissza, helyét Masten Gregory vette át. Az időmérő edzés eredményeként Graham Hill indulhatott a pole-ból, mellőle pedig Jim Clark. A második sorból John Surtees és Richie Ginther, míg a harmadikból Jack Brabham, illetve Dan Gurney kezdhetett neki a versenynek. A felvezető körön Clark autójának akkumulátora meghibásodott, és mire a szerelők kicserélték, addigra a mezőnyben utolsó helyen autózóhoz képest is kétkörös hátrányba került. A rajt után Hill vezetett csapattársa, Richie Ginther, Surtees és Gurney előtt. Surtees először megelőzte Ginthert, majd a 7. körben átvette Hilltől a vezetést. Ezután Gurney feljött a második pozícióba, de Hill nem sokkal később visszaelőzte. A 15. körben Clark már a tizennegyedik volt, de a motorja még mindig nem működött tökéletesen. A 30. körben Hill üldözőbe vette Surteest, majd két körrel később, egy forduló erejéig újra az élre állt. Ezt követően rövid ideig Surtees, majd ismét Hill került előrébb, míg végül a 36. körtől kezdve Surteesnak sikerült tartósan megőriznie vezető pozícióját. Gurney a 43. körben műszaki hiba miatt kiesett a harmadik helyről. Hill autójának stabilizátora eltörött, így a BRM alul kormányzottá vált, s a brit csak nehezen tudott kanyarodni vele. A 82. körben Surtees motorja elvesztette erejét, így kénytelen volt átengedni a vezetést Hillnek. Miután csapattársa, Richie Ginther másodikként ért célba, a BRM kettős győzelmet ünnepelhetett. A verseny elején a mezőny végére visszaeső Clark harmadik, Jack Brabham negyedik, Lorenzo Bandini ötödik, míg Carel Godin de Beaufort hatodik lett.

Helyezés # Versenyző Csapat/Motor Futott körök Idő/Kiesés oka Rajthely Pontszám 1 1 Graham Hill BRM 110 2:19'22.1 1 9 2 2 Richie Ginther BRM 110 + 34.3 4 6 3 8 Jim Clark Lotus-Climax 109 + 1 Kör 2 4 4 5 Jack Brabham Brabham-Climax 108 + 2 Kör 5 3 5 24 Lorenzo Bandini Ferrari 106 + 4 Kör 9 2 6 12 Carel Godin de Beaufort Porsche 99 + 11 Kör 19 1 7 21 Peter Broeker Stebro-Ford 88 + 22 Kör 21 8 11 Jo Bonnier Cooper-Climax 85 + 25 Kör 12 9 23 John Surtees Ferrari 82 Motorhiba 3 10 16 Jim Hall Lotus-BRM 76 Váltó 16 11 3 Bruce McLaren Cooper-Climax 74 Üzemanyag szivattyú 11 Kiesett 14 Jo Siffert Lotus-BRM 56 Váltó 14 Kiesett 4 Tony Maggs Cooper-Climax 44 Gyújtás 10 Kiesett 18 Rodger Ward Lotus-BRM 44 Váltó 17 Kiesett 6 Dan Gurney Brabham-Climax 42 Alváz 6 Kiesett 10 Pedro Rodríguez Lotus-Climax 36 Motorhiba 13 Kiesett 9 Trevor Taylor Lotus-Climax 24 Elektronika 7 Kiesett 17 Masten Gregory Lola-Climax 14 Motorhiba 8 Kiesett 22 Hap Sharp Lotus-BRM 6 Kiállás 18 Kiesett 25 Phil Hill ATS 4 Olajpumpa 15 Kiesett 26 Giancarlo Baghetti ATS 0 Olajpumpa 20

Statisztikák Vezető helyen: Graham Hill: 36 (1-6 / 32 / 35 / 83-110) John Surtees: 74 (7-31 / 33-34 / 36-82) Graham Hill 6. győzelme, 3. pol pozíció , Jim Clark 11. leggyorsabb köre. BRM 7. győzelme.

Pedro Rodríguez első versenye.

Források A Formula–1 hivatalos oldala Dávid Sándor: A Forma-1 világbajnokság története Sportpropaganda 1986

Amerikai Nagydij, 1963 Kategória:Amerikai Formula–1 futamok