bélyegkép|jobbra|Emléktábla a MűteremházonBudapest VIII. kerületeJózsef utca 37. Beck András (Alsógöd, 1911. január 13. – Clamart, Île-de-France, 1985. december 13.) Kossuth-díjas szobrász, éremművész, főiskolai tanár. Beck Ö. Fülöp fia.
Életpályája
Tanulmányait előbb apja, Beck Ö. Fülöp szobrász, majd a Képzőművészeti Főiskolán Kisfaludi Strobl Zsigmond mellett végezte. 1929-ben rövid ideig Bécsben tanult, ahol Anton Hanak (1875–1934), 1930-ban Berlinben Georg Kolbe (1877–1947) volt a mestere. 1929–31 közt Kepes György révén kapcsolatba került német avantgárd művészekkel. 1933-ban baloldali beállítottsága miatt kizárták a Képzőművészeti Főiskoláról és börtönbüntetésre ítélték.
1937-ben a KUT kiállításán a Nemzeti Szalonban díjat nyert Munkás című szobrával. A Szinyei Merse Pál Társaságtól több ízben is nyert díjat (1934, 1943, 1947). Kmetty Jánossal 1946-ban megalapította a Derkovits Kollégiumot a Magyar Képzőművészeti Főiskolára fel nem vett munkás és paraszt származású fiatalok számára, hogy azokat a főiskolai felvételre felkészítsék. 1946–1947-ben ezen intézmény igazgatójaként dolgozott. 1948-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. Közben 1947-ben a Magyar Művészek Szabad Szakszervezetének főtitkári teendőt is ellátta.
Nagy veszteséget jelentett számára, hogy a börtön, háború és az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt számos műve elpusztult. 1957-től Párizsban élt. Ettől fogva nonfiguratív, absztrakt felfogásban alkotott. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt munkáival nyugat-európai és amerikai városokban. Emigrációja kezdetén, mint éremművész aratott sikereket, de aztán expresszivitás felé forduló kisplasztikáit, maszkra emlékeztető portrészobrait és monumentális köztéri alkotásait is megkedvelték.
Utolsó kiállítását, amelyen még jelen tudott lenni, Párizsban egy pénzverdében rendezték meg. 1985-ben a Párizs környéki Clamart-ban (Île-de-France) halt meg baleset következtében, miközben igyekezett a műterméhez, elütötte egy autó.
Több magyarországi közgyűjtemény is őrzi műveit, köztük a Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, a bajai Türr István Múzeum.
Kiállításai (válogatás)Listák www.artportal.hu nyomán bélyegkép|jobbra|250px|Bartók kútSzékesfehérvárMátyás király körútZeneiskola udvarában Egyéni 1955 • Fényes Adolf Terem, Budapest 1958 • Szenes Árpád műterme, Párizs 1963 • Galerie Lambert, Párizs 1964 • Palais des Beaux Arts, Brüsszel • G. De Drie Hendricken, Amszterdam 1969, 1971 • Galerie ARPA, Párizs 1975 • Gallery Babeth Cohen, New York 1978 • Galerie Casenave, Párizs 1978 • Musée de la Monnaie, Párizs 1982 • BP Building, Antwerpen • BP. Galerie, Brüsszel 1984 • Galerie Plexus, Chexbres (Svájc) • L'Union de Banques, Párizs 1985 • Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris, Párizs 1990 • Csók Képtár, Székesfehérvár (katalógussal) • Österreichische Galerie, Bécs 2004 • Beck András szobrászművész kiállítása, Francia Intézet, Budapest
Csoportos
1934 • IX. Tavaszi Szalon, Nemzeti Szalon, Budapest 1935 • CL kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest (nagyobb anyaggal) 1937-től • a Képzőművészek Új Társasága kiállításai, Nemzeti Szalon, Budapest 1938 • Modern magyar kisplasztika, Tamás Galéria, Budapest 1940 • Mai magyar kisplasztika, Tamás Galéria, Budapest 1942 • Művészet szabadságáért, Vasmunkások Székháza, Budapest 1943 • 99. csoportkiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest 1944 • A magyar művészet ötven éve, Fővárosi Képtár, Budapest 1945 • Képzőművészetünk újítói Nagybányától napjainkig, Fővárosi Képtár, Budapest 1948 • Száz magyar művész alkotásai, Fővárosi Képtár, Budapest 1949 • Tíz magyar festő és szobrász, Musée d'Art Moderne, Párizs • Magyar érem- és plakettművészet 1800-tól napjainkig, Fővárosi Képtár, Budapest 1950 • 1. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1952 • Arckép kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest 1954 • Magyar kisplasztikai és grafikai kiállítás 1800-1954, Ernst Múzeum, Budapest 1955 • Képzőművészetünk tíz éve, Műcsarnok, Budapest 1955-től • 6. Országos Képzőművészeti kiállítás, Herman Ottó Múzeum, Miskolc 1957 • A XX. sz. magyar művészete. I. Konstruktív törekvések, Nemzeti Szalon, Budapest 1957, 1959, 1961, 1963, 1965, 1967, 1969, 1971, 1973, 1975, 1977 • FIDEM nemzetközi éremkiállítás, Párizs • Bécs • Róma • Madrid • Athén • Róma • Prága • Köln • Helsinki • London • Krakkó, Budapest 1959-től • Salon de la jeune sculpture, Párizs 1966 • Magyar szobrászat 1920-1945. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár 1977 • Magyar művészet 1945-1949. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár 1981 • Az ötvenes évek. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár 1982 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest 1987 • Réalités Nouvelles, Grand Palais, Párizs 1988 • József utca 37., Józsefvárosi Kiállítóterem, Budapest • A Beck család, Városi Galéria, Pápa.
Művei (válogatás) bélyegkép|jobbra|250px|József Attila szoborBudapest XIII. kerületeJózsef Attila tér 250px|bélyegkép|jobbra|A József Attila szobor az angyalföldi Művelődési Központ előtt bélyegkép|jobbra|250px|TermészetjárókBudapest XIV. kerületeIfjúság útja
Érmek, plakettek Móricz-plakett Thomas Mann-érem Menekülők (1967) Tánc (1969) Saint-John Perse maszkja
Köztéri művei
Szenes Hanna sírköve (Kozma utcai zsidó temető 1947, a szobor ma Izraelben a Szenes Anna Múzeum kertjében található Szdot Yam kibucban) Radnóti-dombormű (bronz, márvány, 1948, Szeged) Felszabadítás és újjáépítés (dombormű, kő, 1948-1950, felállítva 1952, Budapest, A Szabad Nép Székháza, Kerényi Jenővel és Mikus Sándorral) Dési Huber István-emléktábla (bronz, mészkő, 1949, Budapest, IX. ker. Ipar u. 11.) József Attila (Budapest XIII., a József Attila Művelődési Központ előtt, 1949) Olvasó munkás (Budapest XXII. ker, Csepel, 1950) Olvasó munkás (bronz, 1951, Budapest, XXI. ker. Béke tér) József Attila (bronz, szobor, 1952, Budapest, XIII. ker. József Attila tér) Bartók Béla (bronz, portré, 1954, Budapest, Liszt Ferenc Zeneművűvészeti Főiskola) Bartók Béla (mészkő, mellszobor, 1955, Budapest, Városliget, 1966-ban áthelyezve a margitszigeti Művészsétányra) Természetjárók (bronz, 1958, Budapest, a Népstadion kertje) Hommage à Béla Bartók - Bartók-kút (rozsdamentes acél, 1981, Genf) Bartók-kút (rozsdamentes acél, 1985, Párizs) Major Tamás síremléke (1988, Budapest, Fiumei úti sírkert) Bartók-kút (krómacél, 1990, Székesfehérvár, Mátyás király körút Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola udvara, elhelyezve: 1993. május).
Díjai
Kossuth-díj (1949) Munkácsy Mihály-díj (1950)
Jegyzetek
Források
Kortárs magyar művészeti lexikon. 1. köt. Főszerk. Fitz Péter. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 1999. Beck András lásd 197-198. o.
További információk
Beck András, artportal.hu Beck András köztéri alkotásai, Köztérkép.hu Beck András: Bartók kút Genfben, 1 felvétel András Beck: Bartók kút Párizsban, 8 felvétel, 1985
Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar éremművészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban Kategória:Gödiek Kategória:Közúti balesetben elhunyt személyek