Bálint Zoltán, születési nevén Bleyer Zoltán (Nagyvárad, 1871. március 6. – Budapest, 1939. január 17.) magyar építész, Bálint Rezső neurológus és Bálint Imre testvére, Bálint András színművész nagyapja.

Élete bélyegkép|jobbra|250px|A Takarékpénztári Bérpalota Esztergomban, a Lőrinc utcában Bálint Zoltán és Frommer Lajos tervei alapján épült fel Bleyer József gabonakereskedő és Politzer Júlia gyermeke. Zenésznek csak közepes lett volna, így 1888–1892 között a Műegyetemen tanult, majd tanulmányúton járt Nyugat-Európában. Hazatérve Korb Flóris és Giergl Kálmán irodájában dolgozott, részt vett a millenniumi kiállítás építkezésein, és ennek kapcsán nagyobb művet is írt az ekkor készült épületekről. A kiállításon önálló színháztervét is bemutatta (1895), továbbá tervet készített a pusztaszeri emléktárgyak kiállítási pavilonjához.

1897-ben Jámbor Lajossal társult. Műveiken Lechner Ödön hatása érezhető, ám attól elsősorban tömegkomponálás, felülettagolás tekintetében sokszor eltértek. Budapesten több épületet emeltek, például Zala György műtermes villáját (1898–1899); a Lederer-palotát (1903–1904); Bálint Zoltán és Jámbor saját bérházát; kislakásos bérházakat (1925), továbbá a Thököly úti Felsőkereskedelmi iskolát és az Állami Számvevőszék épületét. Az 1900-as párizsi világkiállítás magyar pavilonját fiatalon ő tervezhette. bélyegkép|jobbra|250px|Bálint Zoltán sírja Budapesten. Kerepesi temető: 41-1-50

Gyakran tervezett középületeket vidéki városokban, például Nagykanizsán a rendházat és a főgimnáziumot (1903); Fiuméban a főgimnáziumot (1913); Esztergomban a Takarékpénztárnak bérházat. Nagyon szép, magyaros szecessziós épületük a Szatmárnémetiben álló Pannónia (Dácia) szálló. Terveik szerint készült Bornemisza Elemér szilvágyi kastélya. Részt vettek az Erzsébet-emlékmű különböző pályázatain (1902, 1903, 1910, 1913). 1902-ben Zala Györggyel közösen első díjat, és az 1910-es tervükért szintén első díjat kaptak. Ők készítették a budapesti Vörösmarty-szobor építészeti részét (1902). Iparművészeti tevékenységük is számottevő. Bálint Zoltán 1919-ben részt vett a főváros május 1-jei díszítő munkálataiban. Jámbor Lajossal együtt tervezte több nagy nemzetközi kiállítás magyar pavilonját (1898, 1905).

Jámbor Lajossal együttesen alkotott műveik Ismert épületeik 1898–1899. Budapest, Bajza utca 44., Baruch Sámuel háza 1899–1900. Szatmárnémeti [RO], Pannónia Szálló és Vigadó 1901. Budapest, Ajtósi Dürer sor 25. – Stefánia út 111., Zala György műteremháza (Lechnerrel Ödönnel) 1901. Torontál-Erzsébetlak [SRB], református templom 1901. Nagyvárad [RO], László király páholy, páholyház 1902. Budapest, Bajza utca 42. – Aradi utca 70., Léderer Artúr háza és enteriőrök 1902–1903. Nagyvárad [RO], Füchsl-palota 1904. Nagykanizsa, Főgimnázium és rendház 1904–1905. Budapest, Stefánia út 20., Ligeti Miklós műteremháza és enteriőre 1904–1928. Esztergom, Lőrinc utca, Takarékpénztári bérpalota 1905. Vízaknafürdő [RO], Szálloda és gyógyfürdőépületek 1905. Budapest, Rökk Szilárd utca 3. – Mária utca 2/B. 1906. Budapest, Gutenberg tér 3. – Rökk Szilárd utca 1. – Mária utca 2/A., Léderer Gusztáv háza 1906–1907. Budapest, Illés utca 22–24. – Kálvária utca 21/A–B. – Illés köz, Léderer Artúr és Léderer Károly bérháza 1906–1908. Nagybánya [RO], István király szálloda és vigadó 1907 k. Budapest, Bartók Béla út 10–12. – Csiky utca 3., Stein Manó bérháza 1907–1908. Budapest, Akácfa utca 30. – Wesselényi utca 36., lakóház 1908. Budapest, Váci utca 42., dr. Korányi Sándor bérháza 1908. Budapest, Budafoki út 9–11. – Csiky utca 1., Bálint Zoltán saját bérháza 1908–1909. Budapest, Munkácsy Mihály utca 16. – Kmetty György utca 31., Hirsch-villa 1909–1912. Budapest, Fiumei út 21–23. – Alföldi utca 15., székesfővárosi kislakásos bérházak (épült Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programja keretében) 1909–1914. Budapest, Fő utca 81. – Ganz utca 1–3. – Bem rakpart 47., Állami Számvevőszék (ma Külügyminisztérium) 1910–1911. Budapest, Andrássy út 130., Hirsch Jakab háza 1910–1913. Debrecen, Piac utca 54., Vármegyeháza 1910–1911. Irányi utca 25. – Veres Pálné utca 12., gr. Károlyi háza 1911–1913. Debrecen, Hatvan utca 1., a református egyház bérpalotája („Püspöki palota”) 1912. Budapest, Thököly út 48–50., Felsőkereskedelmi Iskola (ma BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma) 1913. Fiume [HR], Főgimnázium 1913–1914. Liptószentmiklós [SK], M. Kir. Állami Főgimnázium 1915. Budapest, Jávor utca 5/a., villaépület 1922. Budapest, Kertész utca 36., Fészek klub átépítése 1925–1926. Budapest, Üllői út 122–124. – Somfa köz – Zágrábi utca 5. – Zágrábi köz, székesfővárosi kislakásos bérházak 1928. Budapest, Herman Ottó út 40. – Gábor Áron utca 19., dr. Koós Zoltán és neje családi háza/nyaralójának átépítése és toldalékai (eredeti: Kallina Géza, 1924) 1928. Jászberény, Rákóczi út 51/B, Tanítóképző

Tervek, emlékművek; elpusztult, azonosítatlan és bizonytalan épületek 1895. Színház terve (csak Bálint) 1896. Budapest, Ezredéves kiállítás, Pusztaszeri emléktárgyak pavilonja (csak Bálint) 1899. Budapest, Lipótvárosi zsinagóga pályaterve, II. díj 1899. Budapest, Szabadság tér, Áru- és Értéktőzsde pályaterve (Kőrössy Alberttel), II. díj 1899. Budapest, Szabadság tér, Magyar Kereskedelmi Csarnok pályaterve 1899–1900. Párizs, a világkiállítás magyar pavilonja 1901. Pécs, Postaigazgatóság pályaterve, II. díj 1902 k. Petrozsény [RO], „Zsilvölgy” páholy háza (elpusztult) 1902. Budapest, Kossuth-mauzóleum pályázat (Kallós Edével) 1902. Budapest, Vörösmarty tér, Vörösmarty-szobor szobor talapzata (Ligeti Miklóssal) 1902. Budapest, Városliget, az Anonymus-szobor talapzata (Ligeti Miklóssal) 1902. Budapest, Március 15. tér, Erzsébet-emlékszobor pályatervei (1903, 1910, 1913, Zala Györggyel) 1903. Budapest, Kozma utcai izraelita temető, Chevra Kadisa sírboltok pályatervei, II. díj 1903. Bodvarákó, gr. Keglevich István-nyaralótelep terve 1903. Budapest, Fiumei úti sírkert, Komócsy József síremléke (Zala Györggyel) 1903. Mohács, a színkör faépülete (megsemmisült) 1903. Rozsnyó [SK], Andrássy Franciska emlékművének pályaterve, II. díj 1904. Budapest, Kozma utcai izraelita temető, a Grosz család sírboltja 1904. Budapest, Farkasréti temető, Tahi Antal síremléke (Zala Györggyel) 1905. Budapest, Sáros Gellért gyógyfürdő pályaterve, megvétel 1905. Velencei biennálé, nemzetközi kiállítás magyar terme 1906. Budapest, Városliget, George Washington szobrának talapzata (Bezerédi Gyulával) 1906 u. Budapest, Széchenyi István tér 1., Pesti Magyar Kereskedelmi Bank székházának pályaterve 1906. Palics [SRB], fürdőépületek pályaterve 1907. Szabadka [SRB], városháza pályaterve, II. díj 1907. Budapest, izraelita szeretetház pályaterve, megvétel 1908 körül, Nagybánya, templom terve 1908 körül, Telepes, templom terve 1908. London, Earl’s Court, a nemzetközi kiállítás magyar utcája 1908. Kecskemét, elmegyógyintézet pályaterve, elosztott I–II. díj 1908. Budapest, Dózsa György út 68. – Dembinszky utca 54., Magyar Építő Munkások Országos Szövetségének első székháza („Építőmunkás Otthon”) terve 1908. Budapest, Népliget, Tinódi Lantos Sebestyén-szobor talapzata (Bezerédi Gyulával) 1911 k. Felsőszivágy [RO], Bornemissza-kastély enteriőrje (megsemmisült) 1912–1913. Budapest, Kiskörút – Rákóczi út, Nemzeti Színház pályaterve, II. díj 1913 Budapest, az Amizoni (Amizoni Károly-alapítvány) alapítványi bérpalota pályaterve 1919. Budapest, Pesti Duna-part a magyarországi Tanácsköztársaság majálisának díszítése – A munka temploma (csak Bálint, Faragó Ödönnel) 1925. Az 1926-os philadelphiai világkiállítás magyar pavilonjának pályaterve. I. díj. 1930. Monza, nemzetközi iparművészeti kiállítás magyar szekciójának belső kialakítása

Könyve Bálint Zoltán: Az ezredéves kiállítás architektúrája; Schroll, Bécs, 1897

Jegyzetek

Emlékezete Síremléke Budapesten, a Kerepesi temetőben található.

Források https://web.archive.org/web/20080327083245/http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b10098/go02.html Művészeti kislexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973 Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar zsidó lexikon. 1929 Dr. Ferkai András: Pest építészete a két világháború között (szerk. Ferkai András), Modern Építészetért Építészettörténeti és Műemlékvédelmi Kht., Budapest, 2001 Merényi György és Bolla Zoltán városi és tervtári kutatásai

További információk Merényi György–Tószegi Zsuzsanna: Bálint Zoltán és Jámbor Lajos; Holnap, Bp., 2022 (Az építészet mesterei)

Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Kategória:1871-ben született személyek Kategória:1939-ben elhunyt személyek Kategória:Nagyváradiak Kategória:A francia Becsületrend magyar kitüntetettjei Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek