bélyeg|230px|Karl von Blaas fényképfelvétele
Karl von Blaas (névváltozata: Carl [von] Blaas, magyarosan Blaas Károly; Nauders, Tirol, 1815. április 28. – Bécs, 1894. március 19.) osztrák festő, a nazarénus festők egyike. A Blaas-festődinasztia megalapítója. Leszármazottai közül két fia, Eugene de Blaas és Julius von Blaas apjuk hivatását követték. Eugene fia, Giulio de Blaas (1888–1934), és Julius fia, Carl Theodor von Blaas (1886–1960), valamint annak felesége, Helene von Blaas, szintén mindnyájan festőművészek lettek. A Bécsi- és Velencei Képzőművészeti Akadémia tanára. Bécsben nála tanult Liezen-Mayer Sándor magyar festő.
Családja Karl von Blaas elszegényedett, tiroli nemesi család tizedik gyermekeként született. Apja Johann Joseph Blaas, aki a földműves és malomtulajdonos szülői háznál kitanulta a molnármesterséget, később, amikor megnősült, pékséget nyitott. Tirolban több helyen is lakott a család.
Felesége: Agnesina AudaBlaas Önéletrajzában Auda. Az angol wikipédia cikkében és frissebb forrásokban felesége családneve eredetileg Ajuda, illetve Aiuda volt, apja, Francesco Aiuda révén, aki Nizzából települt be, s egy időben Albano Laziale polgármestere is volt. Maria Antonella Bellin: I De Blaas. Una dinastia di pittori tra Vienna e Venezia. Tesi di dottorato, 2015/2016. (Róma, 1820. szeptember 14. – Bécs, 1868. október 17.). Házasságkötésük 1842. október 24-én a Róma közelében lévő Albano Lazialében volt.
Gyermekei: Eugen von Blaas (1843–1931),Felesége: Paola Prina (Velence, 1846. április 10. – Velence, 1919. december 31.) volt. Julius von Blaas (1845–1922)Felesége, Clarisse von Dreifus bárónő (Stuttgart, 1860. május 27. – Bécs, 1925. augusztus 22.) Házasságkötésük: Dorf Kreith, 1883. augusztus 22. Gyermekeik: Ludwig von Blaas (1884–1958) és Carl Theodor von Blaas (1886–1960). és Cornelia von Blaas (1848. október 11–).Férje: Szentgyörgyi Jablánczy Sándor (* 1845. január 7.) altábornagy, a magyar királyi csendőrség felügyelője, a Lipót-, s a Vaskorona-rend lovagja. Házasságkötésük: 1871. november 24. Kempelen Béla: Magyar nemes családok 5. kötet Jablánczy (szentgyörgyi) és Magyar Nemzetségi zsebkönyv (Budapest, 1905) 297. oldal
Tanulmányai Karl von Blaas – 1876-ban írt Önéletrajza szerint – mint a legkisebb gyermek, nem volt jó tanuló, olvasni is nehezen tanult meg, de a festészet, a rajzolás, a faragás és az erről szóló irodalmak – amelyhez apjának is nagy tehetsége voltKarl egyik testvére, Jacob is örökítette e tehetséget. Fia, Carl Maria Blaas, aki Veronában 1837-ben született, 1857. december 17-én, húszéves korában szintén beiratkozott a velencei Akadémiára. Tehetséges volt, díjat is kapott történelmi festménye kompozíciójáért, majd a hároméves képzés befejezése után a bécsi akadémián folytatta, ahol Karl Mayer és Joseph von Führich tanítványa volt. Kiváló eredményei ellenére Carl Maria Blaas kénytelen volt apja 1864-ben bekövetkezett halálát követően elfogadni a stockeraui tanári állást. Maria Antonella Bellin: I De Blaas. Una dinastia di pittori tra Vienna e Venezia. Tesi di dottorato, 2015/2016. 87–88. oldalak –, felkeltették tudásvágyát. Anyja testvére Franz Xaver Purtscher von Eschenburg báró, aki saját erejéből küzdötte fel magát a bírói székig és a birodalmi bárói rangig, Lembergből érkezett Innsbruckba, s a területi Legfelsőbb Bíróság alelnöke lett.Franz Xaver Purtscher Freiherr von Eschenburg (Bolzano, 1768. május 6. – Verona, 1841. május 12.) bíró, jogász. Nagybátyjáról készített festménye. Karl 12 évesen Martinsbruckból 1827 novemberében az ő segítségével költözött a nála 15 évvel idősebb, postatisztnek tanuló Jakab testvéréhez Innsbruckba, hogy ott folytassa tanulmányait. Itt is inkább a rajzolással foglalkozott, közepes bizonyítványt szerzett, egyedül földrajzból és erkölcstanból volt kitűnő. Azonban tanárai és diáktársai észrevették rajztehetségét, és kisebb felkéréseket, megbízásokat adtak neki. Sok nélkülözés után 1828. augusztus 4-én hazautazott szüleihez, akik nem sokkal később Naudersbe költöztek vissza, hogy fenn tudják tartani magukat. A gyermekek közül ő egyedül a szüleivel maradt, s írnoki állást vállalt a helyi regionális bíróságnál, ahol Lindner bírósági jegyző segítette rajzkészségének fejlődésében, másolásra Johann Degler (1666–1729) festményeket (nyomatokat), akvarelleket és festőeszközöket adott neki. Egyre inkább elköteleződött a képzőművészet mellett, ezért 1831 decemberében visszatért Innsbruckba, ahol bátyja fogadta be, s itt magát képezte helyi festők tanácsai, múzeumi festmények, szobrok tanulmányozása révén. Rajztanításból, akvatinta-sokszorosítási munkából tartotta fenn magát. Próbálkozott Josef Arnold der Ältere (1788–1879) tanítványa lenni, de ő nem kívánt vele foglalkozni, amint Blaas önéletrajzában írja, „Tirol legjobb mestere volt akkor, de egy morcos bagoly”. Megelégedéssel töltötte el, hogy évekkel később a saját (A vizitáció című) festményét rendelte meg nála másolni egy innsbrucki pap számára.
Művészeti tanulmányai, pályafutása Velencei akadémiai évek (1832–1837) 230px|bélyegkép|Karl von Blaas, Önarckép 230px|bélyegkép|Szent Katalint angyalok hordozzák festmény (1842) egyik változata, 1860, Fogg Art Museum, Harvard University Végül nagybátyja, az időközben Veronába helyezett Purtscher von Eschenburg birodalmi báró 1832 szeptemberétől lehetővé tette számára a Velencei Képzőművészeti Akadémián való tanulást. Két éven keresztül nyomorúságos viszonyok között élt, majd miután már sikereket ért el, és vállalt portréfestést, nagybátyja segélyét kiegészítve keresetével, jobb életkörülményt tudott teremteni magának. Itt Ludovico Lipparini, az 1820-as évektől a rajz és festés tanára felismerve tehetségét pártfogásába vette, bár festészeti szempontból ő más stílust követett. Emlékezetes tanára volt még Giuseppe Borsato (1771–1849) is. Tanulmányai idején Velencébe látogatva Peter von Cornelius egy Tiziano festmény másolásakor hívta fel figyelmét az emberi test színének kialakítására e részek szürke alapozásával. Másik – Önéletrajzában említett – tárgy, mely sok önuralmat kívánt tőle, az esti órákban, gyertyafény mellett tartott anatómiaóra volt, amely során megnyúzott emberi testrészekről készítettek tanulmányrajzokat. Elismerten tehetséges és szorgalmas tanuló volt, minden évben az akadémián több első és második díjat nyert. 1834-ben két első díjat is megítéltek számára, melyek egyikét a „Tullia, wie sie über den Leichnam ihres Vaters fährt” (Tullia áthajt apja holttestén)Servius Tullius római király vad leánya Tullia, meggyilkolva férjét és szelíd lánytestvérét, utóbbi férjéhez, Lucius Tarquinius Superbushoz ment feleségül, s a királyi trónért folyó versengésben megölt apja holttestén keresztülhajtott. A bűnös út. Római Birodalom honlap Megtekintve 2020-08-02 című festményéért kapta. Ekkor szabadsága alatt a már egyedül élő apjához hazalátogatott Naudersbe. Velencébe visszatérve sok megbízással fordultak hozzá – melyek között Lipparini professzora ajánlásával még olyat is elvállalt, mint a páduai Treves báróGiacomo Treves de Bonfili, aki a velencei akadémia művészeinek legnagyobb megrendelője volt, vagy Giuseppe Treves de Bonfili (1818–1893), a család történetére lásd kocsijának címerfestése –, így jövedelméből már ő támogathatta apját. Jó barátságba került a Münchenből ekkor Velencébe kerülő akadémiai társával, a magyar Petz Henrikkel, aki művelt volt, s modellt ülve szívesen felolvasott neki, vívni is tanította. Nyári szabadsága alatt gyalogosan Münchenbe látogatott, tanulmányozta a képtárak, középületek festményeit, szobrait, s egészen 1836 októberéig maradt, hogy az Oktoberfesten részt vehessen, majd visszatért Velencébe. Nagybátyja tanácsára a Mózes a Sínai-hegyenMoses am Berge Sinai. Europeana: Magyar Nemzeti Galéria Adattárának Művészeti Reprodukciós Gyűjteménye témájú festményével pályázott a bécsi művészeti kiállításra, s a Metternich herceg protektorsága alatt működő Bécsi Képzőművészeti Akadémia megszavazta számára a négyéves, 800 gulden összegű „Római ösztöndíjat”. Előbb Firenzébe ment, ahol Raffaello Sanzio és a korai reneszánsz műveit tanulmányozta. Itt megismerkedett Melchior Paul von Deschwandennel, akinek vallásos témájú festményei mély benyomást gyakoroltak rá.
Római évek, utazások (1837–1840)