Az 1988-as Formula–1-es szezon volt a 39. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1988. április 3-ától november 13-áig tartott, tizenhat futamon keresztül.
A turbókorszak utolsó éve óriási McLaren-fölényt hozott, az Alain Prost, Ayrton Senna versenyzőpáros 16 futamból 15-öt megnyert. Egyedül az olasz nagydíjon fordult elő, hogy nem McLaren autó győzött: Gerhard Berger lett az első, aki Michele Alboretóval hazai pályán kettős győzelmet szerzett a Ferrarinak. Prost ugyan több pontot szerzett, mint Senna, de a pontszámítás sajátosságai miatt (16 verseny eredményéből csak a legjobb 11 számított a végelszámoláskor) mégis Senna lett a világbajnok, mert ő nyolcszor győzött. A harmadik hely a fiatal Gerhard Bergeré lett. A konstruktőrök vb-címét sosem látott, 134 pontos előnnyel nyerte a McLaren a Ferrari előtt. (Ennél nagyobb előnnyel csak a Ferrari tudott győzni, 2004-ben, 143 ponttal.)
Csapatok és versenyzők
Csapat Konstrutőr Modell Motor Gumi # PilótaFordulók Camel Team Lotus Honda Lotus-Honda 100T Honda RA168E 1,5L V6 turbó 1 Nelson PiquetÖsszes 2 Nakadzsima SzatoruÖsszes Tyrrell Racing Organisation Tyrrell-Ford 017 Ford-Cosworth DFZ 3,5L V8 szívó 3 Jonathan PalmerÖsszes 4 Julian BaileyÖsszes Canon Williams Team Williams-Judd FW12 Judd CV 3,5L V8 szívó 5 Nigel Mansell1–10, 13–16 Martin Brundle11 22px Jean-Louis Schlesser12 6 Riccardo PatreseÖsszes West Zakspeed Zakspeed 881 Zakspeed 1500/4 1,5L soros négyhengeres turbó 9 Piercarlo GhinzaniÖsszes 10 Bernd SchneiderÖsszes Honda Marlboro McLaren McLaren-Honda MP4/4 Honda RA168E 1,5L V6 turbó 11 22px Alain ProstÖsszes 12 Ayrton SennaÖsszes 22px Automobiles Gonfaronnaises Sportives AGS-Ford JH22JH23 Ford-Cosworth DFZ 3,5L V8 szívó 14 22px Philippe StreiffÖsszes Leyton House March Racing Team March-Judd 881 Judd CV 3,5L V8 szívó 15 Maurício GugelminÖsszes 16 Ivan CapelliÖsszes USF&G Arrows Megatron Arrows-Megatron A10B Megatron M12/13 1,5L soros négyhengeres turbó 17 Derek WarwickÖsszes 18 Eddie CheeverÖsszes Benetton Formula Benetton-Ford B188 Ford-Cosworth DFR 3,5L V8 szívó 19 Alessandro NanniniÖsszes 20 Thierry BoutsenÖsszes Osella Squadra Corse Osella FA1IFA1L Osella 890T 1,5L V8 turbó 21 Nicola LariniÖsszes Rial Racing Rial-Ford ARC1 Ford-Cosworth DFZ 3,5L V8 szívó 22 Andrea de CesarisÖsszes Lois Minardi Team Minardi-Ford M188 Ford-Cosworth DFZ 3,5L V8 szívó 23 Adrián Campos1–5 Pierluigi Martini6–16 24 Luis Pérez-SalaÖsszes 22px Ligier Loto Ligier-Judd JS31 Judd CV 3,5L V8 szívó 25 22px René ArnouxÖsszes 26 Stefan JohanssonÖsszes Scuderia Ferrari Ferrari F1 87/88C Ferrari Tipo 033E 1,5L V6 turbó 27 Michele AlboretoÖsszes 28 Gerhard BergerÖsszes 22px Larrousse & Calmels Lola-Ford LC88 Ford-Cosworth DFZ 3,5L V8 szívó 29 22px Yannick Dalmas1–14 Szuzuki Aguri15 22px Pierre-Henri Raphanel16 30 22px Philippe AlliotÖsszes Coloni SpA Coloni-Ford FC188FC188B Ford-Cosworth DFZ 3,5L V8 szívó 31 Gabriele TarquiniÖsszes EuroBrun Racing EuroBrun-Ford ER188 Ford-Cosworth DFZ 3,5L V8 szívó 32 Oscar LarrauriÖsszes 33 Stefano ModenaÖsszes BMS Scuderia Italia Dallara Dallara F188 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó Ford-Cosworth DFZ 3,5L V8 szívó 36 Alex Caffi1 2–16
Csapatváltozások
Mivel 1989-ben egyébként is betiltották a turbómotorokat, amelyekre ebben az idényben komoly korlátozásokat vezettek be, több csapat kockáztatott és már ebben az idényben átálltak. A legjelentősebb ilyen változtató a Williams csapat lett, amely a Judd CV erőforrásokat használta, hasonlóan a March és a Ligier csapatokhoz. Más csapatok a Ford-Cosworth DFZ motorokat kezdték el használni, de az már egy régebbi típus volt, a DFR megjelölésű modernebbet csak a Benetton csapata kapta meg. A Williams, hogy csökkentse a hátrányát, bevetette a reaktív felfüggesztés névre keresztelt innovációját, de mivel ez jelentős teljesítménycsökkenéssel is együtt járt, ezért idény közben inkább kiszerelték. Az Osella megtartotta ugyan az Alfa Romeo turbómotorokat, de a gyártó már nem adta hozzájuk a nevét, ezért azok már csak mint Osella motorok szerepelhettek. Papíron ugyan a második legerősebb motor volt, a gyakorlatban viszont néha még a Cosworth-motoros autókat sem tudta legyűrni. A McLaren és a Lotus ugyanazt a Honda-motort kapták meg, mely új fejlesztésű voltm és kimondottan az új szabályoknak megfelelően készült el, nem csak módosították az előző évi egységeket. A Lotus ezzel egyidejűleg megvált az aktív felfüggesztéstől is. A March csapatánál kezdett el dolgozni Adrian Newey, aki a March 881-es autó tervezéért is felelt. Hosszú idő után eltűnt a nevezési listáról a Brabham csapat. Elvesztették a BMW turbómotorjait, és határidőn belül nem tudtak másik gyártóval megállapodni. Bernie Ecclestone csapattulajdonos ezért inkább visszalépett a küzdelmektől. A 7-es és 8-as rajtszámokat nem osztották ki egyik csapatnak sem. Három új csapat volt a rajtrácson. A BMS Scuderia Italia a Dallara által épített kasztnival nevezett be, így a konstruktőrök közt is mint Dallara szerepeltek. A korábban megszűnt ATS csapat tulajdonosi köre ezúttal Rial Racing néven indított új istállót. Az EuroBrun a Brabham maradványain nevezett be.
Pilótacserék
Hiába lett világbajnok 1987-ben, Nelson Piquet elhagyta a Williams-t és a Lotushoz igazolt, Ayrton Senna megürült helyére. A Williamsnél Riccardo patrese került az ő helyére. 1987 utolsó futamán jelentették be, hogy Teo Fabi helyére a tehetséges Alessandro Nannini kerül majd a Benettonnál. A döntés miatt frusztrált Fabi abszolút szabályellenesen tette tönkre csapattársa, Thierry Boutsen versenyét Ausztráliában: feltartotta és a kék zászlókra is fittyet hányt. Julian Bailey, aki az előző évi Formula–3000 bajnoka lett, most a Tyrrell csapatnál versenyezhetett. A belga nagydíjon Martin Brundle helyettesítette a bárányhimlós Nigel Mansellt a Williamsnél, az olasz nagydíjon pedig Jean-Louis Schlesser. Utóbbi helyettesítése hírhedtté vált, mert egy manőverével megakadályozta, hogy a McLaren megnyerje az idény összes futamát. Három sikertelen kvalidikáció után Adrián Campos elhagyta a Minardit, a helyére Pierluigi Martini került. A Larrousse pilótája, Yannick Dalmas betegség miatt kénytelen volt az idény végét kihagyni. A helyére Szuzuki Aguri és Pierre-Henri Raphanel ugrottak be.
Szabályváltozások
A turbónyomást 2,5 barban maximálták, amellyel a turbómotorok további teljesítményt veszítettek. Turbómotoros autó csak 155 liter üzemanyagot használhatott egy versenyen, szívómotorosoknál nem volt semmilyen korlátozás. Biztonsági okokból a pilóták lábának az autó első tengelye előtt kellett véget érnie. Ugyanilyen okok miatt a túlélőcellának és az üzemanyagtanknak át kellett mennie egy törésteszten. Ebben az idényben már nem rendezték meg a Jim Clark- és Colin Chapman-kupákat. Az időmérő edzésen csak 30 autó vehetett részt, viszont 31 autó nevezett az első versenyre. Ezért újra bevezették a prekvalifikációt, amelyet péntek reggel rendeztek a leggyengébb (és újonc) versenyzőknek, és a tétje az időmérő edzésre való bejutás volt. Megszavazták, hogy egy állandó versenyigazgatónak mindig jelen kell lennie a versenyekkel összefüggő találkozókon.
A szezon menete 250px|right|thumb|A sikeres Honda RA168E turbómotor A szezon előtt nagy találgatások kezdődtek: vajon a McLaren a Porsche után sikeres lehet-e a Hondával, tudja-e folytatni a Ferrari 1987 végi sikersorozatát, sikeres lesz-e a Williams a Honda és Nelson Piquet nélkül, és hogy Piquet vajon megvédheti-e címét a Lotus-szal?
A szezont megelőző teszteken a Ferrari autói voltak a leggyorsabbak, folytatva előző év végi jó formájukat. Ám hamar kiderült, hogy mindez azért van, mert motorjaikban a turbónyomás nem volt lecsökkentve a szabályok által előírt szintre. Amint ez megtörtént, s amint már az első versenyen is látszott, a Ferrari jóval gyengébben teljesített a Honda motorjainál.
A brazil nagydíjon, Jacarepaguában Ayrton Senna indult a szuzukai balesete óta először versenyző Mansell és Prost előtt - Mansell jóvoltából öt év után először rajtolt szívómotoros autó al első sorból. Az új csapatok közül a két EuroBrun tudott kvalifikálni, valamint Andrea de Cesaris a Riallal és Pérez-Sala a Minardival - ugyanakkor nem járt sikerrel Julian Bailey a Tyrrell-lel és Bernd Schneider sem a Zakspeed-del. Nem járt sikerrel a BMS Scuderia Italia sem, az átmenetinek szánt átalakított Dallara 3087-es autójuk túl gyenge volt ehhez, de a következő versenytől már a rendes autójukkal terveztek indulni. Senna a verseny elején felfüggesztési hiba miatt kiállt a boxba autót cserélni. Kiállása után a 2. helyre jött fel, de az autócseréért kizárták. A leggyorsabb kört autózó Berger második, a Lotus-Hondával versenyző Piquet harmadik lett.
Imolában vált egyértelművé, hogy a McLaren-Hondák egészen más ligában versenyeznek a többiekhez képest. Senna és Prost már az időmérőn 3 másodperccel gyorsabbak voltak a közvetlen riválisoknál. A csapat története során először egyik Ligier sem tudott kvalifikálni, egyszerűen túl lassúak voltak. A futamon Senna nyert Prost előtt, a harmadik Piquet már le lett körözve. Prost úgy lett második, hogy a rajtnál beragadt, és a nyolcadik helyről kapaszkodott vissza. Mansell a 11. helyről indulva a 40. körben már harmadik volt, de motorhiba miatt kiesett. Érdekes módon a lekörözéseknek a szívómotoros Benettonok látták kárát: mivel a versenytáv lerövidült, a turbómotoros Ferrariknak nem kellett annyira spórolniuk és meg is előzték őket. Berger az ötödik helyért szabálytalanul, a kanyart a füvön levágva előzte meg Nanninit, de utólag sem büntették meg.
Monacóban Senna szerezte meg a pole-t csapattársa, Alain Prost, illetve Gerhard Berger és Alboreto előtt, egy elképesztően gyors körrel. Berger a rajtnál megelőzte a váltóproblémával küzdő Prostot, aki csak az 54. körben tudta visszaelőzni a Ferrarit. Prost ekkor közel 50 másodperccel Senna mögött volt, de ő autózta meg a verseny leggyorsabb körét. Senna ezt képtelen volt elfogadni, ezért villámgyorsan övé lett a leggyorsabb kör. Ezzel azonban megtörte a ritmusát, a figyelme lankadni kezdett, és emiatt a Portier kanyarban a falhoz csapta az autót. Az egész, teljesen értelmetlen manőverben az volt a legfájóbb, hogy totálisan dominált egész hétvégén. Emiatt végül Prost győzött Berger és Alboreto előtt. Senna egészen késő estig, amíg a csapat össze nem pakolta a felszerelését, elő sem került.
Mexikóban, ahogy a ritkább levegő miatt várni lehetett, a turbómotoros csapatok voltak előnyben. Prost és Senna mögé a két Ferrari és a két Arrows kvalifikált. Bernd Schneider a máskülönben harmatgyenge Zakspeed-del is ott tudott lenni a rajtrácson, a papíron legerősebb, de ősrégi konstrukciójú Osella viszont nem volt képes erre. Az időmérőn Alliot hatalmas balesetet szenvedett, amit csodával határos módon úszott meg sérülés nélkül - mi több, a Larrousse & Calmels csapat újjá tudta úgy építeni az autóját, hogy elindulhatott a versenyen. A rajtnál Prost megelőzte az első helyről induló Sennát, és nyert csapattársa előtt, az újabb kettős győzelmet megszerezve. Berger ért fel a harmadik helyre Piquet-vel való csatája után. Mindkét Lotus a turbó meghibásodása miatt kiesett, így Alboreto negyedik lett. 250px|thumb|left|Gerhard Berger Kanadában a Ferrarival Kanadába egy év kihagyás után tért vissza a mezőny, a pályát át is építették a köztes időben. Senna sorban az ötödik alkalommal indult az élről, de Prost a rajtnál megelőzte. A 19. körben, amikor utolérték a lekörözendőeket, Senna megelőzte csapattársát a hajtűkanyar előtt és megnyerte a futamot. A harmadik Boutsen már több, mint 50 másodperc hátrányban ért célba, a többiek mind kaptak egy kört.
Detroitban Senna ismét az élről indulva győzött, majdnem 40 másodperc előnnyel. A 4. helyről induló Prost a rajt után Boutsen mögé is visszaesett, de a 6. körben már második volt, Sennát azonban nem tudta utolérni. Berger defekt, Alboreto és Piquet baleset miatt kiesett, így Boutsen lett a harmadik. Ez volt az utolsó verseny Detroitban, amely már nem felelt meg az FIA által támasztott biztonsági követelményeknek.