Palenque (IPA ) – feltételezett eredeti nevén B’aakal – maja romváros Mexikóban; amely a 7. században vált emelkedett ki és K'inich Janaab Pakal király uralkodása (615-683) idején élte virágkorát. 835-ben a város elnéptelenedett és fokozatosan benőtte az őserdő. Az egykor 15 négyzetkilométer területű Palenque romjainak nagy része még ma is feltáratlan. Kiemelt szerepét az adja, hogy az eddig restaurált szertartási központ (a Palota, a Feliratok temploma, a Kereszt temploma, a Leveles kereszt temploma és a Naptemplom - az ún. Főcsoport épületegyüttes) romjai között találtak rá a maja művészet eddig feltárt legjelentősebb alkotásaira, és a maja írásbeliség leghosszabb szövegemlékére. „Az ősi maja városban található legjelentősebb épületeket kívülről hieroglif feliratok borítják, melyeket csak nemrégiben sikerült dekódolni, s ezek ismeretében már van esély arra, hogy a tudósok megfejtsék a Palenque és lakóinak történelmét korábban körüllengő rejtélyek jelentős hányadát.” A város és a környező nemzeti park 1987 óta az UNESCO kulturális világörökségének része.
Fekvése Palenque az őserdő szélén, Chiapas állam első magaslatain fekszik, Ciudad del Carmentől mintegy 130 kilométerre délre. A városon átcsörgedező keskeny folyó, az Otulum, az Usumancita mellékfolyója, amely átszeli a Tabasco-síkságot és a Mexikói-öbölbe torkollik.
Neve és etimológiája thumb|250px|Maja hieroglifák Az ősi város lakói a maja civilizációhoz tartoztak. A több tucatnyi maja állam közül Palenque – a yucatáni Chichén Itzá, vagy a guatemalai Tikalhoz hasonlóan – magasan kiemelkedett. A város igazi nevét nem ismerjük, a Palenque nevet később, a spanyol hódítás idején kapta. 1567-ben Pedro Lorenzo de la Nada atya fedezte fel az erdővel benőtt város romjait, amelyet a környékbeliek Otolum néven említettek; – jelentése szabad fordításban „vidék erős házakkal”. De la Nada ez alapján adta a városnak a Palenque nevet, amelynek jelentése spanyolul ’cölöpsor, oszlopkerítés’ (a spanyolba a katalán palenc szóból került, amelynek töve a latin palus, ’bot, pálca, rúd’ jelentésű szóra vezethető vissza).
Más források szerint a Palenque nevet a városromok peremén épült Santo Domingo de Palenque nevű mezőgazdasági település után kapta.
A templomromok között talált hieroglifák alapján a kutatók szerint a város eredeti neve Baakal azaz „csont” lehetett.Linda Schele
Története thumb|250px|right|Palenque látképe A város korai története a múlt homályába vész, de modern kori „archeológiai kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy Palenque körzete már a kései preklasszikus korban, azaz i. sz. 150-250 között benépesült.” A település első név szerint ismert uralkodója K'uk' B'ahlam (431-435) az ún. Toktan Ajaw dinasztia alapítója volt. A király és utódai nevén kívül a város 5. és 6. századi történelméről semmit sem tudunk, mert 599-ben Calakmul városállam harcosai megszállták Palenquét, amelynek visszafoglalásáért közel 12 éven át háború folyt; a harcok során a város jelentős része elpusztult. Palenque ma ismert formája a 611-ben megkezdett újjáépítés során alakult ki - a város „kulturális és építészeti értelemben az i. sz. 615 és 800 közötti időszakban érte el virágkorát. Ekkor épültek fel a település legfontosabb létesítményei és ebből az érából származnak azok a szövegemlékek, amelyek a város uralkodóinak nevét és cselekedeteit örökítették meg.”
615-től 683-ig uralkodott Palenque leghatalmasabb királya, Kin Pakal – a Nap Pajzsa – aki anyja, Zik-Kuk királynő régenssége mellett, 12 évesen került a trónra. 624-ben Oktán hercegnővel kötött házasságából két fia született. Közel 70 éves uralkodása alatt a város vallási központtá fejlődött azáltal, hogy a természet körforgásán alapuló ősi rítusokat a maja misztikába emelték. Palenque piramistemplomokkal gazdagodott. A legjelentősebb templom (a Feliratok temploma) a dinasztia dicsőségét hirdette, s egyben a király sírboltjaként szolgált; ezért míves stukkókkal, domborművekkel és vésett kőlapokkal díszítették. Pakal halála után fiaira szállt a hatalom. Uralkodásuk alatt a város megtartotta vezető vallási szerepét és tovább fejlődött: új épületeket emeltek és néhány meglévőt kibővítettek. A már megfejtett hieroglifák tanúsága szerint, Palenquét a 8. század elejétől sorozatos támadások érték. 711-ben a szomszédos Toniná betörése során a király, K'inich K'an Joy Chitam II (Pakal ekkor már idős kisebbik fia), börtönbe került és nyoma veszett. Palenque 10 évre uralkodó nélkül maradt. 722-ben a királyi család egyik mellékági leszármazottja K'inich Ahkal Mo' Nab' III megkoronázásával, egy új dinasztia került hatalomra. Az új király, fia majd unokája uralkodásának idejét zavargások és háború jellemezte. A század végén 799-ben Palenque elesett és Pomona városállam fennhatósága alá került.Michael D. Coe: Das Geheimnis der Maya-Schrift: Ein Code wird entschlüsselt. Rowohlt Verlag, Reinbek bei Hamburg 1995, S. 100f. 835-ben a várost elhagyták lakói, és fokozatosan benőtte az őserdő.
A város elnéptelenedésére többféle magyarázat született. Kezdetben azt feltételezték, hogy a túlnépesedés és az aszály miatt élelmiszerhiány alakult ki (a pollenek és a talaj vizsgálatából csakugyan az derült ki, hogy hosszú aszályos időszakok követték egymást, de ezek nem voltak annyira súlyosak, hogy a város elhagyását indokolták volna). Újabban az az elfogadott nézet, hogy a paraszti tömegek fellázadtak a papi osztály ellen (a király egyben főpap is volt), mert elfogadhatatlannak tartották azok előjogait és az emberáldozatokat.
A terület 1520-ban a Spanyol Birodalom uralma alá került.
Művészet és építészet A mai látogató különös csodálattal tekint a maják építészetére, elsősorban azért, mert az előspanyol kultúrák térszemlélete teljesen eltér az általunk megszokottól; ott a terek átjárhatósága és természetet utánzó egyszerűsége volt a legfontosabb szempont. A „gondosan teraszolt teret vagy udvart masszív föld- vagy kőhabarcs építmények vették körül. Ezek nem kisebb belső termeik miatt voltak jelentősek, hanem az arányaik és a felhalmozott építőanyag tömege, valamint a külső kidolgozottság és tagolás miatt. Ezek a külső terek, melyeket a maja építészetben hangsúlyos vertikalitással magasba szökő piramisokkal kombináltak, nem különülnek el egymástól, hanem grandiózus orthogonális tengelyekkel, sokszor csillagászati tájolással és térrendezéssel vannak összekötve és egy tájjá komponálva. Az architektonikus térrendezés ily módon a mindent átfogó természet rendezőrendszerébe volt beillesztve, melyben a jó és a rossz természetfeletti ereje működik.”Reviczky Katalin: A maják építészete
A maják fő építészeti alapanyaga a mészkő és a fa volt. A maja kőfaragók nyílt kőbányákból fejtették ki a köveket. A tömbök tartós illesztéséhez és az épületek díszítéséhez az „égetett és utána vízzel oltott meszet homokkal és kőzúzalékkal keverték össze … amit habarcsként kővel dolgoztak fel és a levegőn megkeményedve egy betonhoz hasonló merev anyaggá alakítottak.”
Palenque legfontosabb épületei és leletei: A Palota thumb|250px|A Palota a négyemeletes megfigyelőtoronnyal A palenque-i szertartási központ szíve a 10 méter magas, 100 méter hosszú és 75 méter széles teraszra épült Palota, amely a 6. század vége és a 9. század között emelt épületek együttese. Általánosan elfogadott feltételezés szerint az építmény közigazgatási célokat szolgált. "A boltíves álmennyezettel fedett galériák három hatalmas belső udvar köré csoportosulnak. A négyzetes keresztmetszetű pilléreken és a tetőszerkezet felületein ma is láthatóak az eredeti féldomborműves díszítőelemek, amelyeket színes stukkók borítottak.” A labirintusszerű épületkomplexum legfeltűnőbb része a 782-ben épült, szögletes alapzatú négyszintes, 15 méter magas torony, amelyet a maják katonai őrhelyként, vagy csillagászati megfigyelőhelyként használhattak. A Palenquei Palota festett stukkódíszei az uralkodók emlékezetes tetteit örökítik meg. Az egyes színek szimbolikus jelentést hordoztak: a vörös a királyokhoz, illetve az antropomorf alakok emberi oldalához kapcsolódott; a sárga a köztes világ állatait és növényeit jelölte; a kék az istenek székhelyének tartott ég és az isteni attribútumok színe volt. A Palotában 262 hieroglifát találtak, amely a Feliratok templomában talált további 620 írásjellel együtt a maja civilizáció írásbeliségének leggazdagabb leletanyaga.
A Feliratok temploma thumb|250px|A Feliratok temploma A Palotával szemben a tér déli oldalán áll Palenque legjelentősebb szakrális épülete, a Feliratok temploma. A templom egy 22 méter magas, tömzsi, kilenc lépcsős építmény tetején emelkedik, amelyhez 69 fokú keskeny lépcsősor vezet. Bejáratát hat Pakal királyt ábrázoló stukkókkal díszített nagy oszlop támasztja alá. A templom négyszögletes belső terének hátsó falát összesen 620 hieroglifából álló feliratok borítják, amelyek a város történetének 180 évét írják le.
Egy mexikói régész, Alberto Ruz Lhuillier 1949-ben felfedezett a padló közepén egy kőlapot, amelyről kiderült, hogy valójában csapóajtó. Miután három évi munkával elhordták az alatta talált hatalmas mennyiségű törmeléket, a csapóajtón leereszkedve egy hosszú lépcsőn át lejutottak a piramis belsejébe. Itt, két méterrel a talajszint alatt egy előcsarnokba jutottak, ahol hat, láthatólag nemesi származású (lapított koponyájú, homlokközépig érő orrcsontú, berakásokkal díszített fogú) fiatalember csontvázára – minden bizonnyal rituális emberáldozatok bizonyítékaira – bukkantak. Az előcsarnokból tovább, egy háromszögletű zárókő túloldalán találtak rá a királyi sírkamrára, amely több mint ezer évig(!) érintetlen maradt. A kamra 9×4 méter alapterületű, 7 méter magas, falait az alvilág kilenc őrét, az Éjszaka urait ábrázoló reliefek díszítik. A kripta közepén állt a király szarkofágja, amelyet öttonnás gazdagon faragott kőlap védett.
A szarkofág tetején látható dombormű a maja művészet egyik legjelentősebb alkotása: a tudósok a dombormű alapján derítették ki, hogy a sír I. K'inich Janaab Pakal királyé, megtudták mikor született és halt meg az uralkodó, valamint élete egyes részleteit; ám ami a legfontosabb, bepillantást nyertek a maja nép vallásos hiedelmeinek titokzatos világába. A dombormű közepén látható az elhunyt király, aki pompás öltözékben éppen elhagyja az életet és megkezdi útját a holtak birodalmában. Magasan Itzamná isten segítségével alakja fölé magasodik a földet az éggel összekötő ceiba, az élet szent fája. A kőlap körüli hieroglifák, portrék és csillagászati ábrázolások mind a király és dinasztiája dicsőségét hirdetik.
Lhuillier beszámolt róla, hogy a sírban talált csontváz egy igen magas, elhunytakor 40 éves személyé lehetett, akinek „testét és arcát zöld jáde ékszerek borították, melyek éles kontrasztot alkottak a sír cinóbervörös csíkozásával. A leghatásosabb azonban a jade-mozaikból (200 jadekődarabból) készült halotti maszk. A szemgödröket obszidiánból és kagylóból rakták ki, s ezek a maszkot hátborzongatóvá varázsolták.” (Nyitott kérdés, hogy ha Pakal király 80 éves korában halt meg ahogy azt a dombormű feliratai és a városban talált más feljegyzések állítják, akkor kinek a csontjai voltak a szarkofágban? - a feliratok és a csontváz kora ellentmondásba ütköznek.) A sír mellett két stukkófejet is találtak, az egyik egy fiatal- , a másik egy öregembert ábrázolt. (Egyes kutatók szerint az elhunyt két életkorának megjelenítése, míg mások szerint a feláldozott nemesek jelképe.) A kriptát stukkó csőrendszer kötötte össze a templommal, ami valószínűleg a szellőzést szolgálta, de az is lehet, hogy a papok ezen keresztül „kommunikáltak” a király szellemével.
A régészek 1994-ben, egy a piramistemplom közelében álló kistemplomra, benne egy második sírkamrára és egy szarkofágra találtak. Itt azonban sem hieroglifák, sem díszítések nem voltak, ami támpontot adhatna az elhunyt kilétére vonatkozóan.
A Kereszt épületegyüttes thumb|250px|right| A Nap temploma