Ernyi Mihály, névváltozat: Ernst (1770. – Debrecen, 1820) magyar színész, színigazgató, műfordító.
Élete Az úttörők egyike, aki már az első pesti magyar színésztársaság tagja volt (1793–1796 között húsz forint havi fizetéssel); midőn a társaság vándorútra kelt, Ernyi fölváltva (1803–1806) Erdélyben, Kolozsvárt, Szegeden, Debrecenben és ismét Pesten (1807–1808) működött; míg végre Wesselényi Miklós báró 1808 tavaszán a kolozsvári színház igazgatóságához hívta meg, és magántitkárául fogadta; 1812-ben azonban súlyosan megbetegedett, és azóta nincs több adat róla.
Felesége 1793-tól Termetzky Franciska, szintén színésznő volt és az első magyar színtársulatnál, később férje társaságában játszott (1790-től); fordította az Uj emberi nem c. színművet Schröder Fr. L. után németből (előadták 1795. szeptember 16. és 1807. augusztus 19.)
Kötetben megjelent művei A tündér alma avagy: Nádír és Nadine, babonás énekes játék. Kolozsvár, 1803. Medéa és Jázon, egy musikalis szomoru duodram 1 felv. Debrecen, 1808. (Zenéje Steltzer Jánostól.)
Fordításai Színdarabjai, melyeket többnyire németből fordított vagy alkalmazott színre, első előadásuk sorrendjében a következők: Ziegler Fr. W.: Pesten és Budán: szokás megköti a józan érzést (1793) Kotzebue: Az álorczások (1794) Hensler K. F.: A halotti tor vagy Tiszta feketébe, nem fehérbe(1794) Kurländer: Háladatos fiú (1794) Hensler: Pestre vándorló szabólegény, vagy a komáromi nénikék (1795) Schröder Fr. L.: Szabó és ennek fia (1795) Kotzebue: A szerecsen rabok (1798) Bretzner: Csupa mulattató kompliment (1803) Kotzebue: Nagy atyafiság (1803) Ziegler Fr. W.: Megszabadulás napja (1803) Eső után napfény süt (1803) Vendégi jus (1804) Kotzebue: A rossz kedv (1804) Kotzebue: A virtus próbaköve a szerencsétlenség (1804) Kotzebue: A nagy zűrzavar (1805) Kotzebue: Szegénység és nemes szív (1805) Kotzebue: Az igazság jutalma (1805) Kratter: Katinka (1805) Iffland: Az erősen megfeszült húr elpattan (1805) Kotzebue: A fogoly (1805) Kotzebue: Igazság jutalma (1805) Ziegler Fr. W.: A világ hangja s a szív jósága vagy A szokás megköti a józan érzést(1805) Ziegler Fr. W.: A jó barátok (1805) Kotzebue: Agyvelő tehetségének jelei (1807) Ziegler Fr. W.: Világ hangja (1807) Ternó (1808) Guiscardi grófok (1808) Asztalos és még valami (1808) Szinjátszó akaratja ellen (1810) Ziegler Fr. W.: A nagylelkű fejedelem (1811) Ziegler Fr. W.: Hibás lépés (1811) Kotzebue: Montfaucon Johanna (1812) Iffland: Tölgyfa-koszorú (1813) Schmidt: Az erkölcs próbaköve a szerencsétlenség (1831) A párisi vízhordó (1831) Minden lévbe kanál, vagy vőlegény a kandallóban (1833) Ziegler: Szokás hatalma és szív jósága (1834) Zschokke: Cserkoszorú (1834) Ziegler: Fejedelmi nagyság (1834) Perinet Joachim: Prágai két néne (1835) Hensler: Királyunkért és hazánkért (1835) Kotzebue: A törvény szava a nép szava, vagy a számkivetett ügyvéd (1835) Ziegler: Stadinger, vagy a kovács leánya (1835) Kotzebue: A pajzán ifjú (1835)
Jegyzetek
Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Magyar drámaírók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:1770-ben született személyek Kategória:1820-ban elhunyt személyek