Friedrich Schiller utolsó befejezett drámája a Tell Vilmos. A témával Goethe ismertette meg még 1797-ben, aki ebben az évben tért vissza svájci útjáról. A magával hozott térképeket és útleírásokat megmutatta Schillernek is, s eposzt kezdett írni. E tervéről azonban lemondott 1802-ben, a témát és az összegyűjtött forrásokat átadta Schillernek drámai feldolgozás céljából. Schiller 1803. október 27-étől kezdve lázasan dolgozott, hogy az inkább epikai feldolgozásra kívánkozó anyagból olyan drámát írjon, melyet a német nép a napóleoni háborúk időszakában várt tőle, a „szabadság költőjétől.”
Forrásként egy 16. századbeli krónikát használt, Aegidius Tschudi 1570-ben írt művét. Bátran támaszkodott barátjának, Johannes von Müller történésznek a véleményére is, akinek hálából beleírta a nevét a dráma szövegébe.
E dráma alapján készítette el 1836-ban Schneider József pesti kártyafestő a magyar kártyát.
Szereplők Tell Vilmos Walter Fürst – Tell apósa Hermann Gessler – Schwyz és Uri birodalmi helytartója, zsarnok Werner von Attinghausen – zászlósúr, aggastyán Ulrik von Rudenz – Attinghausen unokaöccse Berta von Bruneck – gazdag örökösnő, Ulrik szerelme Werner Stauffacher Gertrud – Stauffacher felesége Hedvig – Tell hitvese Walter és Vilmos – Tell fiai Rudolf Harras – Gessler fővadásza Johannes Parricida – Svábország hercege Stüssi – csősz Kuoni – uribeli pásztor Ruodi – uribeli halász Werni – uribeli vadász Rösselmann plébános Freisshart és Leuthold – zsoldosok, akik a póznára szúrt kalapot őrizték Armgard, Mechthild, Elsbeth, Hildegard – parasztasszonyok
Cselekmény I. felvonás.
A Vierwaldstätti-tó partjára érkezik Baumgarten, aki Landenberg császári helytartó elől menekül. A viharos tavon senki sem meri átvinni, de Tell, a kitűnő vadász és kormányos vállalkozik rá. Stauffacher, a tekintélyes schwyzi parasztbirtokos vállalja, hogy elrejti Baumgartent. Ezután Tell-lel együtt Altorfba megy, ahol Gessler helytartó nagy erődítést építtet. Stauffacher a politikai összefogás híve, Tell azonban nem akar belekapcsolódni semmiféle szövetségbe sem. Ha tetteire számítanak, „hívjátok Tellt – úgysem tud elmaradni” – mondja. A három őskanton képviselői – Schwyz nevében Stauffacher, Uri nevében Walther Fürst, Tell apósa, Unterwalden nevében pedig az önkény elől menekülő Melchthal – készítik elő a politikai szövetséget.
II. felvonás.
Attinghausen zászlósúr, az ősi svájci nemesség képviselője hevesen vitatkozik unokaöccsével, Rudenz Ulrikkal, aki az osztrákok pártján áll. A három kanton képviselői a Rütli-réten megkötik politikai szövetségüket, és megállapodnak abban, hogy az általános felkelést karácsonykor robbantják ki.
III. felvonás.
Tellt családja körében látjuk; útra készül fiával, Walterrel, hogy apósát felkeresse. Rudenz, a szép nemes hölgy, Bertha kedvéért pártolt az elnyomókhoz. Szerelmi kettősükből kiviláglik, hogy a rokonok házassági terveivel szemben Bertha Rudenzet szereti, és szívvel-lélekkel a svájciak szabadságát támogatja. Ő, az idegen származású nemes hölgy vezeti vissza népéhez Rudenzet. Gessler helytartó Altorf mellett egy póznára tűzött kalap elé őrséget állíttatott, és elrendelte, hogy mindenki tisztelegjen a kalap előtt. Tell fiával érkezik, és nem is ügyel a póznára. Amikor le akarják tartóztatni, a nép pártját fogja; dulakodás támad. Ekkor érkezik Gessler és kísérete. Hiába könyörögnek a svájciak, hiába lép fel Bertha és Rudenz Tell érdekében, Gessler ragaszkodik hozzá, hogy Tell fia fejéről lőjön le egy almát. Tell végrehajtja a veszélyes tettet, de a helytartó faggatására megvallja, hogy a magához vett második nyílvesszőt neki szánta abban az esetben, ha elvétette volna a célt. Gessler erre letartóztatja, és hajón Küssnachtba viteti.
IV. felvonás. jobbra|bélyegkép|Tellnek sikerül egy kiálló sziklára ugorni A vierwaldstätti tavon vihar dúl: megjelenik Tell, s elmondja, hogyan sikerült megszabadulnia Gessler hajójáról. A viharban rábízták a kormányzást, s ekkor sikerült egy kiálló sziklára ugornia. Attinghausen halálos ágyánál, a svájci férfiak legjobbjai előtt csatlakozik Rudenz a néphez, s egyben segítségüket is kéri eltűnt Berthája felkutatásához. A küssnachti mélyúton Armgart férjéért könyörög az érzéketlenül tovavonulni szándékozó Gesslernek, akit azonban ekkor Tell nyila talál el. Az arra menő násznép örömét fejezi ki a zsarnok pusztulása felett.
V. felvonás.
A nép az Altorf mellett épülő várat, „Uri jármát” lerombolja. Tell tettének hírére már mindenhol kitört a felkelés, s a nép elfoglalta a várakat. Megtudjuk, hogy a Gessler által fogságba ejtett Berthát sikerült megmenteni, majd Stauffacher a császár meggyilkolásának hírét mondja el. Tell házába szerzetesnek öltözve beállít Johannes Parricida, a herceg, aki Albert császárt megölte. Tell a maga jogos tettét élesen elhatárolja a herceg önző gonosztettétől.
A drámát a darab szereplőinek festői tablója zárja le, amely a svájci nép és nemesség egymásra találását is jelképezi: az utolsó mondatban Rudenz jobbágyainak felszabadítását jelenti be.
Előadások A Tell Vilmos ősbemutatóját 1804. március 17-én tartották Weimarban.Szabó Dezső: 2005 - Schiller, Barátság kulturális és közéleti folyóirat 12. évf. 3. sz., epa.hu - 2005. június 15. Ezt követően már 1805-től Tell Vilmos, illetve a darab más szereplői is megjelentek a kártyákon.Rózsa György; Hitseker Mária; Biró Zsuzsanna; Rappai Zsuzsa: Magyar elsők 2. Ki, melyik, mikor és hol volt az első?, Budapest: Kossuth, 2009 (online: Google könyvek)
Bécsben csupán 1810-ben mutatták be a drámát.
Magyar előadások A Schiller-drámát 1833-ban mutatta be magyarul (a színlap szerint „ford. Horváth”) először Nagybányán Fejér Károly vándortársulata, szinte mintegy népszínművé alakítva azt, ám az előadás mindenhol igen rossz kritikákat kapott. (cím: Fejér Károly; Károlyi József)
A drámát a magyar fővárosban először a Nemzeti Színház vitte színre Gondol Dániel fordításában, a bemutató 1848. november 25-én volt.
1940-ben a Nemzeti Színház társulata mutatta be a darabot a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az előadást Abonyi Tivadar rendezte, a címszerepet Lehotay Árpád alakította.
A Vígszínház (akkori nevén Magyar Néphadsereg Színház) 1954-ben Egri István rendezésében tűzte műsorra Schiller művét, Deák Sándorral a főszerepben. A szöveget Vas István fordította.
1981-ben Ruszt József rendezésében mutatták be a darabot a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül. Tell Vilmost Trokán Péter alakította.
Magyar fordítások Mátéfy József 1822 (cím: Mátéfy József; Mátéfi) (~1830, súgókönyve a Nemzeti Színház könyvtárábanBayer József: Schiller drámái a régi magyar színpadon és irodalmunkban, real-eod.mtak.hu - 1912.) Gondol Dániel 1848 novembere előttDKA-002817 Tell Vilmos : Drama 5 felvonásban, A Nemzeti Színház színlapjai; keptar.oszk.hu - 2008. július 12. (hozzáférés: 2017. július 10.) (súgókönyve a Nemzeti Színház könyvtárában) Szenvey József 1828 (kiadatlan) Horváth (1933 előtt?, kiadatlan) Tomor Ferenc 1869 Heinrich Gusztáv 1883 (német nyelven, magyar bevezetéssel és jegyzetekkel)http://real-eod.mtak.hu/8765/ Palmer Kálmán 1901Palmer Kálmán, Váradi Antal 1901 Harsányi Zsolt 1940Tell Vilmos-dráma prózai előadásai , szinhaziadattar.hu (hozzáférés: 2017. július 11.) Vas István 1952. – érdemes megjegyezni, hogy a fordító az utolsó színt szervetlenül illeszkedőnek találta a drámában. Vajda György Mihály 1955-ös tanulmányában ezt megcáfolta. Vas István fordítása az Európa Könyvkiadó Kétnyelvű Olcsó Könyvtár sorozatában is megjelent 1959-ben a német eredeti szöveggel együtt.
A magyar kártya Schneider József pesti kártyafestő 1836-ban Schiller Tell-drámájának szereplőit festette kártyalapokra, és ezzel megalkotta a klasszikus magyar kártyát. A fő vélekedés szerint Schneider a cenzúra miatt festette a lapokra a Habsburgok ellen lázadó svájciak és a svájci birodalmi helytartó, Hermann Gessler és emberei képét az egyre fokozódó reformkori hangulat közepette.
Irodalom Vajda György Mihály: Schiller, Bp, 1955. Dániel Anna: Schiller világa
Jegyzetek
Források Legeza Ilona ismertetője Friedrich Schiller: Tell Vilmos (erettsegi.com) A dráma adatlapja a Moly oldalán
További információk Harsányi Zsolt fordítása a MEK-ben
Kategória:Schiller drámái Kategória:19. századi drámák