Az Esztenás együttes moldvai csángó és gyimesi csángó magyar népzenét játszó miskolci együttes.
Története Jelenlegi felállásban és ezen a néven 2003-ban alakult, de az együttes tagjai már korábban is részben közösen, részben külön-külön számos egyéb formációban zenéltek. (Kisgyőri Folkegyüttes, Mokányos Együttes, Agyagbanda). A zenekar kezdetben - az 1993 óta folyamatosan, változó helyszíneken működő - miskolci csángó táncház zenekaraként szerveződött, de az együttes zenei tevékenysége bővült, és kinőtte a táncház adta kereteket. Egyre több helyről érkezett felkérés, amelyeket a lehetőségek szerint elfogadtak. Külföldön elsősorban kelet-európai fesztiválokon koncerteztek: Csehország, Lengyelország, Észtország, Litvánia, Ukrajna több városában. 2004-től saját népzenei fesztivált is rendeznek, melyen 4-6 együttes szerepel, köztük külföldiekkel.
Elnevezése Az esztena a román stina szóból származik, és hegyi szállást, pásztortanyát jelent. A székelyek és a csángók így nevezik a juhtartás hagyományos helyszínét, a havasokon épített kis gerendaházat és a körülötte lévő udvart, juhfejő- és tejfeldolgozó épületeket.
Az esztenaközösség egy jogi kategóriát is jelent, a székely közösségi juhtartás egyik formája. Az esztenás szó számos erdélyi földrajzi névben megjelenik (Esztenás patak, Esztenás puszta stb.)
Tagjai Szabó Ágnes - ének Hegedüs Orsolya - hegedű, ének Gonda Anita – dob, ütőgardon, ének Tóth Arnold – furulya, kaval Juhász Zoltán Nándor – furulya, kaval Labant Tamás - basszusgitár, nagybőgő Fáy Ádám – koboz, brácsa Tóth Máté – harmonika
Zenéjük A zenekar moldvai és gyimesi csángó magyarok hagyományos népzenéjét szólaltatja meg, autentikus hangszerelésben.
Fő tevékenységük a táncházi muzsikálás, ezért repertoárjukban nagyrészt hangszeres táncdallamok szerepelnek. Követik a hagyományőrző csángó muzsikusokat, de a dallamok variálásában és összefűzésében saját „táncházas” megoldásokat alkalmaznak.
Diszkográfia Esztenás demó 2003. november "Hétnyolcad" CD 2004 július Esztenás Együttes - Hétnyolcad CD - Youtube feltöltés: 2023 november
Fellépéseik A táncházak mellett számos egyéb helyen is rendszeresen játszanak: színpadi koncertek, történelmi várjátékok, lovagi tornák, lovasíjász versenyek, vásári mulattatás, gyermektáncházak is szerepelnek programban. A tánczene mellett énekes dallamok előadásával, tanításával is foglalkoznak.
Jelentősebb alkalmak 2002. május, Borsodi Fonó – Miskolc 2003. július, Kaláka Folkfesztivál – Miskolc (azóta rendszeres fellépők) 2004. augusztus, I. Esztenás fesztivál – Miskolc 2004. október. 29. Esztenás lemezbemutató koncert 2008. április 24-27. Magyar Folkmaraton - KrakkóCracovia Expressz Alapítvány / programok 2012. november 30. 10 éves jubileumi koncert a Nyilas Misi Ifjúsági Házban, Miskolcon 2023. június 17. 20 éves az Esztenás táncházBacsó István/ Minap.hu: Születésnapi fesztiválra készül a húsz éves miskolci Esztenás táncház
Jegyzetek
Források http://www.esztenas.hu Esztenás együttes hivatalos honlapja A Varsói Magyar Kult. Intézet lapján lévő bemutatásuk Miskolci Egyetemi táncházukról képek Észt nyelvű információs lap Videófelvétel a 2007-es Esztenás Fesztiválról Tündérkert: rövid bemutatás egy klasszikus fotóval
Kategória:Magyar népzenekarok