Szvjatoszlav Teofilovics Richter (oroszul: Святослав Теофилович Рихтер; Zsitomir, Ukrajna, 1915. március 20. – Moszkva, 1997. augusztus 1.) szovjet zongoraművész, a 20. század egyik legnagyobb zongoristája. Művészetét mélyen átélt bemutatói, virtuóz játéktechnikája és hatalmas repertoárja teszik felejthetetlenné.
Családja Richter édesapja – Teofil Danyilovics Richter (1872–1941) – maga is zenész család sarja, tehetséges német származású zongoraművész, orgonista és zeneszerző. Édesanyja – Anna Pavlovna Moszkaljova (1892–1963) – nemesi, földbirtokos családból származott, a húsz évvel idősebb Teofil Richter volt a zongoratanára. Apja a bécsi konzervatóriumban szerzett diplomát, majd az odesszai konzervatórium tanára és a helyi német közösség templomának orgonistája lett. Később testvérét, Rudolfot 1938-ban a sztálini terror idején – mint a nép ellenségét – kivégezték. Teofilt, Richter apját 1941-ben hasonló váddal Odesszában hetvenévesen lőtték agyon.Apja tanította az odesszai német konzul gyerekeit zongorázni, és a két család között baráti viszony alakult ki. Ez okozta vesztét. Az NKVD 1998-ban előkerült dokumentuma szerint az 1941. október 7-én kivégzett apját 1962. február 1-jén, a hruscsovi enyhülés idején rehabilitálták. Mindezt a második világháború alatt már Moszkvában élő Richter csak évek múlva tudta meg. Anyja és szeretője, egyben férje besúgója, Szergej Kondratyjev a visszavonuló németekkel emigráltak, és Schwäbisch Gmündben telepedtek le.Kondratyjev eredeti neve Alfred von Ketterer volt, a bolsevik forradalom alatt nevet váltott. Majd a könnyebb németországi letelepedés érdekében felvette a Richter nevet, és azt terjesztette, hogy a már ott is többször turnézó, világhírű zongoraművész apja. Ez rendkívül megviselte Richtert.
Ifjúsága Az orosz polgárháború idején a család széthullott, apja Odesszában kórházba került tífusszal, hozzá utazó anyja a kisfiút nagynénjénél, Tamara Pavlovna Moszkaljovánál hagyja Zsitomirban: festő és könyvillusztrátorként a festészetet szerettette meg vele. A család a forradalmi zűrzavar után 1922-ben került össze Odesszában. A gyerek zárkózott volt (egész életében az is maradt), sokat rajzolt, és szívesen játszott szerepjátékokat,Dora címmel nyolcfelvonásos drámát írt kilencévesen. szüleivel állandó látogatója volt a város zenei előadásainak.
Hétévesen kezdett zongorázni, zongoratanár apja megpróbálta módszeresen tanítani. Fia azonban nem volt hajlandó zongoratechnikát tanulni. Inkább zenét olvasott, lapról játszott, autodidakta volt.Később sem játszott soha gyakorló darabokat, és soha nem tanított. Előadás-darabokon ismerte meg a hangszert, ezért is alakulhatott ki páratlan zenei memóriája és kottaolvasási, blattolásiDas Blatt (német): lap. Zenedarab előadása előzetes gyakorlás nélkül, kottából (lapról). képessége. És talán innen ered a kották tartalmának korlátlan tisztelete, a művészetére végig jellemző pontos játék. Játékát segítette ideális alkata: robusztus testű, keskeny kézzel, hatalmasra nyúlt hüvelykujjal. Nyolcévesen kezdett zongoradarabokat, tizenkét évesen operát komponálni, ekkor már Kondratyjevtől (aki zenész volt, apja kollégája a helyi konzervatóriumban) zeneszerzést is tanult.
Wagner-rajongó apjától ismerte meg először operáit, kilencévesen már a teljes Ring-tetralógia zongoraátiratát játszotta, operapartitúrákat gyűjtött, tizenkét évesen már száznál többet birtokolt. 1930 nyarától a tengerészklubban zongorakísérő volt, a következő években zenélt cirkuszban, revüben, gyárakban, kolhozokban és öregotthonokban. Soha nem próbált fellépése előtt, ahogy a mozikban némafilmek kísérőzenészeként is mindig improvizált. Odesszában szólistaként is többször játszott műsorokban, elsősorban operaátiratokat (Wagner és Verdi mellett Borogyin, Muszorgszkij, Csajkovszkij zenéjét). Tizennyolc évesen korrepetitori állást kapott a híres Odesszai Opera (az épület a bécsi közel pontos mása) balettkaránál. 1934. március 19-én adta első és egyetlen önálló hangversenyét Odesszában, Chopin-darabokkal.
1937-től a moszkvai Konzervatórium növendéke lett, ahol a híres tanár, Heinrich Neuhaus tanítványa volt 1946-ig. A felvételi próbajáték után Neuhaus kijelentette: „Íme az a tanítvány, akire egész életemben vártam. Szerintem ő egy zseni.” Tanára elérte, hogy más tantárgyat nem kellett tanulnia, és vizsgák helyett koncerteket adhatott. Kilenc évig volt a konzervatórium növendéke, mert Neuhaust öt évre Szverdlovszkba száműzték, Richter pedig kivárta visszatérését.
A konzervatóriumban kötött életre szóló barátságot Anatolij Vegyernyikovval, akivel a Szovjetunióban többször lépett fel együtt, és akit a legjobb zongoristának tartott.Külföldön alig ismerték, mert egyetlen alkalommal engedték külföldi fellépésre, közel kilencvenévesen, 1993-ban Hamburgban, ahol meghalt. Ma már felvételeinek számos rajongója van. A konzervatóriumban ismerte meg Msztyiszlav Rosztropovicsot, akit élete végéig tisztelt és magánál is jelentősebb művésznek tartott.Gilelsz is nagyra tartotta Richtert, de barátságuk ellenére féltékeny is volt művészi sikereire. Itt lett barátja Rosztropovics, akivel később számtalan közös fellépésük volt.
Művészete Moszkvában sikeresen kezdett. Szergej ProkofjevProkofjev 1918-ban a forradalom elől az USA-ba, majd Németországba, végül Párizsba emigrált, mielőtt 1938-ban hazatért Moszkvába. 1940 májusában maga mutatta be 6. zongoraszonátáját, amit a rádió is közvetített, de a szerző elégedetlen volt saját előadásával. Neuhaus közvetítésével Richtert kérte fel, aki novemberben egy koncert részeként a szerző és a közönség szerint ragyogóan játszotta el a nehéz darabot. Egy életre barátok lettek, Richter gyakran játszotta műveit még akkor is, amikor Sztálin kultúrdiktátora, Zsdanov 1948-ban megtiltotta Prokofjev (és Dmitrij Sosztakovics) darabjainak előadását.Erre az időre jellemző a szovjet Krokogyil vicce. A nő megkérdezi barátját: Te is szereted a csalogány énekét? A fiú válasza: Addig nem mondhatom meg, amíg nem tudom, ki írta. Id.:K.A.Rasmussen De a kilenc Prokofjev-szonátából csak hat volt a repertoárján. Az elsőt nem tartotta remekműnek, a hatodikat szerinte nem lehet jobban eljátszani, mint ahogy Emil Gilelsz, és ahogy az ötödiket Anatolij Vegyernyikov játssza.
Első önálló moszkvai fellépésén 1940 decemberében, a konzervatórium nagytermébenItt rendezik 1958 óta a Csajkovszkij nemzetközi zenei versenyt Csajkovszkij 1. zongoraversenyével lépett fel, amit néhány hét múlva a nagy siker miatt megismételt. A háború kitörése után kitelepítették Moszkvából a konzervatórium tanárait és hallgatóit, Richter azonban a fővárosban maradt, légoltalmi őrként és idegenvezetőként. Gyakran – akár hónapokra – vidéki turnéra, vagy a frontra utazott koncertezni, sokszor – így az ostromlott Leningrádban is – télikabátban játszott. Apja kivégzéséről nem tudott, de észrevette, hogy követik, megfigyelik, több vidéki városban német neve miatt is konfliktusa támadt a hatóságokkal.
1943-ban ismerkedett meg Nyina Lvovna Dorliakkal, a francia–német származású énekesnővel, akivel közös koncertet adtak 1945-ben, és abban az évben összeköltöztek. Később is gyakran léptek fel együtt, de Dorliak 1961-től nem énekelt, és társa marad 55 évig, bár hivatalosan soha nem vette feleségül. Bizonyítottnak tartják Richter vonzódását a férfiakhoz, a társnője művésztárs, barát, és a gondoskodó, ügyeit intéző „menedzsere” volt inkább. És feltehetően álca, mivel akkor a Szovjetunióban súlyosan büntették nemcsak a politikai, hanem a szexuális másságot is.
Barátjától, Kirill Kondrasintól dirigálást is tanul. Miután egy karrierjére veszélyes ujjsérülést szenvedett egy vidéki vasútállomáson, ahol egy kötekedő részeget fékezett meg, a kényszerpihenő alatt, 1952. február 18-án életében először állt zenekar élén. Az akkor 24 éves barátja, Rosztropovics volt a szólista, s a koncertetSzimfonikus költemény csellóra és zenekarra elragadtatással hallgató Prokofjev is jelen volt. Ám később soha nem vezényelt. Szoros, de barátinak nem nevezhető kapcsolata volt Sosztakoviccsal (akit Prokofjev a mi kis Mahlerünknek nevezett), sokat játszotta műveit. A két különc becsülte, de nem kedvelte egymást.
Richter igyekezett politikailag közömbös maradni, hogy ne tiltsák el a pódiumtól, bár 1953-ban Sztálin temetésén David Ojsztrahhal a tiltólistán lévő Prokofjev 1. hegedűszonátáját játszották, akinek halála egybeesett a Vezérével. Ennek ellenére csak 1950-ben utazhatott először külföldi turnéra, Prágába, majd a kelet-európai országokban lépett fel. 1954-ben koncertezett először Magyarországon, egy hónapot töltött itt, 1958-ban azután kétszer újra Budapestre jött, februárban és októberben.Ekkor játszotta először Bartók 2. zongoraversenyét. Magyarországra gyakran visszatért, Budapesten kívül vidéki városokban is koncertezett a hetvenes évekig. Ekkor ismerte meg a fiatal Kocsis Zoltánt, akit később is támogatott, nagy tehetségnek tartotta. Hangversenyt adott Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában, Kínában két alkalommal lépett fel.
Hruscsov alatt enyhülés következett be a szovjet külpolitikában, aminek első jele a kulturális csereegyezmény volt. Ennek keretében 1958 májusában Moszkvába érkezett a Philadelphiai Zenekar, élén a világhírű vezető karmesterrel, Ormándy Jenővel. Egyik koncertjükön fellépett Richter is,Prokofjev 5. zongoraversenyét játszotta és Ormándy – akit lenyűgözött a játéka – kérte a szovjet kultuszminisztert: engedélyezzék Richtert nyugatra utazni, hogy játéka élőben is hallható legyen (sokan ismerték már lemezről). Egy hónap múlva Leopold Stokowski Moszkvában szovjet zenekart vezényelt, ugyanezt kérte a szovjet vezetéstől.Akkor zajlott az első, majd négyévenként ismétlődő Csajkovszkij-verseny, ahol a zongora kategóriát egy amerikai, Van Cliburn nyerte, aki egyből világsztár lett. Jogosan, Richter zsűritagként a maximális pontszámot adta neki.
Szovjet részről az állami zenei ügynökség, a Goszkoncert engedélyezte és szervezte a művészek külföldi fellépéseit. Az Amerikai Egyesült Államokba először Emil Gilelsz, majd David Ojsztrah, Rosztropovics, Leonyid Kogan utazhatott, de Richtert ekkor még nem engedték. A Csajkovszkij-versenyen jelen volt Paul Moor, a Time magazin zenekritikusa, aki a szovjet zenészeket szerepeltető amerikai impresszárió, Sol Hurok megbízásából több szovjet kulturális vezetőtől kérte Richter kiutazásának engedélyezését. Valamennyi illetékes azt válaszolta, hogy a művész beteg, kockázatos lenne a hosszú utazás. Eközben a versenyen részt vevő fiatal kínai hegedűs lelkendezve mesélt Richter akkori kínai útjáról.Bevett módszer volt ez. A Szolzsenyicin mellett kiálló Rosztropovics párizsi fellépését a szovjetek lemondták, az érdeklődő Yehudi Menuhin azt az indokot kapta, hogy szívinfarktusa van. Felhívta érdeklődve feleségét, Galina Visnyevszkaját, aki elmondta, hogy a csellista egészséges, a Kaukázusban koncertezik. Richter első nyugati útjára – Finnországba – 1960 májusában utazhatott, és októberben az USA-ba indult kéthónapos turnéra Le Havre kikötőjéből, a Queen Mary luxushajón,Irtózott a repüléstől, csak végső esetben ült repülőre. Később repülőútjain gyógyszeresen elaltatták két titkosszolga kíséretében.Első koncertjén, október 19-én a Carnegie Hallban ott ült apja és mostohaanyja, de a tapsvihar után Richter hirtelen szállodájába távozott taxival, s csak másnap szánta rá magát egy szótlan találkozóra velük.