Takács Zoltán (Budapest, 1983. november 26. –) válogatott magyar labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatban Takács karrierje első négy és fél évét a Honvédben töltötte (2003–2007), a legerősebb magyar osztályban, az NB1-ben, kivéve a 2003–2004 szezont, amikor a Honvéd az NB II-ben játszott. A magyar első osztályban 115 mérkőzést játszott és 8 gólt szerzett. A 2003–2004 szezonban a Honvéd, másodosztályú csapatként, bejutott a Magyar kupa döntőjébe, ahol 3-1-re kikapott a Fraditól. A teljesítményükkel bejutottak a 2004-2005-ös UEFA kupa selejtezőibe, ahol tizenegyespárbaj után kiütötték a lengyel Amica Wronki csapatát a selejtező második fordulójában. 2006-ban, a Honvéd edzőjét Aldo Dolcettit Supka Attila váltotta. Az edzőváltás után Supka Attila elküldött pár játékost a csapatból, akik közt volt Takács Zoltán is, és a Debrecenhez igazolt ingyen (2007–2009). 2009. tavaszát az olasz SPAL 1907 csapatában töltötte. Július 4-én az Újpest szerződtette Takácsot. Takács szerződése 2013-ban járt le. A Siófok színeiben (2013) játszott találkozói kapcsán belekeveredett a fogadási csalások ügyébe. Szlovákiában 2013–2017 között a TJ Bős csapatánál próbált játéklehetőséghez jutni.

A válogatottban 2005–2007 között 8 alkalommal volt a Magyar U21-es labdarúgó-válogatott tagja. 2005-ben egy alkalommal válogatták be a válogatottba: Antigua és Barbuda ellen 3 percet kapott (3:0-s győzelem).

Statisztika Mérkőzése a válogatottban

Jegyzetek

Források Takács Zoltán adatlapja a HLSZ oldalán Takács Zoltán adatlapja a Magyarfutball oldalán Takács Zoltán adatlapja az MLSZ Adatbank oldalán Soccerway.com Takács Zoltán adatlapja a Transfermarkt oldalán Olaszországba vinné korábbi játékosát Dolcetti

Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019.

Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:A BFC Siófok labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Budapesten született személyek