Tóth Tímea (Zalaszentgrót, 1980. szeptember 16. –) válogatott női kézilabdázó.
Általános iskolás korában atletizálni kezdett, egyéni összetettben és súlylökésben az országos döntőbe jutott. Az atlétika mellett a kézilabdát is kipróbálta, a zalaegerszegi Caola játékosa lett. Itt figyelt fel rá a Ferencváros edzője, Németh András, aki 1997-ben csapatához szerződtette. Az 1999/2000-es szezont kölcsönben Vácon töltötte, ahol már több játéklehetőséghez jutott a felnőtt csapatban.
A Ferencváros első csapatában főleg Farkas Ágnes eligazolása után számítottak rá, ő pedig élt is a lehetőséggel, és gólerős játékával meghatározó tagjává vált csapatának, és 2006-ban már az EHF-kupa győztes csapatának vezéregyénisége volt. 2007-től a Hypo Niederösterreich játékosa lett, majd 2009-ben a Váchoz igazolt. A 2010-es Eb-n a középdöntőktől, pótnevezettként szerepelhetett. A kontinensviadal után bejelentette, hogy az Érd csapatában folytatja játékospályafutását.
A magyar válogatottban 2002 és 2010 között 155 alkalommal szerepelt és 488 gólt szerzett.
Sikerei Válogatottban Olimpia: 4. helyezett: 2008, Peking 5. helyezett: 2004, Athén Világbajnokság: 2. helyezett: 2003 3. helyezett: 2005 Európa-bajnokság: 3. helyezett: 2004 5. helyezett: 2006
Klubcsapatban EHF Bajnokok Ligája: 2. helyezett: 2002 EHF-kupa: győztes: 2006 Magyar bajnokság: 2-szeres győztes: 2002, 2007 Magyar kupa: 2. helyezett: 2007
Díjai
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2008)
Források
Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar női kézilabdázók Kategória:A Ferencvárosi TC kézilabdázói Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Élő személyek Kategória:Zalaszentgrótiak