Az interkontinentális kupa (európai–dél-amerikai kupa vagy Toyota Kupa) egy labdarúgó rendezvény volt az UEFA és a CONMEBOL rendezésében, ahol az európai UEFA-bajnokok ligája győztes és a dél-amerikai Copa Libertadores győztese játszott egymással egy páros mérkőzést minden évben, 1980-tól kezdődően mindig Japánban (ekkortól már csak egy mérkőzést).
Az első FIFA-klubvilágbajnokságot 2000-ben tartották.
2005-től kezdődően a FIFA-klubvilágbajnokság lépett az interkontinentális kupa helyébe, amelyben részt vesznek Észak-Amerika, Ázsia, Afrika és Óceánia bajnokai is. 2017-ben a FIFA a torna győzteseit is hivatalosan klubvilágbajnoknak nyilvánította.
Története Az első csapat, amely "Világbajnok" lett a klubok között a Hibernian FC volt, amely a Skót Kupa győzteseként kihívta az FA Kupa győztes Preston North End-et 1887. augusztus 13-án. A következő szezon győztesei, a Renton FC megmérkőzött az FA Kupa címvédő West Bromwich Albionnal a következő évben, bár a mérkőzésre nem kaptak engedélyt a saját szövetségeiktől. A későbbi angol és skót labdarúgó-bajnokság megalkotásakor az a koncepció merült fel a klubok felé, hogy a klubok "világbajnoksága" kevésbé fontos, és a klubok fókuszáljanak inkább a saját nemzeti bajnokságuk megnyerésére.
A klubvilágbajnokság elődjét Henri Delaunay alkotta meg, amely azt volt hivatott eldönteni, hogy melyik a világ legjobb csapata (Európa és Dél-Amerika vált a labdarúgóvilág legjobb kontinenseié).
Európának már megvolt az európai bajnok klubok kupája, de Dél-Amerikában nem volt hasonló rendezvény. ezért a Dél-amerikai Confederación (a CONMEBOL elődje) létrehozott egy hasonló versenysorozatot, és elnevezte a Dél-amerikai függetlenség hőseiről. A Copa Libertadores előidézte a Klubvilágbajnokság megvalósítását.
Az első mérkőzést 1960-ban játszották le a spanyol Real Madrid és az uruguayi Peñarol között.
Az 1950-es évek óta (és főleg az 1970-es évek óta) számos dél-amerikai tehetség átkelt az Atlanti-óceánon, hogy európai csapatokban játsszon. Talán ennek a következményeként a dél-amerikai szurkolók sokkal fontosabbnak ítélték meg az interkontinentális kupát, mint az európai drukkerek.
Különösen traumás esemény volt az 1969-es kiírás az Estudiantes és a Milan között, amely sok Estudiantes játékos számára nagyon durva "élmény" volt.
A játékosok épsége miatti aggodalom és a pénzügyi hiány miatt számos európai bajnok visszalépett a részvételtől; minden esetben a velük döntőt játszók léptek a helyükbe. Az 1975-ös és 1978-as kiírást nem játszották le végig.
A rendezvény sikere miatt a Toyota lett a szponzor az 1980-as kiírástól kezdődően; a rendezvény történetének fennmaradó részében egy klub se lépett vissza az interkontinentális kupa részvételtől, és a versenyt mindig egy mérkőzésen bonyolították le semleges pályán, a Toyota hazájában, Japánban.
A kupát 2004-ben játszották le utoljára, melynek helyébe a FIFA-klubvilágbajnokság lépett 2005-től. Azonban 2005 decemberében szó volt a mihamarabbi helyreállításáról, de ebben az esetben a Recopa Sudamericana és az Európai Szuperkupa győztese mérkőzne meg.
Lebonyolítása 1960-tól 1979-ig az interkontinentális kupát oda-visszavágós rendszerben játszották. 1960 és 1968 között a kupa sorsát pontszerzési módszerrel döntötték el, ugyanazt a formát használta a CONMEBOL is a Copa Libertadores győztesének megállapításához 1987-ig. Emiatt a formáció miatt harmadik mérkőzésre volt szükség, amikor mindkét csapat azonos számú pontot szerzett. 1969-től 1979-ig a rendezvény elfogadta az európai szabványt, az összesített gól rendszerét, és az idegenben lőtt gólt.
1980-tól kezdődően a döntőt egy mérkőzéses rendszerben játszották. 2000-ig a mérkőzéseket a tokiói Nemzeti Stadionban tartották. 2001 óta a döntőket a Jokohamai Nemzetközi Stadionban rendezik, a 2002-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének helyszínén.
Interkontinentális kupadöntők Egy mérkőzéses rendszer A döntőkhöz, amely tartalmazza mind az interkontinentális kupát és a FIFA-klubvilágbajnokságot is, lásd a Az Interkontinentális kupa és a FIFA-klubvilágbajnokság statisztikái.
ÉvGyőztesEredményDöntősHelyszín2004FC Porto22px(POR)0 – 0huOnce Caldas22px (COL)International Stadium,Jokohamabüntetőkkel: 8–72003Boca Juniors22px (ARG)1 – 1huAC Milan22px(ITA)International Stadium,Jokohamabüntetőkkel: 3–12002Real Madrid22px(ESP)2 – 0Olimpia Asunción22px(PAR)International Stadium, Jokohama2001Bayern München22px(GER)1 – 0Boca Juniors22px(ARG)International Stadium,Jokohama2000Boca Juniors22px(ARG)2 – 1Real Madrid22px(ESP)Nemzeti Stadion,Tokió1999Manchester United22px(ENG)1 – 0Palmeiras22px(BRA)Nemzeti Stadion,Tokió1998Real Madrid22px(ESP)2 – 1Vasco da Gama22px(BRA)Nemzeti Stadion,Tokió1997Borussia Dortmund22px(GER)2 – 0Cruzeiro22px(BRA)Nemzeti Stadion,Tokió1996Juventus FC22px(ITA)1 – 0River Plate22px(ARG)Nemzeti Stadion,Tokió1995Ajax Amsterdam22px(NED)0 – 0huGrêmio22px(BRA)Nemzeti Stadion,Tokióbüntetőkkel: 4–31994Vélez Sarsfield22px(ARG)2 – 0AC Milan22px(ITA)Nemzeti Stadion,Tokió1993São Paulo22px(BRA)3 – 2AC Milan22px(ITA)Nemzeti Stadion,TokióAz európai bajnok Marseille (FRA) kizárták a bunda- és vesztegetési botrány miatt1992São Paulo22px(BRA)2 – 1Barcelona22px(ESP)Nemzeti Stadion,Tokió1991Crvena Zvezda22px(YUG)3 – 0Colo-Colo22px(CHI)Nemzeti Stadion,Tokió1990AC Milan22px(ITA)3 – 0Olimpia Asunción22px(PAR)Nemzeti Stadion,Tokió1989AC Milan22px(ITA)1 – 0huAtlético Nacional22px(COL)Nemzeti Stadion,Tokió1988Nacional22px(URU)2 – 2huPSV Eindhoven22px(NED)Nemzeti Stadion,Tokióbüntetőkkel: 7–61987FC Porto22px(POR)2 – 1huPeñarol22px(URU)Nemzeti Stadion,Tokió1986River Plate22px(ARG)1 – 0Steaua Bucureşti22px(ROM)Nemzeti Stadion,Tokió1985Juventus22px(ITA)2 – 2huArgentinos Juniors22px(ARG)Nemzeti Stadion,Tokióbüntetőkkel: 4–21984Independiente22px(ARG)1 – 0Liverpool22px(ENG)Nemzeti Stadion,Tokió1983Grêmio22px(BRA)2 – 1huHamburger SV22px(FRG)Nemzeti Stadion,Tokió1982Peñarol22px(URU)2 – 0Aston Villa22px(ENG)Nemzeti Stadion,Tokió1981Flamengo22px(BRA)3 – 0Liverpool22px(ENG)Nemzeti Stadion,Tokió1980Nacional22px(URU)1 – 0Nottingham Forest22px(ENG)Nemzeti Stadion,Tokió
Oda-visszavágós rendszer
ÉvHazai csapatEredményVendég csapatHelyszín1979Malmö FF22px(SWE)0 – 1Olimpia Asunción22px(PAR)Malmö Stadion,MalmöOlimpia Asunción22px(PAR)2 – 1Malmö FF22px(SWE)Defensores del Chaco,AsunciónAz Olimpia Asunción nyert 3–1-es összesítéssel Jegyzet: Az európai bajnok Nottingham Forest (ENG) visszalépett1978NEM TARTOTTÁK MEGLiverpool – Boca Juniors22px vs 22px(ENG) (ARG)A Liverpool visszalépett1977Boca Juniors22px(ARG)2 – 2Borussia Mönchengladbach22px(FRG)La Bombonera,Buenos AiresBorussia Mönchengladbach22px(FRG)0 – 3Boca Juniors22px(ARG)Wildpark,KarlsruheA Boca Juniors nyert 5–2-es összesítéssel Jegyzet: Az európai bajnok Liverpool (ENG) visszalépett1976Bayern München22px(FRG)2 – 0Cruzeiro22px(BRA)Olimpiai Stadion,MünchenCruzeiro22px(BRA)0 – 0Bayern München22px(FRG)Mineirão,Belo HorizonteA Bayern München nyert 2–0-s összesítéssel1975NEM TARTOTTÁK MEGBayern München – Independiente22px vs 22px(FRG) (ARG)Egyik csapat sem értett egyet az időpontokkal1974Independiente22px(ARG)1 – 0Atlético Madrid22px(ESP)Estadio Almirante Cordero,AvellanedaAtlético Madrid22px(ESP)2 – 0Independiente22px(ARG)Vicente Calderón,MadridAz Atlético Madrid nyert 2–1-es összesítéssel Jegyzet: Az európai bajnok Bayern München (FRG) visszalépett1973Juventus22px(ITA)0 – 1Independiente22px(ARG)Stadio Olimpico,RómaEgy mérkőzést játszottakJegyzet: Az európai bajnok Ajax Amsterdam (NED) visszalépett1972Independiente22px(ARG)1 – 1Ajax Amsterdam22px(NED)Estadio Almirante Cordero,AvellanedaAjax Amsterdam22px(NED)3 – 0Independiente22px(ARG)Olimpiai Stadion,AmszterdamAz Ajax Amsterdam nyert 4–1-es összesítéssel1971Panathinaikósz22px(GRE)1 – 1Nacional22px(URU)Karaiszkákisz-stadion,AthénNacional22px(URU)2 – 1Panathinaikósz22px(GRE)Estadio Centenario,MontevideoA Nacional nyert 3–2-es összesítésselJegyzet: Az európai bajnok Ajax Amsterdam (NED) visszalépett1970Estudiantes La Plata22px(ARG)2 – 2Feyenoord22px(NED)La Bombonera,Buenos AiresFeyenoord22px(NED)1 – 0Estudiantes La Plata22px(ARG)De Kuip,RotterdamA Feyenoord nyert 3–2-es összesítéssel1969AC Milan22px(ITA)3 – 0Estudiantes La Plata22px(ARG)Giuseppe Meazza Stadion,MilánóEstudiantes La Plata22px(ARG)2 – 1AC Milan22px(ITA)La Bombonera,Buenos AiresAz AC Milan nyert 4–2-es összesítéssel1968Estudiantes La Plata22px(ARG)1 – 0Manchester United22px(ENG)La Bombonera,Buenos AiresManchester United22px(ENG)1 – 1Estudiantes La Plata22px(ARG)Old Trafford,ManchesterAz Estudiantes La Plata nyert 3 ponttal1967Celtic22px(SCO)1 – 0Racing Club22px(ARG)Hampden Park,GlasgowRacing Club22px(ARG)2 – 1Celtic22px(SCO)El Cilindro,AvellanedaRacing Club22px(ARG)1 – 0Celtic22px(SCO)Estadio Centenario,MontevideoMindkét csapat 2 pontot szerzettA Racing Club nyerte a rájátszást1966Peñarol22px(URU)2 – 0Real Madrid22px(ESP)Estadio Centenario,MontevideoReal Madrid22px(ESP)0 – 2Peñarol22px(URU)Santiago Bernabéu,MadridA Peñarol nyert 4 ponttal1965Internazionale22px(ITA)3 – 0Independiente22px(ARG)Giuseppe Meazza,MilánóIndependiente22px(ARG)0 – 0Internazionale22px(ITA)Estadio Almirante Cordero,AvellanedaAz Internazionale nyert 3 ponttal1964Independiente22px(ARG)1 – 0Internazionale22px(ITA)Estadio Almirante Cordero,AvellanedaInternazionale22px(ITA)2 – 0Independiente22px(ARG)Giuseppe Meazza,MilánóInternazionale22px(ITA)1 – 0huIndependiente22px(ARG)Santiago Bernabéu,MadridMindkét csapat 2 pontot szerzettAz Internazionale nyerte a rájátszást1963AC Milan22px(ITA)4 – 2Santos22px(BRA)Giuseppe Meazza Stadion,MilánóSantos22px(BRA)4 – 2AC Milan22px(ITA)Maracanã,Rio de JaneiroSantos22px(BRA)1 – 0AC Milan22px(ITA)Maracanã,Rio de JaneiroMindkét csapat 2 pontot szerzettA Santos nyerte a rájátszást1962Santos22px(BRA)3 – 2Benfica22px(POR)Maracanã,Rio de JaneiroBenfica22px(POR)2 – 5Santos22px(BRA)Estádio da Luz,LisszabonA Santos nyert 4 ponttal1961Benfica22px(POR)1 – 0Peñarol22px(URU)Estádio da Luz,LisszabonPeñarol22px(URU)5 – 0Benfica22px(POR)Estadio Centenario,MontevideoPeñarol22px(URU)2 – 1Benfica22px(POR)Estadio Centenario,MontevideoMindkét csapat 2 pontot szerzettA Peñarol nyerte a rájátszást1960Peñarol22px(URU)0 – 0Real Madrid22px(ESP)Estadio Centenario,MontevideoReal Madrid22px(ESP)5 – 1Peñarol22px(URU)Santiago Bernabéu,MadridA Real Madrid nyert 3 ponttal
hu - hosszabbítás után
Összesített statisztika A statisztikához, amely tartalmazza az interkontinentális kupát és a FIFA-klubvilágbajnokságot is, lásd Az Interkontinentális kupa és a FIFA-klubvilágbajnokság statisztikáit.
Klubonként
CsapatKupákÉvek AC Milan3(1969, 1989, 1990) Boca Juniors3(1997, 2000, 2003) Nacional3(1971, 1980, 1988) Peñarol3(1961, 1966, 1982) Real Madrid3(1960, 1998, 2002) AFC Ajax2(1972, 1995) Bayern München2(1976, 2001) Independiente2(1973, 1984) Internazionale2(1964, 1965) Juventus2(1985, 1996) FC Porto2(1987, 2004) Santos2(1962, 1963) São Paulo2(1992, 1993) Atlético Madrid1(1974) Borussia Dortmund1(1997) Estudiantes La Plata1(1968) Feyenoord1(1970) Flamengo1(1981) Grêmio1(1983) Manchester United1(1999) Olimpia1(1979) Racing Club1(1967) Crvena Zvezda1(1991) River Plate1(1986) Vélez Sarsfield1(1994)
Országonként
OrszágCsapatokKupákÉvek20px Argentína69(1967, 1968, 1973, 1977, 1984, 1986, 1994, 2000, 2003)20px Olaszország37(1964, 1965, 1969, 1985, 1989, 1990, 1996)20px Brazília46(1962, 1963, 1981, 1983, 1992, 1993)20px Uruguay26(1961, 1966, 1971, 1980, 1982, 1988)20px Spanyolország24(1960, 1974, 1998, 2002)20px Németország23(1976, 1997, 2001)20px Hollandia23(1970, 1972, 1995)20px Portugália12(1987, 2004)20px Paraguay11(1979)20px Anglia11(1999)20px Jugoszlávia11(1991)
Kontinensenként KontinensCsapatokOrszágokKupák Dél-Amerika13422 Európa12721
Vezetőedzők Carlos Bianchi három alkalommal nyert vezetőedzőként: egyszer a Vélez Sarsfielddel 1994-ben, és kétszer a Boca Juniorsszal, 2000-ben és 2003-ban.
Luis Cubilla és Juan Mugica, a két uruguay-i megnyerte a kupát játékosként és edzőként is: