bélyegkép|jobbra|280px|Róma (rózsaszín vagy piros), illetve Karthágó (lila) befolyási zónái Kr. e. 218-ban, közvetlenül a második pun háborút megelőzően bélyegkép|jobbra|270px|A második pun háború csatái
A második pun háború, vagy ahogy a rómaiak nevezték, Hannibál elleni háború a Földközi-tenger medencéjében vívott háború volt a Római Köztársaság és a Hannibal vezette karthágói seregek között, Kr. e. 218 és 201 között. (A rómaiak a karthágóiakat nevezték punoknak – punici, korábban poenici, a föníciaiakra utalva.) Egyike volt a Róma és Karthágó közt vívott három háborúnak (pun háborúk). A háború Hannibal sorozatos diadalai ellenére a rómaiak győzelmével zárult.
A második pun háborúban kelt át Hannibal seregével az Alpokon. Itáliában véres csatákban sorra tönkreverte az ellene támadó római seregeket, míg végül Karthágó védelmére vissza kellett térnie Afrikába, ahol vereséget szenvedett Publius Cornelius Scipio Africanus Maiortól.
Róma a második pun háborúval egyidőben vívta az első makedón háborút V. Philipposz makedón király ellen.
Előzmények
A háborút a Saguntum ellenőrzése feletti vita robbantotta ki. Saguntum hellenizált kikötőváros volt Hispaniában jó kapcsolatokkal Rómával. Miután a város vezetői közt konfliktus robbant ki a Róma-barát és a Karthágó-barát szárny közt, és a Karthágóhoz húzókat megölték, Hannibal Kr. e. 218-ban ostrom alá vette Saguntumot. A város Rómához fordult segítségért, de kérése süket fülekre talált. Hosszú ostrom és véres küzdelem után, amelyben maga Hannibal is megsebesült, a karthágóiak végül bevették Saguntumot. A város lakói közül sokan inkább öngyilkosok lettek, minthogy kiszolgáltassák magukat a karthágóiaknak.
Hannibal kezdeményez A nyugat-mediterrán hadszíntér (Kr. e. 218 – Kr. e. 213) Hannibal útja right|330px|thumb|Hannibal útja: Cartagenától Itália lerohanásáig, majd Zámáig. A hispaniai karthágói sereg kilencvenezer gyalogosból, tizenkétezer lovasból és nem ismert számú harci elefántból állt. Hannibal hetvenötezer gyalogossal, kilencezer lovassal és 36 elefánttal indult el Itália ellen. Új-Karthágóból indult északnak a hispán partok mentén Kr. e. 218 tavaszán. Az Ebrónál három részre osztotta seregét. Súlyos veszteségek árán leigázta a folyó és a Pireneusok közt élő gall törzseket. A Pireneusoknál tizenegyezer fős helyőrséget hagyott, olyan hispániaiakból, akik haboztak átlépni a félsziget természetes határán.
Galliába ötvenezer gyalogos és kilencezer lovas élén lépett. A szárazföld belsejében haladt tovább, hogy elkerülje a partokon lakó római szövetségeseket. Útközben tárgyalásokkal elérte, hogy ne kelljen összecsapnia a gallokkal. Csak egyszer kényszerült komoly küzdelemre: a Rhone-átkelés csatájában legyőzte a továbbhaladását meggátolni igyekvő gall allobroxokat.Lazenby, John Francis, Hannibal's War, 1978 (41. o.)
Ugyanebben az időben római inváziós sereget szállító flotta haladt Hispania északi része felé. Parancsnokai, a két testvér, Cnaeus Cornelius Scipio Calvus és Publius Cornelius Scipio megtudták, hogy Hannibal átkelt az Ebrón, de amikor Massaliánál (a mai Marseille) partra szálltak, meglepetéssel hallották, hogy a karthágói sereg feljebb, a Rhone-nál jár. Az ellenséget egy 300 fős lovas járőrük kémlelte ki. Ez összecsapott egy 500 fős numida lovasosztaggal, amelyet visszaűzött a főtáborba. Most már ismerve az ellenség hollétét, a rómaiak csatára készülve felfelé indultak a Rhone mentén. Hannibal azonban kikerülte őket (talán az Isère vagy a Durance folyó mentén), és ősszel megérkezett az Alpok lábához. Üzenetet kapott itáliai gall szövetségeseitől, akik sürgették, hogy jöjjön segítségükre, és felajánlották, hogy átvezetik az Alpokon. Mielőtt nekiindult, egy helyi törzs, amelynek segített megoldani egy örökösödési vitát, ellátta készletekkel.
Az első római hadjárat Hispániába thumb|right|200px|Ibér harcos egy i. e. 200 körüli domborművön. A harcos falcatát és ovális pajzsot visel. Ibériai törzsek harcoltak mindkét oldalon a második pun háborúban, de a többség leginkább teljesen meg akart szabadulni a külföldi hódítóktól. Spanyol Nemzeti Archeológiai Múzeum, Madrid thumb|right|200px|Ibér falcata az i. e. 4. vagy 3. századból. Ez a kaszaszerű kard ibériai jellegzetesség volt. Sajátos súlyeloszlásának köszönhetően egy fejszéhez hasonlóan súlyos csapásokat lehetett vele mérni. Az ibérek a korszakban kiváló fegyvereket gyártottak, ibériai minta alapján alakult ki a gladius, a római gyalogság fő fegyvere is. Spanyol Nemzeti Archeológiai Múzeum, Madrid A Hispániába tartó római expedíciós sereg nem tudta csatára kényszeríteni Hannibal seregét, így Gnaeus Cornelius Scipio Calvus vezetésével folytatta útját Észak-Hispániába. A másik parancsnok, Publius Cornelius Scipio, visszatért Rómába, felismerve Itália megtámadásának veszélyét, miközben a boi és insuber törzsek is fellázadtak Róma fennhatósága ellen. Kr. e. 217 után azonban ő is Hispániába utazott.
A karthágói uralom nem volt népszerű Hispániában, de megtapasztalva, hogy Róma vonakodott a vele baráti Saguntum segítségére sietni, a helyiek óvakodtak fellázadni. Scipio Calvus Cissában rendezte be főhadiszállását, Hannibal legújabb hódításainak közepén, az Ebro és a Pireneusok közti területen. Kezdeti nehézségek után növekedni kezdett népszerűsége a bennszülöttek között. Ez meggyőzte a karthágói parancsnokot, Hannibal unokaöccsét, Hannót, hogy a rómaiakénál fele akkora haderővel is vállalnia kell a nyílt ütközetet, mielőtt még segítségére érkezhetne seregével Hannibal bátyja, Hasdrubal. A Kr. e. 218-ban vívott cissai csatában a rómaiak győztek. Amikor Hasdrubal végül megérkezett, már nem volt kit kisegítenie, és egyedül nem vállalhatott csatát. Megelégedett azzal, hogy meglepte a római flotta legénységét és közülük sokat megölt.
Az egyesült római és massiliai flotta és a hispaniai hadsereg komoly fenyegetést jelentett a karthágói hatalomra. Hasdrubal először a római flottát szándékozott legyőzni. A karthágói flotta azonban nem büszkélkedhetett sikerekkel a rómaiak ellen. Az első pun háború jelentős tengeri csatáit egy kivételével a rómaiak nyerték és a karthágóiak Kr. e. 218-ban annak ellenére is tengeri csatát vesztettek Lilybaeumnál, hogy a szemben álló római haderő kisebb volt. Hasdrubal összevonta hadseregével a flottát, amely meglehetősen szervezetlen volt. A hadsereg morális támogatást és biztonságos kikötőt biztosított a flottának az Ebró folyónál vívott tengeri csatában. Az 55 római és massiliai hajó nagy vereséget mért a 40 karthágói és hispán hajóra, amelyeknek háromnegyedét elsüllyesztették, vagy elfogták.
A következőkben a karthágói csapatok visszavonultak, a rómaiak azonban továbbra is az Ebro és a Pireneusok közé szorultak. Ez megakadályozta, hogy a karthágóiak segítséget küldjenek Hispániából Hannibalnak vagy a fellázadt itáliai gall törzseknek a háború kritikus időszakaiban. Hasdrubal, hogy megoldja ezt a problémát, a rómaiak ellenőrizte területre vonult és Dertosánál csatát vállalt. Azt a taktikát választotta, amelyet Hannibal Itáliában nagy sikerrel alkalmazott: kihasználta a rómaiakénál erősebb lovasságát, hogy megtisztítsa a harcmezőt, a gyalogsággal pedig két oldalról bekerítette a rómaiakat. De nem járt sikerrel: a rómaiak áttörték a karthágói hadrend elvékonyodott középső részét. Súlyos veszteségeket okozva külön számoltak le a szárnyakkal, de maguk is nagy veszteségeket szenvedtek.
Mivel a hispániai fronton nem értek el áttörést, a Scipiók Afrikában nyitottak új frontot. A nagyhatalmú numidiai királlyal, Syphaxszal léptek szövetségre. Kr. e. 213-ban Syphax római tanácsadókat kapott, hogy kiképezhesse nehézgyalogságat, amely korábban rendre alulmaradt a karthágóiakkal szemben. Így megerősödve Syphax háborút indított Karthágo szövetségese, Gaia kelet-numídiai király ellen. Appianosz szerint Kr. e. 213-ban Hasdrubal Barkasz elhagyta Hispániát, hogy szembeszálljon Syphaxszal. Bár lehet, hogy utólag összekeverték egy másik karthágói vezérrel, Hasdrubal Giszkóval, az biztos, hogy az új konfliktus jelentős karthágói erőket kötött le. (Hasdrubal Giszkó annak a Giszkónak fia volt, aki együtt szolgált Szicíliában Hannibal apjával az első pun háborúban, és vője Hannibal egyik itáliai hadvezérének, idősebb Hannónak.)
A közép-mediterrán hadszíntér (Kr. e. 218–Kr. e. 213) Tengeri támadások és expedíciók thumb|right|200px|Kr. e. 215 és 212 közt, Hannibal itáliai hadjáratának idején nyomott római pénzérme, bronz negyed as. Fejoldalán oroszlánbőrt viselő Hercules, a hátoldalán hadihajó orra – a köztársaság idején használatos motívum. A dél-itáliai görög városok finoman kidolgozott érméihez képest az ekkori római érmék durvák voltak. Kr. e. 218-ban a karthágói flotta Szicília partjai mentén cirkált, arra készülve, hogy lerohanja a korábbi karthágói erősséget, Lilybaeumot a sziget nyugati csücskében. A flotta egy része, 20 quinquereme, megrakva ezer katonával az Egadi-szigeteket támadta meg Szicíliától nyugatra. Nyolc másik hajó a Lipari-szigeteket készült megtámadni, de egy vihar a Messinai-szoros felé sodorta őket. A Messinánál hajózó szürakuzai flotta ezekből a hajókból hármat elfogott, anélkül, hogy ellenálltak volna. II. Hierón szürakuszai király a legénységüktől megtudta, hogy a karthágóiak Lilybaeumot fenyegetik, figyelmeztette a római praetort, Marcus Amelliust. A rómaiak 20 hajót küldtek a karthágóiak ellen és a háború első tengeri összecsapásában, a lilybaeumi csatában a kisebb római haderő legyőzte a karthágóiak 35 hajóját.
Kr. e. 218-ban Róma is támadásra készült: Lilybaeumból kelt volna át egy expedíciós hadsereg Afrikába. Hannibal számított a támadásra és erősítést küldött Afrikába: 13 850 hispán nehézgyalogost, 870 baleári parittyást és 1200 hispán lovast. Emellett még négyezer „jó családból származó (hispán férfit) gyűjtöttek össze, azzal a paranccsal, hogy Karthágóba viszik őket a védekezést erősíteni és hogy túszul szolgálva biztosítsák népük hűségét.”Livius XXI, 21 Cserében 11 850 líbiai gyalogost, 300 ligurt és 500 baleárit küldtek Hispániába, hogy az ott várt római támadás elleni védekezést segítsék.Livius XXI, 22
A karthágói flotta két nagyobb összecsapásban is vereséget szenvedett a rómaiak ellen, de egyik fél sem került olyan helyzetbe, hogy a másik által ellenőrzött partokon támadást hajtson végre. Kr. e. 217-ben egy 70 quinquireméből álló karthágói flottán majdnem rajtaütött egy 120 quinquiremes római flotta Etruria partjainál, de a karthágóiak csata nélkül visszavonultak.
Az első szárazföldi támadást a karthágóiak hajtották végre Kr. e. 215-ben Szardínia ellen, Kopasz Hasdrubal és alvezére, Hampsicora vezetésével. A vállalkozás nem jól indult, mert előtte levertek egy Karthágó-párti lázadást a szigeten, a karthágói flottát pedig egy vihar a Baleári-szigetekhez sodorta. Mire mégis megérkeztek Szardíniához, a rómaiak már tudtak szándékukról és Titus Manlius Torquatus helyi seregét húszezer gyalogosra és 1200 lovasra növelték. A rómaiak a cornusi csatában legyőzték a 15 ezer gyalogosból, 1500 lovasból, elefántokból és szardíniai felkelőkből álló karthágói sereget.
A rómaiak ezután a karthágói flottát is szétverték és a gabonában gazdag Szardínia római fennhatóság alatt maradt.
A gall felkelés