250 px|bélyegkép|jobbra|Nappali pávaszem lepke a Mátrában
A nappali pávaszem (Inachis io) a lepkék (Lepidoptera) rendjében a tarkalepkefélék (Nymphalidae) családjába sorolt Aglais nem faja. A legismertebb európai nappali lepkék közé tartozik. Nincsenek alfajai.
Elterjedése
Európában a 60. szélességi fokig található meg, és Kréta kivételével a Földközi-tenger valamennyi nagyobb szigetén is előfordul. A legtávolabbi északról hiányzik, és Észak-Afrikában sem találni.
Megjelenése, felépítése
A hím elülső szárnya mintegy 3 centiméter hosszú, a nőstényé többnyire valamivel nagyobb. Szárnyainak alapszíne különleges, vörösbarna árnyalatú bársonyos sötétbordó, némi irizálással és egy-egy nagy, színes szemfolttal, aminek magva kék színű. Emiatt más fajokkal összetéveszthetetlen. Szárnyainak széle csipkés-fogas. A szárnyak fonákja egyszínű fekete.
Életmódja
Csaknem egész évben látni; Magyarországon rendszerint 2 nemzedékes. Gyakori a parkokban, kertekben (a városokban is), erdőszéleken és minden olyan, nyíltabb területen, ahol sok a virág. A hegyekben 2500 méterig hatol fel. Nem tartozik a vándorlepkék közé, de néhány példánya ősszel és tavasszal jelentős távolságokra elkóborol. Szívesen száll a bogáncs- és aszatfélék (Cirsium spp.) virágaira, de nagyon gyakran megfigyelhetjük más virágokon is. A kertekben igen kedveli a nyári orgonát (Buddleja davidii) és a bársonyvirágot (Tagetes spp.). Táplálkozás, illetve pihenés közben a szárnyait széttárja.
A lepkék barlangokban, padlásokon, odvas fákban, pincékben telelnek át csukott szárnyakkal, amik feketesége jól álcázza őket. Már kora tavasszal megjelennek – szárnyuk eddigre megkopik, és gyakran szakadozott is. A nőstény petéit általában csalánra (Urtica spp.) rakja. A hernyók társasan élnek, gyakran a csúcslevelekre szőtt közös szövedékben. Kb. 150 hernyó él együtt a bábozódásig, de egy-egy nagy csalánosban akár 100 fészekre is bukkanhatunk. Utolsó vedlésük előtt a hernyók szétszélednek, és védett helyre húzódnak bábozódni. Bábja úgynevezett zuhanóbáb: ez testének hátsó végét rögzíti úgy, hogy a feje szabadon lecsüng.Erich Lange, 1985: Metamorfózisok az állatvilágban. Gondolat Zsebkönyvek, 1988, Budapest. , ISSN 0133-0489
Képek
Jegyzetek
Források nappali pávaszem, termeszetvedelem.hu Állat- és növényhatározó természetjáróknak Helgard Reichholf Riehm: Lepkék
Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935 p. 42. https://species.wikimedia.org/wiki/Aglais_io Wikifajok:Nappali pávaszem (Aglais io) (2015.03.24)
További információk
Vadonleső.hu - Nappali pávaszem bejelentő oldal
170px|bélyegkép|balra|A hernyó bebábozódása190px|bélyegkép|balra|és bábja
Kategória:Tarkalepkefélék Kategória:Rovarfajok Kategória:A Kárpát-medence lepkéi Kategória:Magyarország lepkéi