A Torrente, a törvény két balkeze (eredeti cím spanyolul: Torrente, el brazo tonto de la ley) 1998-ban bemutatott spanyol filmvígjáték, fekete komédia, melynek írója, rendezője és főszereplője Santiago Segura.
A Torrente kultuszfilm lett mind Spanyolországban, mind Magyarországon. A siker hatására több folytatása is készült. 1998-ban a film három jelölésből két Goya-díjat nyert: Segura a legjobb új rendező, Tony Leblanc pedig a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában győzedelmeskedett. Javier Cámarát legjobb új színészként jelölték a díjra.
A címszereplő hangjának kölcsönzését Csuja Imre egyik legemlékezetesebb szinkronszerepének tekintik.
Cselekmény
José Luis Torrente lusta, faragatlan, alkoholista, szexista, homofób, rasszista, Atlético de Madrid-szurkoló spanyol férfi. Bár rendőrként járőrözik az utcákon, valójában már elbocsátották a testülettől. Egy lelakott házban él mozgáskorlátozott apjával, akinek a koldulása a szociális segély mellett Torrente egyetlen állandó bevételi forrása.
Egy napon a közvetlen szomszédjukba új család költözik, akik a közeli halpiacon árusítanak. Torrente figyelmét felkelti Amparito, a fiatal, nimfomániás nagynéni. Hogy közelebb kerülhessen hozzá, szárnyai alá veszi a lány félénk, extrém erős szemüveget viselő, és titkon a bűnt üldözni vágyó unokaöccsét, Rafit: megtanítja célba lőni és elviszi magával éjszakai őrjáratokra. Az egyik őrjárat során gyanús dolgokat észlelnek a nemrég megnyílt kínai étterem környékén. A gyanút beigazolja, amikor Torrente apja rosszul lesz a kínaiaktól ellopott egyik tavaszi tekercstől, melybe heroint rejtettek. Rendőri állása és presztízse visszaszerzése érdekében Torrente úgy dönt, felgöngyölíti az ügyet. Időközben lefekszik Amparitóval, amit a Rafi úgy értelmez, hogy ők ketten mostantól jegyben járnak.
Éjjel Rafi segítségével beszöknek a kínai étterem pincéjébe. Szemtanúi lesznek, amint Francia, a drogdíler Mendoza embere megkínoz és megöl egy futárt, aki elvesztette a szállítmányt (amit korábban Torrente apja lopott el). Kihallgatva a rosszfiúk beszélgetését, megtudják, hogy hamarosan egy újabb bűnöző, bizonyos Farelli fog drogszállítmányt hozni. Jelenlétüket felfedezik és menekülni kényszerülnek a felfegyverzett futárok elől. Torrente azonban véletlenül a helyszínen felejti a rendőrigazolványát.
Mivel látszik, a helyzetet ketten nem tudják megoldani (és Torrente büszkeségből nem fordul a rendőrséghez, nehogy más arassa le helyette a babérokat), Rafi a barátai segítségét ajánlja fel. Összehozza Torrentét Malaguitával, aki harcművésznek, Bombillával, aki elektronikai szakértőnek és Tonetivel, aki mesterkémnek hiszi magát. Miután átmulatják az éjszakát, előállnak egy tervvel: Tonetit bemikrofonozva a Franciához küldik, kiszedni belőle a drogok átadásának helyét és idejét. Az álcája azonban hamar lelepleződik, és a fiú mindent bevall, mielőtt kiugrana az ablakon és szörnyethalna. A Franciát értesítik a rendőrigazolványról, aki ennek alapján Torrente lakására megy. Annak apja próbálja megállítani őket, de nem jár sikerrel, mert látszólag szívrohamot kap és meghal. A bűnözők, mivel Torrentét nem találták otthon, elrabolják Amparitót. A helyzetet Lio-Csi, a kínai étterem pincérnője oldja meg: apja és korábban halálra kínzott vőlegénye miatt bosszút akar állni, ezért elárulja nekik a találkozó helyét.
Ők öten, és az informátor Carlitos a találkozóhelyre mennek, ahol a tervek szerint megkaparinthatják az 50 millió pesetát, amit Mendoza akar kifizetni a drogért. A dolgok azonban rosszul sülnek el, Carlitos véletlenül felrobbantja Bombitát egy autó alá rejtett pokolgéppel, ezzel Farellit is elintézve. Mivel Mendoza csapdát gyanít, végeznek a többi emberrel, a tűzharcban viszont életét veszti Carlitos és Malaguita is. Torrente boldogan megszerzi a pénzt, de megesik a szíve a magára hagyott Rafin. Kimenti szorult helyzetéből és lelövi a Franciát, miközben ő is megsérül. Rafi így Amparito megmentésére siethet, de a lányt fogva tartó Mendozával végül Lio-Csi végez hátulról.
Miután minden megoldódott, a rendőrség is megérkezik. Gratulálnak Rafinak a szépen elvégzett munkáért, aki időközben Lio-Csivel is romantikus viszonyba kerül. Torrentét kórházba szállítják, a pénzt azonban nem találják sehol a rendőrök. Azt ugyanis Torrente még idejében kicsempészte, és a mentősöket lefizetve megszökött vele.
Szereplők Szerep Színész Magyar hang José Luis Torrente Santiago Segura Csuja Imre Rafi Javier Cámara Rába Roland Amparito Neus Asensi Kéri Kitty Reme néni Chus Lampreave Nagy Anna Torrente apja Tony Leblanc Kun Vilmos Malaguita Julio Sanjuán Rácz Attila Toneti Jaime Barnatán Simonyi Balázs Bombilla Darío Paso Minárovits Péter Carlitos Carlos Perea Nádasi László A Francia Manuel Manquiña Reviczky Gábor Mendoza Espartaco Santoni Bitskey Tibor Rodrigo Antonio de la Torre Hannus Zoltán Csapos Luis Cuenca Pálfai Péter Antonio Cañita Brava Halmágyi Sándor Israel Javier Jurdao Zágoni Zsolt Cayetano Carlos Bardem Imre István Nyomozó El Gran Wyoming Borbiczki Ferenc Lio-Csi Rosa Zhidán Tanaka Tomoko Sultán Javier Bardem (cameo)
Magyar változat Magyar szövegː Miklós Lívia Hangmérnök: Tóth Péter Ákos Vágóː Simkó Ferenc Gyártásvezető: Gelencsér Adrienne Szinkronrendezőː Báthory Orsolya Felolvasó: Korbuly Péter A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette.
Jegyzetek
További információk
Kategória:1998 filmjei Kategória:Spanyol filmvígjátékok Kategória:InterCom-filmek