A Holocén Természetvédelmi Egyesület egy miskolci székhelyű országos hatáskörű természetvédelmi egyesület, amely hazánk első természetvédelmi egyesülete.
Története
1979-ben jött létre Miskolcon a Bükki Nemzeti Park Baráti Köre, amely 1981. december 13-án átalakult Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetvédelmi Egyesületté, mint hazánk első, országos hatáskörű természetvédelmi egyesülete. A HOLOCÉN nevet 1984-ben vette fel.
Az egyesületet 1998-ban nyilvánította kiemelkedően közhasznú szervezetté a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság.
Céljai
A Holocén Természetvédelmi Egyesület célja, hogy elősegítse Magyarország természeti értékeinek ismerői, barátai, szakemberei bevonásával a természeti állapot megismerését annak védelme, fenntarthatósága érdekében. Ezért elméleti és gyakorlati, ökológiai, valamint környezeti kutatásokat terveznek, irányítanak, végeznek. Célja továbbá kapcsolatok kialakítása a természetvédelemmel, vidékfejlesztéssel, fenntartható fejlődéssel foglalkozó hazai és külföldi csoportokkal, intézményekkel, kormányzati és nem kormányzati szervezetekkel. Az ökológiai szemléletet terjeszti rendezvényeken és írásos anyagokban. Az egyesület támogatja a hasonló célokkal létrejött civil szervezeteket minden, az egyesület rendelkezésére álló eszközzel. Fontos célnak tartják minden korosztály, főleg a fiatalság környezettudatosságra történő nevelését.
A természetvédelem fogalmán az egyesület nem csak a védett természeti értékek védelmét érti. Ez kiterjed az egész természetre, a természeti erőforrások megőrzésére, tartamos használatára és fejlesztésére, magába foglalja az ember-társadalom-természet viszonyát és annak szabályait.
Országos, nemzetközi folyamatokban való részvétel Az egyesület alapító tagja a Magyar Természetvédők Szövetségének, a Kelet- és Közép-Európai Munkacsoport a Biodiverzitás Megőrzéséért nemzetközi szervezetnek és a 13 Duna-menti országot összefogó Duna Környezetvédelmi Fórumnak.
Tagot, képviselőt delegált a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Duna Televízió Kuratóriumaiba, az Agrár Kerekasztal, a Nemzeti Környezetvédelmi Program Tematikus Akcióprogram bizottságaiba, a Vízügyi Keretirányelv Magyarországi Megvalósítását Irányító Tárcaközi Bizottságba. Az egyesület vezetője az Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Civil Önszerveződés Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiumának elnöke.
Az egyesület részt vesz továbbá a nemzetközi környezetvédelemmel kapcsolatos versenyeken is, amelyeken szép eredményeket hoz el. 2006-ban a mályi gyerekek 1. helyezést hozták el a Duna Környezetvédelmi Fórum által szervezett nemzetközi művészeti pályázaton. 2009-ben 4. helyezett lett az egyesület által támogatott Naturedoctors csapat a Volvo Adventure Nemzetközi Környezetvédelmi Versenyen, amely a világ legrangosabb versenye ezen területen.
Partnerei Egyesület/Szervezet/Intézmény Székhely Ország Zöld Eszék (Green Osijek) Eszék Horvátország SILVANUS Ökológiai Egyesület Kalotaszentkirály Románia SOSNA Egyesület Zvonárska Szlovákia Föld Barátai (Friends of the Earth) Amszterdam Hollandia Caroma Nord Egyesület Moldova Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmárnémeti Románia Magyar Természetvédők Szövetsége Budapest Magyarország Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Miskolc Magyarország Avasi Gimnázium Miskolc Magyarország Zöld Akció Egyesület Miskolc Magyarország Ökorello Alapítvány Miskolc Magyarország Városi Környezeti Nevelési Központ Miskolc Magyarország DIALÓG a Közösségekért Közhasznú Egyesület Miskolc Magyarország Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület Baja Magyarország Duna Környezetvédelmi Fórum (DEF) Baja Magyarország Bükki Nemzeti Park Igazgatósága Eger Magyarország Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága Jósvafő Magyarország Közép-és Kelet-Európai Munkacsoport a Biodiverzitás Megőrzéséért Budapest Magyarország Zemplén Televízió Kht. Sátoraljaújhely Magyarország
Források
Kategória:Magyarországi természet- és környezetvédő civil szervezetek Kategória:1981-ben alapított szervezetek